Amszterdam története

Amszterdam története a középkorig vezethető vissza. Ebből a vidéki halászfaluból lett Hollandia fővárosa. A terület már 4600 éve, az újkőkorszak óta lakott.

A város alapítása

Amszterdam 1300 körül

A helyi mondák szerint két norvég halász és egy kutya hajótörést szenvedett a Flevo-meernek (a későbbi Zuiderzeenek) azon a részén, ahol az Amstel folyó vize az IJen keresztül a tengerbe ömlik. Ott menedéket leltek, nemsokára családjukat is idehozták és egy települést alapítottak és így ők lettek a későbbi Amszterdam első lakói. Ez a hagyomány egy 15. századi rajzra vezethető vissza, amely egy koggét (középkori hajót) ábrázol két emberrel és egy kutyával, amelyen ugyan az emberek páncélba öltözöttek és a hajó tatján az akkori Amszterdam zászlaja lengedez. Egy másik monda szerint a vihar által partra vetett norvég halászok, amikor a fáradtságtól kimerülten elaludtak, azt álmodták, hogy ott, ahol a kutya fekszik, kápolnát kell alapítaniuk védőszentjük, Szent Olaf tiszteletére. Azon a helyen, amely körül a halászok a monda szerint családjukkal együtt letelepedtek, ma is kápolna áll. Ez a kápolna kívül esik a mai Damtól, attól a gáttól, amelynek Amszterdam (illetve ekkor még Amstelledamme) létezését köszönheti. Ez a körülmény valószínűvé teszi, hogy e vidéken már korábban is létezett egy település. A gátat az eredeti telepesek (a feltevések szerint frízek) azzal a céllal építették, hogy a környéket lakhatóvá tegyék, megvédve a folyótól, amely gyakran az egész környéket elárasztotta. Valószínűleg előbb a folyó jobb partja népesült be, a Kerkzijde (azaz Templom-oldal), a mai Warmoestraat-Zeedijk környéke és ezt követően a bal part, a Windmolenzijde (azaz Szélmalom-oldal), a mai Nieuwendijk helyén. A gátnak nagy gazdasági jelentősége is volt, ugyanis szükségessé tette a hajón odaérkező áruk átrakását és ezzel jövedelmet generált Amstelledamménak.

Amstelledamme keletkezéséről a szájhagyományon alapuló mondákon túl, a régészek és történészek kutatómunkája nyomán, az előbbieknél pontosabb adatok is vannak. A település falubírái a 12. század elején önállósították magukat, és Aemstel grófjai címet viselték. Az első ismert gróf Wolffgerus volt 1105-ben. A 13. századtól kezdve a település tényleges hűbérurai az utrechti püspökök voltak, Aemstel grófjai az ő utasításaikat követték. III. Gijsbrecht van Aemstel, aki a 13. század elején volt Amstelledamme grófja, még a püspököket támogatta, de ebben az időben már egyre inkább a holland grófok hatalma és befolyása érvényesült. Fia, IV. Gijsbrecht már független uralkodónak tekintette magát, a püspök pedig már csak névleges uralkodó maradt.

A legrégebbi okirat, amelyben Amszterdam akkori neve szerepel, 1275. október 27-én kelt és V. Floris gróf állította ki. Eszerint Amstelledamme grófjai, akik az utrechti püspökök nevében itt kormányoznak, kiváltságot adhatnak a lakosságnak az utak használatára, s arra, hogy saját árujukkal egész Hollandia területén vámmentesen kereskedjenek. Annak, hogy Amstelledamme lakosai e szabadságjogok birtokában áruikkal szabadon eljutottak Hollandia egyéb területeire, nagy gazdasági fellendülést hozott a településnek. A város hamar kiterjedt kereskedelmi hálót hozott létre és ezzel megelőzte Muident, az Utrechti Püspökség jóval korábban (9. század) alapított kikötőjét, a régió legjelentősebb kereskedővárosává fejlődött.

Alig 25 esztendővel a szabadságlevél kibocsátása után, 1300-ban a település akkori grófja, Guy van Avesnes városjogot adományozott Amstelledamménak. A város polgármestert, ülnököket és városi tanácsnokokat választott. A polgármester és az ülnökök voltak a jogrend őrei; a tanácsnokok fő feladata az árvákkal való törődés volt. A város kiváltságjogot nyert arra is, hogy rendeleteket adjon ki és új polgárokat iktasson be, ezeket poorters-eknek nevezték. 1303-ban IV. Gijsbrecht fia, Jan van Aemstel igyekezett a hatalmat magához ragadni, ezt azonban III. Vilmos holland gróf megakadályozta, így az Aemstelek végleg eltűntek a város történetéből. Mivel az utrechti püspökök is teljesen elveszítették befolyásukat a város fölött, III. Vilmos alatt, 1317-től kezdve Amstelledammét végérvényesen a Holland Grófsághoz tartozó városnak tekintette.

