Böszörményi-Nagy Iván

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Böszörményi-Nagy Iván
Született 1920. május 19.
Budapest
Elhunyt 2007. január 28. (86 évesen)
Philadelphia
Nemzetisége magyar
Foglalkozása pszichiáter

Böszörményi-Nagy Iván (Budapest, 1920. május 19.Philadelphia, 2007. január 28.) magyar-amerikai pszichiáter, a családterápia területének egyik alapítója.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Katolikus családba született, három generáció magas rangú bírók örökségével és ez beléiktatta kis korától a személyek közti igazságérzés fontosságát. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte és az orvostudományi képesítését a Pázmány Péter Tudományegyetemen kapta meg. Pszichiáter szakorvosi tanulmányait Budapesten végezte és a Budapesti Tudományegyetemen mint professzor működött. Fontos mentora volt Gyárfás Kálmán, egy korai családi pszichiátria irányult orvos, aki később Chicagóba távozott. Böszörményi-Nagy ellenállt a nácizmusnak és később a sztálinizmusnak és elhagyta Magyarországot 1948-ban.

Két évig Ausztriában, mint idegorvos és pszichiáter dolgozott az International Refugee Organization-nak. Miután 1950-ben az Egyesült Államokba kivándorolt, tudományos munkálatot végzett a skizofrénia biokémiai alapján, és ezután a Chicagói Egyetem és New York Állami Egyetem, Syracuseban mint professzor működött. 1957-ben a philadelphiai Eastern Pennsylvania Psychiatric Institute kórházhoz csatlakozott, ahol a családi pszichiátria osztályt vezette húsz évig. Ez az osztály lett a világ egyik fő kiképzési központ a családterápia terén. Huszonöt évig a Hahnemann University Hospital, mint a családterápia osztály főorvosa működött. Privát praxist folytatott és az Institute for Contextual Growth-t Philadelphiában megalapította.

Annak ellenére, hogy Böszörményi-Nagy menekült a kommunista rendszertől 1948-ban, szülőföldje mindig a szívében maradt, és a 1989-i rendszerváltás óta, többször meglátogatta Magyarországot. Mindamellett hogy az élete utolsó tíz éve alatt Parkinson-kórban szenvedett és tolószékkel közlekedett, továbbiakban utazott, és több családterápia konferencián vett részt mint fővendég. A professzort közelgő 80. születésnapja alkalmából 2000-ben a Magyar Köztársaság Elnöke, Göncz Árpád, Köztársasági Aranyéremmel tüntette ki. 2007. január 28-án philadelphiai otthonában elhunyt. Ősi falujában, Külsővaton, temették el.

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Böszörményi-Nagy első fontos hozzájárulása a családterápia térhez, az első igazán integratív családterápia módszer kifejlesztése, James Framo együttműködésével, az úgynevezett Intensive Family Therapy volt. Ez a modell összehozta a tárgykapcsolat-elméletet, rendszerelméletet, és az egzisztencialis filozófiát.

E modellt tovább fejlesztette Szociális gondozó Geraldine Sparkal, és 1973-ban a Láthatatlan lojalitás című könyvet adták ki, ami az egyik legkimagaslóbb munka a családterápia terén. Ez a könyv tette központba az emberi viszonyok közötti igazságosságot. Idéz elméleti és klinikai megfigyeléseket hogy a lojalitás hogy működik generációkan keresztül, és hogy megnyilatkozódik közvetlenül és közvetve, mindkét előnyös és ártalmas módon. Számos új fogalmakat bemutat, mint családi örökösség, családi lojalitás, a viszonyok dialektikus elmélete, viszonyokban lévő egyensúly, és parentification – egy folyamat amikor egy családtag, sokszor egy gyermek, felvesz egy túl kötelességtudó szerepet egy másik családtag ügyelésére, sokszor egy szülőé, vagy több másoké, vagy a családé. A dialógikus filozófia és az igazság elmélete a humanista filozófus Martin Buber-nek nagy hatású befolyások voltak.

Kontextuális terápia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1978-tól Böszörményi-Nagy a modellt Kontextuális családterápiának és később Kontextuális terápianak nevezte, annak elismerésére hogy az alapvető elvek az ő hozzáállásának az egyéni úgymint a családterápiát fedezték. Kontextuális terápia egy összefoglaló, integratív, intergenerációs modell. Felismer négy alapvető dimenziót a viszonyok realitásában, amik hatással vannak úgy a terápiára mint általános emberi viszonyokra:

(1) Tárgyiasítható tények; (2) Egyéni pszichológia; (3) a Transzakciónális minták rendszerei; és (4) Kapcsolati etika – Böszörményi-Nagy különleges hozzászólása ehhez a térhez. (5) Ontológiai illetve ontikus - Böszörményi-Nagy az ötödik dimenzió létezését 2000-ben a Szegedi Családterápiás Vándorgyőlésen jelentette be. (for. Székely Ilona Tárgykapcsolatelmélet a családterápiában)

Úgy fogalmazta a kapcsolati etikát mint egy komplex dimenzió ami foglalkozik az interszubjektív egyensúly a bizalommal, igazságossággal, felelősséggel, lojalitással, és jogos figyelembevétellel egy viszonyban lévő egyének között.

A kontextuális terápisták kimagasló metodológiai hozzáállása a többirányú érdekképviselet, ami áll a szekvenciális, empatikus, hozzáállásból minden taghoz (beleértve a nem jelen tagokat is) hol mindakettő elismerés és elvárás feléjük van irányítva; ez egy alternatív a szokásos semleges terápiás állásponthoz, ami tehetetlenné teheti a terápistát igazi igazságtalansággal vagy ellentétes érdekekkel elbánni. A cél egy párbeszédet elkezdeni kölcsönös helyzetből beszélgetni családtagok között, és elkezdeni egy adni-kapni kiegyensúlyozást, és így visszaállítani bizalmat, amit Böszörményi-Nagy mint egy alapvető meghatározójává vélt az egyéni és viszonyi egészségnek vagy betegségnek. Fókuszával konkrét következményeken, kapcsolati etika hangsúlyozza a helyrehozó cselekedetet; és ez megkülönbözteti a pszichodinamikatol (a második dimenzióban) ami a belátást hangsúlyozza, és a rendszerelmélettöl (a harmadik dimenzióban), ami az interakciót az itt és mostban hangsúlyozza.

Böszörményi-Nagy szerint az egyéneknek és családoknak a jelenben való egészségében nagy tényező a kapacitás a legsebezhetőbbet és jövőgenerációk jóléte után való törődést mutatni – a transzgenerációs szolidaritás. Fontos része a kontextuális terápiának preventív szándéka az utókor jóléte.

A későbbi években Böszörményi-Nagy határozottan belefoglalt egy ötödik dimenziót, ami már elejétől be volt foglalva a modellbe – az ontikus dimenzió, vagy a "kölcsönös megvalósítás", ami elismeri az én szükségét a másikra hogy meghatározva lehessen.

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

magyar nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

angol nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]