Argentometria

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az argentometria analitikai kémiai vizsgálati módszer, ezüst(I)-ionokkal végzett titrálás. Jellemzően kloridion mennyiségének meghatározására használják. A mintaoldatot ismert koncentrációjú ezüst-nitrát oldattal titrálják meg. A kloridionok az ezüst(I)-ionokkal oldhatatlan ezüst-kloridot képeznek:

Cl (aq) + Ag+ (aq) → AgCl (s) (Ksp = 1,70 ·10−10)

Volhard-féle eljárás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Volhard-féle eljárás visszatitrálásos módszer, melyet Jacob Volhardról neveztek el. A vizsgálandó anyaghoz fölöslegben ezüst-nitrátot adnak, az ezüst-kloridot kiszűrik, és a maradék ezüst-nitrátot ammónium-tiocianáttal titrálják meg.[1] Indikátorként ammónium-vas(III)-szulfátot használnak, melyből a végpontban vérvörös vas-tiocianát komplex ([Fe(OH2)5(SCN)]2+) keletkezik:

Ag+ (aq) + SCN (aq) → AgSCN (s) (Ksp = 1,16 ·10−12)
Fe(OH)(OH2)52+ (aq) + SCN (aq)→ [Fe(OH2)5(SCN)]2+ + OH

Mohr-féle eljárás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Karl Friedrich Mohrról elnevezett módszer szerint kálium-kromát indikátort használnak, melyből – miután az összes kloridion elreagált – vörös színű ezüst-kromát keletkezik:

2Ag+ (aq) + CrO42− (aq) → Ag2CrO4 (s) (Ksp = 9 ·10−12)

Az oldatnak közel semlegesnek kell lennie, mert magas pH-n ezüst-hidroxid keletkezik, míg alacsony pH-n H2CrO4 krómsav képződik, ami csökkenti a kromátionok koncentrációját, késleltetve ezzel a csapadékképződést. A karbonát- és foszfátionok ezüsttel csapadékot adnak, ezért nem lehetnek jelen az oldatban, mivel pontatlan mérést eredményeznének.

A Mohr-módszer megvalósítható úgy, hogy a minta teljes klórtartalmát mérje. A mintát ekkor kalcium-, majd vas-acetáttal hamvasztják. A kalcium-acetát „megköti” a szabad klórt, kicsapja a karbonátokat, és semlegesíti a kapott oldatot, a vas-acetát eltávolítja a foszfátokat. A kloridokat a maradékból vízzel kioldják, majd megtitrálják.[1]

Fajans-féle eljárás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kazimierz Fajans után elnevezett eljárás jellemzően diklór-fluoreszceint használ indikátorként, a végpontot a zöld színű szuszpenzió rózsaszínűvé változása jelzi. A titrálás végpontja előtt a kloridionok vannak feleslegben, ezek az AgCl felületére adszorbeálódnak, így a csapadék részecskéi negatív töltésűvé válnak. A végpont után az ezüst(I)-ionok feleslege adszorbeálódik az AgCl felületén, így a részecskék pozitív töltésűek lesznek. Az anionos festékek – mint például a diklór-fluoreszcein – a részecskékhez kötődnek, és az adszorpció során megváltozik a színük, jelezve ezzel a végpontot. Eozin (tetrabróm-fluoreszcein) használható bromid, jodid és tiocianát anionok titrálásánál, élesebb vele a végpontjelzés, mint a diklór-fluoreszcein esetén. Klorid anion titrálásakor nem használható, mivel a kloridnál erősebben kötődik az AgCl-hez.[2]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Argentometry című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Yoder, Lester (1919.). „Adaptation of the Mohr Volumetric Method to General Determinations of Chlorine”. Industrial & Engineering Chemistry 11, 755. o. DOI:10.1021/ie50116a013.  
  2. Harris, Daniel Charles. Quantitative chemical analysis, 6th, San Francisco: W.H. Freeman, 142–143. o (2003). ISBN 0-7167-4464-3