Anton Webern

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Anton Webern
Anton Webern in Stettin, October 1912.jpg
Anton Webern 1912-ben
Életrajzi adatok
Születési név Anton Friedrich Wilkhelm von Webern
Teljes név Anton Friedrich Wilkhelm von Webern
Született 1883. december 3., Bécs
Származás osztrák
Elhunyt (61 évesen)
Családja
Édesapja Carl von Webern
Édesanyja Amelie Geer
Házastárs Wilhelmine Mörtl
Pályafutás
Tevékenység Zeneszerző

Anton Webern (Bécs, 1883. december 3.Mittersill, 1945. szeptember 15.), osztrák zeneszerző és karmester.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anton Friedrich Wilhelm von Webern Bécsben született 1883 december 3-án. Apja köztisztviselőként dolgozott és a zenei tehetséget a kiválóan énekelő és jól zongorázó anyjától örökölte. Szüleik egyetlen életben maradt gyermeke volt. Fiatalkorának nagy részét Grazban és Klagenfurtban töltötte. Sosem használta középső neveit és a von előtagtól is megszabadult 1918-ban.

Az Bécsi Egyetemen 1902-06-ig filozófiát és zenetudományt tanult, utóbbit Guido Adler kollégiumában. 1904-08-ig Arnold Schönberg növendéke volt. Fiatalkori kompozícióit Wagner és Richard Strauss hatása alatt írta, ezeket a hatásokat 1908-ban írt Passacagliájában (Op.1) összegezte. A tizenkétfokú hangrendszer szabad használata után áttért a Schönberg által kifejlesztett szeriális technikára (Drei Volkstexte – 1924.). Bécsben aktív tevékenységet fejtett ki Schönberg és avantgardista köre mellett. 1922-34 között a Munkás Szimfonikus Hangversenyeket vezényelte és munkásénekkarokat vezetett. 1927-től az Osztrák Rádióban is dirigált, majd lektorálási munkákat végzett az Universal kiadónál. 1933-ban kezdett tanítani. A második világháború vége felé a tiroli Mittersillben keresett menedéket. 1945. szeptember 15-én, már a szövetséges megszállás idején, itt érte a halál, amikor az érvényben lévő kijárási tilalom ellenére, hogy alvó unokáit ne zavarja, a háza elé kilépve akart elszívni egy szivart, mire egy amerikai katona agyonlőtte.

Halála idején alig ismerték zenéjét, amely azonban az utóbbi negyedszázad alatt világszerte elterjedt: 1962-ben megalakult a Nemzetközi Webern Társaság. A húszas években írt dodekafon művei (Három népi szöveg [Drei Volkstexte], op. 17; Vonóstrió, op. 20) a zeneszerzői technikának arról a pontjáról indultak el, ahová Schönberg és Berg érett művei megérkeztek. Webern azonban ennél is tovább ment, amikor a dodekafon szerkesztést szeriális struktúrává fejlesztette. Ez volt a leghatározottabb elfordulás a zeneszerzés múltjától, gyökeres szakítás az európai zene egész hagyományával. A szeriális zene rövid eszmevillanásokban történő, olykor alig érzékelhető, minden eddigi jelrendszernél tömörebb megnyilatkozása volt, ahol nemcsak a harmóniák rendjének kötöttsége bomlott fel, nemcsak a dallam folytonossága oldódott meg, de a hangszerek funkciója is minimális jelzések minimális időtartamára szorítkozott, és a hangmagasság regiszterei is rendkívüli gyorsasággal váltakoztak, így emelve ki a hallgatót a tér és idő stabil kereteiből. Az egyes hang hangzása és színe itt a zeneszerző műgondjának fő feladata (Klangfarbenmelodie), mert ezzel kell egy másodperc alatt kifejeznie mindazt az emocionális tartalmat, amit elődei olykor egy teljes tételen át közvetítettek. Ennek az elvnek következetes megvalósítása okozza Webern műveinek végletes rövidségét és érzékenységét.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művei opusz számmal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Op. 1, Passacaglia zenekarra (1908)
  • Op. 2, Entflieht auf leichten Kähnen a-cappella kórusra Stefan George szövegére (1908)
  • Op. 3, Fünf Lieder (Öt dal) énekhangra és zongorára , Stefan George szövegére (1907–08)
  • Op. 4, Fünf Lieder énekhangra és zongorára, Stefan George szövegére (1908–09)
  • Op. 5, Fünf Sätze (Öt tétel) vonósnégyesre (1909); vonószenekari változat (1929)
  • Op. 6, Sechs Stücke (Hat darab) nagyzenekarra (1909–10, rev. 1928)
  • Op. 7, Vier Stücke (Négy darab) hegedűre és zongorára (1910)
  • Op. 8, Zwei Lieder (Két dal) énekhangra és nyolc hangszerre, Rainer Maria Rilke szövegére (1910)
  • Op. 9, Sechs Bagatellen vonósnégyesre (1913)
  • Op. 10, Fünf Stücke (Öt darab) zenekarra (1911–13)
  • Op. 11, Drei kleine Stücke (Három kis darab) csellóra és zongorára (1914)
  • Op. 12, Vier Lieder (Négy dal) énekhangra és zongorára (1915–17)
  • Op. 13, Vier Lieder (Négy dal) énekhangra és zenekarra (1914–18)
  • Op. 14, Sechs Lieder (Hat dal) Georg Trakl szövegére (1917–21)
  • Op. 15, Fünf geistliche Lieder (Öt vallásos ének) énekhangra és kamaraegyüttesre (1917–22)
  • Op. 16, Fünf Canons énekhangra és kamaraegyüttesre, latin szövegekre (1923–24)
  • Op. 17, Drei Volkstexte (Három népi szöveg) énekhang, hegedű/brácsa, klarinét, basszusklarinét (1924)
  • Op. 18, Drei Lieder (Három dal) énekhangra és kamaraegyüttesre (1925)
  • Op. 19, Zwei Lieder, (Két dal) vegyeskar celesta, gitár, hegedű, klarinét, basszusklarinét, Johann Wolfgang von Goethe verseire (1926)
  • Op. 20, Streichtrio (Vonóstrió) (1927)
  • Op. 21, Symphonie (Szimfónia) (1928)
  • Op. 22, Quartett hegedű, klarinét, tenorszaxofon és zongora (1930)
  • Op. 23, Drei Lieder énekhangra és zongorára, Hildegard Jone szövegére (Viae inviae) (1934)
  • Op. 24, Konzert (Koncert) kilenc hangszerre (1934)
  • Op. 25, Drei Lieder (Három dal) énekhangra és zongorára, Hildegard Jone szövegére (1934–35)
  • Op. 26, Das Augenlicht vegyeskarra és zenekarra, Hildegard Jone szövegére (1935)
  • Op. 27, Variationen für Klavier (Variációk zongorára) (1936)
  • Op. 28, Streichquartett (Vonósnégyes) (1937–38)
  • Op. 29, I. Kantate (I. kantáta) szoprán szólóra, vegyeskarra és zenekarra, Hildegard Jone szövegére (1938–39)
  • Op. 30, Variationen für Orchester (Variációk zenekarra) (1940)
  • Op. 31, II. Kantate (II. kantáta) szoprán szólóra, vegyeskarra és zenekarra, Hildegard Jone szövegére (1941–43)

Írásai magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Anton Webern: Előadások - írások - levelek. (válogatta, szerkesztette Wilheim András) Zeneműkiadó Budapest, 1983.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]