Arleigh Burke osztály

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Arleigh Burke-osztály szócikkből átirányítva)
Arleigh Burke osztály
USS Arleigh Burke Mediterranean.jpg
Az osztály első hajója, a USS Arleigh Burke (DDG 51) a Földközi-tengeren
Hajótípus romboló
Üzemeltető A Amerikai Haditengerészet zászlaja Amerikai Haditengerészet
Pályafutása
Ára 1 834 millió USD
(DDG 114–116,  költsége a 2011-2012 költségvetésben)[1]
Építés kezdete 1985
Vízre bocsátás 1989
Szolgálatba állítás 1991
Szolgálat vége jelenleg is aktív szolgálatban, összesen 75 hajó építése tervezett[2]
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 8315 - 10 000 tonna[3]
Hossz 505 ft (154 m) (I és II sorozat)- 509 ft (155 m) (IIA sorozat)
Szélesség 66 ft (20 m)
Merülés 30.5 ft (9.3 m)
Hajtómű 4 db General Electric LM2500–30 gázturbina egyenként 27 000 LE (20 000 kW) teljesítménnyel
két, ötlapátos, állítható propeller
Teljesítmény összesen 108 000 LE (81 000 kW)
Sebesség 30 kn (56 km/h) felett
Hatótávolság 4400 tengeri mérföld (8100 km), 20 csomós (37 km/h) cirkálósebességgel
Fegyverzet

90 v. 96[4] db Mk 41 típusú függőleges rakétaindító rendszer

1 db 5 hüvelykes (127 mm) Mk-45 Mod 1/2 ágyú (DDG 51-től DDG 80-ig) 1 db 5 hüvelykes (127 mm) Mk-45 mod 4 ágyú (DDG 81-től) 2 db (DDG 51-től DDG 84-ig) vagy 1 db (DDG 85-től) 20 mm-es Phalanx radarirányítású rakétavédelmi géppuska 2db 25 mm-es M242 Bushmaster ágyú

2 db Mark 32 hármas torpedóvető cső (hat db Mk-46 vagy Mk-50 torpedóval)
Repülőgépek a IIA sorozattól 2 db MH-60R Seahawk LAMPS III típusú helikopter

Legénység I sorozat: 303 fő[6]
II sorozattól: 23 tiszt, 300 legénység[7]
A Wikimédia Commons tartalmaz Arleigh Burke osztály témájú kategóriát.

Az Arleigh Burke osztály az Amerikai Haditengerészet egyik legkorszerűbb, irányított rakétákkal felszerelt rombolóosztálya. Az Egyesült Államok haditengerészetében az Arleigh Burke volt az első hajóosztály, amelyet az AN/SPY–1 rádiólokátor és Aegis felderítő és fegyverrendszer köré építettek. Az osztály egységei a DDG előtagot (DD - destroyer, azaz romboló és G - guided, azaz „irányított”, manőverező robotrepülőgépek bevetésére alkalmas) és 51-től kezdődő sorszámot kapnak.

Az osztályt Arleigh Burke tengernagy után nevezték el, aki a második világháború egyik leghíresebb amerikai tengerészttisztje, rombolóparancsnok volt. Burke tengernagy még jelen volt a hajóosztály első egysége, a USS Arleigh Burke 1991-es szolgálatba állításánál. A hajóosztály első egységének megépítése óta folyamatosan korszerűsítik és újabb fegyverrendszerekkel, valamint érzékelőkkel szerelik fel, ennek eredményeként a jelenleg szolgálatban álló 61 db rombolót a világ legmodernebb hadihajói közé sorolják. Az amerikai haditengerészet összesen 75 db Arleigh Burke osztályú rombolót kíván szolgálatba állítani és a jelenlegi tervek szerint 2062-ig lennének aktív szolgálatban az osztály egységei.[8]

A hajóosztály egységeinek gyártási költsége jelenleg 1,8 milliárd dollár.[1]

Az osztály első hajója 1991. július 4-én állt szolgálatba. Miután 2005-ben leszerelték a korábbi Spruance osztály osztály utolsó rombolóját is, az Arleigh Burke osztályú rombolók lettek az amerikai haditengerészet egyetlen, aktív szolgálatban lévő rombolói. A tervezett 75 hajóval ez az amerikai haditengerészet harmadik legnagyobb hajóosztálya (a Fletcher osztály és a Gearing osztály után), illetve a leghosszabb ideig gyártott rombolóosztály.[9] A 155 m hosszú és jelenleg 10 000 tonna vízkiszorítású, 96 függőlegesen indítható rakétával felszerelt Arleigh Burke osztály az egyik legnagyobb és legjobban felfegyverzett irányított rakéta-romboló.[10]

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Arleigh Burke osztály névadó egysége, az USS Arleigh Burke viharos tengeren hajózik.

