Antonio da Correggio

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Antonio Allegri da Correggio

Correggio teljes nevén Antonio Allegri da Correggio (Corregio, 1489. augusztus - Correggio, 1534. március 5.) az érett reneszánsz, egyik legkiválóbb, rövid életű, de fényes karrierű itáliai festője. Művészetét a ritmusérzék, a testtömeg ábrázolásának képessége, a színhasználatának frissessége és a fény-árnyék hatások megújításának technikája jellemzi.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária gyermekével és egy angyallal, olaj, fa Szépművészeti Múzeum, Budapest

Korai évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az észak-itáliai Parma és Reggio nell’Emilia között, Correggio városában született. Apja Pellegrino Allegri, jómódú textilkereskedő volt, anyja pedig Bernardina Piazzoli Ormani valószínűleg gazdag polgárcsaládból származott. Correggio jómódban, kiegyensúlyozott családban nőtt fel. Apja nagy gondot fordított taníttatására és már kora gyermekkorától kezdve ismert humanistákhoz küldte tanulni: először Giovanni Bernihez Piacenzába, majd Modenába Marastone mesterhez, végül a fiatalember irodalmi ismereteit legjobb tanáránál, doktor Lombardinál, a bolognai egyetem egykori professzoránál, a sokoldalú tudósnál sajátítja el. Neki köszönhető, hogy Antonio alapos ismereteket szerez a természettudományokból és a humán tudományokból egyaránt. Az idő múlásával egyre inkább vonzódik a festészethez. Bár „rendkívül bátortalan", legyőzi végül apja ellenállását és művészeti tanulmányokba kezd nagybátyjánál, Lorenzo Allegrinél.[1]

A művészet iránt fogékony ifjút fiatal korában F. Bianchi-Ferrari, Francesco Francia, L. Costa, Andrea Mantegna hatottak rá. Az első nagy élmény Mantova városában fogadta 1511-ben. A művészeteket kedvelő Isabella Gonzaga udvarában még frissen ragyogtak a 15. század nagy észak-olasz festőjének, Mantegnának falképei. Mantegna a térbeli ábrázolás mestere volt, aki merész rövidülésben, gyakran alulról nézve festette alakjait. A mantuai vár (Castello San Giorgio) egyik szobájában a mennyezetre olyan képet festett, (Camera degli Sposi) amely azt a hatást kelti, mintha a középen, a kör alakú korláton át a felhős égre látnánk ki. Ez az illúziófestés Correggio későbbi műveiben fontos szerepet játszik. Mantegna kemény vonalai és hideg színei azonban idegenek Correggio felfogásától. Egyéniségéhez inkább Leonardo da Vincinek a kontúrokat a fény-árnyékhatásokban szinte teljesen feloldó, meleg színekre épülő stílusa állt közel.

Mantova[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Madonna Szt. Ferenccel, Drezda, Gemäldegalerie

Corregio szülővárosa, bár virágzóan fejlődött, nem tölt be művészeti központ szerepet. Egyedül a Manfredi grófi család kastélyában található néhány meglehetősen érdekes antik szobor. Ott zajlanak a helyi művészek és értelmiségiek találkozói. Manfredi gróf patronálja őket. Az ő figyelmét is magára vonja a fiatal festő, akinek felfigyel első tehetséges próbálkozásaira és gondjaiba veszi. 1511-ben Mantovába menekülve a pestis járvány elől, a gróf magával viszi Antoniót. Ez a néhány hónapos tartózkodás alkalmat ad Correggiónak, hogy megismerje a várost, amely ebben az időben jelentős kulturális központ. Az uralkodó Gonzaga-család nagy műpártoló és szenvedélyes mecénás. Gazdag kép-, kámea-, érem- és antik szoborgyűjteményük van. Bőkezűségüknek köszönhető a város számos szép épülete.

