Az Aggteleki-karszt gerinces állatai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Aggteleki Nemzeti Parkot ugyan elsősorban az élettelen természeti értékek védelmére hozták létre, de megalakítása működési területe (az Aggteleki-karszt és a Szalonnai karszt) élővilágának megismerését is jelentősen elősegítette. Főleg a gerinces fauna, azon belül különösen egyes, ritka madarak és a nagyragadozók védelmére fordítanak jelentős figyelmet.

Halak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kövi csík (Barbatula barbatula) a patakok felső szakaszán fordul elő.
A szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss) egyike a betelepített halfajoknak

A hegységben és az azt határoló völgyekben idáig több mint negyven halfajt azonosítottak, azaz a Magyarországon ismert halak több mint felét. E fajok közül 13 védett.

1. Főleg a patakok felső szakaszán, a forrásokhoz fordul elő:

A két pisztrángfajt úgy telepítették be a patakokba, és ott elszaporodva erősen visszaszorították az őshonos halfajokat, ezért további telepítésüket nem tartják kívánatosnak.

Csak kora tavasszal, ívás idején keresi fel a forrásrégiót a körszájúak közé tartozó tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi)

2. A patakok középső szakaszán helyenként tömegesen él:

Ugyancsak a középső folyások lakója:

A kisebb patakok alsó szakaszain és a Felső-Bódvában él:

A Bódva völgyében egykor kiterjedt mocsarak maradványaiban jellemző (de ritka):

A 90-es években különösen intenzívvé vált horgászat és a változatos helyi halfogó módszerek eredményeként teljesen eltűntek a nagy testű (főképp ragadozó) halak:

termetesebb példányai.

Kétéltűek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A foltos szalamandra (Salamandra salamandra) az Aggteleki Nemzeti Park címerállata
gyepi béka (Rana temporaria)
zöld levelibéka (Hyla arborea)

A 16 hazai kétéltűfajból tizenhármat, a 15 hazai hüllőfajból kilencet figyeltek meg.

Farkos kétéltűek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kétéltű az Aggteleki Nemzeti Park címerállata, a foltos szalamandra (Salamandra salamandra) is. Ez kora tavasztól késő őszig főleg Jósvafőn, a Tengerszem-tó környékén lelhető fel tömegesen. Mellette két gőtefaj említendő

Mindkét gőtefaj az álló, legfeljebb lassan áramló vizeket kedveli; lárváik ősz elejéig a vízben fejlődnek.

Békák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes békák:

nagyon vízigényesek, ezért a téli időszak kivételével többnyire a különböző vizekben találjuk őket.

Más fajok csak tavasszal, a párzás és peterakás idején keresnek maguknak vizet, egyébként leginkább a szárazföldön, bár többnyire nedves, páradús környezetben élnek. Főbb (eltérő rendszertani szintű) csoportjaik:

1. A bajuszos békák (Rana spp.) jellemző fajai:

rendszeresen megtalálhatók a karszton a különféle zárt lomberdőkben és a melegkedvelő tölgyesekben.

2. A varangyfélék (Bufonidae) gyakran fordulnak elő a falvakban, ahol az éjjeli világítás fényeire gyűlő rovarokra vadásznak.

3. A levelibéka-félék (Hylidae) leggyakoribb faja a zöld levelibéka (Hyla arborea), amely főleg az állóvizek (a tócsáktól a mesterséges tavakig) közelében gyakori.

Hüllők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

erdei sikló (Elaphe longissima)
fürge gyík (Lacerta agilis)

A 15 hazai hüllőfajból a karszton kilencet figyeltek meg.

Kígyók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szorosan a víz közelében él:

A víztől távolabb, inkább az erdőben él:

A karszton egy viperafaj sem fordul elő.

Gyíkok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erdőkben, erdei tisztásokon él:

Gyakorlatilag minden árokparton, kaszált vagy legeltetett, tehát rövid füvű gyepen tömegesen él legközönségesebb hüllőnk, a fürge gyík (Lacerta agilis).