Az amszterdami csoda

Az amszterdami csoda ábrázolása (Het Vaderlandse Geschiedenis Boek, 1518)

1345. március 15-én egy csoda történt a városban, amit a katolikusok napjainkban is amszterdami csodának vagy wonder de heilige stede-nek, azaz a szent hely csodájának neveznek. A monda szerint egy haldoklónak a pap fel akarta adni az utolsó kenetet és ezért a szent ostyát a beteg szájába akarta helyezni. A haldokló azonban megragadta és szentségtörő módon eltörte az ostyát, majd hozzátartozói tűzbe vetették a szentséget. A kályha ennek következtében egész éjszaka melegített és másnap reggel a ház szolgálója meglepetéssel látta, hogy az ostya épen maradt a széndarabok között. A pap a csoda által megmaradt ostyát ünnepi körmenetben vitte a város legnagyobb templomába, az Oude Kerkbe és annak szentélyében helyezte el. A legenda szerinti esemény színhelyén, a Kalverstraatban már 1347-ben egy kápolnát emeltek, ahová a reformáció bekövetkeztéig minden március 15-én elzarándokolt a lakosság. A legendás esemény háromszázadik évfordulóján, 1645-ben a katolikusok ismét nagy ünnepségeket rendeztek. A zarándokút Sloten községből vezetett Amszterdamba (egy rövid szakaszát ma is Heiligewegnek azaz Szent útnak) nevezik.

Városfejlesztés a késő középkorban

A 14-15. századi városbővítések egyik fennmaradt emléke a Begijnhof (Beginaudvar), mely először 1388-ban szerepel hivatalos okiratokban. Akkor még a város határán kívül feküdt. Amszterdamot ebben az időben még nem védték falak, az Amstel mocsaras torkolatvidéke ugyanis kellő védelmet nyújtott a városlakóknak.

A városkapuk és az első grachtok (csatornák) csak az 1450 körüli években épültek meg. 1452 májusában az Oude Kerknél tűz ütött ki, amely továbbterjedt a kikötőben (a mai Damrakon) horgonyzó hajókra, a Nieuwendijk és a Nieuwe Kerk környékére. Az egy héten keresztül tomboló óriási tűzvész a várost csaknem teljesen elpusztította. Az IJ-partiakon kívül alig maradt ép lakóház a városban. Amszterdam ekkor tíz évre szóló adómentességet kapott és elrendelték, hogy a városban ezentúl csak kőből szabad házat építeni.

Írásos adatok a középkori Amszterdamról alig maradtak fenn. Egy oklevél szerint a városnak 1494-ben 1919 lakóháza volt; száz évvel később, amikorra már nagy kereskedelmi központtá fejlődött, 1000-rel több és 1562-ben már csaknem 6000. A lakosság 1600-ban 15 000 fő lehetett és mire a kereskedelmi fejlődés elérte a csúcsát, ennek kétszerese lett. I. Miksa német-római császár 1478-as látogatása után az uralkodó rendeletére a várost tornyokkal szegélyezett falakkal és széles, vízzel teli árkokkal, csatornákkal (grachtokkal) vették körbe. Minden irányból csak kapun keresztül lehetett a városba jutni, kivéve az északi oldalt. Itt, a Flevomeerel határos oldalon egy egyszerű cölöpsor védte a várost.

Amszterdam, mint fontos kereskedelmi központ

Amszterdam 1544-ben (Cornelius Anthoniszoon térképe)

Annak ellenére, hogy földrajzi szempontból előnytelen helyen alapították (lágy talaj, természetes kikötő hiánya) illetve kívül esett a fő európai kereskedelmi útvonalakon, a város mégis gyorsan fejlődött elsősorban kereskedőinek, valamint kézműveseinek és hajósainak köszönhetően. Elsőnek a Hanza-szövetség városaival építettek ki kereskedelmi útvonalakat. Egy 1248-ból származó oklevél szerint III. Gijsbrecht van Aemstel felkérte Lübeck város tanácsát, hogy adják vissza az amszterdamiak tulajdonát képező lefoglalt koggét (magas orral és magas tattal épített hajótípus). Ez arra enged következtetni, hogy a kereskedelmi szálak már korábban létrejöttek. A város hajósai eleinte a hamburgi üzletemberek szolgálatában álltak. Elsősorban sört hoztak be, továbbá gabonát, fát, heringet. Később azonban önállósultak. Amszterdam 1369-ben ugyan csatlakozott a Hanza-szövetséghez, de függetlenségét és saját politikájának vezetését megtartotta, így történhetett meg, hogy a skandináv háborúkban, a Kölni Konföderációt támogatva, szembekerült a többi hanza várossal. A holland grófok támogatásával Amszterdam hamarosan felmondta a szövetséget a többi várossal. A város fontosságát jelzi az a tény is, hogy I. Miksa német-római császár engedélyezte, hogy a város címerében szerepeljen a császári korona, ami csak kiváltságos városoknak adatott meg. V. Károly idején Antwerpen után a második legjelentősebb kereskedelmi város volt Északnyugat-Európában. Cornelius Anthoniszoon, aki a császár parancsára elkészítette a város térképét, híres kereskedővárosnak nevezte Amszterdamot.