Az Arleigh Burke osztály az amerikai haditengerészet egyik legnagyobb és legjobban felfegyverzett rombolóosztálya. Csak a Spruance osztály és a Kidd osztály rombolói voltak nagyobbak, de az Arleigh Burke osztály ezeknél lényegesen jobban fel van fegyverezve. Az osztályt eredetileg a szovjet repülőgépek, cirkálórakéták és tengeralattjárók elleni harcra tervezték, de képesek bármilyen hadszíntéren légvédelmi, tengeralattjárók és felszíni hajók elleni, illetve szárazföldi csapásmérésre is. A hajók elsődleges feladata az amerikai repülőgép-hordozók és haditengerészeti harccsoportok védelme, illetve a haditengerészet és a tengerészgyalogság partra szállító hajóinak kísérete, támogatása. A rádiólokátor és a tűzvezető rendszer integráltságának köszönhetően az osztály hajói egyidejűleg több légi, felszíni és víz alatti célpont leküzdésére is képesek.[11]

Az Arleigh Burke osztály tervezésénél figyelembe vették a Ticonderoga osztályú irányított rakétacirkálók építése során szerzett tapasztalatokat. A Ticonderoga osztály hajói túlságosan drágának bizonyultak és túl nehéz volt korszerűsítésük. Ezen felül az Arleigh Burke osztály tervezésénél előnyben részesítették a lopakodó technológiának megfelelően kialakított külső felszíneket, ami jelentősen csökkenti a hajók radarkeresztmetszetét[12][13] és lehetővé teszi, hogy elkerülje vagy legyőzze a hajó elleni cirkálórakétákat.

Az osztály második hajója, az USS Barry (DDG 52) 5 hüvelykes hajóágyúja tüzelés közben.

Az Arleigh Burke osztály építése során a haditengerészet visszatért a teljesen acélból készült hajókhoz. Korábban acélból készült hajótörzsre alumíniumból építették a felépítményt, de az alumínium hajlamos volt az anyagkifáradásból eredő repedésekre.[14] Emellett az alumínium kevésbé áll ellen a tűznek,[15] illetve kevésbé ellenálló az ütközet során elszenvedett találatok hatásainak (amint azt a Brit Királyi Haditengerészet hadihajói is tapasztalták a Falkland-szigeteki háború során).

Az Arleigh Burke osztály hajóit felszerelték egy levegőszűrő-szellőztető berendezéseel, amely a hajót teljes mértékben védetté teszi nukleáris, kémiai vagy biológiai fegyverek hatásaival szemben.[16] Az osztály tervezésekor elsődleges fontosságú volt az AN/SPY–1 rádiólokátor és Aegis ballisztikus rakétavédelmi rendszer integrálása, az osztály összes hajója rendelkezik ezzel a képességgel és jelentős szerepet játszik az Egyesült Államok ballisztikus rakétavédelmi rendszerében.[17][18]

Az Amerikai Haditengerészet vezetése egészen a közelmúltig a Zumwalt osztályú (DDG 1000) rombolókkal tervezte felváltani az Arleigh Burke osztályt, de az új rombolóosztályból feltehetően csak kettő épül (kísérleti célokra) és a közeljövőben az Arleigh Burke osztály marad a haditengerészet egyetlen rombolóosztálya.[19]

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A USS Curtis Wilbur (DDG 54) matrózai egy Tomahawk cirkálórakétát tartalmazó konténert helyeznek el a függőleges rakétaindító rendszer egyik cellájában.

A Flight I sorozat hajóin két MK 41 függőleges rakétaindító rendszer (Vertical Launching System, VLS) található, összesen 90 db rakétacellával, a Flight IIA sorozattól kezdve összesen 96 db cellával. A cellákban BGM–109 Tomahawk, RIM-66M Standard, RIM-161 SM-3, RIM-162 ESSM és RUM-139 rakétákat hordozhat. Az irányított rakéták lényegében minden felszíni (tengeri és szárazföldi), légi és víz alatti célpontot meg tudnak semmisíteni.

A felszíni célpontok ellen használható a hajókon található 5 hüvelykes (127 mm-es) Mk-45 Mod 1/2 ágyú. A Flight IIA sorozattól az ágyú csövének hosszát megnövelték 54 cm-ről 62 cm-re. A felszíni hajók ellen két db Mk-32 Mod14 típusú hármas torpedóvető rendszer alkalmazható.

A hajók fegyverzetéhez tartozik még 2db MK 15 MOD 12 Phalanx 20 mm-es lokátorirányítású légvédelmi géppuska, amely a hajó utolsó védelmi vonala repülőgépek és cirkálórakéták ellen (Close-In Weapons System, CIWS). A Flight IIA sorozattól kezdve a Phalanxot fel akarták váltani a továbbfejlesztett Sea Sparrow rakétákkal, de a haditengerészet később mégis úgy döntött, hogy minden hajóra utólag is felszerelik a Phalanxot.

