Andrea Mantegna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Andrea Mantegna, (Isola di Cartuna, 1431 körül, - Mantova, 1506. szeptember 13. ) padovai festő, a térérzékelés, a perspektíva mestere és a reneszánsz quattrocento szakaszának kiemelkedő művészegyénisége. Fiatalon a festészet egyik legnagyobb megújítója, élete alkonyán pedig már a végleg letűnt kor képviselője volt. Munkássága azonban a következő nemzedékek számos művésze számára elérhetetlen példa marad.

Andrea Mantegna

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Imádság az olajfák hegyén, 1455, vízfesték, deszka, 63x80 cm. National Gallery (London)
SanZeno poliptichon, ˙1457-1460, tempera, deszka, San Zeno bazilika főoltára, Verona
Gonzaga udvar 1473, freskó és al secco, 600 cm. Palazzo Ducale, Mantova (A Camara Degli Sposi északi fala)
Oculus, 1473, freskó és al secco, ∅ 270 cm. Castello San Giorgo (Palazzo Ducale), Mantova (A Camera Degli Sposi mennyetetének közepe)
Ludovico Gonzaga márki találkozása fiával, freskó, (1465-1474) Palazzo Ducale, Camera Picta, Mantova

Andrea Mantegna 1430-ban vagy 1431-ben született a Vicenza és Padova között fekvő Isola di Carturo faluban. (amely ma a nevét viseli) Apja Biagio, ácsmester volt. Nagyon korán kezdte a szakmát tanulni. 1441-ben felvették a festő céhbe Padovában mint Francesco Squarcione (13971468) festő fogadott fiát és tanítványát. Squarcione átadja neki az ókori művészetek tiszteletét, valamint csodálatát Donatello szobrászata iránt. 1447-ben a fiatal Mantegna elkíséri Squarcionét a velencei utazásra. Egy évvel később, hatéves tanonckodás után festi meg első önálló művét, egy oltárképet – nem maradt fenn – a padovai Santa Sofia templom részére. 1448-ban Mantegna már önállóan dolgozik. Nem sokkal ezután Nicolo Pizzolóval, Antonio Vivarinivel és Giovanni d’Allemagnával a padovai degli Eramitani Ovetari kápolnája freskóit kezdi festeni. Egy évvel később rövid utazást tesz Ferrarában, ahol vélhetően megnézi Piero della Francesca freskóit a Sant’ Agostino templomban. Egy váratlan esemény folytán – d’Allemagna meghal 1450-ben, majd Vivarini is elmegy, 1453-ban pedig Pizzolo esik áldozatul egy támadásnak – Mantegnának az Ovetari kápolna freskóinak elkészítésében alapvető szerepe lesz, mivel kiemelkedő tehetsége már korábban nyilvánvalóvá válik. Az 1456-ban befejezett mű hírnevet hoz neki és felhívja rá a mantovai Gonzaga család figyelmét, akik meghívják őt a mantuai udvarba, kinevezik udvari festőjükké. Ezekkel a freskókkal párhuzamosan Mantegna egyéb munkákon is dolgozik Padovában. 1452-ben készíti Sant’ Antonio bazilika (del Santo) fő portáljának lunettáját. 1453-ban a Szent Lukács poliptichon elkészítésére kap megbízást a Santa Giustinia templom részére. Vélhetően ugyan ebben az évben veszi feleségül az ismert velencei festő Jacopo Bellini lányát, Nicolosiát. Sógora lesz Bellini testvéreknek, Giovanninak és Gentilének. Az elkövetkező években a veronai San Zeno templom apátjának megbízásából oltárképet fest, amely az Ovetari kápolna freskói mellett nagy hatást gyakorol Észak-Olaszország festészetére.

Mantova udvari festője[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1460-ban költözik végleg Mantovába. Amikor a mantovai hercegek udvari művésze lesz, festői stílusa már határozottan kialakult. Itt találkozik olyan emberekkel, akik nagy szerepet játszanak életében, gazdagítják művészetét. Ludovico Gonzaga márki magas jövedelmet biztosít számára, és az udvari festő címet adományozza neki, amit Mantegna élete végéig megőriz. A Gonzaga családban Ludovicónak, majd Fredericának és Fracescának dolgozott. 1459-ben a San Giorgio vár kápolnáját díszíti.[1] Az új irányzatok megismerésének vágya Firenzébe és Pisába viszi. 1463-1464 között a Cavrianában és Goitóban dolgozik, a hercegi rezidencia átépítését irányítja. A Gonzaga-udvar humanista tudósai, munkásságára is kihatnak, bővíti irodalmi és archeológiai ismereteit. Megismerkedik Alberti építésszel. Ennek nyomán születik meg a San Giorgio várának északi tornyában lévő híres műve, a Camera degli Sposi. Ez az 1474-ben befejezett, szakaszosan elkészített dekoráció az olasz reneszánsz egyik legnagyszerűbb eredménye és Mantegnának nagy hírnevet biztosít. Új utat nyit az olasz festők következő nemzedékei számára – Correggiótól Tiepolóig.