A reformáció idején

A reformáció az amszterdami polgárok körében is gyökeret vert. V. Károly német-római császár spanyol birodalmába Hollandia is beletartozott, és hiába bocsátotta ki egyik rendeletét a másik után, amelyekben a hollandokat is az eretnekek üldözésére szólította fel, Amszterdamban Jan Hubrechtz bíró teljes vallásszabadságot biztosított. Amikor azonban 1535-ben egy csapat anabaptista megostromolta a városházát, a polgármester is az életét vesztette, vége szakadt e szabadságnak. Amszterdamban is megkezdődött az eretnekek üldözése. Protestánsok nagy tömegei menekültek el emiatt a városból. Egy részük a Watergeuzen (tengeri koldusok) elnevezésű felkelők közé állt, mások Emdenbe, Brémába valamint Danzigba, sőt még távolabb, Königsbergbe menekültek, ahol – mint régóta megbecsült üzletbarátokat – szívesen fogadták őket. II. Fülöp spanyol király, „a kereszténység védelmében” Alba hercegét és Vértanácsát küldte Amszterdamba, hogy bosszút álljanak azokon, akik a reformációhoz csatlakoztak. A városi tanács kényszerűségből hűséget fogadott a spanyol királynak és küldötteinek. Amszterdam ezekben az években hanyatlásnak indult. Jelentőségét elveszítette, elszigetelődött és lakosai körében nyugtalanság, szegénység lett úrrá. Időközben a spanyol kézen lévő németalföldi területeken Orániai Vilmos megindította a háborút. A hanyatlás időszakának gyakorlatilag akkor szakadt vége, amikor kivonták a spanyol helyőrségeket és 1578-ban Amszterdam – utolsóként a holland városok közül – szintén Orániai Vilmos pártjához csatlakozott. Május 26-án új, 36 tagú városi tanácsot választottak, ennek tagjai közül négyen viselték a polgármesteri címet.

Az Alteratien (azaz Változás) – ahogyan ezt a fordulatot a holland történészek emlegetik – vérontás, bosszúállás nélkül ment végbe, a katolikus papság és a spanyolokat támogató városi közigazgatás tagjai szabadon elhagyhatták Amszterdamot. A keletre menekültek pedig visszatértek. Az új városi közigazgatás reformátusokból és mérsékelt katolikusokból állt. A céhek, amelyek eredetileg vallási szövetségek voltak, ezt a jellegüket már régen teljesen elvesztették, és kizárólagosan gazdasági, szociális szerepet töltöttek be. Néhány év leforgása alatt a város képe és élete teljesen megváltozott. A visszatért kereskedőkkel együtt németek is nagy számban érkeztek a városba. Portugál zsidók jöttek, akik II. Fülöp üldözése elől menekültek Lisszabonból.

Orániai Vilmos herceget, akinek Hollandia és Amszterdam szabadságát köszönhette, II. Fülöp bérencei meggyilkolták. Utódja fia, Móric herceg lett. A következő évben a szabadságmozgalom egyik legfőbb erődjét, Antwerpent elfoglalták a spanyolok. E kereskedőváros eleste is befolyásolta Amszterdam sorsát, ugyanis az antwerpeni kereskedők itt leltek menedékre. Ők honosították meg a városban a cukorfinomítást valamint a gyémántcsiszolást. A spanyolok ugyan bezárták kikötőiket az amszterdami kereskedők előtt, így azoknak újabb piacokat kellett keresniük. Ebben az időszakban gyors fejlődésnek indult a térképészet is, a hajózást segítendő. Jeles képviselői Petrus Plancius valamint Jan Huygen van Linschoten voltak.

A reformáció győzelmét követő időszakban erőteljes gazdasági fellendülés kezdődött Amszterdamban. A kereskedők eredetileg kis hajózási vállalkozók és szállítók voltak, akik saját áruikkal keltek útra, hogy azokkal más országokban üzleteket kössenek, de csakhamar vállalkozókká lettek. Mint befolyásos nagykereskedők azután sokaknak ők adtak kenyeret: hajóskapitányoknak és könyvelőknek, becsüsöknek meg fuvarosoknak, csónakosoknak, kikötőmunkásoknak és csomagolóknak.

Tengeri monopóliumok

Az Egyesült Kelet-indiai Társaság jelképe

Petrus Plancius tudós kartográfussal folytatott tanácskozások után 1594-ben kilenc kereskedő megalakította a van Verre Társaságot, tengerentúli kereskedelem folytatására. Az első flották városi támogatással indultak el és Indiát tűzték ki úti célul.

