Barkán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A barkán sematikus rajza

A barkán (mongol barkan; kb. homokdomb vagy kazak: csupasz homok)[1][2] sivatagos területek egyik jellemző dűneformája. Bár a sivatagok a Föld számos vidékén előfordulnak, barkánokkal mégis csak ritkán találkozhatunk. Ritkaságának oka, hogy kialakulásához speciális adottságokra van szükség. A barkán vándorló dűne, valamennyi dűnetípus közül a leggyorsabban változtatja helyét.

Formakincs[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A barkán méretei

A barkánok két nagy csoportra oszthatóak:

  • Pajzs alakú barkánok – azokon a vidékeken képződnek, ahol a homok utánpótlása nagy, de nem elégséges ahhoz, hogy a barkánok oldala egymáshoz érjen és keresztirányú dűnék jöjjenek létre.
  • Sarló alakú barkánok – Minél gyérebb a homok utánpótlása, annál valószínűbb, hogy sarló alakú forma jön létre.

A barkánforma az egyik legáramvonalasabb forma. A dűne folyamatosan úgy alakul, hogy a legkisebb légellenállást fejtse ki. A szél felőli oldal felszíne 5-18°-os szöget zár be a vízszintessel. A két szarv közötti szélárnyékos oldal 32-35°-os, tehát jóval meredekebb a szélnek kitett oldalnál.
E dűnetípus mérete igen változó, a legkisebb formák mindössze néhány méteresek. Legnagyobb magasságuk legfeljebb 15 méter, hosszuk 200 méter lehet.[3]

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A barkánok többnyire kemény, sík, sziklás felszínen alakulnak ki. A barkán képződésének másik fontos feltétele a gyakori és nem túl erős szél illetve a homok utánpótlásának szűkössége.[4] Ha a szél sok homokot szállít, akkor nem alakulnak ki barkánok, mivel a növekvő homokformák egy idő után összeérnek. A barkánok kialakulását az amerikai King 1916-ban, míg a szovjet Vejiszov 1960-ban vizsgálta. King szerint a barkánok ún. bálnahátbuckákból alakulnak ki. Vizsgálata során megfigyelte, ahogy a szimmetrikus bálnahátbucka két oldalán a homokot az állandó szél előbb a bucka szélvédett oldalára szállítja, majd ott kialakítja belőle a barkán két „szarvát”. Vejiszov megfigyelései ellenben azt bizonyították, hogy teljesen sík homokfelszínen is létrejöhet barkán. A kísérlet során földgyaluval egy sík homokfelszínt képeztek a Kara-kum sivatagban. A szél feltámadása után a tudósok előbb homokfodrok kialakulását láthatták, majd azt, hogy a homokfodrok szétszakadoztak, magasabb részeik szélárnyékában pedig a barkán lejtős oldala alakult ki.

Mozgása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A barkánok a szél irányában (tehát szarvaik irányában) mozognak. A leggyorsabban vándorló dűnetípus. Minél kevesebb a rendelkezésre álló homok, annál gyorsabb a barkán előrehaladása. Az előrehaladás függ a földfelszín egyenletlenségétől, a szélerőtől és a bucka teljes tömegtől. Ha a felszín egyenletlen, akkor az „barkánmarasztaló” hatású. A vándorlási sebesség széles határok között változik. Egyes dűnék akár 37 métert is megtettek egy évben, míg mások csak 2 méter/éves sebességgel haladtak előre.

A barkánok a kisebb földfelszíni formákon egyszerűen átfolynak. Ha a széláramlást megváltoztató akadály kerül az útjukba, akkor az sokszor a barkán deformálódásához vagy teljes szétszóródásához vezet.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földön a Kara-kumban, Kaliforniában, az Atacama sivatagban a Szaharában a hamadák peremvidékein és a Namib-sivatagban láthatóak barkánok. A Mars Global Surveyor űrszonda a vörös bolygó felszínén fedezett fel barkánokat.[5]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Új magyar lexikon I. (A–C). Szerk. Berei Andor et al. Budapest: Akadémiai. 1960.
  2. Izsák Tibor: Természetföldrajzi fogalmak szótára (magyar nyelven) pp. 1. Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Tankönyv- és Taneszköztanácsa, 2004. (Hozzáférés: 2008. július 17.)
  3. A SZÉL, A JÉG ÉS A FOLYÓVÍZ, VALAMINT FELSZÍNFORMÁLÓ FOLYAMATAIK; A sulinet írása; Elérés. 2008. július 17.
  4. Lóczy Dénes: 5. A szél felszínalakító tevékenysége (A száraz területek formakincse) (angol nyelven) pp. 1. Pécsi Tudományegyetem, 1999. március 11. (Hozzáférés: 2008. július 17.)
  5. NASA: Sand Dunes of Nili Patera, Syrtis Major (angol nyelven) pp. 1, 1999. március 11. (Hozzáférés: 2008. július 17.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]