Baranyabán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Baranyabán (Popovac)
Baranyabáni községháza.JPG
Községháza
Közigazgatás
Ország  Horvátország
Megye Eszék-Baranya
Rang falu
Polgármester Zoran Kontak
Irányítószám 31303
Körzethívószám (+385) 031
Népesség
Teljes népesség 971 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Terület 64,23 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Baranyabán  (Horvátország)
Baranyabán
Baranyabán
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 48′ 33″, k. h. 18° 39′ 30″Koordináták: é. sz. 45° 48′ 33″, k. h. 18° 39′ 30″
Baranyabán weboldala

Baranyabán (horvátul Popovac, Ban) község a horvátországi Eszék-Baranya megye északi részén, a Duna és a Dráva folyók által határolt – Baranyai háromszögnek nevezett földrajzi – térségben. A középkorban Magyarország, majd az Oszmán Birodalom része volt. Az újkorban ismét Magyarország része 1918-ig. 1918 és 1991 között Jugoszlávia része, majd 1991-től Horvátországé.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Baranyabán térképe

A Báni-hegység északi oldalának közepén, a villányi-báni hegységek között elterülő termékeny síkság déli szélén, a Karasica-patak[2] patak mentén fekszik. „Mély fekvése folytán nem sorozható az egészséges helyek közé. Szerencsére az aranyhegyen kitűnő vörös bor terem, mely kipróbált szerül szolgál váltólázas bántalmak ellen.”[3]

Környező települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közigazgatásilag Baranyabán szomszéd községei (északról kezdve az óra járásával megegyező irányban):

Főherceglak (Kneževo), Baranyakisfalud (Branjina), Nagybodolya (Podolje), Sepse (Kotlina), (Kamenac), Karancs (Karanac), Pélmonostor (Beli Manastir), Baranyavár (Branjin Vrh), Ivándárda és Sárok.

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kizárólag közúton. Bár a falu határában folyó Karasica–Albrecht csatornarendszer csónakkal (időszakosan) járható ugyan, de sem személy-, sem teheráru (élőállat, takarmány stb.) szállításra nem használható. Ennek oka a változó vízállás és a meder szűk mérete, de egyébként is a Dunát a zsilipek miatt csak átrakással lehetne elérni. A falu elérhető légi úton is. Igaz, ezt utoljára a falu utolsó Habsburg kegyura, Albrecht herceg és polgári származású felesége, Bocskai Katalin tanítónő tette meg (hol együtt, hol olykor az asszony egyedül is) a második világháború előtt. E sorok írójának báni születésű édesapja mosolyogva emlékezett az összecsődült gyermekek nagy örömére, ha a kétfedeles repülőgép megérkezett az Eszékről bevezető út jobb oldalán lévő – a birkákkal direkt e járat fogadására karbantartott – báni rétre.

A baranyabáni temető kápolnája

A vasúti megközelíthetőség hiánya – visszaemlékezések szerint - a korabeli „dölyfös, potrohos, hasig érő meggyfaszár pipát szívó képviselőtestület és a bíró” lelkén szárad. Ugyanis a 19. század nagy magyar vasútfejlesztése idején a MÁV eredetileg Bánt, a régió legfejlettebb, vásártartási engedéllyel is bíró faluját kívánta megtenni az észak-dél és a kelet-nyugat szárnyvonalak csomópontjává. A tervek szerint a Pécs (Mohács) – Eszék vasútvonal Bántól keleti irányban kerülte volna meg a báni hegységet, míg a Sellye (Siklós) felől jövő nyomsáv a báni hegy északi oldalán haladva Bán érintésével haladt volna Kiskőszeg felé. Ám a helyi képviselők és a faluvezetésre nyomást gyakorló módos német gazdák megakadályozták ezt. Ennek oka részben a zsugoriság volt, hisz nem csak a sínek nyomvonalát sajátította volna ki az állam, de a falunak valamennyi anyagi hozzájárulást is kellett volna fizetnie. Másrészt a tudatlanság és félelem attól, hogy a füstokádó zajos vonat, mely megzavarja a háziállatokat, elriasztja a vadakat, kerülgetni kell a töltését, a száguldó vaskolosszus baleseteket okoz stb., végül csökkenti a földek értékét.

