Balogh András (történész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Balogh András
Balogh andras.jpg
Született 1944. március 6. (70 éves)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása történész,
diplomata,
egyetemi tanár

Balogh András (Budapest, 1944. március 6.) magyar történész, diplomata, egyetemi tanár, a történelemtudományok (akadémiai) doktora. Kutatási területe a magyar külpolitika története, Magyarország integrációs törekvései és a fejlődő világ. 1988 és 1992 között újdelhi, illetve 2005-től bangkoki nagykövet. 1995 és 1999 között a Magyar Külügyi Intézet főigazgatója. 2003-tól több éven át a Magyar Szocialista Párt Táncsics Mihály Alapítványának vezetője. 2010-ben a párt köztársasági elnöknek jelölte, majd a párt elnökhelyettesévé választották.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1962-ben érettségizett, majd felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar történelem szakára. Itt szerzett tanári diplomát 1967-ben. Ennek megszerzése után az egyetem új- és legújabb kori egyetemes történelem tanszékén kapott állást. Az 1970-es évek második felétől egyetemi docensként dolgozott, majd 1987-ben vette át egyetemi tanári kinevezését. Több éven át a tanszék vezetője volt. Az ELTE-n kívül más magyar, illetve külföldi egyetemeken oktatott. 1999 és 2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. Egyetemi munkái mellett 1976 és 1983 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága külpolitikai konzultánsa volt. 1988-ban kinevezték Magyarország újdelhi nagykövetévé, emellett akkreditálták Bangladesbe, Srí Lankára, Nepálba, Afganisztánba, Mianmarba és a Maldív-szigetekre is. 1992-ben hívták haza. Ekkorra a Honvédelmi Minisztérium Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének lett főmunkatársa. 1994-ben a külügyminiszter főtanácsadója volt, majd a Magyar Külügyi Intézet főigazgatójává nevezték ki. Itt 1999-ig dolgozott. 2005-ben Magyarország bangkoki nagykövete lett, emellett akkreditálták ismét Mianmarba.

1976-ban védte meg a történelemtudományok kandidátusi, 1996-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Politikatudományi Bizottságának és a Nemzetközi Tanulmányok Bizottságának lett tagja, utóbbinak több évig elnöke. Akadémiai munkái mellett 1985 és 1988 között a Magyar Politikatudományi Társaság alelnöke, illetve a nemzetközi politikai szakosztály elnöke volt. 1995 és 1999 között a Külpolitika című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke volt, 1999-ben a Külügyi Szemle, 2001-ben az Európa 2002 szerkesztőbizottságának lett tagja. Emellett közéletileg továbbra is aktív maradt: 1996 és 1999 között a kormány mellett működő integrációs stratégiai munkacsoport egyik koordinátora, 2003 és 2005 között a miniszterelnök nemzetközi stratégiai tanácsadója volt. 2003-ban a Magyar Szocialista Párt alapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumának elnöke lett. 2010-ben, a párt Baloghot jelölte köztársasági elnöknek, a kétharmados többséggel rendelkező kormánypárti jelölttel, Schmitt Pállal szemben.[1] 59 szavazattal azonban már az első fordulóban vereséget szenvedett. A párt 2010-es tisztújító kongresszusán az MSZP elnökhelyettesévé választották.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fő kutatási területei a magyar külpolitika története, Magyarország integrációs törekvései és a fejlődő világ.

Munkásságának kezdetén a fejlődő világ történetével foglalkozott, több könyvet jelentetett meg a gyarmatok történetéről, illetve felszabadulásukról mind Afrika, mind Ázsia tekintetében. A magyar külpolitikával kapcsolatos munkái elsősorban az időszerű kérdések tárgyalásával, illetve Magyarország különböző integrációinak problematikáival foglalkoztak. A nemzetközi kapcsolatok kutatása során az egyenlőtlenség okainak és következményeinek kutatásával is foglalkozott. Több munkája jelent meg globalizációs témakörben, itt központi témája a nemzeti kérdés volt.

Főbb publikációi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Társadalom és politika a gyarmati Indiában (1979)
  • A gyarmati rendszer története 1870–1955 (1980)
  • A Political History of National Liberation Movement in Asia and Africa 1914–1985 (1988)
  • Nemzet és történelem Indiában (1988)
  • A nemzeti kisebbség és a nemzetközi biztonság (1994)
  • A magyar külpolitika prioritásai (1996)
  • Integráció és nemzeti érdek (1998)
  • Világpolitikai átrendeződés szeptember 11-e után (2001)
  • Nemzet és nacionalizmus (társszerző, 2002)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]