Apkallu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szárnyas áldó szellem, apkallu vödörrel és tobozzal

Az apkalluk (sumer abgal) a mezopotámiai mitológia „hét bölcse”, természetfölötti lények, áldó és védő szellemek voltak. Szobrocskáikat a padló alá temették, hogy megvédjék a házak és paloták lakóit a gonosztól. A szó a sumer abgal („nagy öreg”) kifejezésből ered. A nevek sumer eredetűek, majd akkád közvetítéssel még a görögök is idézték őket, így például Abüdénosz.

A hét bölcs[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ábrázolásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ábrázolásuk általában szárnyas emberi alak – lehetett négy szárnyuk is – , fejükön esetleg az isteni szférát jelző szarvkoronával, de emberi alak helyett lehetett sasfejük, vagy haltestük (sellő) és kezükben különféle tárgyakat, vödröket, növényeket, tobozokat, állatokat tarthattak.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Roaf, Michael. A mezopotámiai világ atlasza (magyar nyelven). Budapest: Helikon – Magyar Könyvklub. ISBN 963 208 507 8 (1998) 
  • Komoróczy Géza. A šumer irodalmi hagyomány – Tanulmánygyűjtemény (magyar nyelven). Budapest: Magvető Könyvkiadó. ISBN 963-270-985-3 (1979) , 592–593. old.