A főherceglaki kápolna

A MÁV nem erősködött, elvezette a síneket a báni hegy alatt, és Pélmonostor lett a vasúti csomópont, s lett a „kis porfészekből” néhány év alatt egy dinamikusan fejlődő szép kisváros. A vasút megkönnyítette a mohácsi, pécsi, eszéki piacra jutást, munkahelyeket teremtett, élénkítette a kereskedelmet, közelebb hozta a városi iskolákat a gyerekeknek, messzebbről is meghozta a vásározókat, általában közelebb hozta a nagyvilágot – Pélmonostornak.

Ily módon maradt tehát a közúti utazás. Az E73 (magyar oldalon 56-os, horvát oldalon 7-es) számú Mohács-Eszék úton Magyarország felől érkezve az udvari határátkelő után kb. két kilométerrel a (még romjaiban is szép) főherceglaki ortodox kápolnánál dél felé (balra) fordulva elérhető a báni bekötőút, melyből kb. félúton balra leágazás van Baranyakisfalud felé. Másik úton elhagyni a falut – a báni hegyen át Karancs felé – már csak földúton lehet. A falu többi utcája vagy egymásba, vagy mezőgazdasági területekre vezetnek. Bán tehát zsákfalu.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település, illetve környéke, a római hódoltság idején már lakott volt.

Árpád-kor-i település. Nevét 1227-ben Ban néven említette oklevél, majd 1289-ben Baanfolua néven említették.

Bán egykor Moyz nemzetségbeli Perekw, Razov és Lőrinc birtoka volt, amelyet 1215-ben kárpótlás címén kénytelenek voltak átadni Konstantin fia Jánosnak, aki a birtokot rögtön továbbadta Vék és Rékas falukkal együtt Máté fia Pálnak 156 M-ért.

1227-ig a baranyai szerviensek kétszer is megkísérelték visszaszerezni a falut Majsmonostorának, de a nádor mindannyiszor ellenük ítélt.

A tatárjárás után Szársomló vár tartozéka lett, majd Balog (Sinister) Miklós örökös nélküli halála után, 1289-ben a király vejének, Lőrinc nádor fia Keménynek adta.

A középkorban Magyarországhoz tartozott. 1526. augusztus1687. augusztus között az Oszmán Birodalom része volt. Az újkorban ismét a történelmi Magyarország része volt 1918-ig. 1921 szeptemberében a trianoni békeszerződés értelmében a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz (melynek neve 1929-től Jugoszlávia) csatolták.

1941. szeptember 17.1944. december 31. között visszakerült Magyarországhoz. 1945. január 1.1991 közepéig újra Jugoszláviához tartozott. 1991 óta Horvátország része.

Megyei szinten a Magyarországhoz tartozás idején mindig Baranya megye, a Jugoszláviához, illetve Horvátországhoz tartozás idején Eszék-Baranya megye (Osječko-baranjska županija) települése volt. Járási szinten 1736-ig a Baranyavári és Siklósi járáshoz, utána 1918. november 13-áig a Baranyavári, Baranya szerb megszállásának idején (1918. november 13.1921. augusztus 31.) a Batinai, végül 1941. szeptember 17.1944. december 31. között a Villányi járáshoz tartozott.,[4][5]

A sváb lakosság története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 18. században a faluba érkező sváb telepesek az ortodox templom körül élő szerbekhez csatlakozva, de tőlük elkülönülve kezdték felépíteni életterüket, valószínűleg a hátrahagyott házak, melléképületek, vagy azok anyagainak felhasználásával. A földesúri akarat – mint általában más falvakban is – a házhelyeket mértani pontossággal jelölte ki, egyenbeosztásuk ma már néprajztudományi érték. Szemben a magyarlakta falvakra jellemző halmazszerű házelrendezéssel, köztük a zegzugos utcaszerkezettel és telekhatárokkal, a német falvak – így Bán is – különös rendezettséget mutatnak. A tornácos, egyszintes, alápincézett és padlásteres, egymástól azonos távolságra épült házak egyenes utcákat építettek magukból úgy, hogy a házak tetőnyerge az utcára merőleges. A vályogból épült házak mögött húzódó szalagtelkeket a ház tengelyére merőlegesen épített gazdasági épületek (pajta, istálló, szérű stb.) kettéosztották. Miután a pajták olyan hosszúak, amilyen széles a szalagtelek, a véggel egybeépített pajták falként keretezték a falut kétoldalról.[6] Ez elkülönülést, védelmet valamint összetartozást jelentett a faluban élőknek.

