Anaglif képek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az anaglif képek az úgynevezett sztereoszkopikus 3D-látvány megjelenítésére képesek, ha kétszínű lencsével rendelkező szemüveggel tekintik őket. Ez a két szín leggyakrabban a vörös és a ciánkék. Az anaglif kép témája két nézőpont felhasználásával készül, melyeket két különböző színréteggel jelenítenek meg ugyanazon képtérben, így előállítva a mélységérzetet.

A kép alanyát jelentő tárgy jellemzően a képtér közepén helyezkedik el, míg az előtérhez és a háttérhez tartozó térelemek oldalirányban eltoltan jelennek meg. Hasonló hatást tapasztalunk a valóságban is, amikor egy távolabb található tárgyra fókuszálva a látóterünkbe emeljük kezünket, amelyet szintén kettőzve látunk, amíg a távolabbi tárgyra koncentrálunk.

A végeredmény tehát két különbözőképpen színezett képet tartalmaz, egyet-egyet mindkét szem számára. Színkódolt anaglif szemüvegen keresztül nézve a képek kettőssége megszűnik, mert az agy látóközpontja a színkitakarás hatására a két szembe érkező különböző nézőpontú képeket térbeliként érzékeli.

Az anaglif képek újbóli virágzása az interneten, Blu-ray disc HD-lemezeken, CD-ken, valamint nyomtatásban manapság gyakran közzétett sztereogramoknak köszönhető. Az olcsó papírkeretes vagy műanyagkeretes szemüvegeket pontosan beállított szűrőkkel szerelik fel. A jelenlegi szabvány a vörös és ciánkék színek kombinációja, ahol a vörös tónus a bal oldali csatorna. Az olcsó szűrők a fekete-fehér múltban gyökereznek, amikor ez az eljárás volt a kedvezőbb kényelmi és gazdasági okokból.

Felhasználás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Videojátékok, háromdimenziós alkalmazások, filmek és DVD tartalmak is bemutathatók az anaglif eljárás segítségével. Praktikus módszer olyan esetekben, amikor a mélység érzékeltetése fontos, mint például tudományos kutatásoknál vagy háromdimenziós modelleknél. Különböző kutatási projektjeiben a NASA is készített már ilyen eljárással képeket, például a Mars Rover felvételeinél.

Fiziológiai hatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az anaglif képek által visszaadott háromdimenziós térélmény érzékelése kevésbé fárasztó, mint a "párhuzamos-nézés" vagy a "szemtengely-keresztezés" módszerével megtekinthető képeké. Ugyanakkor az említett módszerekkel nem jelentkezik az anaglif technológiára jellemző színveszteség, aminek korrigálása az utóbbi esetében akadályokba ütközhet.

Történelmi előzmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az anaglif képek előállításának eljárását elsőként Wilhelm Rollmann fejlesztette ki 1853-ban Lipcsében, Németországban.

Színhelyesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az anaglif eljárás nem minden esetben képes visszaadni az eredeti kép teljes színskáláját. Egyes színek kombinációi, vagy ahhoz közeli színek, mint például a vörös-zöld, valamint a vörös-kék kombinációi helyesek lesznek.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Anaglyph image című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Anaglif képek témájú médiaállományokat.