Anapesztus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az anapesztus az antik időmértékes verselésben használt, a daktilushoz viszonyítva fordított versláb, de ugyanúgy négy morás ütem, képlete υ υ –. Az anapesztikus versmérték az anapesztus különböző verslábformáiból épült versmérték.

Haloványul a gyáva szavamra… dalom
Viharodnak előjele, forradalom!

Szomorúk az idők, a napok feketék,
Odahagytak atyáid, o nemzet, o nép!

Csak azért szakitád le bilincseidet,
Hogy ujabb nehezebb vas eméssze kezed.

Födi még beteg arcod az egykori por,
S ime sorsod ujonnan a porba tipor.

Nem a sors, nem a sors, de saját fiaid
Akaratja, mi újra lealacsonyit.

Ez a vétek amily cudar és iszonyú,
Iszonyúbb legyen érte az égi boszú!

Lealázod-e, oh haza, szent fejedet?
Piszok űlje a hír koszorúja helyett?

Mielőtt az erőszak igába fogat,
Kaszabold le, hazám, nyakadat te magad.

Tegye láncra a zsarnok a holttetemet,
Diadalma legyen temetői menet,

Hol elásnak, a domb neki trónja legyen
S gyakoroljon erőt siri férgeiden!

De te, oh haza, nem hagyod el magadat,
Haragod tüze arcaidon kigyuladt,

Kezed ott van a kardon, a markolaton
Ki fog élni, ha nem te, dicsőn szabadon?

Szaporán ide, kedvesem, ajkaidat,
S te fiú, szaporán ide a poharat!

Mire elfogy a bor, mire csattan a csók,
Jeladásra emelhetik a lobogót.

Haloványul a gyáva szavamra… dalom
Viharodnak előjele, forradalom!

(Petőfi Sándor: Forradalom)

Az anapesztus az ókorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A görög és római tragédia-, komédia- és kardalköltőknél az anapesztikus versszakok nagy változatosságban fordulnak elő. A görög drámáknak azokban a részeiben, melyekben a kar az előadott ének ritmusára menetel az anapesztikus mértékek a leggyakoribbak.

Az anapesztikus versszakokat kötött illetve szabad szerkesztésű versszakok csoportjára oszthatjuk. A kötött szerkesztésű versszakokat főleg a kórusok illetve színészek be- és kivonulásakor alkalmazták drámai művekben. Aiszkülosz Agamemnon című tragédiájában kötött szerkesztésű anapesztikus verslábak alkotják a kórus bevonulási énekét. A szabad szerkesztésű anapesztikus versszak a tragédiák panaszos részeire jellemzők.

Az anapesztus a magyar irodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az anapesztikus versmértékek a 18. századtól gyakoriak a magyar költészetben. Első ismertebb emlékeik Földi János "doboló" versei: "Ah! Melly szomorú ez az óra! / Zokogó seregünk bizonyíttya! / Mert bús libitinai szóra / El-eped ajakit ki ki nyitja" (Edgy gyenge szülött temetésére).

Az anapesztusi formát Petőfinél is megtaláljuk. Forradalom című versében a sorok négyes anapesztikus periódusok: "Haloványul a gyáva szavamra, dalom / viharodnak előjele: forradalom." Egy másik anapesztikus forma, amit szintén Petőfi alkalmazott sikeresen magyar nyelven, a német közvetítéssel érekző spanyol lírai műfaj a "verso de arte mayor"-ból átvett sorfajta: "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, / Még zöldel a nyárfa az ablak előtt" (Szeptember végén).

Anapesztust találunk Arany Jánosnál is. A Szondi két aprója című balladájában Arany a kétszólamúságot nemcsak a vershelyzetre vonatkozóan, de a versmértékben is mesterien alkalmazza. A sorok kezdetének anapsztikus felívelésére a daktilusok sötétebb tónusa válaszol a sorok végén: "Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, / Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja".

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Világirodalmi lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986.
  • Gáldi László: Ismerjük meg a versformákat, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1961.