Az első társaság megalakítását továbbiak követték, amelyek 1602-ben egybeolvadtak. A vállalkozás már indulásakor nagy gazdasági erőket tömörített és különleges jogokhoz jutott. A Vereenigde Oost-indische Compagnie (Egyesült Kelet-indiai Társaság), röviden VOC privilégiumot kapott a Jóreménység-fokától keletre, valamint az úgynevezett Magellán-úton fekvő országokkal folytatandó kereskedelemre. Felhatalmazása kiterjedt arra is, hogy háborút indítson, egyezményeket írjon alá, településeket alapítson. Az Amszterdami Kamara az alaptőke felével vett részt a társaságban. A vezetés a Tizenhét Úr kezében volt, akik közül nyolcat Amszterdam választott, a többit más városi kamarák (Rotterdam, Delft, Hoorn, Enkhuizen és Middelburg) jelöltek ki. Azokat az országokat, amelyek nem estek a Kelet-indiai Társaság kiváltságként kapott területére, továbbra is kisebb magánvállalkozók keresték fel hajóikkal (Észak-Amerika, Brazília, Guinea, Nyugat-India stb.). 1621-ben megalapították a Nyugat-indiai Társaságot, ezt szintén Amszterdamból irányították és alaptőkéjének nagyobbik részét amszterdami vállalkozók adták. E társaság a városban raktárházak egész sorát építette, ezeken ma is láthatók a G.W.I.C. (Geunieerde West-indische Compagnie) kezdőbetűk.

A kereskedelmi tevékenység szélesedésével jellege is megváltozott. Mindjobban előtérbe került a spekuláció. 1611-ben nyílt meg Amszterdamban az első tőzsde és ezzel a város Európa egyik legjelentősebb pénzügyi hatalma lett. A kereskedelmi társaságok voltak a holland gyarmatosítás elindítói is. Guido Bentivoglio kardinális 1661-ben azt írta Amszterdamról, hogy a városon kívül horgonyzó kereskedelmi hajók árbócai, vitorlái, mint valami erdő, elzárják a kilátást a nyílt tenger felé. Ezek a hajók a világ minden részéből érkeztek, áruval megrakottan.

A város aranykora

Harringspakkertoren környéke 1690-ben

A jómóddal együtt nőtt Amszterdamban a lakosság száma. 1609-ben alakították ki azt a városrendezési tervet, amelynek alapján a belvárost félhold alakban grachtokkal övezték. Ezek mentén épültek a keskeny, de hátrafelé kiterjedt patrícius- és kereskedőházak. Sok kereskedő irodája és raktára egy fedél alatt volt lakásával, de a későbbiek során a lakóházak mellett külön iroda- és raktárházakat építettek. A vízállás szükségessé tette pincék létesítését, és a lakószobák, irodák magasabb szintre kerültek. A házaknak magasított lépcsőfeljárójuk volt. A 17. század folyamán a város egyre nagyobb területet foglalt el, és csakhamar a mai Singelgrachtig terjedt. Az övet (singel=öv) hatalmas földsánc vette körül, amelyet kívülről erős fal határolt. A városfalnak 26 bástyája volt.

Az előkelő polgárok mind nagyobb számban költöztek a belvárosból a belső grachtokhoz. A külső grachtok környékét pedig kézműiparosok és munkások népesítették be, kovácsok, serfőzők, olajütők, cukrászok, kőfaragók, akiknek tevékenysége zajjal vagy netán kellemetlen szaggal járt, csak a Keizersgrachton kívül dolgozhattak. Ennek a negyednek a nyugati része Jordaan néven lett ismert, mint az egyszerű emberek lakókörzete. A város alapterülete, amely 1593-ban 184 hektár volt, négyszeresére, 725 hektárra növekedett.

A gazdasági fellendülés nemcsak a város polgárainak jólétét emelte, hamem kedvezően hatott a kulturális életre is. Az Arany évszázad – ahogyan ezt a holland történészek nevezik – adta Hollandiának és Amszterdamnak Rembrandtot és a művészek egész sorát. De ugyanilyen mértékben vált a város kőfaragók, szobrászok és építészek jelentős működési területévé; az ő művészetük eredményeképpen születtek meg a lakóházakat díszítő domborművek, a világon egyedülálló oromzatok és a város szép tornyai. Több hírneves harangöntő is letelepedett Amszterdamban, közülük a legkiválóbbak a lotharingiai Hémony fivérek voltak. Ebben az időszakban nagy számban telepedtek le Amszterdamban arany- és ezüstművesek, számuk egy 1688. évi felmérés szerint 334 volt. Dolgoztak itt szőnyegszövők, takácsok, lenszövők és festők, valamint gyémántköszörűsök. 1620-ban jelentek meg Amszterdamban az első újságok. Százával tevékenykedtek a városban könyvnyomtatók és könyvkötők, valamint műkereskedők is. Jan van der Heydennek köszönhető, hogy Amszterdam volt az első város a világon, amelynek utcáit megvilágították. Egy 1683-ból származó adat szerint az utcai lámpák száma 2380 volt.

