Búzafű

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A búzafű a frissen kihajtott búza, amikor annak még csak sziklevele jelent meg. A búzafű sokféle hasznos anyagot tartalmaz (klorofill, aminosavak, ásványi anyagok, vitaminok és enzimek). [1]

WheatGrass.jpg

A búzafű pár napos hajtásait learatva és préselve nyerjük a búzafű levét. Préselés azért szükséges, mert míg a zöld búzafű növényi rostjait az állatok gyomra meg tudja emészteni, addig az emberi gyomor erre képtelen. A búzafűlé készülhet tönkölybúzából vagy más fajtákból is. A legmagasabb tápérték a bio tönkölybúzából érhető el.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A búzafű gyógyító tulajdonságának története több mint 5000 éves múlttal rendelkezik. Egyes állítások szerint az ókori Egyiptom lakói „Isis ajándékaként” nevezték a Nílus partján növekvő zöld füvet, amelynek fogyasztásától immunrendszerük átlagon felülivé erősödött.

Írásos emlékek az Ótestamentumban található Dániel könyvéből származnak, mely Nebuchadnezzar királyt (Kr.e.: 630-562) említi, aki 7 évig fűféléket fogyasztva nyerte vissza mentális tisztaságát és testi erejét.[2]

Emellett bizonyítékok támasztják alá, hogy a nyugati világ népei (maják, inkák, aztékok) és a Kárpát-medence lakosai is előszeretettel egészítették ki étkezésüket a búzafűvel.

A középkor idején a fűfélék, így a búzafű is háttérbe szorult. Jelentőségét „csak” a XX. századra nyerte vissza, mégpedig Edmund Bordeaux Szekely révén, aki lefordította Dániel könyvét, így hozzájutott az egészséges táplálkozás alapjaihoz. („The Essene Gospel of Peace”)[3] – 1900-as évek eleje - címen kiadta saját könyvét, melyben kifejtette a zöld növények fogyasztásának fontosságát.

Könyvének fő tanítási szándéka:

„The main teaching of Essene Book I is:Don't kill your food by cooking it. The main teaching of Essene Book IV is: all grasses are good for man and wheatgrass is the perfect food for man.”

„Az első könyv fő tanítása: Ne öld meg az ételt főzéssel. A negyedik könyv fő tanítása: minden fű jó az embernek, de a búzafű a legjobb az ember számára.”[4]

Ezt az elképzelést folytatva Dr. Charles F. Schnabel amerikai agrárkémikus már kutatásokkal bizonyította a búzafű hatását. Egy haldokló tyúkot táplált a hajtásnak indult búzafűvel, amely nemhogy felépült betegségéből, de sokkal több tojást is rakott „egészséges társainál”. Az eredményeken felbátorodva termeszteni kezdte a búzafüvet, és szárított formában családjával, szomszédjaival diéta mellett fogyasztatta.[5] Az elkövetkező években Schnabel újabb kísérleteket végzett tyúkokon, hasonló eredményeket elérve, mivel a tojt tojások száma a duplájára nőtt. Ez követően reklámozni kezdte „felfedezését”, hogy bevezesse a malomiparba, a gyógyszer-, vegyiparba illetve az élelmiszeriparba. Promóciójára két nagy cég figyelt fel, a Quaker Oats és az American Diareies Inc., akik befektettek egy tágabb fejlesztésbe, hogy áruba bocsássák a búzafüvet, mint terméket az emberek és állatok számára. Végeredményként a ’40-es évekre a búzafüvet már szárítva dobozokban, tárolóedényekben árulták Amerika és Kanada szerte, mint One-A-Day Multivitamin.[2][6]