Repülőeszközök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy SH-60B Sea Hawk típusú helikopter felszálláshoz készülődik az USS Chafee (DDG 90) fedélzetén.

A Flight I sorozatban még nem alakítottak ki helikopter-hangárt a fedélzeten, bár volt leszállófedélzet és a hajókat felszerelték a tengeralattjárók elleni harcra specializált SH-60 LAMPS MK III Seahawk helikopterek irányításához szükséges elektronikai rendszerekkel. A Flight IIA sorozattól kezdve két Seahawk helikopter számára alakítottak ki a fedélzeten hangárt.

AEGIS felderítő és fegyverrendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napjaink egyik legkorszerűbb felderítő és fegyverrendszere az AEGIS, amely a célpontok észlelését, követését és megsemmisítését egyszerre tudja irányítani a levegőben, a felszínen és a víz alatt. Az AEGIS-t eredetileg a repülőgép-hordozó hajó-harccsoportok védelmére fejlesztették ki, de időközben a rendszer képességeit továbbfejlesztették és képes lett csapásmérésre is. Az AEGIS képes a célpontok automatikus felderítésére és azonnali ellentevékenységre, illetve adatokat tud szolgáltatni a hajófedélzeti tűzvezető lokátorok számára, pályakorrekciós adatokat tud szolgáltatni a már kilőtt rakétáknak és hasonló adatokkal tud ellátni más hajókat, illetve együttműködő (pl. repülőgépfedélzeti) rendszereket is.

Az AEGIS rendszer legfontosabb felderítő eszköze az AN/SPY–1D 3 dimenziós, többfunkciós, fázisrácsvezérelt antennájú lokátor. Az AN/SPY–1 4 MW teljesítményű, egyidejűleg képes 360°-ban a célpontok felderítésére, útvonaluk követésére, a kilőtt rakéták számára pályamódosító adatok biztosítására. A lokátorrendszerben 2 pár, összesen 4 antennát kapcsolnak össze, egy antenna 90°-os szög szerint térrészt fed le, a 4 antenna összesen kiküszöböli a korábbi, forgó antennák alkalmazásának szükségességét. Az AN/SPY–1 mindegyik antennája 4100 elemi sugárból áll, a nyalábformálás és nyalábmozgatás elektronikus úton történik, a megoldás teljesen kiküszöbölte a mozgó alkatrészeket az antennákból. A célkövetés csak a vezérlő számítógépek kapacitásától függ, a rendszer jelenleg 200 célpont egyidejű követésére képes és 18 rakétát tud egyszerre irányítani. A rendszer maximális hatótávolsága 280 km.

Az AEGIS rendszer része még a hajótörzsbe fixen beépített, illetve változtatható merülési mélységű szonárok, amelyek a tengeralattjárók felderítésére használnak. A hajófedélzeten helyet kapott helikopterek a hajó szonárjait egészítik ki, illetve növelik meg az érzékelési hatósugarat.

Fejlesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A II. szériában gyártott Arleigh Burke osztályú hajó oldalnézeti képe

Az Amerikai Haditengerészet 1980-ban megbízást adott számos akkori beszállítójának, hogy tegyenek javaslatot egy új rombolóosztály terveire. 1983-ra már csak három beszállító maradt versenyben: Bath Iron Works, Todd Shipyards és az Ingalls Shipbuilding.[16] 1985. április 3-án a Bath Iron Works kapott megbízást a haditengerészettől, hogy 321,9 millió dollár fejében építse meg az osztály első hajóját, az USS Arleigh Burke-öt.[20] A Gibbs & Cox cég kapta a megbízást a hajó terveinek elkészítésére.[21] Az első egység teljes költsége végül 1,1 milliárd dollár lett, emellett 778 millió dollárt költöttek a fegyverrendszerek beszerzésére és integrálására.[20] Az első egységet a Bath Iron Works hajóépítő műhelyében (Bath, Maine) 1988. december 6-án kezték építeni és 1989. szeptember 16-én bocsátották vízre Mrs. Arleigh Burke jelenlétében. Arleigh Burke admirális személyesen is jelen volt, amikor 1991. július 4-én az USS Arleigh Burke szolgálatba állt.

USS Winston S. Churchill (DDG 81) szárazdokkban a Bath Iron Works hajóépítő telepén a szolgálatbaállítást követő korszerűsítési felülvizsgálat során (Post Shakedown Availability).