A nagy gazdagság mellett a városnak természetesen voltak szegény lakói is. Csak némileg enyhítette a nyomort a jótékonyság, amelyet egyes gazdag családok gyakoroltak alapítványok formájában, és a hivatalos gondoskodás, amelynek szegény- és árvaházak, aggmenházak a tanújelei. Az elítélteknek megadatott az a lehetőség, hogy büntetésüket munkahelyen töltsék le, ezek voltak a Rasphuisok valamint a Spinhuisok. Ebben az időszakban számos kórház épült a pestis és a lepra gyógyítására valamint épültek elmegyógyintézetek is. A polgárság erejének, és büszkeségének jelképeként Jacob van Campen irányításával elkészült a Dam téren a városháza, (1648–1657), amely 1808 óta a királyi palota.

Gyarmatosító háborúk

Amszterdam 1652-ben

Az Arany évszázad gazdagsága nagymértékben a holland hajósoknak volt köszönhető. Az amszterdami kereskedők egy csoportja már 1592-ben Lisszabonba küldte Cornelis de Houtman hajóst, hogy puhatolja ki a Kelet-Indiával való kereskedelem módjait. Az amszterdamiak közül az első nagy tengeri utat Houtman tette meg. 1595 és 1597 között a Jóreménység fokát megkerülve, Madagaszkár érintésével Bantamba és Baliba vitorlázott, visszafelé is ugyanezen az úton hajózott, bebizonyítva az ilyen utazások lehetőségét. Ezzel indult meg a holland gyarmatosítás.

1596-ban – ugyancsak Amszterdam város költségére – Jacob van Heemskerck és Willem Barentsoon arra kaptak megbízást, hogy északi útvonalon kíséreljék meg az összeköttetés felkutatását a Távol-Kelettel. Ők fedezték fel a Medve-szigeteket és a Spitzbergákat. 1598-ban foglalták el a Móric hercegről elnevezett Mauritius-szigetet.

1609-ben a Tizenhetek szolgálatukba fogadták Henry Hudson angol hajóst, aki az Amszterdam által rendelkezésére bocsátott Halve Maen (Félhold) nevű hajóján – a Kína felé vezető utat keresve – Észak-Amerikába jutott és a később róla elnevezett Hudson folyón folytatta útját. A Hollandia számára elfoglalt területet Nieuw Nederlandnak (azaz Új Hollandiának) nevezte el. A hollandok 1626-ban megvásárolták és Új-Hollandiához csatolták Manhattan szigetét. Az itt később kialakult Nieuw-Amsterdam település tekinthető a mai New York elődjének.

A Kelet-indiai Társaság 1634-ben Abel Tasmant nevezte ki kapitánnyá, aki Batáviából továbbhajózva felfedezte Van Diemenslandot, a későbbi Tasmániát, majd Statenlandot, a későbbi Új-Zélandot is. Ugyanabban az esztendőben, amelyben Rembrandt fő művét, az Éjjeli őrjáratot alkotta, 1642-ben, körülvitorlázták azt a földrészt, amelyet még 1597-ben a holland Wytfliet Terra australisnak nevezett és egy ideig szintén Új-Hollandiának is hívták (a mai Ausztrália).

A Nyugat-indiai Társaság 1636-ban Nassaui Johann Moritz herceget Brazília kormányzójává nevezte ki és ezzel megszerezte a hatalmat a dél-amerikai országban.

1651-ben a Kelet-indiai Társaság megbízásából Jan van Riebeck hajóorvos a Jóreménység fokához hajózott, hogy ott utánpótlási kikötőt rendezzen be a Távol-Kelet felé tartó hajók számára. Megalapította a Kaap-kolóniát, a mai Dél-afrikai Köztársaság fővárosának a helyén (Fokváros).

Az 1648. évi vesztfáliai béke, amely véget vetett az Európa számos országát sújtó harmincéves háborúnak, Hollandiának a teljes szuverenitást biztosította. A század második fele azonban már a háborúk jegyében zajlott, ennek fő oka az volt, hogy a megelőző időszakban Amszterdamnak a szárazföldön a harmincéves háborúval elfoglalt európai hatalmakkal nem akadt számottevő vetélytársa, a tengeren pedig még nem volt komoly ellenfele.

A század közepén viszont Angliában Oliver Cromwell vezetésével győzött a polgári forradalom és ez új helyzetet teremtett az európai politikában. Anglia Hollandia hatalmas tengeri vetélytársává nőtte ki magát. Mindkét hajós nemzet a terjeszkedésre, a gyarmatosítás fokozására törekedett és ez állandó ellentétekhez vezetett. Már 1652-ben kitört az első viszály Angliával, Cromwell Navigation Act-je (Hajózási Törvény) miatt, amely jóformán lehetetlenné tette a holland hajók kikötését Anglia partjain. A brit rendelkezés ugyanis kimondta, hogy Angliába külföldi árut csak angol hajón vagy az árut előállító ország hajóján szabad behozni, ez súlyos csapás volt a holland közvetítő kereskedelemre. 1660-ban megindult az első északi háború, majd a második angol háború 1665-től 1667-ig tartott. Habár az említett háborúk egyike sem hozott vereséget az országra, sőt a tengeren olyan győzelmek születtek, mint Plymouthnál, Dovernál és Chathamnál, mégis e harcok kimerítették Hollandia erőforrásait, megrendítették nagyhatalmi pozícióját.

