Aoristos
Az aoristos (gr. ἀόριστος, ’meghatározatlan’, kiejtése: [aorisztosz]) egy igeszemlélet, illetve igeidő, amelyet számos indoeurópai nyelv megőrzött. Manapság leginkább az ógörög nyelvből ismeretes, jóllehet bizonyos ma is beszélt nyelvjárásokban még mindig föllelhető (pl. a podhalei nyelvjárásban). Használatos még e kifejezés egyéb nyelvek (pl. a török) nem rokonítható fogalmaira is.[1] A befejezetlen igeszemlélet legtöbbször egy folyamatos vagy ismétlődő cselekvést jelöl, a befejezett szemlélet ugyanakkor egy esemény hatásait hangsúlyozza. Az aoristosnak ezzel szemben nincs effajta jelentéstartama, pusztán egy egyszerű eseményre utal.[2]
Kijelentő módban az aoristos egy általános, befejezett múltbeli eseményre utal. A gnómikus aoristos általános érvényű igazságot mond ki.[3] Az episztoláris aoristos a levél megírásának idejére vonatkozik, tehát az író szempontjából jelen idejű, pl. ἔγραψα = írok (jelen időben). (Mikor a levelet a címzettek elolvassák, az ő szempontjukból már múlt időben történt a levél megírása.)[3] Más igemódok (coniunctivus, optativus és imperativus), valamint az infinitivusok és a participiumok esetében, értelme tisztán aspektuális. Ezekben az alakjaiban időt nem jelöl, csupán az egyéb szemléletű alakok alternatívájaként használatos.
A Miatyánk ógörög változataiban is szerepel aoristos alak. A Máté 6,11-ben („Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.”[4]) olvasható δὸς-szal szemben a Lukács 11,3 („A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként.”[5]) a befejezetlen alakot, a δίδου-t használja, ami ismételt cselekvést jelent.
Az indoeurópai alapnyelv mondattanában az aoristos eredetileg pusztán aspektuális jelleggel fejlődhetett ki, majd később alakulhatott összetett, szemléleti-időbeli jelenséggé. A szanszkrit nyelv hasonló mondattannal rendelkezik. Az indoeurópai nyelvek többségéből kiveszett az aoristos. A latin nyelv fejlődése során például a perfectummal olvadt egybe, ugyanakkor ezzel gyarapítja a perfectumot, ami az összeolvadás hatására aoristosos jelleggel is használatba kerül.
Alaktan[szerkesztés]
Az indoeurópai nyelvekben számos alaktani fejlődése van, melyek közül a három legjellemzőbb:
| Alaktani jelleg | Leírás |
|---|---|
| S-aoristos | Az s-aoristos vagy szigmatikus aoristos egy szigmát (sz-hang) illeszt a tő és a személyrag közé. A görög ἀκούω (hall) ige aoristosa ἤκουσα (hallottam). (A szókezdő éta az ige augmentálásának köszönhető, amely a múlt időt jelzi kijelentő módban. A görögben ezt az esetet gyenge aoristosnak hívjuk. |
| Ablaut | Ez a tőben bekövetkező kvalitatív magánhangzóváltozást jelenti. Az indoeurópai nyelvek gyakran fejeznek ki jelentésbeli különbséget ezen a módon, az ablaut igen termékeny szóképző mechanizmus. A görög λείπω (elhagy) ige aoristosa ἔλιπον (elhagytam). Az ablauttal képzett aoristos az erős aoristos. |
| Reduplikáció | Elsősorban a perfectum kifejezésére szolgáló eszköz, elvétve található olyan ige, amely reduplikálással fejezi ki az aoristost. A reduplikált aoristos gyakoribb a szanszkritban, mint más indoeurópai nyelvben, mindazonáltal az ógörögben is megtalálható: az ἄγω (űz, hajt) ige ἤγαγον formában képzi aoristosát. |
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Archivált másolat. [2008. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 27.)
- ↑ Maywald–Vayer–Mészáros. Görög nyelvtan. Tankönyvkiadó, 81. o. (1981) (a linkelt PDF-ben a 125. oldalon)
- ↑ a b Archivált másolat. [2009. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 27.)
- ↑ Mt 6,11 (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája)
- ↑ Lk 11,3 (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája)