Szojuz–Apollo-program
Az Apollo–Szojuz-program egy amerikai-szovjet közös űrrepülési program. 1975-ben Föld körüli pályán összekapcsolódott az amerikai Apollo–18 és a szovjet Szojuz–19 űrhajó. Ez volt az első kísérleti nemzetközi űrállomás, amelynek fedélzetén két szovjet és három amerikai űrhajós két napig dolgozott. Az Apollo és a Szojuz közös repülése egyben az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti űrverseny jelképes lezárását is jelentette.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Személyzet
- Szovjet személyzet: Alekszej Leonov, Valerij Kubaszov;
- Amerikai személyzet: Thomas Stafford, Donald Slayton, Vance Brand;
[szerkesztés] Repülés
Az ASTP küldetést 1975 júliusának második felében hajtották végre az amerikai Apollo és a szovjet Szojuz űrhajó összekapcsolásával. Az Apollo fedélzetén három űrhajós volt, a Szojuzon kettő.
Az ASTP-t részben az 1968-as Marooned című film ihlette, amelyben egy rosszul járt Apollo űrhajósait egy szovjet űrhajó menti meg. Az Apollo CSM és az indítására használt Saturn-1B korábbi programokból megmaradt felszerelések voltak, ezért az ASTP az egyik legolcsóbb űrrepülés volt az űrkutatás történelmében.
A Szojuz-19 és az Apollo hét és fél óra különbséggel indult 1975. július 15-én és július 17-én kapcsolódtak össze. Három órával később Stafford és Leonov a Szojuz nyitott ajtaján keresztül találkoztak. A két űrhajó 44 órán keresztül maradt összekapcsolódva, elég időre, hogy a személyzetek ajándékokat adjanak egymásnak, meglátogassák egymás űrhajóját és egymás nyelvén váltsanak szót. Kipróbáltak még egy újradokkolási manővert, amelyben már a Szojuz volt aktív szereplő. A szovjetek öt napig maradtak az űrben, az amerikaiak kilenc napig.
A dokkolást egy adapter tette lehetővé, amelyet az Apolloval indítottak. A két parancsnok, Stafford és Leonov közötti történelmi kézfogás Európa fölött történt. Összekapcsolódva a két személyzet közös tudományos kísérleteket végzett. 44 órás együttlét után a két űrhajó szétvált és úgy álltak be, hogy az Apollo mesterséges napfogyatkozást hozzon létre a napkorona lefényképezéséhez. Egy másik gyors dokkolás is volt még, mielőtt a két űrhajó a saját útját folytatta volna.
A küldetés sikeres volt minden szempontból. Az Apollo-Szojuz küldetésen, az amerikaiak vittek először magukkal kézi számítógépet (HP-65) az űrbe, arra az esetre, ha meghibásodás lép fel.
Az egyetlen komoly probléma az Apollo űrhajósainak hibája volt a visszatérés előtti felkészüléskor, ami miatt elég durvára sikerült a leszállás és ártalmas gázokkal telt meg a kapszula.
[szerkesztés] A dokkoló modul
Az Apollo és a Szojuz űrhajó összekapcsolására egy dokkoló modult fejlesztettek ki, amelyet az Apollóhoz csatolva indítottak. A dokkoló modul egyben zsilipkamraként is szolgált, mivel a két űrhajóban a légkör összetétele eltérő volt.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
|||||||||||||||
|
|||||||||||