1672-ben Amszterdam ellenállt XIV. Lajos francia király törekvésének, hogy uralma alá hajtsa a várost. Két újabb győzedelmes tengeri csata eredményeképpen – Schooneveld és Kijkduin mellett – az angolokkal megkötötték a westminsteri békét. Franciaországgal azonban folytatódott a háború. Az 1676. év nagy veszteséget hozott Amszterdamnak: de Ruyter admirális, a város legendás hírű hadvezére életét vesztette a franciák ellen az Etna közelében, Szicília partjai mellett vívott tengeri ütközetben. A háború csak 1678-ban ért véget, súlyos feltételeket jelentő békekötéssel.

Amszterdamnak súlyos megrázkódtatásokat okoztak e háborúk. A gazdasági erőfeszítés, a növekvő szegénység aláásta tengeri erejét és a század végére elvesztette világhatalmi pozícióját, kereskedelmi hatóköre azonban egyelőre megmaradt. Az angol követ a város lakosainak számát ebben az időben 200 000-re becsülte és ezzel Amszterdam az akkori legnagyobb települések közé tartozott a világon (Bécs 100 000, Velence 130 000, Madrid és Róma 150-150 000 lakost számlált). London csak környékével együtt szárnyalta túl; Párizs azonban már korábban túlszárnyalta.

A hanyatlás időszaka

Nieuw Amsterdam 1660-ban

London hatalmának növekedése, a szabad birodalmi várossá vált Hamburg és az a körülmény, hogy a szomszédos országok a hajózást és a kereskedelmet valamennyien erőteljesen fejlesztették és az értékesítési területet mindjobban leszűkítették, a következő évtizedekben Amszterdam világkereskedelmi pozícióinak további gyengüléséhez vezetett.

1700-tól 1713-ig hanyatlott a kereskedelem, hiszen ezekben az években folyt a spanyol örökösödési és az északi háború. A gazdasági helyzet ezután ismét javult. Már 1714-ben 1 600 000 gulden (arany forint) volt a város vámbevétele és ez 1725 táján 1 millió körül stabilizálódott. Nagyobb visszaesés csak az évszázad második felében következett be: 1781-ben a vámbevétel alig haladta meg a 440 000 guldent, ami mélypontot jelentett. Az amszterdami bankok kölcsöneit szívesen vették igénybe, mert a kamatláb Európa-szerte 4% körül mozgott, itt viszont nem haladta meg a 2,5-3%-ot. Az amszterdami tőzsde is igen kedvelt volt az üzletemberek körében.

A város vezetésében ebben az időben belső ellentétek dúltak, a gazdag családok egymással versengtek a hatalomért. Kedvezően hatott Amszterdamra az Amerikai Egyesült Államok megalakulása. A hollandok párhuzamot láttak a saját, spanyolok elleni és az amerikaiaknak az angolok elleni szabadságmozgalma között, ezért az amszterdami hajók, kijátszva az amerikai kikötőket blokád alatt tartó angol flotta éberségét, árukat szállítottak Nyugat-Indiából (a Kis-Antillákról) Amerikába. Itt történt, hogy de Graaf kormányzó, mint első külföldi, üdvlövésekkel fogadta az amerikai zászlót. Amszterdam titokban kereskedelmi szerződést készített elő az új amerikai köztársasággal. Ebben az időben a város uralkodó köreiben Franciaország iránt is rokonszenv nyilvánult meg. Angliával azonban nem lehetett az új konfliktust elkerülni. A szigetország nem nézte tétlenül Amszterdamnak az angolokkal ellentétes politikáját. A brit érdekeket sértette például az, hogy Paul Jones amerikai kalózkapitányt lelkesedéssel fogadták; hogy Amszterdam a kereskedelmi flotta korlátlan támogatását javasolta és végül hogy a város erőfeszítéseket tett a felfegyverzett semlegesekhez (Oroszország, Dánia, Svédország) való csatlakozásra.

Az Anglia elleni negyedik háború (1780-1784) gátolta az európai kereskedelmet és ismét rontott Amszterdam pozícióin. Megrendült Hollandia akkori helytartójának, V. Vilmos hercegnek a hatalma is, de ezt az amszterdamiak a legkevésbé sem bánták; sőt, a városban valamiféle hazafias megmozdulás mutatkozott meg a herceggel szemben. Ez viszont külső intervenciót okozott: a porosz király sógora közbelépett a holland helytartó érdekében. Megostromolta a várost. Amszterdam kapitulált. A hazafias erők azonban továbbra is ellenálltak; a tőzsdét zárva tartották az országhelytartó közigazgatásának hívei elől. Ez csaknem Hollandia gazdasági összeomlásához vezetett. Segítette a városban kibontakozó szabadságmozgalmat a francia forradalom is, amelynek eszméi az ország egyéb részein is nagy hatást gyakoroltak a lakosságra. 1794-95 telén a befagyott vizeken át bevonult Hollandiába a francia hadsereg; V. Vilmos Angliába menekült.

