Amun

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szent Amun, Ammon (? – 356 előtt) anachoréta.

Nitriában volt anachoréta a 3. század-4. században. Gazdag alexandriai család sarja volt, feltehetőleg a 200-as évek vége felé született. Szülei 22 éves korában meghaltak, rokonai pedig házasságra kényszerítették. Feleségével úgynevezett „József-házasságban" éltek. 320-ban, a rokonok halála után Amun visszavonult a Nitriai-hegy vidékére, körülbelül 70 mérföldre Alexandriától, felesége ugyanekkor kis női közösséget alapított. Amun nem az első remete volt a vidéken, hisz Palladiosz közlése szerint már 300 előtt létesültek itt monostorok. Amun 13 napi járóföldre telepedett le Remete Szent Antaltól, aki nagyra becsülte és tanácsaival segítette. Többek közt ő javasolta neki, hogy a remeték élére állítson elöljárót, így a hely lavrává szerveződött. Remete Szent Antalról szóló életrajzában Nagy Szent Atanáz megemlíti Amun egyik csodáját is: Amun és társa, Theodórosz, útban Szent Antal felé, száraz lábbal keltek át egy megáradt folyón. Amun Szent Antal előtt halt meg, aki látomásában látta, amint Amun lelkét angyalok viszik a mennybe.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]