A német portákon jellemző a házzal szemben épített „Kleinhaus”, azaz a két-három helységes kisház, amelyben rendszerint az öregszülék a kisunokákkal, esetleg a háztulajdonos testvére élt családjával. A telken a melléképületek mögötti föld a „Hofstel” vagy konyhakert, melyben a szokásos konyhakerti termények mellett sorba rendezett gyümölcsfákat ültettek. Az utcák végén, illetve a Karasicához való közelsége miatt kevésbé értékes telkeken a telkek kisebbek, sokszor épp csak házhelynyiek, részben vagy egészben hiányoznak a melléképületek és a konyhakert. A telkes gazdák között az elszegényedés akkor indult meg, ha egy családfő kénytelen volt belső telkét feldarabolva szétosztani azt gyermekei között. A folyamat végén vagy telekkönyvileg is leválasztották a kisházat a telekről, vagy a konyhakert végén építettek új lakást (megfelezve ezzel a belső telket), esetleg egyre több család lakta a házat.

1852-ben megszámozták a házakat, amelyeket már 1857-ben, majd 1881-ben újra számoztak. (Johann Zeiler szerint valamikor 1941 előtt még legalább egy újrasorszámozásra sor került.) Részben csökkentette az egyre növekvő lélekszámú faluban a zsúfoltságot, ha az idős gazda a falubeli házat gyermekére hagyva felköltözött a hegyi présházba. A 20. század elejére már számos fiatal szorult családostul a valamelyest kibővített hegyi présházába!

1945 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A németek kitelepítése (1945) utáni évtizedekben épült néhány téglaház kivételével a falu megtartotta a telepítéskor kialakított szerkezeti formáját. Az építkezésekhez szükséges vályogot a falu északi és nyugati szélén, valamint a katolikus temető délnyugati sarka alatt található agyagrétegből termelték ki a helybeliek. (A falubeli gyermekek örömére, ugyanis ha az ezen árkokban felgyűlt talajvíz télen befagyott, a serdületlen ifjúságnak a vég nélküli csúszkálás lehetőségét nyújtották.)

Valódi átalakulást csak az 1990-es évek vége, a jugoszláv polgárháború utáni konszolidáció hozott. Az addigra már lelakott, korszerűtlen, egészségtelen és kicsi vályogházakat nem volt érdemes, de nem is lehetett felújítással lakhatóvá tenni. Ezért a portákon a régi házak helyén egyre több új téglaház épült, de ezek a házak a telekhatártól való elhelyezkedés, méret és kivitelezés tekintetében nem mutatnak semmilyen egységet, hacsak nem tekintjük annak az elszegényedés nyomait: a vakolatlanul hagyott házakat, a romos melléképületek megtartását, a rendezetlen udvar képét stb. Ezen a helyzeten gyökeres változást csak egy gazdasági megerősödés hozhat, kétségtelen azonban, hogy amint a kezdetekkor kialakult összkép nyomai még ma is láthatók, úgy az elkövetkező – szükség, s nem terv szülte – változások képe is hosszú távon látható marad majd!

Lakosság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A török utáni évtizedekben szerbek, horvátok, németek és magyarok lakták a települést. 1945 után (nincs hivatalos adat) zömében szerbek, néhány ki nem telepített német, vagy német származású szerb, s valószínűleg arányaiban megmaradt a falu cigánysága is. 1997 után a megmaradt szerbek mellé horvát családok települtek a faluba. Az egyes források hol nemzetiség, vallási felekezet, etnikai hovatartozás, nem (például csak a férfiak), családok, családfők, társadalmi jogállás, háztartások, (18 év feletti) kor, adóköteles status stb. szerint csoportosítanak.

Popovac (Bán, Baranybán) lakosságszáma a történelmi források tükrében nem, vallási felekezet és etnikai hovatartozás szerint