Az osztály egységeit sorozatokban (flights angolul) építik, ami lehetőséget biztosít arra, hogy folyamatosan korszerűsítsék a hajók fegyverzetét és elektronikai rendszereit. A IIA sorozat (Flight IIA) hajói (az USS Oscar Austin (DDG 79) után) számos újdonsággal rendelkeznek, többek között hangár két helikopternek, illetve hosszabb, Mark 45 Mod 4 5 hüvelykes haditengerészeti ágyúkkal (először az USS Winston S. Churchill (DDG 81) kapta meg). Az USS Mustin-tól kezdve a hajtóműgázokat kivezető kéményt a felépítménybe rejtve építik, ami tovább csökkenti az osztály hajóinak radarkeresztmetszetét. A DDG 68 – DDG 84 sorszámú hajók az AN/SLQ–32 rádiólokátor V3 verzióját kapták, amely aktív elektronikai ellentevékenységre (elektronikai zavarás, megtévesztés) is képesek. A IIA sorozat egyes hajóit a Phalanx légvédelmi, radarirányítású géppuska nélkül építették, mivel a továbbfejlesztett Sea Sparrow légvédelmi rakéta vette volna át a helyét, azonban később a haditengerészet vezetése úgy döntött, hogy a Phalanx-ot minden hajó megkapja.[22]

Az osztály egységei közül az USS Pinckney, USS Momsen, USS Chung-Hoon, USS Nitze, USS James E. Williams és a USS Bainbridge[23] némileg módosított felépítménnyel épültek, mivel egy távirányítású aknakereső rendszert (Remote Mine-hunting System, RMS) integráltak ezekre a hajókra.

Korszerűsítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az USS Bainbridge és az USS Laboon 2007 áprilisában egy skóciai kikötőben. A képen balra jól látható az USS Bainbridge 5 hüvelykes (127 mm) ágyúja.

Az amerikai haditengerészet az Iowa osztályú csatahajók kivonása után felmerült kongresszusi aggályokra adott válaszul az Arleigh Burke osztály modernizálása mellett döntött. A program egyik lényeges része volt a fedélzeten található haditengerészeti ágyúk korszerűsítése, ennek keretén belül az I. sorozatban készült hajók 5 hüvelykes (127 mm-es) ágyúinak hatótávolságát megnövelt hatótávolságú irányított lövedékek (extended range guided munitions, ERGM) segítségével növelik, ezután a hajók akár 74 km távolságban lévő célpontok leküzdésére is alkalmasak lettek volna (az Iowa osztály Mark 7-es ágyúinak hatótávolsága 38 km volt).[24][25][26] Azonban az ERGM programot költségvetési okokból megszüntették.[27] A II sorozattól kezdve a hajókat a Mark 45 5/67 típusú, megnövelt hatótávolságú ágyúval állították szolgálatba.

A modernizációs program többi része az osztály egységeinek koszerűsítését szolgálja, ezeket a DDG 111 és DDG 112 sorszámtól kezdve beépítették a hajókba, míg a többiek a rendszeres felülvizsgálatok és szervizelések alkalmával kapják meg.[28] Az első szakaszban a hajó törzsét erősítik meg és korszerűsítik a mechanikai és elektronikus berendezéseket, a második lépésben pedig nyílt architektúrájú számítástechnikai környezetet kapnak. A korszerűsítések eredményeként a hajók nemcsak a ballisztikus rakétavédelmi szerepkörben, hanem partközeli támogató műveletekben is részt vehetnek majd.

Az USS Spruance tisztjei a hajó egyik irányítóhelységében.

A 2011-ben szolgálatba állított USS Spruance (DDG 111) már IP-alapú adathálózatot kapott, amely jelentősen nagyobb mennyiségű adatot tud kezelni és akár élő videót is tud közvetíteni (pl. más hajókról vagy repülőkről). Az USS Spruance volt az osztály első egysége, amely megkapta a Boeing által kifejlesztett Gigabit Ethernet Data Multiplex System (GEDMS) hálózatot.[29]

További gyártás és fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 60. Arleigh Burke osztályú romboló, az USS William P. Lawrence (DDG 110) a szárazdokkban, közvetlenül 2009-es vízrebocsátása előtt.

