Baji szőlőhegy
| Baji Szőlőhegy | |
 | |
| A Baji Szőlőhegy látképe a Lábas-hegy oldalából nézve | |
| Közigazgatás | |
| Település | Baj |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 234 fő (2019)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 210 m |
| Távolság a központtól | 1 km |
| Elhelyezkedése | |
 Baji Szőlőhegy
Pozíció Komárom-Esztergom vármegye térképén
| |
 é. sz. 47° 38′ 58″, k. h. 18° 21′ 41″Koordináták: é. sz. 47° 38′ 58″, k. h. 18° 21′ 41″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Baji Szőlőhegy témájú médiaállományokat. | |
A Baji Szőlőhegy Tata-Tóváros mellett alig két kilométerrel fekvő, a Neszmélyi Borvidékhez tartozó szőlőhegy, Baj település külterületi lakott része, amely egyben Tata Hegyközség része. Elsősorban fehér boraival és gazdag hagyományaival igyekszik kitűnni. Az egykori Esterházy uradalom tizennégy ágú "nagy pincéje" ma is a szőlőhegy első számú látnivalója. A Baj településtől keletre fekvő Szőlőhegyen a KSH adatai szerint 234 fő lakik.[2]
A szőlőhegy fekvése[szerkesztés]
A Baji szőlőhegy Baj település belterületétől mintegy 500 méternyire keletre, Komárom-Esztergom vármegyében, Tata várostól alig két kilométerre terül el. Földrajzilag a Dunántúli-középhegység nagytájon, a Dunazug-hegyvidék középtájon, ezen belül is a Gerecse nyugati peremvidékén helyezkedik el.[3] A község területe (a Gerecse hegység környéke) már ősidők óta az ember letelepedési helye. A település nevének eredete a török baj "gazdag, bő" köznév, első okleveles említése 1228/1491 Bay néven szerepel. A falu 1408-ban Garai Miklós nádor birtoka volt. A községtől egy kilométerre fekszik a szőlőhegy, mely a Gerecse hegység nyugati nyúlványa. A szőlőhegy lejtői lankásak, dél, délnyugat felé néznek.
A szőlőhegy talajszerkezete[szerkesztés]
Az ősi Pannon-tenger vastag agyag- és üledékréteget réteget hagyott hátra. A tömött, levegőtlen agyagtalajok kevésbé alkalmasak a szőlőtermesztésre, mégis a neszmélyi borvidékhez tartozó baji szőlőhegyen kiváló minőségű borokat termeltek és termelnek ma is a gazdák. Ezt a fényes múltat bizonyítja egy 1889-ben megjelent újságcikk is: „… a grófi pincze Bajon híres kitűnő borairól, melyek külföldre széltiben szállítatnak…”
Az enyhe eséssel rendelkező lejtők és medencék területén a löszös üledékek mellett kisebb területen agyagbemosódásos barna erdőtalaj is megtalálható. A talajok mechanikai összetételüket tekintve vályognak minősülnek, hidrológiai adottságaik kedvezőek, kémhatásuk gyengén savanyú. A Szőlőhegy fölé magasodó Öreg-Kovács nyugati, északnyugati oldalában merev, töréses karsztos sasbércek, lejjebb abráziós teraszok, nyesett hegylábfelszín, édesvízi mészkőtakaróval védett teraszok, teraszfragmentumok, deráziós völgyrendszerek, csuszamlásos lejtők, löszmélyutak, antropogén tereplépcsők váltják egymást. A hegyoldal meredek lejtőit erőségek borítják. Intenzív az eróziós völgyfők hátravágódása és mélyülése. Csuszamlások, rogyások, suvadások, omlások jelzik a domborzat labilis egyensúlyi viszonyait.[4]
A szőlőhegy egyes részei[szerkesztés]
A szőlőhegy több részből áll. Délről észak felé haladva az alábbiak az elnevezései: Szentandrási-hegy és Szent András-dűlő, Budáni-hegy (Steinbruch), Kis-hegy, Sikár-hegy, hol a vértesaljai hegyek legjobb bora terem. Kecske-hegy és Agostyáni dűlők, hol nyersebb zamatú borok teremnek.
Legnagyobb tető a délnek dűlő nagy szőlőhegy mögött, a Fekete-tenger felett 1410 lábra emelkedő öreg Kovács-hegy, melynek erdő-koszorús tetejéről Tata kies vidékére s a Gesztesi járáson túl a messze végtelenbe felséges kilátás nyílik. Azután következik a Kecske-hegy. Szőlője az erdőség alatt közel a faluhoz nagy kiterjedésű, s termése a neszmélyi után következik.
