An-Nászir Haszan egyiptomi szultán
An-Nászir Haszan, trónra lépése előtt Badr ad-Dín Abu l-Maáli Haszan ibn an-Nászir Muhammad (1336 k. – Egyiptom, Kairó, 1361 márciusa) an-Nászir Muhammad fia, az egyiptomi bahrí mamlúkok tizenkilencedik szultánja, egyben az 1382-ig uralkodó kalávúnida dinasztia tizedik tagja volt (uralkodott először 1347 decemberétől 1351 augusztusáig, majd 1354 októberétől haláláig). Teljes titulusa al-Malik an-Nászir, melynek jelentése: „a győzedelmes király”.
Azután került trónra – hetedikként Muhammad szultán nyolc fia közül –, hogy féltestvérét, al-Muzaffar Háddzsít meggyilkolták az elégedetlenkedő cserkesz (burdzsí) mamlúkok. Amikor megszerezte a szultánságot, alig tizenegy éves volt, így – miután az addig szokásos hűségeskü (bajaa) helyett pusztán hűségi szerződést (hilf) kötöttek vele az előkelőségek – egy kilenctagú régenstanács kormányzott helyette. Ennek vezéregyéniségei egy testvérpár, Mandzsak al-Júszufí és Bajbugá Urúsz. Ebben az időben csapott le Egyiptomra a nagy pestisjárvány (1347–1351), mely ezentúl rendszeresen visszatért a Nílus völgyébe, hatalmas pusztítást végbevive, megrendítve a szultánság gazdaságát, tovább rontva a politikailag instabil helyzetet.
A még mindig meglehetősen fiatal uralkodó 1350 decemberében, míg Bajbugá zarándoklaton volt, letartóztatta fivérét, Mandzsakot, de ahhoz nem volt ereje, hogy a többi előkelőség felett is befolyást szerezzen. Az elégedetlenkedők végül 1351 augusztusában lemondatták, és egy féltestvérét, asz-Szálih Szálihot ültették trónra, akit azonban 1354-ben letettek a trónról, és októberben ismét Haszan lett a szultán. Második országlása sem volt sikeres. Kezdetben bizonyos Szargitmis emír gyakorolta a hatalmat, aki 1358-ban megpróbálta letenni a szultánt, ám Haszan értesült a tervről, és augusztusban a kairói utcai harcokban saját mamlúkjai diadalmaskodtak. Ezt követően kezdhetett hozzá az új hatalmi bázis kiépítéséhez.
A korábbi esetektől eltérően ez nem pusztán a saját mamlúkok előtérbe helyezését jelentette. Haszan nagy szerepet szánt az addig állami karriert szinte sosem befutó mamlúkfiaknak (aulád an-nász, szó szerint az „emberek fiai”), saját gyermekeinek, több eunuchnak, sőt nőknek is. Hívei számos kisebb-nagyobb emírséget kaptak, például szíriai kormányzóságokat. Az új berendezkedés természetesen kiváltotta a mamlúkok ellenállását, és az elégedetlenkedők élére a szultánnak köszönhetően szép karriert befutó Jalbogá l-Umarí állt. Haszan ezúttal is megpróbált lecsapni a konspirátoroknak, de ezúttal kudarcot vallott: híveit leverték, őt pedig Jalbugá parancsára lefejezték.
Utódául tizenhat éves unokaöccsét, al-Muzaffar Háddzsí fiát, al-Manszúr Muhammadot nevezték ki, aki Jalbugá irányítása alatt állt.
[szerkesztés] Források
- P. M. Holt: The Age of the Crusades: The Near East from the Eleventh Century to 1517. London: Longman. 1986.