A haditengerészet terveinek megfelelően az Arleigh Burke osztályt 2020 után fokozatosan felváltották volna a korszerűbb Zumwalt osztályú rombolókkal.[30] Azonban a Zumwalt osztály fejlesztési problémái és késedelmei, illetve a rövid- és hosszú hatótávolságú hajó elleni rakéták által jelentett egyre növekvő fenyegetés miatt tovább folytatódik az Arleigh Burke osztály építése - jelenleg 74 hajót terveznek legyártani és szolgálatba állítani. Az új hajókat a tervek szerint felszerelik a part menti műveletekre specializált fegyverrendszerekkel.[31][32]

2009 áprilisában a haditengerészet bejelentette, hogy a Zumwalt osztályból csak három egységet fognak megépíteni, ezzel egyidőben pedig még három Arleigh Burke osztályú romboló megépítésére adtak megbízást a Bath Iron Works-nek és az Ingalls Shipbuilding-nek.[33] 2009 decemberében pedig a Northrop Grumman haditechnikai vállalat egy 170,7 millió dolláros megrendelést kapott a legújabb hajó, a DDG 113 első rendszereinek legyártására.[34] 2011-ben a haditengerészet szerződést kötött a DDG 113 – DDG 115 sorszámú hajók legyártására (679,6 – 783,6 millió dollár értékben.[1][35]

Az USS Benfold (DDG 65) (előtérben) és a japán JDS Kirisame (DD 104) rombolók. Az USS Benfold hídja alatt jól látható a fázisvezérelt antennarács technológiát alkalmazó lokátor világosabb színű fedőlapja.

A DDG 113 – DDG 115 sorozatszámú hajók a korábbi IIA sorozaton alapulnak, de már korszerűbb technológiát kapnak. A tervek szerint a DDG 116 – DDG 121 sorozatszámú hajók ún. "technológia beillesztő" (Technology Insertion) hajók lesznek, amelyeket már felszerelnek a III sorozat rendszereivel, hogy azokat éles környezetben tudják kipróbálni. Maga a III sorozat a DDG 122 sorozatszámú hajóval kezdődik majd.[36]

A III sorozat gyártását 2016-ban kezdik, a hajók pedig megnövelt átmérőjű lokátorokat és számos kisebb újdonságot kapnak majd.[37] A III sorozat lég- és rakétavédelmi lokátorai (Air and Missile Defense Radars, AMDR) aktív fázisvezérelt antennarács technológiát használnak majd.[38]

Az amerikai haditengerészet, a III sorozat egyre emelkedő fejlesztési költségei miatt[39] az újabb Arleigh Burke osztály egyre inkább kitolja és a jelenlegi tervek szerint csak 2041-ben fog befejeződni az osztály egységeinek gyártása a IV sorozattal.[40]

Haditengerészeti szolgálatban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

USS Cole[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az USS Cole oldala a 2000-es bombatámadás után.

Az osztály jelenleg szolgálatban álló 62 db hajója közül csak az USS Cole (DDG 67) szenvedett veszteségeket aktív szolgálatban. Az USS Cole 2000. október 12-én a jemeni Áden kikötőjében horgonyzott, amikor öngyilkos támadók egy robbanóanyaggal megrakott csónakot vezettek a hajó oldalának. A rákövetkező robbanásban 17 matróz életét vesztette, további 39 megsebesült, a hajó oldalán pedig egy 12 méteres lék keletkezett. Az USS Cole sérüléseit 2001-re kijavították és a hajó visszatérhetett aktív szolgálatba.

2001-ben az Egyesült Államok bejelentette, hogy globális rakétavédelmi rendszerének keretén belül négy Arleigh Burke osztályú hajót fognak Európába vezényelni. Ezek a hajók a spanyolországi Rota haditengerészeti támaszponton fognak állomásozni. 2012. februrár 16-án jelentették be, hogy ez a négy hajó az USS Ross, USS Donald Cook, USS Porter és az USS Carney lesz.[41]

Egyéb problémák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1996. október 12-én szolgálatba állt USS Gonzalez (DDG 66) éppen első útján zátonyra futott a Karib-tengeri St Maartin kikötőben. A hajó saját erejéből visszajutott Puerto Ricoba, majd onnan visszavontatták Bath-ba. A hajót ért sérülések miatt először felmerült a szolgálatból való kivonás gondolata, de végül 10 millió dolláros költséggel helyreállították a törzset, a szonárt és a hajtóművet. A Gonzalez 1997 szeptemberében tért vissza aktív szolgálatba.

2005. augusztus 29-én a Katrina hurrikán megrongálta és részben elárasztotta az előző év decemberében vízre bocsátott, de még mindig építés alatt álló USS Kidd-et (DDG 100). A hajót végül kijavították, de csak vízre bocsátása után 2,5 évvel állhatott szolgálatba. Az Ingall hajógyár következő Arleigh Burke osztályú hajójának, az USS Truxtun (DDG 103) építését a 2006. május 20-án kitört tűzvész lassította. A hajót csak két évvel az építkezés megkezdése után tudták vízre bocsátani.