Története[szerkesztés]
Az Esterházy uradalom baji pincéje[szerkesztés]
1727-ben Esterházy József gróf lett a tatai uradalom, így Baj új tulajdonosa, aki 1735-ben Moson vármegyéből német katolikusokkal népesítette be a települést. A grófok 1754-ben bízták meg Fellner Jakab építészt, hogy építsen pincét. 1798-ban Gött Antal udvari tervező építette a tizennégy ágú, kupolás csillagrendszerű nagypincét. A baji, tizennégy ágra oszló uradalmi pince 40.000 akó befogadására volt képes. Mindmáig ez a pincerendszer a szőlőhegy első számú látványossága.
A szőlőhegyen eredendően a birtokok ún. irtásföldek voltak. A gazda szabadon adhatta, vehette a birtokot, csupán illetéket kellett fizetnie az uradalom részére. Így lehetett szőlőbirtoka zsellérnek és polgárnak egyaránt.
Az 1853-1863 közötti változás[szerkesztés]
1853-tól már nem járt dézsmabor az uradalomnak, noha a terület még az ő fennhatóságuk alá tartozott. A dézsmabor összeírása és a dézsma szedése évenként megújuló vesződséget jelentett az uradalomnak. Összefüggésben a magas osztrák italmérési és fogyasztási adókkal, a földesúri italmérési jog, illetve az uradalmi bérlőkézre juttatásával, az uradalom igyekezett a szőlődézsma évenkénti megváltására szerződést kötni a községekkel. Egyesekkel korábban, másokkal későbben sikerült a szerződések megkötése.
Mire megszületett a szőlődézsma megváltását szabályozó 1868. XXIX. tc., az uradalmi községek túlnyomó többségében az ideiglenes megállapodásokat már örökváltság-szerződések váltották fel. A törvény is a szőlősgazdákra hárította teljes egészében a megváltás terhét, csak lehetővé tette állami közvetítéssel a hosszabb részletfizetést.
A hegyközség létrejötte, összetétele és feladatköre[szerkesztés]
A szőlőbirtokok 1862-ig az uradalom tulajdonában voltak, amíg a használóik megváltották azokat. A vásárlók között sok baji volt. 1862 után jött létre a hegyközség, mely átvette a szőlőhegy életének irányítását. Háromévenként választottak új testületet, mely meghatározta az évi költségvetést, fizetett két fegyveres hegypásztort, csőszt, valamint karban tartotta az utakat és a kutakat. A hegyközség testületének feladata volt továbbá a szüret idejének meghatározása is. A hegyközség vezetője felszólíthatta, s felszólította szőlőjük rendbetételére, s rendben tartására, azokat a gazdákat, akiknek birtokai elhanyagoltak voltak.
A hegyközség összetétele a következő: a testület élén a hegybíró, vagy más néven az elnök áll. Közvetlenül utána következik a kisbíró, az elnök helyettes. A testület nyolc esküdtből áll, akik közül négy fő baji, négy fő pedig nem baji szőlőtulajdonos. A hegyközségnek volt egy jegyzője is, aki mindig baji lakos volt.
A hegyközség egészen a második világháborúig működött.
A filoxéra vész a szőlőhegyen[szerkesztés]
A szőlőhegyen az 1880-as években pusztított a filoxéra vész. A károk óriásiak voltak a szőlők több mint a fele kipusztult. A szőlőhegy nem teljesen települt újjá szőlővel, hiszen a lankásabb vidékeken más növényeket (leginkább kultúrnövényeket) telepítettek.
A filoxéra utáni szőlőhegy[szerkesztés]
Az elpusztult szőlők mintegy 60%-a lett újratelepítve vagy felújítva. A szőlőbirtokok gazdát cseréltek, polgári családok, budapesti értelmiségiek lettek a tulajdonosok. A századforduló előtti időben az uradalom felparcelláztatta szőlőtulajdonának egy részét, s részben a baji lakosság birtokába, részben, pedig a tatai, tóvárosi polgárság birtokába került. Voltak kisebb szőlők és szántók a Kis- és Nagykovács-hegy, a Kecske-hegy és a Szent András-hegy lejtőin.
A századforduló környékén fejlődés mutatkozott. A község is tagja lett az Esterházy Miksa gróf kezdeményezésére alakult Vértesaljai Gazdakörnek, mely állandó tájékoztatást nyújtott a korszerű állattenyésztésről, takarmányozásról, mező- és erdőgazdálkodásról, valamint nem utolsósorban a borászatról.
