Bandurria
| Bandurria | |
 | |
| Besorolás | |
| húros pengetős, fogólapos | |
| Sachs–Hornbostel-féle osztályozás | 321.321 |
| Hangolás | g♯–c♯′–f♯′–b′–e″–a″ |
| Rokon hangszerek | mandolin, ciszter |
| Hangminta | |
| Hangszerjátékos | bandurrista |
| Hangterjedelem | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Bandurria témájú médiaállományokat. | |
A bandurria spanyol népi pengetős hangszer, a laúd hangszercsalád tagja, főként az aragóniai és a kasztíliai népzenében használatos.
A modern bandurria teste körte alakú, nyaka rövid, háta lapos, hat dupla fémhúrja van. Különböző méretekben és hangolásban létezik (szoprán, kontraalt, tenor, basszus és kontrabasszus), de a köznyelvben csak a legmagasabb hangút hívják bandurriának, a mélyebb hangúakat laúdnak. A bandurriát pengetővel szólaltatják meg.
A bandurria elnevezésének forrása a ’húros hangszer’ jelentésű sumer pan-tur. A görögbe ez pandura (πανδοῦρα)[1] néven került be, ami egy háromhúros lantféle hangszer neve volt, innen pedig a latinba mint PANDURA vagy később PANDURIUM. A bandurria hangszerészeti szempontból a ciszter és a gitár rokona.[2]
A bandurria spanyol nagymesterei Félix de Santos, Araceli Yustas, Pedro Chamorro és Manuel Grandío.
Jegyzetek[szerkesztés]
További információk[szerkesztés]
- Aragóniai népdal bandurria- és kasztanyettakísérettel