Az elkövetkezendő években a művész továbbra is látogatja a Gonzaga udvart. Isabelle d'Este (1474—1539) hercegnő, valamint fia, Federico herceg számára dolgozik. Jelentkeznek további megrendelők is. Vasari felsorolja a művész azon barátait, akik rendelkeznek festményeivel, többek között doktor Francesco Grillenzoni Modenából, Lomazza Milánóból, egy patikus Reggióból. Viszont „Bolognában a nemes Ercolani-család házában található Mária Magdolnának a kertben megjelenő Krisztus képe, amely gyönyörű alkotás".[2] Számos képet vásárolnak parmai nemesemberek is: Della Rosa lovag, Francesco Baiardo lovag és feltehetően a Prati család.

Correggio életéről, sajnos, keveset tudunk, így nem tudjuk azt sem, hogy mikor és hogyan ismerkedett meg Leonardo művészetével. Kétségtelenül már Mantuában is hallott Leonardóról, hiszen Isabella Gonzaga levelezésben állt a mesterrel, portréját is megrendelte nála. E képnek csak a kartonja készült el, de ezt Correggio láthatta a hercegnőnél. Feltehető, hogy 1513-ban, Mantuából hazatérve, ellátogatott Milánóba is, ahol Leonardo legjelentősebb alkotásait: a Sziklás Madonnát („Madonna a sziklabarlangban") és az Utolsó vacsorát megtekintette. Correggio lírai egyénisége, vidám természete és finom művészi érzéke a megismert művészeti élményeket sajátosan egyesítette, s így fokozatosan alakította ki önálló stílusát. Működésének színhelye az észak-olasz Parma városa. Correggio X. Leó pápa megválasztása után, 1517-1519 között Rómában tartózkodik, tanulmányozza az ottani műalkotásokat. Életrajzírói: Ortensio Landi és Vasari tévesen állítja, hogy nem járt Rómában.[3]

Parma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor 1520-ban visszatér Parmába, már érett ember és festő. Ebben az évben megnősül, feleségül veszi a szépséges Girolama Merlinit. Egy évvel később megszületik első fia Pomponio, ezután még három lánya születik. Életének legboldogabb időszaka, a kiteljesedés évei következnek. 1530-ban, alig két évvel Lorenzo nagybátyja halála után — hozzá különösen vonzódott — meghal Girolama, Correggio szeretett felesége. E kettős tragédia súlyától megtörve a festőt csakhamar újabb csapás éri — a parmai székesegyház kupoláját avatása után rendkívül kedvezőtlenül fogadják. Correggio nehezen viseli el ezt az újabb fájdalmas élményt. Félbehagyva néhány elkezdett képét, hazamegy szülővárosába, hogy szüleivel maradjon. Annak ellenére, hogy abbahagyta a székesegyházon végzett munkálatokat, továbbra is dolgozik II. Federico Gonzaga részére. Jó egészségnek örvend, nem panaszkodik semmire, amikor „hirtelen betegség" miatt 1534 március 5-én meghal, nem érte meg negyvenedik évét sem. Fia a tizenkét éves Pomponio a gyászmenetben apját egészen a correggiói San Francesco templomig kíséri, ahol az oltáron Correggio által pontosan húsz évvel azelőtt festett Madonna Szent Ferenccel című kép látható.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Danaé, Galleria Borghese, Róma

15181520 között a parmai, San Paolo apácakolostor fogadótermének mennyezetét mitológiai jelenetekkel díszíti. Ahol korábban szentek alakjai kaptak helyet, ott most Diánát, a vadászat istennőjét ábrázolja. A terem boltozatát, lombsátort utánzó festéssel takarja, amelyből ablakszerű oválisokban puttópárok tűnnek elő, és alattuk, a párkányra támaszkodó félköríves mezőkben — lunettákban — mitológiai ábrázolások jelennek meg: a Három Grácia, Fortuna, Tisztaság, szárnyas Párkák, Vesta-szüzek, Pán istenség. Ez a falkép együttes Correggio első önálló kísérlete az építészetet áttörő, a messzi távolt érzékeltető illúziójának mennyezetfestésére. A reneszánsz korának világi felfogását és az antik téma megbecsülését mutatja, hogy a megrendelő főnöknő Diána vadászatát választotta a falképek tárgyául.