Az osztály egységei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az USS Chafee (DDG 90) Pearl Harbor-ban 2003 karácsonyán.
RIM-66 Standard rakéta indítása az USS John S. McCain (DDG 56) fedélzetéről.
 Név   Sorozatszám   Gyártó   Vízrebocsátás   Szolgálatba állítás   Hazai kikötő   Jelenlegi helyzete 
I sorozat[42]
Arleigh Burke DDG 51 Bath Iron Works 1989. szeptember 16. 1991. július 4. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Barry DDG 52 Ingalls Shipbuilding 1991. június 8. 1992. december 12. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
John Paul Jones DDG 53 Bath Iron Works 1991. október 26. 1993. december 18. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Curtis Wilbur DDG 54 Bath Iron Works 1992. május 16. 1994. március 19. Yokosuka, Japán Aktív szolgálatban
Stout DDG 55 Ingalls Shipbuilding 1992. október 16. 1994. augusztus 13. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
John S. McCain DDG 56 Bath Iron Works 1992. szeptember 26. 1994. július 2. Yokosuka, Japán Aktív szolgálatban
Mitscher DDG 57 Ingalls Shipbuilding 1993. május 7. 1994. december 10. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Laboon DDG 58 Bath Iron Works 1993. február 20. 1995. március 18. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Russell DDG 59 Ingalls Shipbuilding 1993. október 20. 1995. május 20. Pearl Harbor, Hawaii Aktív szolgálatban
Paul Hamilton DDG 60 Bath Iron Works 1993. július 24. 1995. május 27. Pearl Harbor, Hawaii Aktív szolgálatban
Ramage DDG 61 Ingalls Shipbuilding 1994. február 11. 1995. július 22. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Fitzgerald DDG 62 Bath Iron Works 1994. január 29. 1995. október 14. Yokosuka, Japán Aktív szolgálatban
Stethem DDG 63 Ingalls Shipbuilding 1994. július 17. 1995. október 21. Yokosuka, Japán Aktív szolgálatban
Carney DDG 64 Bath Iron Works 1994. július 23. 1996. április 13. Mayport, Florida Aktív szolgálatban
Benfold DDG 65 Ingalls Shipbuilding 1994. november 9. 1996. március 30. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Gonzalez DDG 66 Bath Iron Works 1995. február 18. 1996. október 12. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Cole DDG 67 Ingalls Shipbuilding 1995. február 10. 1996. június 8. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
The Sullivans DDG 68 Bath Iron Works 1995. augusztus 12. 1997. április 19. Mayport, Florida Aktív szolgálatban
Milius DDG 69 Ingalls Shipbuilding 1995. augusztus 1. 1996. november 23. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Hopper DDG 70 Bath Iron Works 1996. január 6. 1997. szeptember 6. Pearl Harbor, Hawaii Aktív szolgálatban
Ross DDG 71 Ingalls Shipbuilding 1996. március 22. 1997. június 28. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
II sorozat
Mahan DDG 72 Bath Iron Works 1996. június 29. 1998. február 2. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Decatur DDG 73 Bath Iron Works 1996. november 10. 1998. augusztus 29. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
McFaul DDG 74 Ingalls Shipbuilding 1997. január 18. 1998. április 25. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Donald Cook DDG 75 Bath Iron Works 1997. május 3. 1998. december 4. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Higgins DDG 76 Bath Iron Works 1997. október 4. 1999. április 24. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
O'Kane DDG 77 Bath Iron Works 1998. máricus 28. 1999. október 23. Pearl Harbor, Hawaii Aktív szolgálatban
Porter DDG 78 Ingalls Shipbuilding 1997. november 12. 1999. március 20. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
IIA sorozat: 5"/54 ágyúval
Oscar Austin DDG 79 Bath Iron Works 1998. november 7. 2000. augusztus 19. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Roosevelt DDG 80 Ingalls Shipbuilding 1999. január 10. 2000. október 14. Mayport, Florida Aktív szolgálatban
IIA sorozat: 5"/62 ágyúval
Winston S. Churchill DDG 81 Bath Iron Works 1999. április 17. 2001. március 10. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Lassen DDG 82 Ingalls Shipbuilding 1999. október 16. 2001. április 21. Yokosuka, Japán Aktív szolgálatban
Howard DDG 83 Bath Iron Works 1999. november 20. 2001. október 20. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Bulkeley DDG 84 Ingalls Shipbuilding 2000. június 21. 2001. december 8. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
IIA sorozat: 5"/62  ágyúval, de  20 mm Phalanx nélkül 
McCampbell DDG 85 Bath Iron Works 2000. július 2. 2002. augusztus 17. Yokosuka, Japán Aktív szolgálatban