A karsztbokorerdőket és a sziklagyepeket kedveli:

Csak a Baradla-tetőről, a Nagyoldalról és a közeli Alsóhegyről ismert az apró, alig 10 cm-re növő magyar gyík (Ablepharus pannonicus).

Madarak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A császármadár (Tetrastes bonasia) legnagyobb magyarországi állománya itt él.

A közel 370 magyarországi madárfajból hozzávetőleg kétszázat figyeltek meg a hegységben, illetve a Jósva-patak és a Bódva völgyében. Ezek közül minetegy 130 faj fészkelése legalábbis erősen valószínű. Egyebek közt itt él Magyarország legnagyobb és legstabilabb császármadár (Bonasa bonasia vagy Tetrastes bonasia) állománya (mintegy 50–60 pár). A hegység legjelentősebb madárritkasága a parlagi sas (Aquila heliaca).

A nyírfajd (Tetrao tetrix vagy Lyrurus tetrix) az 1940-es, években költött itt utoljára.

Vizes, nedves élőhelyek madarai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vízirigó (Cinclus cinclus) az Aggteleki-karszt patakpartjainak egyik ritka lakója.

A fokozottan védett vízirigó (Cinclus cinclus, kevesebb mint tíz fészkelő pár) a bővizű patakok felső folyásain, a meder fenekéről csipegeti táplálékát (főként felemáslábú rákokat és tegzeslárvákat).

Hasonló, zárt patakvölgyekben él a hegyi billegető(Motacilla cinerea) mintegy tizenöt párnyi állománya stabilnak tűnik.

A Jósva alsó folyása, valamint a Bódva leszakadó partfalaiban költ néhány pár jégmadár (Alcedo atthis). Tavasszal és ősz elején számos rokonuk vonul át a területen; néhány Jósvafőn, a Tengerszem-tó mellett telel át.

Főként a nádas, gyékényes tavakon, elvétve a folyóvizek mellett költ:

A vízhez közeli növénytársulásokban, leggyakrabban a folyó fölé hajló fűzfaágak végére, a nyárfa terméséből építi gömb alakú fészkét a függőcinege (Remiz pendulinus).

Valószínűleg a Bódva kavicszátonyain fészkel a billegetőcankó (Actitis hypoleucos).

Elsősorban a nagy patakvölgyek bokortársulásaiban él a berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis), aminek helyét a szárazodás, a növényzet átalakulása miatt egyre inkább a réti tücsökmadár (Locustella naevia) veszi át.

Bükkösök madarai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A barátcinege (Parus palustris) a bükkösök egyik jellemző madárfaja.

A korosabb bükkösökben fészkel:

Bükkösökben és fenyvesekben egyaránt előfordul:

Fenyvesek madarai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keresztcsőrű (Loxia curvirostra) fenyvesekben él.

A fenyveseket (főleg feketefenyőt) az 1960-as években telepítették a a meredek déli oldalak sziklás, bokorerdős részeire. Ez az intézkedés erdészeti szempontból hibásnak bizonyult, de a fenyvesek számos madárfajnak nyújtanak kiváló fészkelési lehetőséget.

Énekesmadarak:

A ragadozó madarak közül főleg a fenyvesekben fészkel:

A kígyászölyvhöz hasonlóan főleg ürgével táplálkozik a kerecsensólyom (Falco cherrug), ez azonban az 1980-as években költött utoljára a karszton. A kuvik (Athene noctua) csak a karszt felvidéki részén költ; a határ magyar oldalán csak télen bukkan fel.

A fenyvesek bokros tisztásain és a völgyekben költ:

Itt telelő faj a fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes), ami 1993/94 őszén, telén jelent meg először tömegesen.

