Anders Celsius
| Anders Celsius | |
 |
|
| Anders Celsius Olof Arenius festményén | |
| Életrajzi adatok | |
| Ismeretes mint | A Celsius-skála megalkotója. |
| Nemzetiség | svéd |
| Született | Ovanåker, 1701. november 27. |
| Elhunyt | Uppsala, 1744. április 25. (42 évesen) |
| Pályafutása | |
| Szakterület | matematika, fizika, csillagászat |
| Akadémiai tagság | A svéd, a berlini akadémia és a londoni Royal Society tagja. |
Anders Celsius (Ovanåker, 1701. november 27. – Uppsala, 1744. április 25.) svéd természettudós, csillagász, a Celsius-skála megalkotója. A svéd és a berlini akadémia, valamint a londoni Royal Society tagja volt.
Életrajz [szerkesztés]
Azon az uppsalai egyetemen tanult matematikát, fizikát és csillagászatot, ahol apja, Nils Celsius az asztronómia professzora volt, nagyapja, Magnus Celsius pedig a matematika professzora. Igazi tudóscsaládba született, hiszen az anyai nagyapja a csillagász Anders Spole volt. A családi hagyományokat követve 1730 és 1744 között az uppsalai egyetem csillagászatprofesszora volt. 1736-ban a francia kormány őt és Maupertuist bízta meg a Tornea és Pello falu közti délkör megmérésével. 1740-ben megépíttette az uppsalai obszervatóriumot.[1][2]
Szorgalmazta a Gergely-naptár bevezetését, az akkor már pontatlan Julianus-naptár helyett. Foglalkozott a Nap és a Föld távolságának meghatározásával. Fizikai és geofizikai kutatásokat is végzett. Két tudományos expedíciót támogatott, egyet Dél-Amerikába Peruba, az Egyenlítő közelébe, egyet pedig Észak-Skandináviába küldött. Az expedíciók során meridián méréseket végeztek. Ezek a mérések bizonyították Newton elméletét, miszerint a Föld nem tökéletes gömb alakú, hanem a pólusok mentén kissé lapított ellipszoid.[1] Tanulmányozta a svéd partvidék geológiai süllyedését. Felfedezte, hogy a süllyedés oka a legutóbbi jégkorszak idején felhalmozódott jégtakaró lehetett. Csillagászati kutatásai eredményeként kiadott egy csillagászati katalógust, amelyben 300 csillag adatai szerepelnek, a fényességük adataival; a fénymérés eredménye alapján adatai kb. 0,4 magnitúdó pontosságúak voltak. Tanulmányozta az északi fényt is. Észrevette, hogy a mágneses elhajlás szélsőségei, amelyek az iránytű elmozdulását is okozzák, egybeesnek a sarki fények aktivitásának a maximumával. 1733-ban a sarki fény kutatásai alapján egy 316 megfigyelés adatait tartalmazó gyűjteményt adott ki.
1737-ben tervezte meg a ma is használatos, 100-as beosztású hőmérsékleti skáláját, amely komoly segítséget jelentett a tudományos munkában. A skálát 1742-ben mutatta be a Svéd Akadémiában tartott előadásán. 1750-ben Martin Stromer svéd tudós módosította a skálát, és a fagyáspontot tette meg 0°-nak, a forráspontot pedig 100°-nak.[1]
Fő műve a Disquisitio de observationibus pro figura telluris determinanda in Gallia habitis, mely Uppsalában jelent meg 1738-ban. Ezenkívül sok értekezést írt, melyek közül különösen nevezetes az Über die Wärmemessung (1742) című, mert ebben fordul elő az a hőmérőbeosztás, melyet a tudósok majd' mindenhol elfogadtak, és mely a mostani Celsius-féle, vagyis százados fokozattól csak annyiban különbözik, hogy míg az ő beosztásában a forrponttól a fagypontig van a számítás, addig a mostani éppen ellenkezőleg, a fagyponttól a forrpontig van számozva. Életét tuberkulózis oltotta ki 1744-ben. Sírja Uppsala közelében található, a nagyapjáé mellett.[1]
Jegyzetek [szerkesztés]
- ^ a b c d Anders Celsius halála (magyar nyelven). National Geographic Magyarország. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
- ↑ Erdei Tamás: Andres Celsius a feje tetejére állította a hőmérőt.. Zóna a mindennapi magazin, 2009. január 6. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
További információk [szerkesztés]
- Anders Celsius halála (magyar nyelven). National Geographic Magyarország. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
- Anders Celsius 1701-1744 (angol nyelven). astro.uu.se. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
