Apa (film)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Apa – Egy hit naplója
Apa Sólyom Katalin és Bálint András.jpg
Sólyom Katalin és Bálint András a film egyik jelenetében
Rendező Szabó István
Forgatókönyvíró Szabó István
Dramaturg Herskó János
Főszerepben Bálint András
Gábor Miklós
Zene Gonda János, Gustav Mahler I. szimfóniájának felhasználásával
Operatőr Sára Sándor
Vágó Rózsa János
Hangmérnök Pintér György
Jelmeztervező Mialkovszky Erzsébet
Gyártásvezető Hranitzky Tibor
Gyártás
Gyártó Mafilm 3. Játékfilmstúdió
Ország  Magyarország
Nyelv magyar
Időtartam 98 perc
Forgalmazás
Bemutató Magyarország 1966. december 8.
Szovjetunió 1967. július (Moscow Film Festival)
USA 1967. október 4.
Spanyolország 1968. április 30. (Barcelona)
Spanyolország 1968. augusztus 19. (Madrid)
Svédország 1969. február 17.
Kanada 1977. szeptember 9. (Toronto Film Festival)
Lengyelország 2009. július 25. (ERA New Horizons Film Festival)
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap

Az Apa 1966-ban készült fekete-fehér magyar játékfilm. Rendezője Szabó István, forgatókönyvét – részben személyes élmények alapján – szintén a rendező írta.

1968-ban felvették a Budapesti tizenkettő néven ismert legjobb magyar filmek listájára, majd 2000-ben a minden idők tizenkét legjobb magyar filmjét tartalmazó Új Budapesti Tizenkettő listára is.

Szabó István első játékfilmjéhez, az Álmodozások korához hasonlóan ez is személyes jellegű, önéletrajzi ihletésű alkotás. Benne a rendező saját korosztályát, az apák nélkül felnőtt nemzedék eszmélését és magára találását ábrázolja. Az első filmtől eltérően itt „nincs beilleszkedési probléma, nincsenek szerelemi válságok, itt a főszereplőnek voltaképpen egy valakit kell legyőznie: önmagát.”[1]

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Apa szerepében Gábor Miklós

A film hőse Takó Bence (Bálint András), akinek gyerekkorában, 1945-ben meghalt az apja. Budapest romokban áll, vége az ostromnak. Roosevelt amerikai elnök halála miatt a házakon fekete zászló, de a kisfiú azt hiszi, apukáját gyászolják, akit a kórház kertjében temettek el, mert orvos volt. – „Apáról csak három emlékem maradt…” – halljuk a már felnőtt Bence hangját, mely narrátorként végigkíséri a történetet. Az egyik emlék a karóra, amit a kis Takó csak születésnapján viselhet; ekkor moziba is elviszik, ahol látja a háborús bűnösök kivégzését. Anyjától (Tolnay Klári) annyit megtud, hogy „aput elvitték, alig tudott megszökni… leugrott egy villamosról". Képzeletében kalandos üldözések kezdődnek, és Apa (Gábor Miklós) a nyilasokkal szembeszálló, legendás hőssé alakul. Az iskolában is partizánnak hazudja, mert így jobb helyet vívhat ki a közösségben; Apa kerékpáron, fehér ruhában utazgat külföldön, – erre az osztálytársak is biciklizni tanulnak. Ábrándképeiben Apa jelöltként indul a választásokon, május elsején felvonul vele a dísztribün előtt, sőt Apa képei már betöltik az egész teret.

Takó Bence később – már egyetemi hallgatóként – apja karóráját és szemüvegét hordja. 1956-ban a tüntető tömegben látjuk; az egyetemen valaki megkérdezi, hogy ki volt valójában az apja, talán valamilyen funkcionárius? „Hülye vagy? Nem is él, negyvenötben meghalt" – feleli. Hogy megfeleljen a benne élő apa-képnek, veszélyes feladatot vállal: elhoz a kollégiumból egy zászlót. Mire visszaér az egyetemre, a helyiség már tele van zászlókkal. Fölösleges hősködés, csupán Apa-utánzás volt, de azért megcsinálta. Közben eltörte a féltett karórát – az Apa-mítosz töredezni kezd.