Shoup DDG 86 Ingalls Shipbuilding 2000. november 22. 2002. június 22. Everett, Washington Aktív szolgálatban
Mason DDG 87 Bath Iron Works 2001. június 23. 2003. április 12. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Preble DDG 88 Ingalls Shipbuilding 2001. június 1. 2002. november 9. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Mustin DDG 89 Ingalls Shipbuilding 2001. december 12. 2003. július 26. Yokosuka, Japán Aktív szolgálatban
Chafee DDG 90 Bath Iron Works 2002. november 2. 2003. október 18. Pearl Harbor, Hawaii Aktív szolgálatban
Pinckney DDG 91 Ingalls Shipbuilding 2002. június 26. 2004. május 29. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Momsen DDG 92 Bath Iron Works 2003. július 19. 2004. augusztus 28. Everett, Washington Aktív szolgálatban
Chung-Hoon DDG 93 Ingalls Shipbuilding 2002. december 15. 2004. szeptember 18. Pearl Harbor, Hawaii Aktív szolgálatban
Nitze DDG 94 Bath Iron Works 2004. április 3. 2005. március 5. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
James E. Williams DDG 95 Ingalls Shipbuilding 2003. június 25. 2004. december 11. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Bainbridge DDG 96 Bath Iron Works 2004. november 13. 2005. november 12. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Halsey DDG 97 Ingalls Shipbuilding 2004. január 9. 2005. július 30. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Forrest Sherman DDG 98 Ingalls Shipbuilding 2004. október 2. 2006. január 28. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Farragut DDG 99 Bath Iron Works 2005. július 23. 2006. június 10. Mayport, Florida Aktív szolgálatban
Kidd DDG 100 Ingalls Shipbuilding 2005. január 22. 2007. június 9. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Gridley DDG 101 Bath Iron Works 2005. december 29. 2007. február 10. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Sampson DDG 102 Bath Iron Works 2006. szeptember 26. 2007. november 3. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Truxtun DDG 103 Ingalls Shipbuilding 2007. június 2. 2009. április 25. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Sterett DDG 104 Bath Iron Works 2007. május 19. 2008. augusztus 9. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Dewey DDG 105 Ingalls Shipbuilding 2008. január 26. 2010. március 6. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Stockdale DDG 106 Bath Iron Works 2008. május 10. 2009. április 18. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Gravely DDG 107 Ingalls Shipbuilding 2009. március 30. 2010. november 20. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
Wayne E. Meyer DDG 108 Bath Iron Works 2008. október 18. 2009. október 10. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Jason Dunham DDG 109 Bath Iron Works 2009. augusztus 1. 2010. november 13. Norfolk, Virginia Aktív szolgálatban
William P. Lawrence DDG 110 Ingalls Shipbuilding 2009. december 15. 2011. június 1. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Spruance DDG 111 Bath Iron Works 2010. június 6. 2011. október 1. San Diego, Kalifornia Aktív szolgálatban
Michael Murphy DDG 112 Bath Iron Works 2011. május 7. Vízre bocsátották
John Finn DDG 113 Ingalls Shipbuilding Szerződés alatt[43]
Ralph Johnson DDG 114 Ingalls Shipbuilding Szerződés alatt[44]
Rafael Peralta DDG 115 Bath Iron Works Szerződés alatt[45]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Arleigh Burke osztály témájú médiaállományokat.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c O'Rourke, Ronald: Navy DDG 51 and DDG 1000 Destroyer Programs: Background and Issues for Congress. Congressional Research Service, 2011. április 19. (Hozzáférés: 2011. október 23.) Mivel az amerikai haditengerészet felváltva 1 és 2 hajót rendel minden évben, és mivel az évi 1 hajó jóval többe kerül, a hajók árának megállapításához kétéves átlagot érdemes kiszámolni. Minden évben kb. 50-300 millió dollárt költenek a hosszú beszerzési idejű rendszerekre. A DDG 114 és DDG 115 jelzésű hajók költsége 577,2 millió dollár (2010-es költségvetés), illetve 2922,2 millió dollár (2011-es költségvetés), összesen 3499,4 millió dollár, míg a DDG 116 költsége 48 millió dollár (2011-es költségvetés) és 1980,7 millió dollár (2012-es költségvetés), azaz 2028,7 millió dollár, a három hajó átlagos költsége 1847,2 millió dollár.
  2. DOD Announces Selected Acquisition Reports. United States Department of Defense Office of the Assistant Secretary of Defense (Public Affairs), 2011. április 15. (Hozzáférés: 2011. április 20.)