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iskola és oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az iratok már 1757-ben említést tesznek – név nélkül – egy tanítóról.[8] Mária Terézia uralkodása második felére jellemző felvilágosult abszolutizmus jegyeit viselő rendeleteinek egyike volt – az 1767. évi úrbérrendezés mellett – az 1777-ben kiadott Ratio Educationis című rendelete. Ebben egységes iskolarendszer megteremtését szorgalmazta, egyben csökkenteni igyekezett az iskolarendszerű tanításban az egyház befolyását. Bár a Baranya háromszög falvaiban 1945-ig még az I. világháborút követő iskola-államosítások után is domináns maradt a felekezeti oktatás, e rendelet következményeként ebben az időben a (pécsi) püspök elrendelte, hogy Bánban is iskolát kell építeni, és egy segédtanítót is alkalmazni, aki tud magyarul. Így Bánnak – a régióban az elsők között – 1798-ban már volt egy tanítói lakószobája és egy terme a gyerekek oktatására.[64][65] Ez az épület a katolikus plébánia mellett – többszörösen felújítva – ma is megvan. Igaz, Salamon József királyi tanfelügyelő 1874-es áttekintő jelentése az elemi iskolákról nem fest rózsás képet (túlzsúfoltság, alacsony épületek, omladozó falak, elégtelen felszerelés, ablaktalanság, világítási-fűtési elégtelenség, rossz közegészségügyi állapotok, általában az 1868. évi XXXVIII. törvény követelményeitől eltérő helyzet) a dél-baranyai iskolákról, köztük Bánéról sem, mert nem említi a jó példáknak számító kivételek között. Ugyanakkor Schulcz Imre tanár 1893-ban a „Tanügyi körképek” című, a Pécsi Közlönyben megjelent írásában beszámol Bánról mint jó példáról, hogy „…láttam fölszerelést ott is, hol a község keveset tesz, de a tanító ember a talpán és szívén hordja a tanügyet.” Ez a vélemény vélhetőleg Möhler Antal és Faller Mátyás tanítók lelkiismeretes munkáját dicséri.

Az 1829-es püspöki vizitáció (Szepesy Ignác – szobra Pécsett a Sétatéren, a Székesegyház előtt áll – kinevezését követő évi, bemutatkozó és ismerkedési szándékú Canonica Visitatiojáról Egyházlátogatási Jegyzőkönyv született) alkalmával a tanító azt a kívánságát nyilvánította ki, hogy a szülők ne csak télen, de nyáron is küldjék gyermekeiket iskolába. Egyúttal panaszkodott az iskolaépület rossz állapotára, melyet aztán fel is újítottak. Az írások említik, hogy ezidőben a 217 iskolaköteles gyermek közül a tanítónak 126 tanulója volt, „mivel akkor még nem volt iskolalátogatási kötelezettség.”[8] 1878-ban „új tantermet építettek, vagy a meglévőt bővítették”[66] Ez utóbbi történt 1887-ben az egyházközség 10 000 Ft költséggel új iskolát építtetett.[8] Ez az épület a katolikus templomtól keletre épült fel, ma már nem áll. Az első világháború után az iskolákat államosították, s megosztották elemi és magasabb népiskolára[8]

Az oktatás nyelve 1883-ig magyar, 1884-től 1920-ig magyar és német, 1920 után szerb–horvát.[67] Egy személyes visszaemlékezés szerint az 1930-as években a diákok elsőben megtanulták a német gót betűs írást és olvasást, másodikban a cirill betűs írás-olvasást, harmadikban pedig a latin betűs német írást-olvasást. Ekkor – s azóta sem – magyar nyelven nem folyt tanítás. A második világháború után (valószínűleg az 1980-as években) a kommunista vezetésnek sikerült pénzt szereznie egy új, emeletes, modern és tágas iskola építésére, ekkor lebontották az egyébként masszív és jó állapotban lévő, 1887-ben épült vályogfalas iskolát. Az új épület a Templom tér déli részére, az egykori kocsma, posta és tűzoltószertár valamint a római katolikus templom között épült fel.

Popovac (Bán, Baranyabán) tanítói és segédtanítói működési idejük sorrendjében
Tanulólétszámok a baranyabáni római katolikus iskolában a történelmi források tükrében

Hitélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valószínűleg a török előtt és alatt is katolikus magyarok lakták (amikor lakták) a települést, de vallásgyakorlásuk lehetőségéről csak feltételezésekre lehet hagyatkozni. Valószínűleg a faluban nem telepedett le egyetlen muzulmán vallású személy sem, ennek nincs sem építészeti, sem írásos nyoma. A településen öt felekezet hívei éltek. Néhány fő vagy egy-két család lutheránus (ágostai evangélikus), ők egyházigazgatásilag valószínűleg Pécshez tartoztak. Néhány család református (kálvinista), ők valószínűleg Magyarbólyhoz tartoztak. A falu egy-két családja izraelita volt, ők egyházigazgatásilag (1895-ben biztosan) Dárda hitközséghez tartoztak.