Későbbi évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve ismerté válik Firenzétől Rómáig. Ekkor már jól működő műtermet irányít. Gobelinek, arany tárgyak, lakodalmas ládák, értékes vázák terveit készíti. Ekkor készíti nagyobb méretű munkáit, mint például az 1486-ban kezdett kilenc nagy vásznat a Caesar diadalmenetéhez. Ez a sorozat, - kis szünetekkel – nyolc évig tartott, lelkes fogadtatásban részesült és ismertté válik számos metszet révén. Bibliai és mitológiai tárgyú rézmetszetei a quattrocento jelentős grafikai művei. Rézmetszetei az új divatot tükrözik, megihletnek számos német művészt, közöttük Albrecht Dürert. 1488-ban Rómába utazik és több mint két évig ott dolgozik. VIII. Ince pápa megbízza a Belvedere-ben épült (a 18. században lerombolták) kápolna díszítésével. Amikor visszatér, Mantovába új tendenciák fogadják, ami végleg lezárt egy dicsőséges korszakot. Mantova új hercege, II. Gonzaga Francesco és felesége, Isabella d’Este megbízásokkal halmozza el Mantegnát. Megfesti a Győzedelmes Madonna képét, (1496) amely hálaadó ajándék az 1495. júliusában a franciák fölött Forneue-nál aratott győzelemért. Megfesti a Parnasszus, (1497) és a Rossz tulajdonságokat elűző Minerva (1504) allegóriákat. Mantegna egyik utolsó műve Krisztus megkeresztelése (1504-1506); a kép a mantovai Sant’ Andrea templom kápolnáját díszíti, ahova a művészt is temették. Sírkövén, ahol arcképe is látható, a következő felirat olvasható: → » Tudnod kell, hogy Andrea Mantovából, akinek itt képét látod,/Felér Apelleszhez, ha nem jobb volt nála.«

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Halott Krisztus siratása, 1480, tempera, vászon, Pinacoteca di Brera, Milánó

Andrea Mantegna neve szorosan kötődik Mantovához, azonban festőként az első lépéseket Padovában teszi meg Squarcione] műtermében, ahol megismerkedik az antik művészettel és a firenzei művészek legújabb felfedezéseivel. Tanulóévei alatt jutnak el az új kulturális áramlatok Toscanából Festészetében a toszkán művészet eredményeit a gótikus észak formavilágával ötvözte, emellett a velencei művészet hatása is gazdagította stílusát. Megteremtette egyéni monumentális művészetét, hatására indultak a ferraraiak az ő nyomán. A későbbi apósa, Jacopo Bellinin keresztül ismeri meg a velencei művészek munkáit. Donatellótól vette át a szobrászi formálást, az antik művészet tudományos szintű kutatását, a szenvedélyt a távlattan elsajátításában. Festészete Giovanni Bellinin át visszahatott a velencei művészetre, s Düreren keresztül az északi reneszánszra is nagy hatással volt. Képeinek vallásos témája csak ürügyül szolgál ahhoz, hogy munkáin keresztül megkísérelje az antik művészet feltámasztását. Nagy archeológiai buzgalommal, műgyűjtőként kutatja a múlt emlékeit. Művészetében reneszánsz intellektusa párosul Alberti humanizmusával. Korai stílusát a padovai Eremitani, Ovetari-kápolna freskói jellemzik. (1454-1457) Figyelemre méltóak műveinek újszerű, plasztikus elevensége, az alakok, épületek és a táj mesteri egysége. A korai periódusának fő műve, a freskók mellett a San Zeno háromrészes oltára. (1459) E korszakát jellemzi még Ludovico Mezzorato kardinális portréja (1459), Mária gyermekkel, Bemutatás a templomban, Madonna. Utolérhetetlen rajztehetsége e kor olasz grafikájának legkiválóbbjává és Dürer elődjévé teszi. Padován kívül főként Mantovában dolgozott, de járt még Rómában, Pisában és Firenzében. Fő műve Mantovában a Castello San Giorgio, Camera degli Sposijának freskói. (1474) A testtömegek és az architektonikus környezet mesteri egységét teremtette meg, kupolafestményében, az illuzórikusan áttört mennyezetre festett arcképekkel. Mantegna talán legismertebb képe Milánói Brerában lévő Pieta, melyet a bravúros természethűségű távlati rövidülés drámai ábrázolása jellemez. Magyar vonatkozású portréi is voltak (Mátyás királyról, Janus Pannoniusról[2]) [3], de ezek elvesztek.

