Aoristos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az aoristos (gr. ἀόριστος, "meghatározatlan", kiejtése: aorisztosz) egy igeszemlélet illetve igeidő, amelyet számos indoeurópai nyelv megőrzött. Manapság leginkább az ógörög nyelvből ismeretes, jóllehet bizonyos ma is beszélt nyelvjárásokban még mindig föllelhető (pl. a podhalei nyelvjárásban). Használatos még e kifejezés egyéb nyelvek (pl. a török) nem rokonítható fogalmaira is.[1] A befejezetlen igeszemlélet legtöbbször egy folyamatos vagy ismétlődő cselekvést jelöl, a befejezett szemlélet ugyanakkor egy esemény hatásait hangsúlyozza. Az aoristosnak nincs effajta jelentéstartama, pusztán egy egyszerű eseményre utal. [2]

Kijelentő módban az aoristos egy általános, befejezett múltbeli eseményre utal. A "gnómikus aoristos" általános érvényű igazságot mond ki.[3] Az "episztoláris aoristos" a levél megírásának idejére vonatkozik, tehát az író szempontjából jelen idejű, pl. ἔγραψα = írok (jelen időben). (Mikor a levelet a címzettek elolvassák, az ő szempontjukból már múlt időben történt a levél megírása.)[3] Más igemódok (coniunctivus, optativus és imperativus), valamint az infinitivusok és a participiumok esetében, értelme tisztán aspektuális. Ezekben az alakjaiban időt nem jelöl, csupán az egyéb szemléletű alakok alternatívájaként használatos.

A Miatyánk ógörög változataiban is szerepel aoristos alak. A Máté 6,11-ben ("Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma."[4]) olvasható δὸς-szal szemben a Lukács 11,3 ("A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként."[5]) a befejezetlen alakot, a δίδου-t használja, ami ismételt cselekvést jelent.

Az indoeurópai alapnyelv mondattanában az aoristos eredetileg pusztán aspektuális jelleggel fejlődhetett ki, majd később alakulhatott összetett, szemléleti-időbeli jelenséggé. A szanszkrit nyelv hasonló mondattannal rendelkezik. Az indoeurópai nyelvek többségéből kiveszett az aoristos. A latin nyelv fejlődése során például a perfectummal olvadt egybe, ugyanakkor ezzel gyarapítja a perfectumot, ami az összeolvadás hatására aoristosos jelleggel is használatba kerül.

Alaktan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az indoeurópai nyelvekben számos alaktani fejlődése van, melyek közül a három legjellemzőbb:

Alaktani jelleg Leírás
S-aoristos Az s-aoristos vagy "szigmatikus aoristos" egy szigmát (sz-hang) illeszt a tő és a személyrag közé. A görög ἀκούω (hall) ige aoristosa ἤκουσα (hallottam). (A szókezdő éta az ige augmentálásának köszönhető, amely a múlt időt jelzi kijelentő módban. A görögben ezt az esetet "gyenge aoristosnak" hívjuk.
Ablaut Ez a tőben bekövetkező kvalitatív magánhangzóváltozást jelenti. Az indoeurópai nyelvek gyakran fejeznek ki jelentésbeli különbséget ezen a módon, az ablaut igen termékeny szóképző mechanizmus. A görög λείπω (elhagy) ige aoristosa ἔλιπον (elhagytam). Az ablauttal képzett aoristos az "erős aoristos".
Reduplikáció Elsősorban a perfectum kifejezésére szolgáló eszköz, elvétve található olyan ige, amely reduplilálással fejezi ki az aoristost. A reduplikált aoristos gyakoribb a szanszkritban, mint más indoeurópai nyelvben, mindazonáltal az ógörögben is megtalálható: az ἄγω (űz, hajt) ige ἤγαγον formában képzi aoristosát.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]