Barbitosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Barbitosz
Alkaios Sappho Staatliche Antikensammlungen 2416 n1.jpg

Más nyelveken
ógörög: βάρβιτος
Besorolás
kordofonlírák
pengetős
Hangolás Heptatonikus
Rokon hangszerek khelüsz-líra, kithara, phorminx

A barbitosz (ógörög βάρβιτος) az ókori görög lírák családjába tartozó pengetős hangszer. Anyagában, felépítésében hasonlít a teknőcpáncél-testű khelüsz-lírához, de annál nyúlánkabb, húrjait kifeszítő karjai hosszabbak, más formájúak. Húrjai hosszabbak, hangolása ennek megfelelően mélyebb lehetett.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A barbitosz szó szinte bizonyosan nem görög eredetű, bár történtek kísérletek a görög nyelvből való származtatására. A hangszer neve nem szerepel Homérosz eposzaiban, sem a homéroszi himnuszokban. A barmosz hangszernév, amely talán a barbitosz névváltozata, Alkaiosz egy töredékében bukkan fel legkorábban. A khelüsz-lírával ellentétben e hangszert nem tekintették isteni eredetűnek, feltalálását Pindarosz Terpandrosznak tulajdonítja, későbbi szerzők Anakreóntól eredeztetik.[1] A barbitosz szó Anakreónnál fordul először elő,[2] és a hagyomány szerint ő volt, aki Hipparkhosz athéni türannosz meghívásának eleget téve a hangszert a görög félszigeten elterjesztette Kr. e. 525 körül.[3] Ezek a legendák leginkább csak a barbitosz kis-ázsiai eredetét valószínűsítik, de az tény, hogy az attikai vázaképeken eléggé hirtelen tűnik fel a Kr. e. 6. század utolsó negyedében. A Kr. e. 5. század első felében népszerű lehetett, Kr. e. 440-től egyre ritkábban fordul elő, Kr. e. 400 körül pedig szinte teljesen eltűnik.[4]

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dionüszosz barbitosszal

A barbitosz általános felépítése – a vázafestmények tanúsága szerint – az antik görög lírák családjának többi tagjával megegyezik: bélhúrjai (khordai) a test alsó részére rögzített húrtartótól (khordotonon) kiindulva a húrláb (magasz) érintésével a hangszertestből kinyúló két szimmetrikus nyúlványt (pékhüsz) összekötő vékony, hengerformájú keresztrúdhoz (zügon) futnak. Behangolni a keresztrúd körül elforgatható bőrgyűrűk (kóllopszok) segítségével lehet. A hangszer tartozéka még a szilárd tartást segítő karpánt (telamón) és a zsineghez kötött pengető (pléktron).[5] Leggyakrabban hét húrja van.

A khelüsz-lírához hasonlóan a barbitosz a csészelírák közé tartozik, mivel teste egy teknős hátpáncéljából vagy ahhoz hasonló, csészeformára fából kifaragott hátrészből és az erre kifeszített bőr rezonánsból áll. A szembetűnő különbség a karok méretében, formájában mutatkozik. A khelüsz-lírához képest a karok jóval hosszabbak, hegyesebb szögben indulnak ki a testből, nagyjából hosszúságuk kétharmadáig egyenesek, majd közvetlenül a keresztrúd alatt – a frontális ábrázolásokon – szűk ívben egymással szembefordulnak. A ritka oldalnézeti ábrázolások szerint a karok nemcsak a húrok síkjában, de arra merőleges síkban is hajlítottak lehettek.[6] A görbület után a húrokkal párhuzamosan futó rövid szakasz következik, a keresztrúd ezeket köti össze.[7] Rezgő húrhosszúsága a khelüsz-líráénak nagyjából másfélszeresének tűnik, hangolása ennek megfelelően mélyebb lehetett.

Használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mulatozó férfi és kurtizán barbitosszal

Ha az ókori görög ikonográfiában a khelüsz-líra a zenetanulást, a görög polgár műveltségét szimbolizálja, a kithara a zenei versenyeket, a virtuóz professzionalizmust, akkor a barbitosz leginkább az élvezetekkel, tivornyákkal, a mámorral, a szerelemmel áll kapcsolatban. A hangszert gyakran ábrázolják Dionüszoszhoz kötődő jelenetekben, szatírok, nimfák, sőt maga Dionüszosz is játszik rajta.[8] Ráadásul ilyen képek jellemzően bor tárolására szolgáló edényeket, kratérokat, külixeket, amfórákat stb. díszítenek.[9] A halandók világából vett életképeken gyakran látható a hangszer mulatozó társaságok tagjainál amint egy lakomáról hazafelé, vagy egyik összejövetelről a másikra tartanak. Egy vörösalakos kalathoszon Szapphó és Alkaiosz látható, amint barbitoszon játszanak.[10]

A hangszert Arisztotelész is megemlíti Politicájában: úgy véli, hogy a barbitosz – ugyanúgy, mint az aulosz, a trigónon, a szambüké stb. – nem zenetanulásra való, a feladata az, hogy élvezetet nyújtson.[11]

A hangszer tartásának, megszólaltatásának módja a khelüsz-lírához hasonlónak tűnik: a zenész a bal karjára hurkolt pánt, telamón segítségével megdöntve tartja a hangszert, miközben a jobb kezében tartott pengetővel, plektronnal pengeti a húrokat. Mint a többi líraféleségnél, a bal kéz itt is részt vesz a hangok előállításában vagy tompításában, ennek mikéntje nem tisztázott. Hangját a khelüsz-líráéhoz hasonlóan fényesnek, néha zörgőnek írják le.[1]

Jegyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Mathiesen, i. m. 251. old.
  2. West, i. m. 58. old., PMG 472. töredék
  3. Bundrick, i. m. 22. old.
  4. West, i. m. 58, 59. old.
  5. A részek görög nevei David E. Creese: The Origin of the Greek Tortoise-Shell Lyre, 1997. 87. o. alapján
  6. Mathiesen, i. m. 249. old. a brüsszeli Musées royaux d'art et d'histoire A 3091 leltári számon nyilvántartott vázafestményét említi példaként
  7. Mathiesen, i. m. 249. old.
  8. Bundrick, i. m. 21, 22. old.
  9. Mathiesen, i. m. 252. old.
  10. Landels, i. m. 66. old.
  11. Mathiesen, i. m. 253. old. szerint Politica 8.6 (1341a16–1341b18) „...mikor már jobban meg tudták ítélni, hogy mi van hasznára az erénynek és mi nem, [az aulosz] hitelét vesztette maga a tapasztalat által, hasonlóan mint a sok régi hangszer, amilyen a péktisz és barbitosz, és azok, amelyek gyönyörködtetik a hallgatóikat...”

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • West, Martin Litchfield. Ancient Greek Music. Oxford University Press (1992). ISBN 019-814-975-1 
  • Mathiesen, Thomas J. Apollo's Lyre: Greek Music and Music Theory in Antiquity and the Middle Ages. University of Nebraska Press (1999). ISBN 080-323-079-6 
  • Landels, John Gray. Music in ancient Greece and Rome. Routledge (1999). ISBN 041-516-776-0 
  • Bundrick, Sheramy D.. Music and Image in Classical Athens. Cambridge University Press (2005). ISBN 052-184-806-7