Bár Schnabel kutatásai alátámasztották a búzafű jótékony hatását az immunrendszerre, de „igazi” áttörést Ann Wigmore ért el. Több problémás betegségben szenvedett (ízületi gyulladás, migrén és vastagbélrák), mikor megismerkedett a búzafűvel. Folyamatos fogyasztásának köszönhetően ezek a panaszok enyhültek, majd megszűntek. Ezeken az alapokon felbátorodva 1963-ban megalapította a Hippokratész Egészség Intézetet, ahol már a búzafűnek a préselt levét fogyasztották daganatos betegek – sikerrel! A különböző sikereinek köszönhetően 1971-ben a Nobel alapítványtól kitüntetést kapott a sejtek, és a szövetek helyreállítása, és megfiatalítása terén. Kitartó munkásságának köszönhetően világszerte megismerték a búzafüvet – és annak „levét” – a gyógyulni-, és a betegségeket megelőzni akarók.[7]

Termesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Schnabel kutatásaira, és Ann Wigmore tapasztalataira alapozva manapság már bárki képes otthonában búzafüvet termeszteni.

Búzafű

A lé gyorsan oxidálódik, így a benne lévő élő enzim tartalom csökken. Ezért szükséges préselés után hamar elfogyasztani.

Fogyasztása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A learatott búzafűből a levet préseléssel célszerű kinyerni, mivel a növényi rostok az emberi gyomor számára nem emészthetőek. Ehhez ajánlott présgépet beszerezni. Csak lassú fordulatszámú, kifejezetten erre a célra gyártott présgépet ajánlott használni! Ne használjunk nagy fordulatszámú turmixgépet. A vitaminok 45 °C fölött elbomlanak.

Az otthon termesztett és learatott búzafüvet kb. 1 hétig tárolhatjuk hűtőben. Ebből préselhetünk naponta vagy más beosztás szerint ahogy szükséges. Azonban ez esetben is megfigyelhető a tápanyagok elvesztése a tárolás alatt. Legjobb, ha aratás és préselés után azonnal elfogyasztjuk. Préselés után félórával már jelentős a tápanyagvesztés. Ha otthon termesztjük, akkor ütemezzük a csíráztatást és ültetést úgy, hogy naponta indítsunk el egy napi adagot. Megoldás az is, ha sokkoló fagyasztóval préselés után azonnal lefagyasztjuk. Így fagyasztóban fél évig is el lehet tartani, és felolvasztásnál nem megy tönkre a tápanyag tartalom. De ne használjunk normál háztartási fagyasztót a lefagyasztáshoz, mert akkor nagy jégkristályszerkezet jön létre, ami tönkreteszi a vitaminok és tápanyagok sejtszerkezetét!

Búzafűlé

Napi dózisok:

A napi dózis préselve 4-8 evőkanál, de a feldolgozott búzafüveket más-más mennyiségben fogyaszthatjuk.

Pl.:

  • Por vagy tabletta kiszerelésben napi 1 tabletta az ajánlatos.
  • Folyadék állagú kiszerelésben kb. 30 ml-t javasolnak.
  • Koncentrált állapotban napi 20 gramm.

A feldolgozott búzafüvek és búzafűlevek az előírt dózisokban, mennyiségben fogyasztandók.[8][9]

Terapeutás-, és komolyabb betegségek esetén a dózisok megnövelhetőek akár a duplájára vagy a négyszeresére, amit üres gyomorra, és étkezés előtt kell elfogyasztani. (Méregtelenítés és diéta idején a magasabb adagolás miatt egyesek émelygést, hányingert éreznek.)

Egészséggel kapcsolatos állítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A búzafűlé bevitelét követő jótékony hatások:

Adatai más ételekhez viszonyítva[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A búzafűléről a legismertebb és leggyakrabban emlegetett vélemény, hogy 1 uncia préselt búzafűlé kb. 1 kilogramm zöldség tápértékével egyezik meg (aránya így 1:35), és még így is a belőle elérhető vitamin és ásványi anyag tartalma magasabb, mint pl. a brokkolié vagy a spenóté.

Egy másik gyakran emlegetett állítás, amit Schnabel készített el a ’40-es években kimondja, hogy „6,8 kg (15 font) búzafűlé az egyenlő 158,76 kg (350 font) tápanyagokban gazdag kerti zöldségekkel”, így az arány 1:23. Schnabel tanulmánya viszont nem köti ki az állagát, de tudjuk, hogy Ő szárított búzafűvet használt a felméréshez (a kutatásokhoz és a tápanyagvizsgálathoz).