Átmeneti (gyertyános-bükkös, gyertyános-tölgyes) erdők madarai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az uráli bagoly (Strix uralensis) legnagyobb magyarországi populációja a karszt átmeneti erdeiben honos.

A legnagyobb hazai bagolyféle, az uhu az 1980-as években tűnt el a karszt magyarországi részéről, de mivel a szlovák részen örvendetesen szaporodik, várható, hogy hozzánk is visszatér.

A tölgyesek (melegkedvelő tölgyes, cseres-tölgyes) madarai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tölgyesek egyik jellegzetes madárfaja a meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes).

Az erdőtársulások közül a tölgyesek madárvilága a leggazdagabb, és ez főleg az énekesmadaraknak:

köszönhető.

A nagy testű madarak közül főleg a tölgyesekben fészkel:

Magyarország utolsó fajdféléje a császármadár (Bonasa bonasia vagy Tetrastes bonasia). Ennek legnagyobb és legstabilabb állománya (mintegy 50–60 pár) leginkább a dús cserjeszintű tölgyesekben fészkel, de nem annyira az erdő típusához, mint inkább annak változatosságához ragaszkodik. Földön fészkelő madár lévén felszaporodását főleg a vaddisznók gátolják. A 20. század elején még a nyírfajd is élt errefelé, de az 1940-es években kipusztult.

Erdőszéli bokortársulások madarai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyönyörű hangú fülemüle (Luscinia magarhynchos) az erdőszéli bokortársulások madara.

A nagyobb gyepes tisztásokat is tartalmazó erdőszéli bokortársulásokban nemcsak az erdőben élő énekesmadarakat találjuk meg, de ezekhez további fajok is csatlakoznak:

Karsztbokorerdők madarai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két növénytársulás hasonlósága okán a mozaikosan sztyepprétekkel váltakozó karsztbokorerdőkben jórészt azok a fajok fordulnak elő, mint a gyepes bokortársulásokban. Más növénytársulásokban is elterjedt fajok:

Tipikusan a karsztbokorerdőkben fészkel:

  • bajszos sármány (Emberiza cia) — hazai állományának meghatározó hányada itt él.

Egyéb élőhelyek madarai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

kabasólyom (Falco subbuteo)
búbos banka (Upupa epops)
fürj (Coturnix coturnix)

1. A bezárt kőbányákban költ a kövi rigó (Monticola saxatilis) – alig tíz pár.

2. Fás legelőkön, erdőszéli fasorokban:

3. Tipikus falusi madarak (a házak körül, illetve a gyümölcsösökben):

4. Kaszálók, legelők madarai:

  • fogoly (Perdix perdix)) – ritka,
  • fürj (Coturnix coturnix),
  • fácán (Phasianus colchicus),
  • haris (Crex crex) — mintegy tíz pár.

Téli vendégek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fészkelőhely híján növénytársuláshoz nem köthető, a karszton telelő madarak:

Emlősök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szürke farkas (Canis lupus) az 1980-as évek közepén települt vissza a karsztra Szlovákiából.

A barlangok miatt a hegység legismertebb emlősei a denevérek, de a területen számos rovarevő, rágcsáló és kisragadozó is él. A nagyragadozók közül a szürke farkas (Canis lupus) az 1980-as évek közepén, az eurázsiai hiúz (Lynx lynx) az 1990-es évek elején települt vissza. Medvék szórványosan át- átlátogatnak a Felvidékről, de 2008-ig még nem telepedtek meg.

Vízi, vízközeli élőhelyek emlősei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főleg a nagyobb patakok (Bódva, Jósva, Ménes-patak) mentén halásznak vadásznak a vízkedvelő cickányfajok:

Ugyanezeken a helyeken él a vízipocok (Arvicola amphibius), míg a 20. század elején, Amerikából betelepített pézsmapocok (Ondatra zibethicus) jóformán minden víz mentén megtalálható.

A Bódva völgyében (főleg a holtágak mentén) a 20. század közepén még rendszeresen előfordult az európai vidra (Lutra lutra).

