Ausztrál őslakosok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bumeránggal való támadás

Ausztrál bennszülöttek azok az emberek, akiknek felmenői az ausztrál kontinensen illetve a Tasmaniában éltek az 1788-as brit gyarmatosítás megkezdése előtt. 1995 óta az Ausztrál Bennszülött Zászló Ausztrália egyik hivatalos zászlaja lett. A Tasmaniában élőket gyakran tasmánoknak nevezik. Ez nem létező népnév, mivel a sziget nem egy népről, hanem Abel Janszoon Tasman felfedezőről kapta a nevét.

A bennszülött ausztrálok 70 000 évvel ezelőtt Afrikából Ázsiába vándoroltak, majd körülbelül 50 000 évvel ezelőtt érkeztek meg Ausztráliába.

Bár 250-300 beszélt nyelv 600 dialektusa létezett az európai gyarmatosítás előtt, mára kevesebb mint 200 maradt használatban, ezekből 20-at veszélyeztetettnek nyilvánítottak. A bennszülöttek leginkább angolul beszélnek, amihez bennszülött mondatokat és szavakat adnak, így ezt a dialektust ausztrál bennszülött angolnak nevezzük. A népességet az állandóvá vált európai jelenlét kezdetén 318 000 és 1 millió közöttire becsülik, a maihoz nagyjából megegyező eloszlásban. Többségük délkeleten, a Murray folyó környékén él.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Britek letelepedése óta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ausztrália brit gyarmatosítása a First Fleet elnevezésű flotta érkezésével kezdődött 1788-ban. A brit telepesek megjelenésének egy azonnali következménye a járványok, úgy mint kanyaró, himlő és tüdőgyulladás megjelenése volt. A 19. században a bennszülött népesség fő halálozási oka a himlő volt. Az 1789-es himlőjárvány elterjedése azonban még mindig vita tárgyát képezi, egyesek az európaiakat, míg mások Dél-Celebesz-i halászokat tartják felelősnek.

A gyarmatosítás egyik másik következménye a föld és vízkészletek csökkenése volt, ami egészen a 19. és a korai 20. századig tartott, mivel ezeket a földeket bárány- és marhalegelőkként használták.

1834-ből maradt ránk az első feljegyzés bennszülött nyomkövetők alkalmazásáról, akik nagyon jól tájékozódtak az ausztrál vidéken és embereket is találtak meg ezzel a technikával. Az 1860-as években az egész világon különösen keresettek voltak a tasmaniai bennszülött koponyák antropometriai vizsgálatok céljából. Truganini, az utolsó tisztavérű tasmaniai bennszülött csontvázát kevesebb mint két évvel halála után 1876-ban exhumálták majd kiállították. Több kampány is követeli, hogy a bennszülöttek testrészeit szállítsák vissza Ausztráliába, hogy ott eltemethessék. 1868-ban egy főleg bennszülöttekből álló krikettcsapat körbejárta Angliát, s így ők lettek az első ausztrál krikettcsapat, akik a tengerentúlon is jártak.

20. és 21. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1900-ra az ausztrál bennszülött népesség körülbelül 93 000-ra csökkent, bár a számlálás nem fedett le mindenkit, sőt a sivatagban élő törzsek 1930-ig nem is lettek megszámlálva. Az utolsó érintetlen törzs 1984-ben hagyta el a Gibson-sivatagot. A 20. század első felében sok őslakos birka- és marhafarmokon őrizte az állatokat. A bennszülött népesség folyamatosan csökkent, 1933-ban elérte a 74 000-et majd a tendencia megfordult.

Bennszülött nők, Északi terület, 1928

Bár brit állampolgárként minden bennszülöttnek joga volt szavazni, csak azok éltek jogukkal, akik beolvadtak a társadalomba. Csak Nyugat-Ausztrália és Queensland zárta ki kifejezetten őket és a Torres Straight-szigeteki bennszülötteket.

Annak ellenére, hogy ki akarták őket rekeszteni a választásokból, 500-an harcoltak Ausztrália oldalán az I. világháborúban.

1934-ben folyamodott először egy bennszülött az ausztrál legfelsőbb bírósághoz, az ügyet ő nyerte meg. Dhakiyarrt tévesen ítélték halálra egy fehér rendőr meggyilkolása miatt. Az ügy az egész országban vitát indított a bennszülöttek jogairól. Dhakiyarr felmentése után eltűnt. 1938-ban, a brit First Fleet hajó érkezésének 150. évfordulója Day of Mourning-ként, a gyász napjaként maradt meg a köztudatban.

