Búzafű
| Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve, vagy egyes megfogalmazásai reklámízűek (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont! | (2013 májusából) |
|
|
Ezt a szócikket egy, a témában jártas személynek vagy szakértőnek át kellene olvasnia, ellenőriznie a szövegét, tartalmát – részletek a cikk vitalapján. |
A búzafű a frissen kihajtott búza, amikor annak még csak sziklevele jelent meg. A búzafű sokféle hasznos anyagot tartalmaz (klorofill, aminosavak, ásványi anyagok, vitaminok és enzimek). [1]
A búzafű pár napos hajtásait learatva és préselve nyerjük a búzafű levét. Préselés azért szükséges, mert míg a zöld búzafű növényi rostjait az állatok gyomra meg tudja emészteni, addig az emberi gyomor erre képtelen. A búzafűlé készülhet tönkölybúzából vagy más fajtákból is.
Tartalomjegyzék |
Története [szerkesztés]
A búzafű gyógyító tulajdonságának története több mint 5000 éves múlttal rendelkezik. Egyes állítások szerint az ókori Egyiptom lakói „Isis ajándékaként” nevezték a Nílus partján növekvő zöld füvet, amelynek fogyasztásától immunrendszerük átlagon felülivé erősödött.
Írásos emlékek az Ótestamentumban található Dániel könyvéből származnak, mely Nebuchadnezzar királyt (Kr.e.: 630-562) említi, aki 7 évig fűféléket fogyasztva nyerte vissza mentális tisztaságát és testi erejét.[2]
Emellett bizonyítékok támasztják alá, hogy a nyugati világ népei (maják, inkák, aztékok) és a Kárpát-medence lakosai is előszeretettel egészítették ki étkezésüket a búzafűvel.
A középkor idején a fűfélék, így a búzafű is háttérbe szorult. Jelentőségét „csak” a XX. századra nyerte vissza, mégpedig Edmund Bordeaux Szekely révén, aki lefordította Dániel könyvét, így hozzájutott az egészséges táplálkozás alapjaihoz. („The Essene Gospel of Peace”)[3] – 1900-as évek eleje - címen kiadta saját könyvét, melyben kifejtette a zöld növények fogyasztásának fontosságát.
Könyvének fő tanítási szándéka:
„The main teaching of Essene Book I is:Don't kill your food by cooking it. The main teaching of Essene Book IV is: all grasses are good for man and wheatgrass is the perfect food for man.”
„Az első könyv fő tanítása: Ne öld meg az ételt főzéssel. A negyedik könyv fő tanítása: minden fű jó az embernek, de a búzafű a legjobb az ember számára.”[4]
Ezt az elképzelést folytatva Dr. Charles F. Schnabel amerikai agrárkémikus már kutatásokkal bizonyította a búzafű hatását. Egy haldokló tyúkot táplált a hajtásnak indult búzafűvel, amely nemhogy felépült betegségéből, de sokkal több tojást is rakott „egészséges társainál”. Az eredményeken felbátorodva termeszteni kezdte a búzafüvet, és szárított formában családjával, szomszédjaival diéta mellett fogyasztatta.[5] Az elkövetkező években Schnabel újabb kísérleteket végzett tyúkokon, hasonló eredményeket elérve, mivel a tojt tojások száma a duplájára nőtt. Ez követően reklámozni kezdte „felfedezését”, hogy bevezesse a malomiparba, a gyógyszer-, vegyiparba illetve az élelmiszeriparba. Promóciójára két nagy cég figyelt fel, a Quaker Oats és az American Diareies Inc., akik befektettek egy tágabb fejlesztésbe, hogy áruba bocsássák a búzafüvet, mint terméket az emberek és állatok számára. Végeredményként a ’40-es évekre a búzafüvet már szárítva dobozokban, tárolóedényekben árulták Amerika és Kanada szerte, mint One-A-Day Multivitamin.[2][6]
Bár Schnabel kutatásai alátámasztották a búzafű jótékony hatását az immunrendszerre, de „igazi” áttörést Ann Wigmore ért el. Több problémás betegségben szenvedett (ízületi gyulladás, migrén és vastagbélrák), mikor megismerkedett a búzafűvel. Folyamatos fogyasztásának köszönhetően ezek a panaszok enyhültek, majd megszűntek. Ezeken az alapokon felbátorodva 1963-ban megalapította a Hippokratész Egészség Intézetet, ahol már a búzafűnek a préselt levét fogyasztották daganatos betegek – sikerrel! A különböző sikereinek köszönhetően 1971-ben a Nobel alapítványtól kitüntetést kapott a sejtek, és a szövetek helyreállítása, és megfiatalítása terén. Kitartó munkásságának köszönhetően világszerte megismerték a búzafüvet – és annak „levét” – a gyógyulni-, és a betegségeket megelőzni akarók.[7]
Termesztése [szerkesztés]
Schnabel kutatásaira, és Ann Wigmore tapasztalataira alapozva manapság már bárki képes otthonában búzafüvet termeszteni.