1522. november 3-án, a parmai, San Giovanni Evangelista templomban folyó – 1520 júliusában megkezdett - munkálatok idején kap Correggio egy nagy megrendelést a parmai székesegyház díszítésére. Ebből elkészültek a kupola freskói: Mária mennybemenetelét ábrázoló kompozíciója dinamikus, a forgó figurák felemelkedésének élményét kelti, a csegelyekbe a város négy patrónusának arcképe látható (Keresztelő János, Hilari, Tamás és Bernát).

1520-24 között a San Paolo kupolája belsejének freskója Szent János patmosi látomását ábrázolja (egyes elemzők szerint ez a Krisztus mennybemenetel jelenete), amely már sokkal mozgalmasabb és kötetlenebb, mint a San Paolo kolostor freskódísze. A kép középpontjában a fényes égben látható, különleges, rövidített perspektívából Krisztus alakja, amint lobogó hajjal és ruhában emelkedik az égbe. A körülötte lévő felhők között a kis angyalok egész tömege fedezhető fel. Lejjebb, a puttók és angyalok által tartott felhőszőnyegen ül tizenegy apostol. 1526-tól haláláig, 1534-ig a parmai dóm kupolaképein dolgozik, amelyeket azonban a tanítványai fejeztek be. Ezek a mennyezetképek mutatják leginkább Correggio bátor egyéniségét és zseniális festői tehetségét. Mantegna mennyezetképe még teljesen nyugodt kompozíciót mutat, Correggio azonban mozgó alakjai között a főalak felfelé örvénylő mozgásával mintha megnyitná a kupolát. Az ily módon megteremtett térillúzió a barokk festészet egyik legfontosabb eleme lesz.

A kupolák festése közben több nagy oltárképet is festett. A táblaképeken a freskókhoz hasonló stílustörekvésekkel találkozunk: a hagyományos gúla alakú reneszánsz kompozíció fokozatosan fellazul, a nyugodt alakokat egyre mozgalmasabb szereplők váltják fel, s az ábrázolás egyre nagyobb térben jelenik meg. Ez látható a drezdai képtár négy Correggio képén, a Madonna Szent Ferenccel, Madonna Szent Györggyel, Madonna Szent Sebestyénnel és a Krisztus születése című képeken.

E nagyobb megbízatások mellett a kisebb Madonna-képek végigkísérték Correggio egész pályáját. Köztük kiemelkedő helyet foglal el a budapesti Szépművészeti Múzeum szép Madonnája.

Élete végén festi mitológiai tárgyú táblaképeit, Danae, Léda, Io és Ganümédész, a mantuai udvar számára, amelyek aztán ajándékként V. Károly császárhoz kerültek. Correggio egyéniségének és művészetének lényeges eleme a vidámság, amint ezt születési neve, az Allegri is mutatja (nomen est omen), amely magyarul vidámat jelent. Correggio meleg, lírai természetű, lágyan áradó, sokoldalú művész, aki a leonardói fényárnyékot puhábbá, sejtelmesebbé alakította és kompozícióival a következő stíluskorszak, a barokk előfutárává vált.

Válogatott művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Freskók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Camera di San Paolo, Parma, 1520
    • Pán isten, lunetta, 100x170 cm
    • Diana szekéren, kéménykürtő, 200x227 cm
  • San Giovanni Evangelista templom, 1520-1522
    • Szent János patmosi látomása, 1600x1300 cm, kupola
    • Krisztus megkoronázza Szűz Máriát, 212x342 cm, Galleria Nazionale, Parma
    • Szent János evangélista, 79x160 cm, csegely freskó
  • Parmai székesegyház, 1526-1530
    • Mária mennybemenetele, kupola freskó, 1930x1195 cm
    • Keresztelő Szent János, csegely freskó, 750x500 cm

Táblaképek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Királyok imádása, 1514, 84x108 cm, deszkára áttett vászon, Pinacoteca di Brera, Milánó
  • Jézus Születése, táblakép, 1516 k., Miláno, Brera
  • Madonna Szt. Ferenccel és Keresztelő Szt. Jánossal, táblakép, 1514-1515 (készült a corregioi San Francesco számára) Drezda, Gemäldegalerie
  • Pihenő Szt. Ferenccel Egyiptomba menekülés közben, táblakép, 1516, 146x136 cm, (készült a corregioi San Francesco templom részére), Galleria degli Uffizi, Firenze
  • Madonna, táblakép, 1517 k. Modena, Galleria Estense
  • Alexandriai Szt. Katalin misztikus eljegyzése, 1526, olaj, deszka, 105x102 cm, Párizs, Louvre
  • Noli me tangere, 1518, 105x102 cm, olaj, deszkára áttett vászon, Museo del Prado, Madrid
  • Szt. Katalin eljegyzése, Detroit
  • Casalmaggiorei Madonna, Frankfurt am Main
  • A kis Jézus imádása, Milánó, Brera
  • Szt. Ferenc Madonnája, 1514 k., Drezda
  • Cigány Madonna, Nápoly
  • A Szent Család menekülés közben, Szt. Ferenccel, Uffizi
  • Szt. Katalin eljegyzése, Nápoly
  • Krisztus búcsút vesz anyjától, London, National Gallery
  • Pietà, London
  • Krisztus siratása (vagy: Levétel a keresztről), 1520-23 k., 157x182 cm, olaj, Parma, Galleria Nazionale[4]
  • Négy szent vértanúsága, 1520-23 k., 157x182 cm, olaj, Parma, Galleria Nazionale[5]
  • Madonna a kis Jézussal és a kis Keresztelő Szt. Jánossal, Madrid, Prado
  • Szt. Család Szt. Jakabbal, London, Hampton Court
  • Kosaras Madonna, London
  • Szoptató Madonna a kis Jézussal és egy angyallal, Budapest, Szépművészeti Múzeum
  • Jézust imádó Madonna, 1525-26, olaj, 82x68 cm, Galleria degli Uffizi, Firenze
  • Campori Madonna, 1517-18, olaj, deszka, 58x45 cm, Galleria Estense, Modena
  • Krisztus az olajfák hegyén, London
  • Madonna Szent Sebestyénnel, olaj, deszka, 265x161 cm, 1525 k., Drezda, Gemäldegalerie
  • Madonna trónon, Szent Sebestyénnel, olaj, deszka, 1530-31, Drezda, Gemäldegalerie
  • Io, 1531-1532, 163,5x70,5 cm, Kunshistorisches Museum, Bécs[6]
  • Ganümédész elrablása, 1531-1532, 163,5x70,5 cm, Kunshistorisches Museum, Bécs
  • Az erény allegóriája, 1532, tempera, vászon, 141x86 cm, Louvre, Párizs
  • A vétség allegóriája, 1532, tempera, vászon, 141x86 cm, Louvre, Párizs

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.
  • Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok, és építészek élete. Budapest : Magyar Helikon, 1973.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ezt első életrajzírója, Giorgio Vasari (1511—1574) állapítja meg, Antonio Allegri „rövid tanulmányok után ismert és csodált mesterré vált. (...) A művészetben melankolikus, tudatában volt annak nehézségeivel, de igen komoly akadályokat győzött le".
  2. Giorgio Vasari
  3. ”fiatalon halt meg, nem látta Rómát” (…) „ha géniusza kiszabadult volna Lombardiából, s eljut Rómába, csodálatos műveket alkotott volna, és sok akkoriban nagynak tartott művésznek borsot tört volna az orra alá.”
  4. Correggio a Del Bono család részére festi a Négy szent vértanúságával együtt, a két azonos méretű kép szimmetrikusan került elhelyezésre a San Giovanni Evangelista templom kápolnájában. Jelenleg a másolatok láthatók a régi márványkeretekben.
  5. a Krisztus siratása és a Négy szent vértanúsága eredetijét a napóleoni seregek elrabolták 1796-ban és Franciaországba vitték, 1816-ban a képek a parmai Nemzeti Galéria gyűjteményébe került
  6. Mitológiai témájú képsorozat - Jupiter szerelmei közös címmel – Ganümédész elrablása, Io, Danaé, Léda

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Antonio da Correggio témájú médiaállományokat.