Egy nappal a hercegi család megfutamodása után, 1795. január 19-én az amszterdami nép ideiglenes megbízottai megjelentek a Damon – amelyet a Forradalom terének neveztek el – és a lakosság nagy lelkesedéssel fogadta őket. Vezetőjük Schimpelpenrinck ügyvéd lett. A befolyásos kereskedők azonban távol maradtak az ünnepléstől. Emiatt a fordulat miatt a város ismét súlyos gazdasági károkat szenvedett: a kereskedők, akik vagyonukat még idejében jól kamatozó értékpapírokba fektették, elhanyagolták az ipar és a mezőgazdaság fejlesztését. 1800-ban feloszlatták a céheket. A város tervezett további bővítése is félbeszakadt. A grachtok környéke azonban mit sem vesztett vonzerejéből, sőt, újabb patríciusházak is épültek.

Francia megszállás alatt

A Dam tér a királyi palotával és az Újtemplommal

A francia forradalom eszméi Amszterdamban és Hollandiában már kezdetben a visszájukra fordultak. A Szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavai a függetlenséghez szokott hollandokat is áthatották, de éppen a francia megszállás következtében nem tapasztalták ezek megvalósulását. Szabadságuknak ugyanis gyakorlatilag vége szakadt, az újonnan alakult Batáviai Köztársaság a franciák bábállama volt. A szabad kereskedelem megszűnt, mivel a holland hajók ismét nem köthettek ki Angliában. Az egyenlőség pedig abban állt, hogy Amszterdam jelentőségében egyenlővé vált bármely más várossal, azaz csökkent gazdasági ereje. A testvériség a gyarmatbirodalom felbomlását eredményezte: a francia testvér a gyarmatok nagy részét elcsatolta. Amszterdam ebben az időszakban igen elszegényedett. Ellenszenv fogadta 1806-ban Napóleon intézkedését, aki öccsét, Bonaparte Lajost küldte Hollandiába, hogy ott királlyá koronázzák. Röviddel azután történt ez, hogy V. Vilmos helytartó külföldi száműzetésében meghalt. I. Lajos holland király azonban fontosnak tartotta új hazája felvirágoztatását: Amszterdamot tette székhelyévé, a Damon álló városházát pedig királyi palotává tette. A városi magisztrátus székhelye a városi kormányzat, a Prinsenhof lett.

Bonaparte Lajos sokat foglalkozott a gazdasági, pénzügyi kérdésekkel, a törvényhozással, valamint kormányzati kérdésekkel. Megkövetelte a vallásfelekezetek egyenjogúságát; az oktatás megjavításán, a tudományok és a művészetek fejlesztésén is buzgólkodott. Ő alapította – többek között – a Királyi Múzeumot (ma: Rijksmuseum), a Szépművészeti Akadémiát és a Királyi Intézetet (ma: Királyi Tudományos Akadémia). Erőfeszítéseket tett annak érdekében is, hogy a napóleoni háborúk következtében létrejött kontinentális zárlatot elviselhetővé tegye, és emiatt szemet hunyt a csempészkereskedelem fölött. 1810-ben Napóleon azonban lemondatta öccsét, Lajost, annak gyengekezűségére hivatkozva, és az országot Franciaországhoz csatolta, Amszterdamot pedig Párizs és Róma után birodalma harmadik városának nevezte ki. A francia megszállás gazdaságilag erősen sújtotta a várost és 1811-ben például egyetlen külföldi hajó sem kereste fel kikötőjét. Ez a népesség csökkenését hozta, azonban polgári ellenállásra nem került sor, hiszen Napóleon seregei Lipcse mellett hamarosan vereséget szenvedtek, majd a waterlooi ütközetben végleg megszűnt birodalma.

Fellendülés a 19. században

I. Vilmos

1813. november 24-én a Damon az orániai herceg nevében az egybegyűlt tömegeknek bejelentették: Hollandia ismét független állam. Ez hatalmas lelkesedést váltott ki, és a herceget I. Vilmos néven azon nyomban kikiáltották az ország királyává. 1813. december 2-án I. Vilmos bevonult Amszterdamba. A Damon álló palotát vissza akarta adni a városi tanácsnak, ez azonban nem fogadta el és a palota továbbra is megmaradt királyi rezidenciának. Az ország azonban nehéz gazdasági helyzetben volt, nemkülönben Amszterdam: a kikötő a Zuiderzee felé eliszaposodott, a kereskedelmi flottát elvesztették, az évszázados külföldi kapcsolatok nem léteztek többé és a teherhajózás külföldiek kezébe került. Nagy volt a munkanélküliség, ezrek pincelakásokban éltek. I. Vilmos kiváló vezetőnek mutatkozott. Joggal kapta a kereskedő király jelzőt. Már 1814-ben felállíttatta a Holland Bankot. 1820-ban megszüntette a Kelet-indiai és a Nyugat-indiai Társaságot, de 1824-ben, életre hívta a Nederlandse Handelsmaatschappij-t (azaz Holland Kereskedelmi Társaságot), amelynek feladata a holland gazdaság fejlesztése lett. 1825-ben elkészült a Noordhollandse Kanaal (Északholland¬csatorna), amely jobb összeköttetést teremtett Amszterdam kikötője és az Északi-tenger között. Fél évszázaddal később, 1876-ban adták át rendeltetésének a Noordzeekanaalt (Északi-tengeri-csatorna), ez Amszterdam helyzetét mint tengeri kikötőjét tovább erősítette. A szárazföldön is javult a közlekedés: 1839-ben indították meg az első vasutat, Amszterdam és Haarlem között.