Több száz bennszülött harcolt a II. világháborúban az ausztrál hadseregben, például Észak-Ausztráliában, ahol a japán inváziótól védték az országot.

Az 1960-as évek volt a legfontosabbak a bennszülöttek jogainak szempontjából és ebben az időszakban nagyban megnövekedett az együttműködés a bennszülött és a fehér ausztrál aktivisták között. 1962-ben egy nemzetközösségi törvény adott jogot kifejezetten a bennszülött emberekre vonatkozóan, hogy a Nemzetközösség választásain szavazhassanak. A Sydney-i Egyetem diákjaiból álló csapat 1965-ben busz körutat szervezett, hogy felhívja a figyelmet a bennszülöttek egészségügyi- és lakhatási körülményeire. Ez a Freedom Ride elnevezésű körút a szociális diszkriminációt is előtérbe helyezte és bátorította a bennszülötteket, hogy maguk is álljanak ellen neki. Az 1967-es népszavazás a szavazatok 90,77%-kal eldöntötte, hogy a bennszülötteket is számolni fogják, ha a választókerületek meghatározásáról döntenek.

1971-ben Blackburn bíró úgy ítélte, hogy Ausztrália terra nullius, azaz senki földje sem volt a brit letelepedés előtt és hogy az ausztrál bennszülötteknek nem lehetnek területi követeléseik az ausztrál törvények szerint. Még ebben az évben csatlakozott Neville Bonner az ausztrál szenátushoz s így ő lett az első bennszülött a szövetségi parlamentben. Egy évvel később felállították az Őslakosok Sátornagykövetségét a canberrai parlament lépcsőin. Sir Douglas Nicholls-t 1976-ban kinevezték Dél-Ausztrália 28. kormányzójává. 1985-ben az ausztrál kormány visszaadta az Uluru (angol nevén Ayers Rock) tulajdonjogát a Pitjantjatjara-i őslakosoknak. 1992-ben az ausztrál legfelsőbb bíróság érvénytelennek nyilvánította a terra nullius-t.

1999-ben az ausztrál parlament elfogadta a Motion of Reconciliation-t, ami John Howard miniszterelnök írt Aden Ridgeway aboriginal szenátorral egyeztetve. Az iratban az aboriginalokkal való rossz bánásmódot az ország történelmének legnagyobb szégyenfoltjának nevezte.

2000-ben Cathy Freeman őslakos rövidtávfutó gyújtotta meg az olimpiai lángot a 2000-es Sydney-i Olimpia megnyitó ünnepségén és meg is nyerte a 400 méteres futást. 2001-ben a szövetségi kormány Canberrában felavatta a Reconciliation Place-t.

Albert Namatjira képe a róla elnevezett galériában. A 20. század második felében az őslakos művészet és művészek az ausztrál kulturális élet középpontjába kerültek

John Howard miniszterelnök és Mal Brough bennszülött-ügyekért felelős miniszter elindította az Északi területi nemzeti szükséghelyzetet a Kisgyerekek félnek elnevezésű jelentésre válaszul, ami az őslakos közösségeken belüli állítólagos gyermekbántalmazásról szólt. A kormány betiltotta az alkoholt a kijelölt közösségekben, szociális segélyek bizonyos százalékát elkülönítette létszükségleti cikkek vásárlására, több rendőrt és egészségügyi szakembert helyezett ki a régióba és felfüggesztette azt a rendszert, ami lehetővé tette az őslakosoknak, hogy megtilthassák a belépést területeikre. 2010-ben egy ENSZ speciális riporter úgy találta, hogy a szükséghelyzet rendkívül diszkriminatív volt és bizonyos aspektusai korlátozták a személyes szabadságot. Jenny Macklin nem értett ezzel egyet mondván, hogy az ő feladata a gyerekek jogainak védelme volt és ez elsőbbséget élvezett. Warren Mundine és Bess Price őslakos vezetők szintén bírálták az ENSZ jelentését. 2008. február 13-án Kevin Rudd miniszterelnök nyilvánosan bocsánatot kért az Elveszett Nemzedékek tagjaitól az ausztrál kormány nevében.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Indigenous_Australians című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.