Aoristos
Az aoristos (gr. ἀόριστος, "meghatározatlan") egy igeszemlélet illetve igeidő, amelyet számos indoeurópai nyelv megőrzött. Manapság leginkább az ógörög nyelvből ismeretes, jóllehet bizonyos ma is beszélt nyelvjárásokban még mindig föllelhető (pl. a podhalei nyelvjárásban). Használatos még e kifejezés egyéb nyelvek (pl. a török) nem rokonítható fogalmaira is.[1] A befejezetlen igeszemlélet legtöbbször egy folyamatos vagy ismétlődő cselekvést jelöl, a befejezett szemlélet ugyanakkor egy esemény hatásait hangsúlyozza. Az aoristosnak nincs effajta jelentéstartama, pusztán egy egyszerű eseményre utal. [2]
Kijelentő módban az aoristos egy általános, befejezett múltbeli eseményre utal. A "gnómikus aoristos" általános érvényű igazságot mond ki.[3] Az "episztoláris aoristos" a levél megírásának idejére vonatkozik, tehát az író szempontjából jelen idejű, pl. ἔγραψα = írok (jelen időben). (Mikor a levelet a címzettek elolvassák, az ő szempontjukból már múlt időben történt a levél megírása.)[3] Más igemódok (coniunctivus, optativus és imperativus), valamint az infinitivusok és a participiumok esetében, értelme tisztán aspektuális. Ezekben az alakjaiban időt nem jelöl, csupán az egyéb szemléletű alakok alternatívájaként használatos.
A Miatyánk ógörög változataiban is szerepel aoristos alak. A Máté 6,11-ben ("Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma."[4]) olvasható δὸς-szal szemben a Lukács 11,3 ("A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként."[5]) a befejezetlen alakot, a δίδου-t használja, ami ismételt cselekvést jelent.
Az indoeurópai alapnyelv mondattanában az aoristos eredetileg pusztán aspektuális jelleggel fejlődhetett ki, majd később alakulhatott összetett, szemléleti-időbeli jelenséggé. A szanszkrit nyelv hasonló mondattannal rendelkezik. Az indoeurópai nyelvek többségéből kiveszett az aoristos. A latin nyelv fejlődése során például a perfectummal olvadt egybe, ugyanakkor ezzel gyarapítja a perfectumot, ami az összeolvadás hatására aoristosos jelleggel is használatba kerül.
Alaktan [szerkesztés]
Az indoeurópai nyelvekben számos alaktani fejlődése van, melyek közül a három legjellemzőbb:
| Alaktani jelleg | Leírás |
|---|---|
| S-aoristos | Az s-aoristos vagy "szigmatikus aoristos" egy szigmát (sz-hang) illeszt a tő és a személyrag közé. A görög ἀκούω (hall) ige aoristosa ἤκουσα (hallottam). (A szókezdő éta az ige augmentálásának köszönhető, amely a múlt időt jelzi kijelentő módban. A görögben ezt az esetet "gyenge aoristosnak" hívjuk. |
| Ablaut | Ez a tőben bekövetkező kvalitatív magánhangzóváltozást jelenti. Az indoeurópai nyelvek gyakran fejeznek ki jelentésbeli különbséget ezen a módon, az ablaut igen termékeny szóképző mechanizmus. A görög λείπω (elhagy) ige aoristosa ἔλιπον (elhagytam). Az ablauttal képzett aoristos az "erős aoristos". |
| Reduplikáció | Elsősorban a perfectum kifejezésére szolgáló eszköz, elvétve található olyan ige, amely reduplilálással fejezi ki az aoristost. A reduplikált aoristos gyakoribb a szanszkritban, mint más indoeurópai nyelvben, mindazonáltal az ógörögben is megtalálható: az ἄγω (űz, hajt) ige ἤγαγον formában képzi aoristosát. |
Hivatkozások [szerkesztés]
- ↑ http://www.practicalturkish.com/turkish-verbal-factoids.html
- ↑ Maywald-Veyer-Mészáros. Görög nyelvtan. Tankönyvkiadó, 81. o (1981)
- ^ a b http://www.peterballa.eoldal.hu/cikkek/tanulmanyi-segedanyagok---study-material/gorog
- ↑ Mt 6,11 (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája)
- ↑ Lk 11,3 (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája)
