Andrew Cunningham

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andrew Browne Cunningham
Andrew Cunningham.jpg
Andrew Browne Cunningam
Beceneve "A.B.C."
Született
1883. január 7.
Dublin
Elhunyt
1963. június 12.(80 évesen)
London, Egyesült Királyság
Nemzetisége skót skót
Fegyvernem Brit Királyi Haditengerészet
Szolgálati ideje 1897-1946
Rendfokozata admirális
Csatái A Dardanellák ostroma, a Matapan-foki csata
Kitüntetései Kiváló Szolgálatért Érem (két alkalommal), a Bath-rend lovagja

Andrew Browne Cunningham (Dublin, 1883. január 7.London, 1963. június 12.) angol admirális a második világháborúban, a földközi-tengeri flotta parancsnokaként sikeresen szállt szembe az olasz hadiflottával.

Fiatalsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adrew Cunningham Daniel Cunningham és Elizabeth Browne harmadik gyermekeként született. A Cunningham család skót eredetű volt, és mindkét ágon találhatóak voltak lelkészi hivatást űző felmenők, Daniel Cunningham viszont az orvosi pályát választotta, melynek már fiatalon professzora lett; 30 évesen már a dublini Trinity College-ben oktatott. Andrew fiatal korában Skóciában tanult, már itt eldöntötte, hogy egyszer admirális lesz[1] (egyik öccse, Alan is a katonai pályát választotta, igaz, ő a szárazföldi erőkhöz csatlakozott, de ő is főtiszti rangot ért el Észak-Afrikában): tíz évesen a stubbingtoni haditengerészeti-előkészítő iskolába került, innen három év múlva került a HMS Britannia oktató állóhajóra, 1897-ben. Tanulmányai során főleg a matematikát tanulta szívesen, míg a nyelvekkel gyakran volt problémája. Az alapkiképzés után került 1899-ben a HMS Doris cirkálóra: ez a hajó Fokvárosban állomásozott, így Cunningham részt vett a második búr háborúban, sőt Pretoria mellett még a szárazföldön is harcolt. 1901-ben áthelyezték a HMS Hannibal csatahajóra, majd a HMS Diadem cirkálóra. 1902-ben léptették elő alhadnaggyá, majd 1904-ben kapta meg a hadnagyi rangot.

Az első világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1911-ben a HMS Scorpion romboló parancsnoka lett. Ezen a hajón szolgálta végig a világháborút. Eleinte a Földközi-tengeren szolgált hajójával, ahol eleinte nem sok harci cselekményben volt része. 1915-ben hajójával részt vett a Gallipoli hadjáratban: itt kapta meg először a Kiváló Szolgálatért Érmet, majd két év múlva hazarendelték, először Scapa Flowban, majd a doveri járőrnél teljesített szolgálatot a HMS Termagent nevű rombolón, itt érte a háború vége, azonban a harci cselekmények számára nem fejeződtek be 1918-ban: egy évvel később a függetlenedő balti államok támogatására rendelt HMS Seafire romboló parancsnokaként teljesített szolgálatot, melynek eredményeképpen másodszor is kitüntették a Kiváló Szolgálatért Éremmel. 1920-ban kapta meg a kapitányi rangot.

A két háború között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hamarosan már romboló flottillák vezetésével bízták meg. 1926 és 1928 között Walter Cowan admirális törzsében szolgált a karibi térségben. 1929-ben továbbképzésen vett részt a Birodalmi Védelmi Kollégiumban, emellett megházasodott: Nona Byatt-et vette el feleségül, házasságuk gyermektelen maradt. Még az év végén átvette a HMS Rodney csatahajó kapitányi pozícióját. Egy évvel később azonban a Királyi Haditengerészet cathami laktanyájába helyezték át. 1932-ben innen újra a Földközi-tengerre került: miután elvégezte a főtiszti képzést, ellentengernaggyá léptették elő, és az összes földközi-tengeren szolgáló rombolóflottilla parancsnoka lett. Ettől a pozíciótól 1936-ban vált meg, ezután szárazföldi beosztásba került, ahonnan hamarosan újra a Mediterráneumba vezényelték: 1938-ban a HMS Hood csatacirkáló parancsnokává nevezték ki.