A településen eleinte többségben, majd az összlakosság felét, végül annak kb. harmadát kitevő ortodox felekezetnek volt először (fa)temploma. Nekik 1721-ben már volt ortodox plébániájuk két pópával: Lazar Petrovich és Banaier Constantin.

Legtöbb adat azonban a 19. század harmadik harmadára lassan dominánssá váló, végül az összlakosság 2/3-át kitevő római katolikusokról maradt fenn.

A római katolikus templom, főbejárat

1761-ben „a báni német alattvalók” kérték „a Császári és Királyi Kamara Bellyében székelő délmagyarországi Főadminisztrátor Urát, hogy kegyesen segítségükre legyen egy templom építésében”. Ebben az iratban hivatkoznak arra a kérelmezők, hogy „amikor Bann helység 11 évvel ezelőtt, 1750-ben német telepeseket kapott, ígéretet kaptunk, ha Bann–ban 30 ház felépül, templomot fogunk kapni”, majd az iratban odább: „ezidőben Bann-ban 72 házaspár (család) van.”[120]

1764-ben a báni „leghűségesebb alattvalók” ismét „a legalázatosabban kérik” egy saját templom építését, és jelzik, hogy „Bann betelepítése óta több mint 110 házasság köttetett, a lélekszám pedig eléri a 441 főt.”[120]

1768. május 30-án a „Bella (Bellye) Kamarai uradalom hűséges lakói a német Bonn faluból, valamint a falu bírája és esküdtei (képviselőtestülete) a Felséges Német-Római Császárnak, Jeruzsálemi Királynak, Ausztria Főhercegének és Toszkána Nagyhercegének” írt kérvényben egy templom építését kezdeményezték, mert „meg is lett ígérve nekünk egy Istenháza, ha 30 családot teszünk ki. De mostanra már túl vagyunk az említett számon és 168 családot értünk el!” Ezt a kérelmet egy ajánlás kíséretében 1769. január 5-én eljuttatták II. József császárhoz, aki a következő intézkedést hozta: „Jóváhagyom a benyújtott kérelmet és utasítom a Magyar Kamarát, hogy a tavasz beálltával mindjárt kezdesse meg Neubornban (Bánban) a templom építését, egyúttal haladéktalanul küldje be az építési költségvetést, és ezen túl is legyen a községnek segítségére abban, hogy a község kapjon alkalmas plébánost és tanítót, mindkettő német nemzetiségűt. József.” Dacára ennek a rendelkezésnek, a báni katolikus templom építése továbbra is elhúzódott.

A római katolikus templom (délkeleti oldal)

Bán a római katolikus közigazgatásban 1951-ig a pécsi püspökség joghatósága alatt a baranyavári (18551859 között a dárdai) esperesi kerületben 1773-ig Luč (Lőcs) fíliája volt. Ekkor állt fel a baranyavári (Branjin Vrh) plébánia, s ennek lett filiája Pélmonostor (Beli Manastir) mellett Bán.,[8][121][122] 1951-ben XII. Piusz pápa a diakovari egyházmegyéhez kapcsolta.[123]

A báni katolikus templomot 1778-ban a Magyar Udvari Kamara építette, Szent József tiszteletére szentelték. A templom akkor 9,5 öl hosszú és 5 öl széles volt.,[8][121]

A báni plébánia 1789-ben állt fel. Ide tartozott filiaként a kezdetektől 1874-ig (saját plébánia alapításáig) Baranyakisfalud, Bodolya, Lak, 1857-ig Sárok.[121] A plébánia iratai (a plébánia történetet leíró úgynevezett „Domestica” és az anyakönyvek stb.) a második világháború után (részben) az eszéki városi levéltárba kerültek. A plébániaépület eredetileg parasztház volt, mely egyúttal szolgált imaháznak, 1789-ig iskolának, valamint tanítói lakásnak is.

1822-re a báni plébániaépület oly rossz állapotba került, hogy a plébánost és vendégeit majdnem agyonnyomta.[8]

1826-ban megérkezett a pécsi püspöktől (az 1825-ben elhunyt Király I. Józseftől) kiutalt 1 000 Ft, a templom kegyurától (Habsburg Károly császári és királyi főhercegtől) pedig sikerült a szükséges építőanyagot beszerezni egy új plébániaépület felépítéséhez.[8]

A század második felére már kicsinek bizonyult a templom a sok hívő számára, ezért azt 1860-ban két oldal-oratóriummal bővítették. Ekkortájt Franz Schlitter kisbirtokos jobbágy 5000 Ft-ot(!) adományozott három harang és egy toronyóra beszerzésére!,[8][121] (5000 Ft abban az időben oly nagy összeg volt, hogy az információt fenntartással kell kezelni.)