A polgári családok birtokai a szőlőhegyen[szerkesztés]
A szőlőbirtokok fele nem bajiak tulajdonában volt. A szőlőtulajdonosok között voltak tatai, tóvárosi, komáromi, budapesti, illetve győri polgári családok. Az 1909-es birtokkönyv alapján például tóvárosi lakos volt Michl Miklós fűszerkereskedő, Nohl Miklós a Szarka fogadó bérlője, Melschmidt Gyula. Tatai volt Michl Géza gyógyszerész, Henkel Dezső, Csizmadia Ágoston. Komáromi volt Zsindely Ferenc, aki törvényszéki bíró volt.
A szőlőhegy „fénykora”[szerkesztés]
Amikor még a közlekedési szabályok szerint a balra tarts volt az előírás, így szólt egy mondás:
| „ | „Bajt kerülni balra tarts, bút feledni Bajra hajts!” | ” |
Mert a helybelieken kívül Tata, Tóváros és a környék lakói bút feledni és vigadni is a Tata-Tóvárostól alig két kilométerre fekvő Baj községet, de leginkább hangulatos présházait és pincéit keresték. Az 1800-as évek legvégén és az 1900-as évek elején élte a szőlőhegy a „fénykorát”. Kedvelt pihenőhely és kirándulási cél volt nemcsak a helyiek számára, hanem az értelmiségiek, a pesti polgárok körében is. A legnagyobb érdeklődés a 2150 akós nagyhordó iránt mutatkozott.
A 19. század végén úgynevezett „filléres vonatok” jártak Budapest és Tata között, s az utasok körében volt, aki egy lóversenyre jött Tatára, de volt, aki a baji nagypincét jött megtekinteni. A baji fuvarosok, pedig - kihasználva a lehetőségeket - könnyen megélhetést biztosítottak maguk számára azáltal, hogy a tóváros-kerti vasútállomás és a baji szőlőhegy között szállították a kirándulni vágyó pesti polgárokat. Még Ferenc József és I. Vilmos is kilátogattak egy alkalommal az uradalom baji pincéjébe!
A baji szőlőhegy feltámadása a XXI. század küszöbén[szerkesztés]
Az Neszmélyi Borvidék Tatai Hegyközségén belül a baji szőlőhegyen egyre több pincészet mutatkozik be kiváló boraival. A lassan országos hírűvé váló Turay Pincészet mellett remek borokat kóstolhatunk a Stróbl Ferenc vezette Csaszkóczy Pincészetben ugyanúgy, mint a Wéber Rudolf vezette Wéber Pincészetben. Új kezdeményezésként mutatkozott be a Borboléta Pincészet is, mely a régi Michl birtok alapjain épül újjá azzal a céllal is, hogy megtalálják a XX. század elején méltán európai hírű baji bor karakterét. A négy pincészethez csatlakozott 2015-ben a Hauzer Családi Pincészet, ahol a nagypapa által telepített szőlőket gondosan művelő Hauzer Tibor és a borászatot vezető menye Hauzer-Prém Zsuzsa várja a neszmélyi borvidék borainak kedvelőit.
Pincészetek, borászok[szerkesztés]
- Borboléta Pincészet
- Csaszkóczy Pince
- Jónás Pince
- Turay Családi Pincészet
- Wéber Családi Pincészet
- Hauzer Családi Pincészet: https://hauzer-bormanufaktura.hu/
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ http://www.eduvizig.hu/sites/default/files/PET_Baj_20191018.pdf
- ↑ TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI INFRASTRUKTÚRAFEJLESZTÉSEK TOP-2.1.3-16 Baj község csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése II.ütem. eduvizig.hu. [2019. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 15.)
- ↑ TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI INFRASTRUKTÚRAFEJLESZTÉSEK TOP-2.1.3-16 Baj község csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése II.ütem. eduvizig.hu. [2019. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 15.)
- ↑ TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI INFRASTRUKTÚRAFEJLESZTÉSEK TOP-2.1.3-16 Baj község csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése II.ütem. eduvizig.hu. [2019. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 15.)
Források[szerkesztés]
- Strobel Árpád: A vértes egyik gyöngyszeme: Baj. Kiadja Baj Község Tanácsa, 1982.
- Körmendi Géza: Tata története 1727-1945. Tata, Kiadja Tata Város Tanácsa, 1981.
- Paraszti élet a Duna két partján. Szerk.: Körmendi Géza. Tatabánya, kiadja a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, 1992.
- Szabad György: A tatai és gesztesi Esterházy-uradalom áttérése a robot-rendszerről a tőkés gazdálkodásra. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1957.