Válogatott művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mária mennybevitele, Szent Jakab és Szent Kristóf történetei, Szentek, freskóciklus, 1449-1436, Padova, Eremitani, Cappella Ovetari [4]
  • Madonna alvó gyermek Jézussal, vászon, 1450-es évek, Berlin-Dahlem, Gemäldegalerie
  • Imádság az olajfák hegyén, táblakép, 63x80 cm., 1455, National Gallery (London)
  • Szent György, táblakép, 66x32 cm. 1460, körül Velence, Gallerie dell’Accademia
  • Madonna szentekkel, oltárkép, a predellán három passiójelenet, 1457-1458, Verona, San Zeno
  • Királyok imádása, Bemutatás a templomban, Mennybemenetel, oltárkép-triptichon, 1460-as évek, Firenze, Uffizi
  • Mária halála, táblakép, 1460-as évek, Madrid, Prado
  • Halott Krisztus siratása, vászon, 1460-as évek, New York, Jacob Heimann Gallery
  • Halott Krisztus siratása, (valószínűleg) későbbi változata, táblakép 68x81 cm. 1466 után Milánó, Brera
  • Lodovico Gonzaga családjának jelentős eseményei, mitológiai jelenetek, római császár-képmások, freskóciklus, 1473-1474, Mantova, Palazzo Ducale, Camera degli Sposi)
  • Julius Caesar diadalmenete, vászon, kilenc részből álló sorozat, 1482-1492, Hampton Court Palace
  • Madonna, táblakép, 1484 Firenze, Uffizi
  • Madonna angyalokkal, táblakép, 1485, Miláno, Brera
  • Szent Sebestyén, táblakép, 255x140 cm. az aigueperse-i Notre Dame számára készült, 1485, Párizs, Louvre
  • Madonna della Vittoria, vászon, a mantovai Cappella della Vittoria számára készült, 1496, Párizs, Louvre
  • Parnasszus, - Minerva elűzi a Bűnöket az Erény kertjéből, vászon, két kompozíció, készült Isabella d'Este studiolója számára, 1500 körül, Párizs, Louvre
  • Szent Sebestyén, vászon, 1500 után, Venezia, Galleria della Ca' d'Oro
Parnasszus (vagy: Mars és Vénusz) 1497 Louvre, Párizs
Rossz tulajdonságokat elűző Minerva, 1504, 160x192 cm. Louvre, Párizs

Összegzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A térérzékelés egyik legnagyobb reneszánsz mestere Mantegna volt. Főként portrékat és freskókat festett, de tervezett kelyheket, illetve vázákat is. Munkáira jellemző a már-már szobrászi plasztikusság, a régiségek gyakori ábrázolása, valamint a perspektivikus rövidülés mesteri alkalmazása. A perspektíva és anatómia minden művészi eszközének és az emelkedett tartalmak méltó kifejezőképességének teljes birtokában volt, mint ezt az életművén végigvonuló Szent Sebestyén-oltárképek változatos sora is példázza. Mantegna zseniális formai és tartalmi újításai, egyéni stílusának nagysága minden archeológiai képzettségével és humanista kultúrájával együtt az antikvitást túlhaladó reneszánszt példázza. Mantegna az új művészeti ágnak számító sokszorosító grafikában is jeleskedett mitologikus és biblikus témákat megjelenítő rajzaival. Mantegna freskói hatást gyakorolnak Correggióra csakúgy, mint Veronesére és Tiepolóra.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ezeket a Vasari által megcsodált freskókat, melyek később elvesztek, ma a szakértők azzal a triptichonnal azonosítják, amely az Uffiziben találhatók
  2. Vasari életrajzában a furcsa különcként említett magyar püspök nem más, mint az egyik legnagyobb európai humanista poéta, a magyar Janus Pannonius
  3. A Mantegna-projekt, irodalom21.hu
  4. a falképek legnagyobb részét a második világháborúban bombázás pusztította el

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Művészeti lexikon, III. 232-234 p. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975.
  • Híres festők sorozat 40. :Andrea Mantegna
  • Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. ISBN 963-5962-56-8
  • Vayer Lajos: Az itáliai reneszánsz művészete, Korvina Kiadó, Budapest, 1982 ISBN 963-13-1286-0

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Andrea Mantegna témájú médiaállományokat.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]