  3. Navy DDG-51 and DDG-1000 Destroyer Programs: Background and Issues for Congress. Congressional Research Service: Reports For The People (Open CRS), 2010. február 26. (Hozzáférés: 2010. április 15.)
  4. A II és IIA sorozatokon
  5. DDG 51 Arleigh Burke - Flight IIA
  6. COMDESRON FIFTEEN. United States Navy. (Hozzáférés: 2010. október 9.)
  7. USS Lassen - About Us. United States Navy. (Hozzáférés: 2010. október 9.)
  8. Az osztály utolsó egységeit 2022-ben tervezik szolgálatba állítani és az amerikai haditengerészet rombolóit kb. 40 évig tudja aktív szolgálatban tartani a folyamatos korszerűsítések segítségével.
  9. After 2-plus decades, Navy destroyer breaks record
  10. "Northrop Grumman-Built William P. Lawrence Christened; Legacy of Former POW Honored". Northrop Grumman, 17 April 2010.
  11. globalsecurity.org: DDG-51
  12. Gardiner and Chumbley 1995, p.592.
  13. Baker 1998, p.1020.
  14. "Navy Reverting To Steel In Shipbuilding After Cracks In Aluminum". The New York Times, August 11, 1987.
  15. Section F.7: Aluminum in warship construction. hazegray.org, 30 March 2000.
  16. ^ a b Biddle, Wayne. „The dust has settled on the Air Force's Great Engine”, The New York Times, 1984. február 28. (Hozzáférés ideje: 2007. július 19.) 
  17. Sea-Based Ballistic Missile Defense - Background and Issues for Congress
  18. Posted by Galrahn: Fact Check - Technicals of AEGIS BMD. Information Dissemination, 2009. szeptember 23. (Hozzáférés: 2011. december 27.)
  19. wired.com: Navy turns on its Super-Destroyer
  20. ^ a b „Maine shipbuilder gets Navy contract for a new destroyer”, The New York Times, 1985. április 3. (Hozzáférés ideje: 2007. július 19.) 
  21. History of Gibbs & Cox. Gibbs & Cox, 2011. január 1. (Hozzáférés: 2011. február 6.)
  22. Analyst: DDGs without CIWS vulnerable. Navy Times. September 16, 2008.
  23. DN-SD-07-24674 (up to DDG 96)
  24. Taken from the National Defense Authorization Act of 2007, pages 67-68[halott link]
  25. Taken from the National Defense Authorization Act of 2007, page 193[halott link]
  26. Federation of American Scientists report on the MK 45 5-inch gun and ammunition payload for the US Arleigh Burke-class destroyers
  27. Navy ends ERGM funding - Navy Times
  28. The US Navy - Fact File
  29. Boeing: Boeing Deploys Gigabit Ethernet Data Multiplex System on USS Spruance. Boeing.mediaroom.com, 2011. október 24. (Hozzáférés: 2011. december 27.)
  30. Resource Implications of the Navy’s 2008 Shipbuilding Plan. Congressional Budget Office, 2007. március 23
  31. Missile Threat Helped Drive DDG Cut. Defense News, 2008. augusztus 4. (Hozzáférés: 2011. december 27.)
  32. Navy's future linked to flexible weapons: chief
  33. Contractors Agree on Deal to Build Stealth Destroyer. Navy Times, 8 April 2009.
  34. Contracts for Wednesday, December 02, 2009. Office of the Assistant Secretary of Defense (Public Affairs), U.S. Department of Defense, 2009. december 2. (Hozzáférés: 2011. október 23.) Contract N00024-10-C-2308.
  35. DDG 51 Class Ship Construction Contract Awards Announced. Naval Sea Systems Command Office of Corporate Communication, 2011. szeptember 26. (Hozzáférés: 2011. október 23.)
  36. Lyle, Peter C.: DDG 51 Arleigh Burke Burke-Class Destroyer - New Construction Program (PDF). Naval Sea Systems Command, 2010. július 29. (Hozzáférés: 2011. október 23.) Presentation summarising the restart program.
  37. RL32109 Navy DDG-51 and DDG-1000 Destroyer Programs: Background and Issues for Congress February 26, 2010
  38. GAO-10-388SP, Defense Acquisitions: Assessments of Selected Weapon Programs, March 30, 2010
  39. Fabey, Michael. "Potential DDG-51 Flight III Growth Alarms." Aviation Week, 10 June 2011.
  40. "US proposes Flight IV Arleigh Burke and life extension for command ships". Jane's Information Group, 14 June 2011.
  41. Globalsecurity.org
  42. 51-unit.htm www.globalsecurity.com: Az Arleigh Burke osztály egységeinek listája (angolul)
  43. "Ingalls Shipbuilding Awarded U.S. Navy Construction Contract for DDG 113 Guided Missile Destroyer". Huntington Ingalls Industries via globenewswire.com, 15 June 2011.
  44. U.S. Navy Awards HII USD 697.6 Million Contract for New DDG 114 Destroyer. Shipbuilding Tribune, 2011. szeptember 27. [2011. október 2-i dátummal az 114-destroyer/ eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 2.)
  45. GDBIW Wins USD 680 Million Contract for Construction of Two DDG 51 Destroyers (USA). Shipbuilding Tribune, 2011. szeptember 28. [2011. október 2-i dátummal az 51-destroyers-usa/ eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 2.)