Andrássy család
A csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy család egy régi székely család, mely a hagyomány szerint származását Andorástól, a honfoglaló magyarok egyik vezérének a leszármazottja.
A család hiteles leszármazása Andrássy Mártontól ered, aki jó viszonyt ápolt Izabella királynével, ennek bizonyítéka egy levél 1543-ból "Izabella királyné megparancsolja Andrássy Mártonnak, hogy a török szultánnak küldendő ajándékok, élelmi szerek és adó ügyében tartandó tanácskozmányra aug.15-dikére teljes fölhatalmazással jelenjék meg nála Gyalu várában." Az 1568-os tordai országgyűlés után János Zsigmond egész falvakat adományozott az őt hűségesen szolgáló főembereknek és lófőknek fejedelmi oklevéllel. Egy 1569-es keltezésű oklevéllel Andrássy Mártonnak és fiának Péternek adományozza az egész Csíkszentimre helységet és a csíkszentkirályi 42 jobbágytelekből álló részjószágot. Ettől kezdve használják a csíkszentkirályi előnevet. Péter a rossz oldalon, Báthory ellen harcolt, ezért elveszítette az összes eddig szerzett vagyonát. Száműzetése után 1578-ban a krasznahorkai vár kapitánya lett, majd hűséges szolgálataiért 1585-ban örökös adományul kapta a várat. Innen ered a második, a krasznahorkai előnév. Andrássy Péter és felesége Betz Zsófia 1676-ban bárói rangot kaptak, majd a Rákóczi-szabadságharc idején a család két részre szakadt, amikor a kurucok és a labancok oldalán is harcoltak. A család, a két testvér (István és György) szétválásával a betléri és a monoki ágra szakadt. A 18. században érdemei elismeréséül mindkét ág grófi címet kapott. A betléri ágnak három kisebb ága volt, a homonnai (megalapítója Andrássy Aladár), a tőketerebesi (megalapítója Andrássy Gyula) és a betléri főág (megalapítója Andrássy Manó).
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Híres családtagok
- Andrássy Aladár (1827–1903) nagybirtokos, honvéd őrnagy
- Andrássy Antal (1742–1799) püspök
- Andrássy Borbála (1890–1968) Pallavicini György felesége
- Andrássy Dénes (1835–1913) műgyűjtő, műpártoló
- Andrássy Erzsébet (1840–1926) Széchenyi Pál felesége
- Andrássy Géza (1856–1938) nagybirtokos, honvéd huszár ezredes, vasgyáros, politikus
- Andrássy György (kuruc generális) (1650–1725) kuruc generális, a család ifjabb, monoki ágának megalapítója
- Andrássy György (1797–1872) politikus, szakíró
- Andrássy Gyula, id. (1823–1890) miniszterelnök
- Andrássy Gyula, ifj. (1860–1929) politikus
- Andrássy István (1650–1720) kuruc tábornok, a család betléri ágának megalapítója
- Andrássy János (1568–1596) katona
- Andrássy I. Károly (?–1832) birtokos
- Andrássy Károly (országgyűlési követ) (1792–1845) nagybirtokos
- Andrássy Katinka (1892–1985) Károlyi Mihály felesége
- Andrássy Manó (Emánuel) (1821–1891) politikus, vasgyáros, vadász, utazó
- Andrássy Pál (1655–?) kuruc generális
- Andrássy Sándor (1863–1946) politikus, sportvezető, országgyűlési képviselő
- Andrássy Tivadar (1857–1905) politikus, festő, műgyűjtő
- Andrássy Ilona (1858–1952) császári és királyi palotahölgy
- Königsegg-Aulendorfi Franciska (1814–1871) Andrássy György felesége
- Kendeffy Katinka (malomvízi) – Andrássy Gyula, id. felesége
[szerkesztés] Kastélyok, kúriák
[szerkesztés] Album
[szerkesztés] Források
- Az Andrássy család neves tagjai
- Martin Bartoš 2004: Andrášiovci zo Szentkirályu - Dejiny a genealógia rodu do r. 1733. Diplomamunka, Univerzita Komenského, Filozofická fakulta, Katedra archívnictva a pomocných vied historických.

