Archaeopteris

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Archaeopteris
Evolúciós időszak: 385–318 Ma
késő devonkora karbon
Archaeopteris hibernica fosszíliája
Archaeopteris hibernica fosszíliája
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Progymnospermophyta
Rend: Archaeopteridales
Család: Archaeopteridaceae
Nemzetség: Archaeopteris
Dawson (1871)
Szinonimák
  • Callixylon
Fajok
  • Archaeopteris fissilis
  • Archaeopteris halliana
  • Archaeopteris hibernica
  • Archaeopteris macilenta
  • Archaeopteris obtusa
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Archaeopteris témájú kategóriát.

A Callixylon, azaz az Archaeopteris fájának sugármetszete (a fehér sáv hossza 0,1 mm-t jelöl)

Az Archaeopteris kihalt növénynemzetség, melynek fosszíliáit a felső devon és alsó karbon közötti kőzetrétegekben világszerte megtalálták. Ezért fontos korjelző fosszília. Nevének jelentése görög nyelven ősi páfrány, melyet a páfrányokéhoz hasonló levelei miatt kapott, habár nem a páfrányok közé, hanem a Progymnospermophyta törzsbe sorolják. Sokáig a legősibb ismert faként tartották számon.

Felfedezése és vizsgálata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Archaeopteris első leleteit a kanadai Québec tartományban, a Szent Lőrinc-folyó déli partján, a Gaspé-félszigeten találták meg a 19. század második felében.[1] A páfrányokra hasonlító növénynek John William Dawson az Archaeopteris nevet adta. Később világszerte megtalálták maradványait, ennek ellenére sokáig csak levéllenyomatai voltak ismertek.

1911-ben Mihail Dimitrijevics Zalesszkij paleontológus a Donyec-medencében talált megkövesedett fát írt le, amely különbözött a korábbi leletektől. Faanyaga sokban hasonlított a toboztermők fájához, éppen ezért sokáig ezek nem túl távoli rokonának tartották. Az ősi fát Callixylonnak nevezte el. A törzsön kívül nem találtak más struktúrákat, a későbbi leletek mellett azonban feltűnően gyakran találták meg az ősi páfránynak tartott Archaeopteris levélmaradványait.

Az Archaeopteris és a Callixylon azonosságát 1960-ban Charles B. Beck paleontológusnak sikerült bizonyítania egy szerencsés leletnek köszönhetően, amiben levél és fás rész összekapcsolódva maradt fenn.[2][3] A felfedezés erősen megkérdőjelezte mind a páfrányokkal, mind a toboztermőkkel való közeli rokonságot.

Az Archaeopteris, illetve a Callixylon, sokáig a legkorábbi ismert fának számított, azonban a 2007-ben felfedezett Wattieza őspáfrány, amely a középső devon korban élt, több millió évvel megelőzte.

Anatómia és fiziológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemzetség fajainak átlagos magassága 10 méter körüli volt. Egyes fajok azonban 30 méteresre is nőhettek, törzsük átmérője 1,5 méter is lehetett. A törzsből oldalhajtások ágaztak el, ami újonnan megjelent tulajdonság (apomorf jelleg). Lombhullatók voltak, az egész oldalhajtásokat hullatták el, és ezek maradtak fenn a legnagyobb számban. Az egyes oldalhajtásokból (ágakból) párosával ágaztak le a páfrányokéhoz hasonló levelek. A leveleket apró levélkék alkották, melyeket a spóratermő leveleken (sporofillum) spóratermő tokok (sporangium) helyettesítettek. A spórával való szaporodás a páfrányokkal közös tulajdonság. A faanyag szerkezete és a lomb felépítése viszont a toboztermőkére hasonlított.

Ezek voltak az első olyan növények, melyek kiterjedt gyökérrendszert növesztettek. A korábbi növények gyökerei, illetve gyökérszerű képletei maximum 20 centiméterre hatoltak be a földbe, míg az Archaeopteris gyökerei 1 méter mélyre is nyúlhattak.

Szintén apomorf jelleg a bifaciális kambium, amely a növény belseje felé a farészt, külseje felé a háncsrészt építette. Ez lehetővé tette a másodlagos vastagsági növekedés megjelenését, és így a nagyobb méret elérését. Ezzel a növekedési móddal a fák maximális életkora 40–50 év lehetett.

Ökológiai szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Archaeopteris a nedves, vizenyős talajt kedvelte, leginkább folyókhoz közel és ártereken élt meg. Jelentős részét képezte a korai erdők növényzetének. Megjelenése után nem sokkal már az egész Földön elterjedt, és az akkori növényvilág domináns elemévé vált. Maradványait ezáltal minden kontinensen megtalálták.

Az Archaeopteris kiemelkedő szerepet játszott környezete megváltozásában.[4][5] Elhulló levelei a folyók élővilágát táplálták, így kulcsfontosságú az édesvízi halak evolúciójában, melyeknek akkoriban robbanásszerűen megnőtt a változatossága, ezáltal közvetetten a tengeri élővilágra is nagy hatással volt. Mivel a korábbi növényeknél sokkal nagyobb gyökerekkel rendelkezett, képes lehetett jelentős talajkémiai változásokat okozni. Feltehetően fontos szerepe volt a Föld éghajlatának megváltozásában a devon időszak végére, mielőtt a karbon időszak kezdetén kihalt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Past lives: Chronicles of Canadian Paleontology Under the shade of the Archaeopteris tree. Natural Resources Canada
  2. Beck, CB (1960.). „The identity of Archaeopteris and Callixylon.”. Brittonia 12, 351-368. o.  
  3. Beck, CB (1962.). „Reconstruction of Archaeopteris and further consideration of its phylogenetic position.”. American Journal of Botany 49, 373-382. o.  
  4. Scheckler, SE (2003). „Consequences of Rapid Expansion of Late Devonian ForestsSeattle Annual Meeting.. 
  5. Earliest Modern Tree Lived 360-345 Million Years Ago”, ScienceDaily, 1999. április 22. 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Archaeopteris című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Archaeopteris című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Leeds M. Carluccio, Francis M. Hueber and Harlan P. Banks (1966.). „Archaeopteris macilenta, Anatomy and Morphology of Its Frond”. American Journal of Botany 53 (7), 719-730. o.  
  • Walker, Cyril and David Ward. Fossils. Smithsonian Handbooks. Dorling Kindersley, Inc. New York, NY (2002).
  • Mayr, Helmut. A Guide to Fossils. Princeton University Press, Princeton, NJ (1992).
  • Davis, Paul and Kenrick, Paul; Fossil Plants. Smithsonian Books (in association with the Natural History Museum of London), Washington, D.C. (2004). ISBN 1-58834-156-9

Kapcsolódó webhelyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]