A Hoodon sem állomásozott sokáig: 1939-ben Londonba helyezték át, a haditengerészeti vezérkari főnök helyettese volt, azonban Roger Backhouse admirális halála miatt egy rövid időre megbízott vezérkari főnökként tevékenykedett.

A második világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1940-ben a Mediterrán Flotta parancsnokaként hajózott a HMS Warspite-on. Fő céljának tekintette az olasz flotta megsemmisítését, azonban erre egyelőre nem került sor, mivel az olaszok még nem léptek be a világháborúba. Először azonban Mers-el-Kebírnél ütött rajta a francia hadiflotta egy részén, megakadályozandó, hogy Németország megszerezze a francia flottát. Az olaszokkal történő első összecsapásra július 9-én került sor Calabriánál: itt sikerült megrongálnia két nagyobb olasz hadihajót, azonban a HMS Eagle repülőgépei nem tudtak további veszteséget okozni az olaszoknak. Novemberben azonban, a tarantói rajtaütésen az angol Fairey Swordfish-ek három olasz csatahajón okoztak súlyos károkat, amelyeket nem sikerült később kijavítani. Az angolok meglepetésszerű támadására alapozták a japánok a Pearl Harbor-i támadásukat.

Cunningham nevét igazából a Ténaro-fok mellett megvívott győztes csatája tette ismertté. A német hadvezetés rávette az olaszokat, hogy zavarják meg flottájukkal az angolok utánpótlás szállítását Görögországba. Az Ultra kódfejtők jelentései alapján 1941 március 26-án az olasz flotta kifutott a görög felségvizek felé. Cunningham egy nappal később indult el a Warspite-tal Alexandriából, majd még ugyanazon a napon csatlakozott Pridham-Wippell altengernagy cirkálóihoz. Ekkorra az angolok már tisztában voltak azzal is, hogy az olaszok új csatahajója, a Vittorio Veneto is az ellenséges hajórajt erősíti. Cunningham elsősorban a csatahajóira támaszkodott, azonban később be kellett vetnie a HMS Formidable repülőgépeit is, amelyek május 28-án súlyosan megrongálták az olaszok csatahajóját.

Az olaszok a Vittorio Veneto védelmére rendelték a Pola, Zara és Fiume cirkálókat, melyek közül az elsőt egy repülőgép torpedója süllyesztett el. Cunningham csak este tudott harcba bocsátkozni csatahajóival és cirkálóival, mely során a másik két olasz cirkálót is elsüllyesztették.

Másnap az időközben mozgásképessé vált Vittorio Veneto üldözése helyett Cunningham inkább visszaindult Alexandriába: tartott ugyanis a szárazföldről támadó német légierőtől.

Matapan után Cunningham hajói segédkeztek a krétai evakuálásban. 1942-ben ő vezette a brit admiralitás küldöttségét Washingtonba, a Mediterráneumba a „Fáklya” hadművelet idején tért vissza: ezután a Földközi-tengeren ő volt a szövetségesek tengerészeti főparancsnoka, így ő irányította az itáliai partraszállások flottamozdulatait, valamint ebben a tisztségben fogadta el az olasz haditengerészet fegyverletételét 1943-ban. Ez év szeptemberében kinevezték haditengerészeti vezérkari főnöknek, a halálosan beteg Dudley Pound tengernagy helyére.

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már az első világháború idején többször kitüntették a Kiváló Szolgálatért Éremmel, 1940-ben ütötték a Bath-rend lovagjává, majd később a skót Bogáncsrend is tagjává fogadta, emellett 1945-től Hyndhope bárója, majd 1946-tól vikomtja volt. A Navy Distinguished Service Medal mellett még számos külföldi kitüntetés birtokosa is volt.

Visszavonulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1946 májusában kilépett a haditengerészet kötelékéből, és visszavonult birtokára. 1967-ben hunyt el, Portsmouth mellett tengerésztemetésben részesítették.

Jegyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sweetman: Admirálisok, 270. o.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Grove, Eric J.: Valamennyi közül a legjobb: Andrew Browne Cunningham, In: Sweetman, Jack: Admirálisok, Zrínyi Kiadó, 1997