Argentavis magnificens

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Argentavis magnificens
Evolúciós időszak: Miocén
rekonstruált rajz
rekonstruált rajz
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: incertae sedis
Család: Teratornithidae
Nem: Argentavis
Campbell & Tonni, 1980
Faj: A. magnificens
Tudományos név
Argentavis magnificens
(Campbell & Tonni, 1980)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Argentavis magnificens témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Argentavis magnificens témájú kategóriát.

Az Argentavis magnificens a madarak (Aves) osztályába és a Teratornithidae családjába tartozó fosszilis faj.

Tudnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Argentavis magnificens a legnagyobb röpképes madár, amely valaha létezett. A madarat, amelynek néha az „óriás teratorn” nevet adják, három lelőhelyen találták meg. Ezek, mind a miocén korból valók. A madár 6 millió évvel ezelőtt élt, Argentína területén.

A megtalált Argentavisnak a felső karcsontja kissé rossz állapotban van, de azért eléggé tiszta képet ad a méretről: csak ez a csont, olyan hosszú volt, mint egy embernek az egész karja. A madárnak látszólag vastag, erős lábai és nagy lábfeje volt, amellyel könnyen járt a földön. Csőre nagy és hajlott volt, egy horoggal a végén.

Ismertetői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Manapság a következő adatokat fogadják el az Argentavis magnificensről:

Szárnyfesztávolsága: 7 méter, szárnyfelülete: közel 8,11 négyzetméter, felhajtóereje: c. 11,5 kg/m², hossza: 1,26 méter, magassága: 1,7-2 méter és súlya: 70-78 kilogramm.

Összehasonlításként a mai is élő madarakkal: a vándoralbatrosz (Diomedea exulans): szárnyfesztávolsága 360 centiméter; a rokon andoki kondor (Vultur gryphus): szárnyfesztávolsága 320 centiméter és súlya 15 kilogramm.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint a többi kihalt élőlény esetében, az Argentavis életmódjáról sem tudunk sokat. A szárny mérete és testfelépítése szerint, a madár inkább a siklórepülést használta, csak kis távokban verdesett a szárnyával. Valószínűleg a termikeket használta ehhez a fajta repüléshez. A madár legkisebb sebessége 40 km/h volt. Felszálláskor a szél erősségére és az erős lábaira hagyatkozott, amelyekkel szökdécselve sikerült felszállnia a talajról. Bár a csontváza azt mutatja, hogy a mellizmai nem voltak olyan erősek, hogy hosszabb távon verdeshessen a szárnyával. Az is meglehet, hogy az Argentavis a hegyoldalakat és a szemből jövő szelet használta a felszálláshoz. S ezt csak kis erőfeszítéssel. Lehet, hogy életmódja olyan volt, mint a mai andoki kondornak: egész nap a magasban repülve figyelte az alatta levő világot, sebesült vagy elhalt állatok után. Az Andok éghajlata a miocén korban melegebb és szárazabb volt az éghajlat a mainál, ami segítette a madarat, hogy jobban kihasználja termikeket.

Az Argentavis eltérően a többi óriás rokonától (amelyek néha vadásztak is) inkább dögök után kutatott, és valószínűleg elkergette a zsákmányuktól az erszényes Thylacosmilusokat. Eltérően a ma élő keselyűféléktől, a Teratornithidae-fajoknak vágó csőre volt, amely arra utal, hogy inkább vadászok és kevésbé dögevők voltak. Vadászáskor az Argentavis valószínűleg a magasból vette magát áldozatára, elkapva ezt. E hatalmas madár a levegőben ölte és falta fel zsákmányát. A koponya felépítése azt mutatja, hogy az állat egyben nyelte le zsákmányát, nem pedig darabokra tépte.

Az Argentavis magnificens felségterülete körülbelül 500 négyzetkilométer lehetett. A táplálékkeresés közben az észak-déli irányt kereste, hogy elkerülje az ellenszelet, amely lassította a repülésben. Összehasonlítva a ma élő rokon fajokkal, az Argentavis kétévenként tojhatott 1-2 tojást, amelyek kicsivel több mint 1 kilogrammot nyomtak. A strucc tojása 1,5 kilogramm. Az éghajlati viszonyok miatt a költésre valószínűleg télen került sor. A szülők felváltva ültek a tojáson. Az etetésben is mindkét szülő kivette a részét: néhány napig az egyik, néhány napig a másik felnőtt madár keresett táplálékot. A fiatal madár 16 hónap után vált önállóvá, de csak 12 évesen lett ivarérett. A halandóság nem volt nagy, valamivel 2 százalék alatti lehetett. Mivel a csúcsragadozók közé tartozott, az Argentavis magnificensnek nem voltak természetes ellenségei, úgyhogy a felnőtt madarak csak öregségben, sebesülés következtében vagy betegségben haltak meg.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Campbell, Kenneth E. Jr. & Tonni, E.P. (1980): A new genus of teratorn from the Huayquerian of Argentina (Aves: Teratornithidae). Contributions in Science, Natural History Museum of Los Angeles County 330: 59-68.
  • Campbell, Kenneth E. Jr. & Tonni, E.P. (1983): Size and locomotion in teratorns. The Auk 100(2): 390-403. DjVu fulltext PDF fulltext
  • Meunier, K. (1951): Korrelation und Umkonstruktionen in den Größenbeziehungen zwischen Vogelflügel und Vogelkörper ["Correlation and restructuring in the size relationship between avian wing and avian body"] [Article in German]. Biologia Generalis 19: 403-443.
  • Palmqvist, Paul & Vizcaíno, Sergio F. (2003): Ecological and reproductive constraints of body size in the gigantic Argentavis magnificens (Aves, Theratornithidae) from the Miocene of Argentina. Ameghiniana 40(3): 379-385. PDF fulltext
  • Peter Wellnhofer (1996): The Illustrated Encyclopedia of Pterosaurs. Barnes and Noble Books, New York. ISBN 0-7607-0154-7
  • Vizcaíno, Sergio F.; Palmqvist, Paul & Fariña, Richard A. (2000): ¿Hay un límite para el tamaño corporal en las aves voladoras? ["Is there a limit to body size in flying birds?"]. Encuentros en la Biología 64 [Article in Spanish] HTML fulltext

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]