A film talán leghíresebb epizódjában egyetemisták statisztálnak egy háborús film forgatásán. Nyilasok sárga csillagos zsidók menetét kísérik a Lánchídon, a statiszták nevetgélnek, hiszen csak játék az egész. Takó és szerelme, Anni (Sólyom Katalin) kabátján sárga csillag van, de mivel még egy „nyilasra” van szükség, a fiúról gyorsan leveszik a csillagot, és máris nyilas sapkában, fegyverrel kezében terelgeti az „üldözötteket”.

A többértelmű jelenet után a Duna parton Anni Takónak az azonosulás nehézségeiről beszél. Apja Mauthausenben halt meg, de Anni ezt sokáig letagadta, mert szégyellte, hogy zsidó. Már sokszor eldöntötte magában, hogy ő „egyszerűen magyar”, máskor mégis minden erejével oda akar tartozni, hiszen szülei ebbe pusztultak bele. „Egyszerűen képtelen vagyok viselkedni, nem tudom, hogy hová tartozom, hogy hová akarok tartozni, vagy hová kellene tartozni.”

Egy újabb epizódban Apát látjuk, amint fellép a háborúban szétlőtt, üresen álló villamosra; az arra járók megtolják a kocsit, egyre többen segítenek és szállnak föl rá, mások cédulákra írt üzeneteket ragasztanak az oldalára. Apa vezeti. Ezzel a jelképes villamossal valami újrakezdődik, feléled, talán Takó Bencében is. (Később a rendező egy teljes filmben bontotta ki – Apa alakja nélkül – az itt megkezdett témát.)

Egyetemisták kirándulásán Takó a vonatból egy állomás nevét pillantja meg: Adorjánpuszta. Emlékezetébe villan: itt született Apa. Végiglátogatja azokat, akik ismerték őt, most kezdi csak keresni Apa igazi arcát, de az emlékek már elmosódtak. Annyi bizonyos, hogy nem volt hős, nem volt benne semmi rendkívüli. Végül belátja, meg is fogalmazza Anninak, hogy mindig hazudott apjáról, mert szüksége volt erre a legendára.

Most már nélküle kell boldogulnia. „Át kell úsznom a Dunát. Egyedül kell csinálnom valamit, a magam erejéből. Nem mesélni, hogy apa átúszta." Tudja, hogy ez csak póz, de akkor is. Takó Bence úszik, és ez a folyóátúszás jelképpé növekszik: a lassan tágra nyíló képen látjuk, hogy egyre többen és többen úsznak vele együtt a folyóban, – közvetlenül mögötte maga a rendező is. A film utolsó képe: halottak napja, gyertyák égnek. Sokan eljöttek a temetőbe, köztük Takó Bence is; már korábban áthozták ide apja maradványait.

„A rendező két szinten mondja el a történetet, és a kettő ragyogóan egészíti ki egymást. Ám Szabó – aki maga írta a forgatókönyvet is – többet mond el, mint csupán a fiú történetét. Az ember kapcsolatát vizsgálja saját múltjához. A fiú, akinek nincs történelmi öröksége, szükségét érzi a hősi múlt megteremtésének. Zsidó szerelmese mögött pedig éppen ellenkezőleg: hosszú századok történelme áll, melytől – mint mondja – szeretne megszabadulni, de nem tud.”[2]

Főbb szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Marx József. Szabó István (Filmek és sorsok). Budapest: Vince Kiadó, 128–137. o. ISBN 963-9192-46-2 (2002) 
  • Karcsai Kulcsár István. Szabó István (Filmek és sorsok). Budapest: Magyar Filmtudomány Intézet, Népművelési Propaganda Iroda, 32–43. o. ISBN 963-562-849-8 
  • Apa az Internet Movie Database oldalon
  1. Marx József. Szabó István (Filmek és sorsok). Budapest: Vince Kiadó, 130. o. 963 9192 46 2 (2002) 
  2. A NewYork Times 1967-es kritikájából, az akkori magyar tudosító, Ipper Pál megfogalmazásában. Idézi: Marx József i.m., p. 136