A lé gyorsan oxidálódik, így a benne lévő élő enzim tartalom csökken. Ezért szükséges préselés után hamar elfogyasztani.
Fogyasztása [szerkesztés]
A learatott búzafűből a levet préseléssel célszerű kinyerni, mivel a növényi rostok az emberi gyomor számára nem emészthetőek. Ehhez ajánlott présgépet beszerezni. Lehetséges turmixgéppel, vagy húsdarálóval is felaprítani, majd áztatás után leszűrni. Ezek a módszerek kevésbé hatékonyak a kinyerhető lé mennyiségét tekintve.
Az otthon termesztett és learatott búzafüvet kb. 1 hétig tárolhatjuk hűtőben. Ebből préselhetünk naponta vagy más beosztás szerint ahogy szükséges.
Napi dózisok:
A napi dózis préselve 4-8 evőkanál, de a feldolgozott búzafüveket más-más mennyiségben fogyaszthatjuk.
Pl.:
- Por vagy tabletta kiszerelésben napi 1 tabletta az ajánlatos.
- Folyadék állagú kiszerelésben kb. 30 ml-t javasolnak.
- Koncentrált állapotban napi 20 gramm.
A feldolgozott búzafüvek és búzafűlevek az előírt dózisokban, mennyiségben fogyasztandók.[8][9]
Terapeutás-, és komolyabb betegségek esetén a dózisok megnövelhetőek akár a duplájára vagy a négyszeresére, amit üres gyomorra, és étkezés előtt kell elfogyasztani. (Méregtelenítés és diéta idején a magasabb adagolás miatt egyesek émelygést, hányingert éreznek.)
Egészséggel kapcsolatos állítások [szerkesztés]
A búzafűlé bevitelét követő jótékony hatások:
- jó hatással van az emésztő rendszerre
- gyógyítja a székrekedést
- lúgosítja a szervezetet („méregtelenítő” hatás)
- segíti a klimaxot kezelni
Nem minden állítás szerepel a szakirodalomban. A felsorolt problémák orvoslására minimális bizonyítékok vannak.
Adatai más ételekhez viszonyítva [szerkesztés]
A búzafűléről a legismertebb és leggyakrabban emlegetett vélemény, hogy 1 uncia préselt búzafűlé kb. 1 kilogramm zöldség tápértékével egyezik meg (aránya így 1:35), és még így is a belőle elérhető vitamin és ásványi anyag tartalma magasabb, mint pl. a brokkolié vagy a spenóté.
Egy másik gyakran emlegetett állítás, amit Schnabel készített el a ’40-es években kimondja, hogy „6,8 kg (15 font) búzafűlé az egyenlő 158,76 kg (350 font) tápanyagokban gazdag kerti zöldségekkel”, így az arány 1:23. Schnabel tanulmánya viszont nem köti ki az állagát, de tudjuk, hogy Ő szárított búzafűvet használt a felméréshez (a kutatásokhoz és a tápanyagvizsgálathoz).
B17-vitamin a rák ellen [szerkesztés]
A búzafű 250-300 mg/kg laetrilt tartalmaz.[10]
A B17-vitamin egy olyan vegyület, melynek hatása a mai napig kérdések övezik. Orvosi körökben kételkednek az anyag gyógyhatásában, vannak, akik komolyabb eredményeket várnak még el, míg a természetgyógyászok egy része kiáll mellette. Ma már nem is tekintik vitaminnak.
Története két személy nevéhez fűződik. Ernst Theodor az 50-es évek elején a különböző népcsoportok étkezési szokásait vizsgálva fedezte fel a laetrilnek/amigdalinnak megnevezett vegyületet. Viszont az igazi áttörést Ann Wigmorenak sikerült elérnie a Hippokratész Egészségügyi Intézetében, ahol daganatos betegekkel fogyasztatta a B17-et tartalmazó búzafüvet, ahol látványos javulást, és eredményeket értek el.