Popovac (Bán, Baranybán) római katolikus plébánosai működési idejük sorrendjében

Jegyzetek, források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Horvát Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2012. november 27.)
  2. A Pallas nagy lexikona
  3. ^ a b „Albrecht főherczeg Ő Fensége bellyei uradalmának leirása“ Országos Magyar Gazdasági Egyesület Bécs (Frick Vilmos Cs. Kir. Udvari Könyvkereskedése), 1883 (VIII, 292 p.) 66. oldal http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt04120802/0_0_2_pg_66.html Ugyanakkor az egész bellyei uradalomban Bánnak volt a legnagyobb számú lakosa a felmérés idején! Lásd az idézett mű 76. oldalán az összefoglaló táblázatot!
  4. Horváth Kázmér, vitéz, dr.: „Dél-Baranya és a trianoni békeszerződés revíziója” Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt. Pécs, 1931
  5. Kovacsics József szerk.: „Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. 18. Baranya megye” Központi Statisztikai Hivatal Budapest, 2001
  6. Andrásfalvy Bertalan: „Nyugat-baranyai német telepesek történeti-, néprajzi kérdései a levéltári források tükrében” In: Baranyai Helytörténetírás 1978 BML Évkönyve Pécs, 1979
  7. ^ a b „Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720-21” Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal Budapest Athenaeum Társulat Könyvnyomdája, 1896 [1]
  8. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab Zeiler, Johann: Familienbuch Popovac (Ban) Schwäbische Türkei 1750–1945 (7. oldal) Herausgegeben vom Heimatansschuß der Ortsgemeinschaft Popovac (Ban) Winnenden, 1998
  9. ^ a b Móró Mária Anna: „Olvasóegyletek és népkönyvtárak Baranyában 1914-ig” In: Baranya Helytörténetírás 1977 BML Évkönyve Pécs, 1979
  10. Schematismus cleri (1820)
  11. Schematismus cleri (1821)
  12. Schematismus cleri (1822)
  13. Schematismus cleri (1823)
  14. Schematismus cleri (1824)
  15. Schematismus cleri (1825)
  16. Schematismus cleri (1826)
  17. Schematismus cleri (1827)
  18. „Schematismus cleri (1828)
  19. Hölbling Miksa: „Baranya vármegyének orvosi helyirata” Pécs, Lyceum Könyvnyomó Intézet, 1845 [2]
  20. Schematismus cleri (1840)
  21. Schematismus cleri (1842)
  22. Schematismus cleri (1843)
  23. Schematismus cleri (1848)
  24. Schematismus cleri (1850)
  25. Schematismus cleri (1852)
  26. Schematismus cleri (1853)
  27. Schematismus cleri (1855)
  28. Schematismus cleri (1857)
  29. Schematismus cleri (1858)
  30. Schematismus cleri (1859)
  31. Schematismus cleri (1860)
  32. Schematismus cleri (1861)
  33. Schematismus cleri (1862)
  34. Schematismus cleri (1863)
  35. Schematismus cleri (1864)
  36. Schematismus cleri (1865)
  37. Schematismus cleri (1866)
  38. Schematismus cleri (1867)
  39. Schematismus cleri (1872)
  40. Schematismus cleri (1874)
  41. „Schematismus cleri (1875)
  42. „Schematismus cleri (1877)
  43. ^ a b Dvorzsák János szerk.: „Magyarország helységnévtára: tekintettel a közigazgatási, népességi és hitfelekezeti viszonyokra” (Ortslexicon von Ungarn : Mit Bezug auf dir politische und kirchliche Eintheilung der Bevölkerung redigirt von Johann Dvorzsák) Budapest, A „Havi Füzetek” Kiadóhivatalának tulajdona (Eigenthum des Verlages der „Havi Füzetek”) [1877] [3]
  44. Schematismus cleri (1878)
  45. Schematismus cleri (1881)
  46. Schematismus cleri (1883)
  47. Schematismus cleri (1885)
  48. Schamatismus cleri (1887)
  49. Schematismus cleri (1889)
  50. Schematismus cleri (1891)
  51. Schematismus cleri (1893)
  52. Schematismus cleri (1895)
  53. Schematismus cleri (1898)
  54. Schematismus cleri (1900)
