Búza tér (Miskolc)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Búza tér szócikkből átirányítva)
A Borsod Volán épülete
A Búza téri autóbusz-állomás
A görög katolikus székesegyház

A Búza tér Miskolc legnagyobb tere. A 20. század előtt Búzavásár tér volt a neve, de az 1940-es évek végén egy darabig Béke térnek is hívták.

A tér a Belváros keleti részén található. Nyugat felől a 26-os út, dél felől a 3-as főút, kelet felől a Bükkvidéki Vendéglátó Rt. székháza, észak felől a Szeles utca határolja. A tér helyt ad a város legnagyobb piacának, a távolsági járatok autóbusz-pályaudvarának és az egyik legfontosabb helyi buszvégállomásnak. Itt áll továbbá az 1911-ben épült belvárosi görög katolikus templom (2011 óta székesegyház).

Mint neve is utal rá, eredetileg nagybani terményárusításra és állatvásárok tartására hozták létre, mert ezek nem igazán fértek el a város kis méretű, középkori, belvárosi piacterén. A 19. század végén az akkori lakott területen kívül, de a Szinva vizéhez közel alakították ki, a fontos utak kereszteződésében. Városkapuk és vámszedőhely is volt a közelben és hamar megjelentek a vendégfogadók is.

Középen található a Vásárcsarnok. Az első csarnok 1885-ben épült, Adler Károly tervei alapján; egy 720 m² alapterületű középső, és két, egyenként 170 m² alapterületű oldalsó csarnokból állt. A mai Vásárcsarnok az 1921-ben elkezdett városrendezés jegyében született meg, 1926-ban készült el Münnich Aladár tervei alapján. Pincerészében 600 asztalon lehetett árusítani, a földszinten 139 üzletben. Az 1944. június 2-ai bombázás során az épület súlyos károkat szenvedett, később helyreállították, majd az 1950-es években felújították.

A Vásárcsarnok körül különböző elárusítóhelyek, zöldségesstandok állnak, északi szélén pedig a virágpiac. Az egykori nagybani piacot, amely az 1990-es évek közepéig itt maradt, mára kiköltöztették a repülőtér mellé, és területén autóparkolót alakítottak ki.

A vásárcsarnokot és az azt övező területet felújították. Az új, 13 000 m²-es vásárcsarnok átadására 2008 októberében került sor.[1][2]

Az MVK Zrt. autóbusz-pályaudvarát 1968-ban alakították ki a téren. A helyi autóbuszvonalakból hatnak – 2, 3, 3A, 4, 7, 11 – van itt a végállomása, és további 4 busz – 1, 1A, 24, 32 – megáll itt.

Az 1897 és 1960 közt közlekedett 2-es villamos egyik végállomása volt 1908-ig.

A Búza tér és a görög katolikus székesegyház, 1910-es évek eleje
Ugyanaz 2008-ban

Források [szerkesztés]

  • Benedek Miklós: Miskolci macskakövek – A Búza téren (Észak-Magyarország 1985. IX. 21)
  • Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)
  • Dobrossy István: A Búza tér két évszázados múltja (In: Miskolci Nap, 2006. február 18.) -PDF

További információk [szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek [szerkesztés]