A laetril nem más mint egy különleges ciánvegyület, mely tartalmaz benzaldehidet, ciángyököt és egyéb cukortartalmú részeket. Ilyen tartalommal a búzafüven kívül csak a különböző csonthéjasok (mandula, sárga-, és őszibarack, cseresznye és szilva) magja rendelkezik.
Kutatások szerint a B17 azáltal fejti ki gyógyító hatását, hogy a szervezetbe bekerülve az egészséges sejtek számára tápanyagot szolgáltat - a sejtekben található rodonáz enzim segítségével lebontja -, még a daganatos sejtekben az említett enzim hiányában a ciánvegyület és a benzaldehid sejtpusztító hatását kifejtve roncsolja a rákos sejteket. A rodonáz enzim csak egy határértékig képes detoxikálni a ciánvegyületet. A túlzott laetril fogyasztás toxikus hatásokat válthat ki a szervezetben, de a különböző B17-tartalmú ételek, és étrendkiegészítők a cianidtartalom határértékének századrészét tartalmazzák.[11]
Azóta komoly kétségek merültek fel a fenti kutatási eredményekkel kapcsolatban[12].
Méregtelenítő és fogyasztó hatás [szerkesztés]
A búzafű immunredszer erősítő hatása mellett nagyon sokan méregtelenítő tulajdonsága miatt is préselik és fogyasztják. Egy helyesen összeállított étrend kiegészítve a búzafűlével, segít rendezni az anyagcserét, így megszabadítja a szervezetet a káros anyagoktól. A benne lévő enzimek, ásványi anyagok és vitaminok elősegítik, hogy a sejtaktivítás élénküljön, és a káros anyagokat a szervezet ne zsírként ratkározza el, hanem eltávolítsa. Ennek hatásaként jelentkezik a fogyás, mint "mellékhatás". Azon fogyasztók, kik méregtelenítő kúrába kezdenek, a lerakódott salakanyagok felszabadulnak, és távoznak a testből. Az így felerősödő, és normalizálódó sejtaktivitás hatására az anyagcsere rendezettebb és rendszerezettebb lesz.[13][14][15]
Klorofill [szerkesztés]
A hemoglobin a vörösvértesteink alkotóeleme. A vörösvérsejtjeink szállítják az életbenmaradáshoz nélkülözhetetlen oxigént minden egyes sejtünkhöz. Kutatások támasztják alá, hogy a vörösvértestek felépítése egy molekulában tér el a növényi klorofilltól, ez pedig a központi mag. Míg a "növény vére" magnézium központú, addig a hemoglobin ásványi vaselemet tartalmaz. További elemzések eredményeként bizonyítottá vált, hogy a természetes klorofill bejuttatásával emelhető a vérben megtalálható hemoglobinok száma. Így a magasabb vörösvérsejtszám a szervezetben jobb vérkeringést, tökéletesebb oxigénellátást, és a test gyors tisztulását eredményezi, de ennek köszönhetően már sikereket értek el vérzékeny betegek kezelésében is.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
Forrás [szerkesztés]
Hivatkozások [szerkesztés]
- ↑ Ann Wigmore: The Wheatgrass Book 1985
- ^ a b http://www.wheatgrass4you.com/page/83590202
- ↑ http://www.essene.com/GospelOfPeace/
- ↑ http://www.tonicattack.com/documents/Thehistoryofwheatgrass.pdf
- ↑ http://www.abc.net.au/landline/stories/s689970.htm
- ↑ http://www.wheatgrasskits.com/issue1.htm
- ↑ http://therawdiet.blogspot.com/2007/08/ann-wigmores-life-story-part-1.html
- ↑ http://www.karpatinfo.net/article1517.html
- ↑ http://en.wikipedia.org/wiki/Wheatgrass
- ↑ http://www.b17hu.info/kezelesi.html
- ↑ http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=11&menu=betegseg&news_id=1548&cim=A-B17-vitamin:-csodaszer-vagy-mereganyag?
- ↑ Amigdalin, „A rák ellen hatástalan” fejezet – magyar Wikipédia
- ↑ http://www.tutitippek.hu/blog/meregtelenites.php
- ↑ http://www.gogreen.net.nz/wheatgrass-weightloss-nutrients.htm
- ↑ http://www.juiceitup.com/wheatgrass.html

