Az afrikai nő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az afrikai nő Giacomo Meyerbeer utolsó, posztumusz elkészített és bemutatott operája. A darab egy évvel a szerző halála után 1865-ben került sor Párizsban, a grand opéra virágzásának a végén.

Az opera szövegkönyve és keletkezésének története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ősbemutató díszletei

A szövegkönyvíró Eugène Scribe a történelmi valóságot ez esetben is olyan szabadon kezelte, mint A próféta librettójában. Az opera tulajdonképpen a nagy portugál felfedezőről Vasco da Gammáról szólna, csakhogy a felfedező kalandjaiból a szenvedély drámája lett Selica, az afrikai nő mellett. A történet tele van ellentmondásokkal. Selica egy hindu nő, mégis afrikai, Don Pedro nem ért a tengerészethez, mégis egy hajóhad parancsnoka lett. A legvalószínűtlenebb tényező mégis a darab végén megjelenő mérgező illatú fa. Ezt az ötletet honnan vehette Scribe?

A szövegkönyvet 1837-ben vette kézbe a szerző és a zene első változat feltehetőleg már 1840-ban kész volt, de Meyerbeer nem volt megelégedve a partitúrával és félre tette azt. 1851-ben aztán újra elővette a darabot és halála évéig szinte az egész darabot újra írta. Az egyes zenei részek összeállítását azonban már nem tudta elvégezni. Ezt a munkát F. J Fétis végezte el. az első bemutatót 1840-re tervezték, de a szereposztási nehézségek miatt leállt a munka. Az egzotikus történet eleinte nem is volt történelmi vonatkozású, az 1851-től újrainduló munkálatok következtében Scribe is átírta a történetet.

Az opera szereplői és helyszínei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A négy főszereplő az ősbemutatón
Szereplő Hangfekvés
Inez, Don Diego lánya szoprán
Anna szoprán
Selica, rabnő mezzoszoprán
Vasco da Gama, tengerész tiszt, felfedező tenor
Don Alvaro, a tanács tagja tenor
Nelusco, rabszolga bariton
Don Pedro, a portugál kormánytanács elnöke basszus
Don Diego, admirális basszus
Főinkvizítor basszus
A brahmanok főpapja basszus
  • Történik: Lisszabonban, egy tengeri hajón és Afrikában a XVI. század végén
  • Helyszínek: 1. felvonás: Az admirális lisszaboni palotájának egyik terme, 2. felvonás: egy börtön cella, 3. felvonás: Pedro hajójának fedélzete, 4. felvonás:Madagaszkár, V. felvonás: Slica kertje

Az opera cselekménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Victor Warot Don Alvaro szerepében

Ines híreket vár szerelméről, Vasco da Gamáról, aki Bartolomeu Diaz hajóhadához csatlakozott, hogy megkeresse az Indiába vezető hajóutat. Don Diego érkezik Don Pedro társaságában. A felfedező halál hírét hozzák és egyúttal határoznak Ines további sorsa felől is: legyen Don Pedro jegyese ezentúl. Ines elsiet, a tanács tagjai bevonulnak. Azt kell eldönteniük, hogy kell-e segítség Diaznak? Don Alvaro meghozza a legújabb híreket, miszerint Diaz hajóhada elpusztult, csak egy tiszt élte túl a katasztrófát. Vasco da Gama az, aki máris új hajóflottát kér és benyújt egy tervezetet az expedícióról. Alvar Vasco mellé áll, Don Pedro kilopja az egyik térképet Gama emlékiratából. A tanács leszavazza Vasco tervét, aki erre olyan hangosan kifakad ellenük, hogy örökös rabságra ítélik.

II. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vasco da Gama az inkvizíció börtönében alszik, egyetlen társasága Selica, az Indiából magával hozott rabnő. Vasco álmában Inesról beszél. Nelusco lopódik be, a felfedező rabszolgája. Észreveszi, hogy Selica beleszeretett a hajósba. Selica annak a földnek a királynője, ahonnan Nelusco is származik. A fiú bosszút forral és meg akarja ölni gazdáját, de Selica közbeveti magát. Nelusco meghajol királynője akarata előtt. Felébresztik Vascot és elárulják neki a hazájukba vezető utat. Közben Ines és Pedro lépnek a tömlöcbe. Vasco szabadon távozhat, de Ines férje és az új expedíció vezetője Pedro lesz. Nelusco, mint kormányos felajánlja szolgálatait, Vasco egyből átlátja a helyzetet: Pedro az ő kárán akar hírnevet szerezni magának.

III. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pedro hajójának a fedélzetén matrózok és asszonyok imádkoznak. Alvaro óvatosságra inti Pedrót Neluscót illetően, de az bízik kormányosában. Közben tudomásukra jut, hogy egy portugál hajó követi őket. Vascót Pedro elé vezetik. A felfedező látja, hogy Nelusco zátonyra kormányozza a hajót, de a parancsnok nem hisz neki, láncra vereti. A zátonyra futott hajót elözönlik a hinduk (Afrikában!) és térdre borulnak királynőjük előtt. Selica szabadon engedi Vascót.

IV. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Selica látványos diadalmenettel tér vissza trónjára. A brahmanok főpapja megesküdteti a királynőt, hogy valamennyi európait ki fogja végeztetni. De a királynő Vascót megmenti és a férjévé fogadja. Selica azután kész szabadon engedni a hajóst, akit annyira meghatott megmentője tette, hogy kész lenne igazi férjévé válni. De amint meghallja Ines hangját kiszakítja magát a királynő öleléséből.

V. felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vasco és Ines Selica előtt vannak kihallgatáson. A királynő parancsba adja, hogy szereljenek fel számukra egy hajót. Nelusco feladata a szerelmesek útnak indítása. Ő addig kertjében, a halálos illatú manzanillo fa árnyékában várja alattvalóját. A távozók után néz és búcsúzik az élettől. Szerelme nélkül nem látja értelmét élete folytatásának. Búcsúáriája az egész mű csúcspontja. Nelusco érkezik és jelenti, hogy a szerelmesek már úton vannak Portugália felé. A királynő holtan esik össze a mérgező fa illatától.

Az opera zenéje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mindenki izgatottan várta a több mint 20 éven át érlelt művet. Az ősbemutatónak nagy sikere volt, de hamar megjelentek az első elmarasztaló kritikák is. A szerző képzelet világa szegényes, a zenén a fáradság jelei mutatkoznak. Mint minden Meyerbeer mű, Az afrikai nő is a végletek között mozog: nagyon jól megformált és felépített részletek váltakoznak kiagyalt, mesterkélt jelenetekkel. A darab tele van tűzdelve zene közhelyekkel, rutin zenei részletekkel.

Ennek ellenére a mű felépítése mesterien sikerült. Úgy tűnik, hogy a szerző a komponálása közben elsősorban mesterségbeli tudására, nem pedig érzelmeire hagyatkozott. Ez sokat segített az operán. Meyerbeer érdeme, hogy a sokszor valószínűtlen cselekmény valós ábrázatot öltött a végső megformálásban. Újdonság a szerző stílusában a gyakran kíséret nélküli énekszólam vezetés. Az egész történeten át ível egy emlékeztető motívum, de ennek használata nem rendszeres.

Az opera ismertebb részletei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • "Sur mes genoux, fils du Solei"- Selica II. felvonásbeli áriája
  • "Adamastor, roi des vagues profondes"- Nelusco III. felvonásbeli áriája
  • "Pays merveilleux! ... Oh Paradis" - Vasco da Gama IV. felvonásbeli áriája (olasz szöveggel is tenorsláger: "O paradiso sorti de l’onde")

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Martina Arroyo (Szelika), Giorgio Casellato Lamberti (Vasco da Gama), Sherrill Milnes (Nelusko), Alexander Malta (Don Pedro) stb.; Bajor Rádió Ének- és Zenekara, vez.: Gerd Albrecht (Monaco, 1977) Myto 3 MCD 011.235 [stúdió minőségű élő felvétel]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Német Amadé: Operaritkaságok, Zeneműkiadó, Bp., 1980, 470-473. o.
  • Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban II. 1800-tól napjainkig, Springer, Bp., 1996, 556. o.
  • Kertész Iván: Operakalauz, Fietsa-Saxum, 1997, 222-223. o.