Vitatott magyarázat a rák ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A búzafű 250-300 mg/kg laetrilt tartalmaz.[10]

A amigdalin olyan vegyület, melynek hatását kérdések övezik. Orvosi körökben kételkednek az anyag gyógyhatásában, vannak, akik komolyabb eredményeket várnak még el, míg a természetgyógyászok egy része kiáll mellette. Ma már nem tekintik vitaminnak.

Története két személy nevéhez fűződik. Ernst Theodor az 1950-es évek elején a különböző népcsoportok étkezési szokásait vizsgálva fedezte fel a laetrilnek/amigdalinnak megnevezett vegyületet. Ann Wigmore az általa alapított Hippokratész Egészségügyi Intézetben daganatos betegekkel fogyasztatta az amigdalint tartalmazó búzafüvet, ahol javulást értek el.

A laetril nem más, mint egy különleges ciánvegyület, mely tartalmaz benzaldehidet, ciángyököt és egyéb cukortartalmú részeket. Ilyen tartalommal a búzafüvön kívül csak a különböző csonthéjasok (mandula, sárga-, és őszibarack, cseresznye és szilva) magja rendelkezik.

Kutatások szerint az amigdalin azáltal fejti ki gyógyító hatását, hogy a szervezetbe bekerülve az egészséges sejtek számára tápanyagot szolgáltat - a sejtekben található rodonáz enzim segítségével lebontja -, még a daganatos sejtekben az említett enzim hiányában a ciánvegyület és a benzaldehid sejtpusztító hatását kifejtve roncsolja a rákos sejteket. A rodonáz enzim csak egy határértékig képes detoxikálni a ciánvegyületet. A túlzott laetril fogyasztás toxikus hatásokat válthat ki a szervezetben, de a különböző amigdalin-tartalmú ételek, és étrendkiegészítők a cianidtartalom határértékének századrészét tartalmazzák.[11]

Azóta komoly kétségek merültek fel a fenti kutatási eredményekkel kapcsolatban[12].

Méregtelenítő és fogyasztó hatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A búzafű immunredszer erősítő hatása mellett nagyon sokan méregtelenítő tulajdonsága miatt is préselik és fogyasztják. Egy helyesen összeállított étrend kiegészítve a búzafűlével, segít rendezni az anyagcserét, így megszabadítja a szervezetet a káros anyagoktól. A benne lévő enzimek, ásványi anyagok és vitaminok elősegítik, hogy a sejtaktivítás élénküljön, és a káros anyagokat a szervezet ne zsírként ratkározza el, hanem eltávolítsa. Ennek hatásaként jelentkezik a fogyás, mint "mellékhatás". Azon fogyasztók, kik méregtelenítő kúrába kezdenek, a lerakódott salakanyagok felszabadulnak, és távoznak a testből. Az így felerősödő, és normalizálódó sejtaktivitás hatására az anyagcsere rendezettebb és rendszerezettebb lesz.[13][14][15]

Klorofill[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hemoglobin a vörösvértesteink alkotóeleme. A vörösvérsejtjeink szállítják az életbenmaradáshoz nélkülözhetetlen oxigént minden egyes sejtünkhöz. Kutatások támasztják alá, hogy a vörösvértestek felépítése egy molekulában tér el a növényi klorofilltól, ez pedig a központi mag. Míg a "növény vére" magnézium központú, addig a hemoglobin ásványi vaselemet tartalmaz. További elemzések eredményeként bizonyítottá vált, hogy a természetes klorofill bejuttatásával emelhető a vérben megtalálható hemoglobinok száma. Így a magasabb vörösvérsejtszám a szervezetben jobb vérkeringést, tökéletesebb oxigénellátást, és a test gyors tisztulását eredményezi, de ennek köszönhetően már sikereket értek el vérzékeny betegek kezelésében is.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]