Erdei kisemlősök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

mogyorós pele (Muscardinus avellanarius)
európai mókus, (Sciurus vulgaris)

A hűvösebb erdők (fenyves, bükkös, gyertyános) talajszintjén élő, bár telente gyakran a falvakba húzódó rovarevők:

a lombkoronában a nagy pele (Glis glis, illetve Myoxus glis).

A tölgyesekben és a bokorerdőkben élnek az

valamint a pockok:

a lombkoronában pedig a pelék:

A kerti pele (Eliomys quercinus) egyetlen, Magyarországról ismert maradványa a Nagyoldali-zsombolyból, egy bagolyköpetből került elő.

A különféle pelék télire (a nagy pele nem ritkán egész évre) gyakran beköltöznek a falvakba, házakba.

Valóban a lombkoronaszint lakói a mókusok, (Sciurus vulgaris).

Kisragadozók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lombos erdőkben leginkább a ragadozó madarak fészkeibe költözik be a nyuszt (Martes martes). A legtöbb nyest (Martes foina) már beköltözött a falvakba, és a padlásokról, templomtornyokból jórészt kiszorította a baglyokat és a denevéreket is.

Az átmeneti (bokros, lomberdős) tájak lakói:

  • menyét (Mustela nivalis),
  • hermelin (Mustela erminea),
  • európai borz (Meles meles meles) – ez a művelt földekre is gyakran kilátogat.

Mezőgazdaságilag művelt földek kisemlősei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közönséges vakond (Talpa europea) védett állat ugyan, a kertek gazdái mégis többnyire irtandó kártevőnek tekintik.

A cickányfélék közül ebben a környezetben érzi jól magát:

Főleg az erdőszéleken él a keleti sün (Erinaceus concolor).

Leginkább a kisebb-nagyobb tisztásokon fordul elő a törpeegér (Micromys minutus).

A mezei nyúl (Lepus europaeus) állománya kicsi, de stabil.

A közönséges ürge (Spermophilus citellus) többnyire a legeltetett, rövid füvű gyepeken ássa üregeit. Magyarországon védett faj, mert ez a kerecsensólyom (Falco cherrug) legfőbb és a parlagi sas (Aquila heliaca) szinte kizárólagos tápláléka.

Denevérek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyáridőn a nappalt még a barlangban telelő denevérek is jobbára fák odvában, illetve emberi építményekben töltik, így számos faj fennmaradása attól függ, megmaradnak-e az öreg erdők odvas fái. A karszton a 28 európai denevérfajból 21 megtalálható. Fontosabb fajok:

Nagytestű növényevők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ebbe a kategóriába tartozó fajok közül minden párosujjú patás:

vadászható.

A vaddisznó- és a gímszarvasállomány is jóval nagyobb a terület természetes eltartó képességénél; a betelepített muflonok számát a nagyragadozók egyenletes szinten tartják.

Nagyragadozók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadászat, a mező- és erdőgazdálkodás hatására a karsztról valamennyi, őshonos nagyragadozó kipusztult, a szervezett természetvédelem kezdete óta azonban elkezdtek visszatelepülni. A legnagyobb fennmaradt ragadozó a vörös róka (Vulpes vulpes). A vadmacska (Felis silvestris) főleg amiatt van veszélyben, hogy könnyen kereszteződik a házimacskával (Felis silvestris catus).

  • A farkas (Canis lupus) az 1980-as évek közepe óta állandó lakó.
  • A hiúz (Lynx lynx) az 1990-es évek elején telepedett meg újra.
  • A barna medve (Ursus arctos) 2008-ig alkalmi látogató maradt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Aggteleki Nemzeti Park
  • Horváth Róbert: Az Aggteleki-karszt gerinces állatai. Az Aggteleki Nemzeti Park természeti értékei II. ANP Igazgatóság, Jósvafő.