  55. Schematismus cleri (1901)
  56. Schematismus cleri (1903)
  57. ^ a b Schematismus cleri (1906)
  58. Schematismus cleri (1908)
  59. Zentai László dr. szerk. és mtsai: „A történelmi Magyarország atlasza és adattára 1914“ Talma Kiadó Pécs, 2001
  60. „A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása“ Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal Atheneum Irodalmi és Nyomdai R.t. Budapest, 1912 [4]
  61. Schematismus Cleri (1914)
  62. Schematismus cleri (1943)
  63. 2001-es népszámlálás alapján
  64. Kéri Katalin: „A katolikus elemi iskolák állapota Baranyában (1868–1914)” In: Ódor Imre szerk.: Baranya Történelmi Közlemények VII.-VIII. évf. (1994–1995) BML Pécs, 1995
  65. Petrovich Ede: „Baranya megye népoktatása a reformkorban (1918–1848)” In: Baranyai Helytörténetírás, 1974–75 263. old. BML Évkönyve Pécs 1976
  66. ^ a b Schematismus cleri (1878)
  67. Schematismus cleri (1878-1906) [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15]
  68. Schematismus cleri (1840–1842)
  69. Schematismus cleri (1840–1858)
  70. Schematismus cleri (1842)
  71. Schematismus cleri (1848)
  72. Schematismus cleri (1848–1850)
  73. Schematismus cleri (1853)
  74. Schematismus cleri (1857–1878)
  75. Schematismus cleri (1859–1860)
  76. Schematismus cleri (1861)
  77. Schematismus cleri (1862)
  78. Schematismus cleri (1864)
  79. Schematismus cleri (1875)
  80. Schematismus cleri (1877)
  81. Schematismus cleri (1881–1895, 1900 és 1908–1914)
  82. Schematismus cleri (1881)
  83. Schematismus cleri (1883)
  84. Schematismus cleri (1885–1887)
  85. :Schematismus cleri (1889–1895, 1900 és 1906–1908)
  86. Schematismus cleri (1889)
  87. Schematismus cleri (1891–1893)
  88. Schematismus cleri (1895
  89. Schematismus cleri (1900)
  90. Schematismus cleri (1906)
  91. Schematismus cleri (1908)
  92. ^ a b Schematismus cleri (1914)
  93. Schematismus cleri (1840) http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt05011704/1840_0_1_pg_46.html
  94. u.o. 1842 http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt05011704/1842_0_1_pg_38.html
  95. u.o. 1848
  96. u.o. 1850
  97. u.o. 1852
  98. u.o. 1853
  99. u.o. 1855
  100. u.o. 1857
  101. u.o. 1858
  102. u.o. 1859
  103. u.o. 1860
  104. u.o. 1861
  105. u.o. 1862
  106. u.o. 1863
  107. u.o. 1864
  108. u.o. 1865
  109. u.o. 1866
  110. u.o. 1867
  111. u.o. 1881
  112. u.o. 1883
  113. u.o. 1885
  114. u.o. 1887
  115. u.o. 1889
  116. u.o. 1891
  117. u.o. 1893
  118. u.o. 1895
  119. u.o. 1908
  120. ^ a b u.o. 7. oldal
  121. ^ a b c d e f g h i j k Brüsztle, Josephus: „Recensio totius universi cleri Dioecesis Quinque-ecclesiensis I-IV.” Quinque-Ecclesiis, 1874-1880 http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt03093002/2_0_2_pg_37.html
  122. Schematismus cleri (1820-1908, 1914 és 1943)
  123. Magyar katolikus lexikon, Baranya vármegye szócikk, http://lexikon.katolikus.hu/LINKEK/LINKBBBB/102BAR.HTML
  124. Schematismus cleri (1850)
  125. Schematismus cleri (1852)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Schematismus cleri Dioecesis Quinque-Ecclesiensis – azaz a pécsi egyházmegye sematizmusa, a megfelelő évszámmal ellátva. A jegyzetekben „Schematismus cleri (évszám)” formában hivatkozunk rájuk.
  • E cikket követően elkészült a település teljes monográfiája, és elérhető a Pécsi Városi Levéltárban, a Pécsi Városi Könyvtár Helytörténeti részlegében illetve a Pécsi Janus Pannonius Múzeum Régészeti osztályán

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Baranyabán témájú médiaállományokat.