Andrés Segovia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andrés Segovia
Andrés Segovia (1963) by Erling Mandelmann.jpg
Andrés Segovia egy 1963-as képen
Életrajzi adatok
Születési név Andrés Segovia Torres
Született 1893. február 21.
Linares
Elhunyt 1987. június 2. (94 évesen)
Madrid
Házastársa 1. Adelaida Portillo (h. 1918)
2. Paquita Madriguera (h. 1935)
3. Emilia Magdalena del Corral-Sancho (h. 1962)
Gyermekei Carlos-Andrés de Segovia y del Corral
Pályafutás
Hangszer gitár
Díjak Katolikus Izabella-rend
Tevékenység gitárművész és -tanár, zeneszerző
Segovia 1937 és '62 között használt német készítésű gitárja

Andrés Segovia Torres [anˈdɾes seˈɣoβja ˈtores] (Linares, 1893. február 21.Madrid, 1987. június 2.) világhírű spanyol gitárművész. Óriási hatással volt a 20. század klasszikus gitárjátékának fejlődésére. Már 15 éves korában adott koncertet hazájában. Később, világ körüli turnéival népszerűsítette a klasszikus gitárt. Habár szakmai berkekben a hangszer szerepe kiszorulni látszott a 20. század elején, jelentőségét olyan művészekkel karöltve állította vissza, mint Miguel Llobet. Hiába volt századának egyik legnagyobb klasszikus gitárosa, az oda vezető út nem volt zökkenőmentes.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szülei jogásznak szánták. Két éves korától nagynénjéék nevelték, de szülei követték fejlődését. Hatéves korában kezdte az ismerkedést hangszerével. Mintául csak flamencojátékosok szolgáltak neki. Apja a gyermek több gitárját törte szét. Zenetanulásban legfeljebb a zongora- vagy csellójátékot tartották elfogadhatónak a „kocsmai” hangszer helyett. Mikor tízéves korában rokonaival Granadába költözött, a helyi zeneiskola növendéke lett, ahol természetesen gitároktatás nem volt. Klasszikus darabbal, Francisco Tárrega prelűdjeivel két évvel később találkozott első ízben. 1909-ben lépett először szólistaként a nyilvánosság elé Granadában. Ez legnagyobb hatással önmagára volt: ekkor határozta el hogy a klasszikus gitár „apostola” lesz. Hamarosan bemutatkozott Madridban is. 1915-ben Párizsban, 1916-ban Barcelonában debütált. Még első koncertjei után is sokkal inkább csak lenézték törekvéseit a családon belül, mint elismerték, hiába volt önszorgalma példás, melyet saját Bach gitár-átiratai bizonyítanak leginkább.

1919-ben tette első dél-amerikai turnéját. Ebben az időben kezdett műveket rendelni a maga számára, a gitárzenében korábban járatlan szerzőket is bátorítva, segítve. 1922-ben Manuel de Fallával szervezte meg a Concurso de Cante Jondót, a flamenco művészi szintre emelésének céljával. A következő években felváltva szerepelt Európában és Dél- meg Észak-Amerikában. 1937-es budapesti koncertjén először hallott a magyar közönség koncertteremben gitármuzsikát.[1] A második világháborút Montevideóban vészelte át, innen járta be az Újvilágot. A béke helyreálltával visszatért az ingázáshoz az Atlanti-óceán két partja között. A koncertezést és a tanítást haláláig folytatta. I. János Károly spanyol király a Salobreña márkija címet adományozta neki 1981-ben.

Segovia a csak ujjheggyel való pengetést a köröm használatával kombinálta. Az 1940-es években Albert Augustine-nel és a Du Pont céggel a bélhúrokat helyettesítő nejlonszál kifejlesztésével is foglalkozott.

Repertoárja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kortárs darabok, concerto-k és szonáták mellett, a vele munkakapcsolatba került komponisták (Federico Moreno Torroba, Federico Mompou, és Joaquín Rodrigo spanyol, Manuel Ponce mexikói, Mario Castelnuovo-Tedesco olasz, Heitor Villa-Lobos brazil) kifejezetten számára írt darabjaiból, valamint a már említett átiratokból álltak.

Hagyatéka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A komolyzenében az ő személyének köszönhetően vált a gitár koncertképes hangszerré, az ebben a folyamatban betöltött szerepe felbecsülhetetlen. A létező interpretációs lehetőségek szélesítésével tette az akusztikus gitárt a zeneértő közönség szemében is egy szalonképes, klasszikus hangszerré.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]