Az igazi fellendülés időszaka a 19. század második felére esik. Amszterdam lakosságának száma 1850-ben még nem haladta meg a 220 000-et, vagyis azt a szintet, amelyet már a 18. század végén elért. A 19. század végére azonban hihetetlen gyorsasággal 515 000-re nőtt. A gazdaság ismét jelentősen fejlődött, a közúti és vízi közlekedéssel párhuzamosan. Új hajózási vállalatok alakultak, mint 1865-ben a Koninklijke Nederlandse Stoomboot Maatschappij (azaz Királyi Holland Gőzhajózási Társaság), ennek hajói a Keleti- és a Földközi-tenger vidékén kívül Amerikába is szállítottak árut. 1870-ben alapították a Maatschappij Nederlandot (azaz Holland Társaság); ez tartotta fenn az összeköttetést Holland-Indiával, az ország legjelentősebb gyarmati birtokával. Lassacskán Amszterdam ismét elfoglalta helyét a nemzetközi kereskedelemben.

Fellendült a kulturális élet is. 1839-ben életre hívták az Arti et Amicitiae művészeti szövetséget. 1864-ben nyitották meg ünnepélyesen a Paleis voor Volksvlijtet (azaz Ipari palotát) és a következő évben a Vondelparkot. A század utolsó éveire esik a Rijksmuseum befejezése, a Concertgebouw (Hangversenypalota) és a Stedelijk Museum (Városi Múzeum) felépítése.

• 
  Rijksmuseum 1900 körül
• 
  A Concertgebouw homlokzata 2011-ben
• 
  A Stedelijk Museum eredeti épülete

Változások következtek be a városi kormányzatban. A polgármester és a város vezetősége ezúttal az államtól kapta megbízatását. Hollandia állami életének hivatalos székhelye pedig Hága lett.

A világháborúk kora

Az 1898 óta kormányzó, fiatal Vilma királynő 1903-ban felavatta az új tőzsdét. A kikötőt kiszélesítették, további hajózási vállalatok létesültek. Berlagét, a századforduló vezető építészét délen új városrész felépítésével bízták meg. Ugyanakkor – mint Európa-szerte – Hollandiában is megnőtt a munkások öntudata, ami szociális törvények alkotására késztette az ország vezetőit. Az első világháború kitörése nehéz helyzetet teremtett a semleges Hollandiában is. Az országnak a nemzetközi élethez fűződő kapcsolatai ismét meglazultak, de a belső fejlődést ez nem gátolta. Hadi cselekmény nem történt a háború alatt sem a városban, sem az országban. A háborút követő években az ipari fellendülés folytatódott. Az Északi-tengeri-csatornát kiszélesítették, Amszterdam hajózását a világ legnagyobb zsilipjei könnyítették meg, ezeket az Ijmuidennél létesítették. A még 1852-ben kiszárított Haarlemmermeer (Haarlemi-tenger) területén modern repülőteret építettek, amely a legjelentősebbek egyikévé vált Európában. A külső városnegyedeket továbbfejlesztették. 1928-ban a város rendezhette meg az 1928. évi nyári olimpiai játékokat, amelyet megelőzően szintén jelentős fejlesztések zajlottak.

Az önkényuralmi rendszerek európai térhódítása idején Hollandia és vele együtt Amszterdam is – mint a korábbi évszázadokban – ismét számos menekültet fogadott be, akik ezúttal is hozzájárultak a gazdasági élet fellendítéséhez.

Az 1939-ben kitört második világháborúban az ország nem tudta megőrizni semlegességét; 1940. május 10-én a Wehrmacht megtámadta Hollandiát. A náci haderő öt nap alatt elfoglalta Hollandia egész területét, Amszterdamba május 15-én vonultak be, ellenállás nélkül. A lakosság egyes részei üdvözölték a megszállókat. 1941 februárjában széles körű sztrájk bontakozott ki (Februári sztrájk, hollandul: Februaristaking) a városban, amely később Hollandia több területére is átterjedt. A sztrájk kiváltó oka a helyi holland nemzetiszocialisták demonstratív és erőszakos felvonulása, majd razziája volt Amszterdam zsidónegyedében. A sztrájkot napok alatt leverte a holland rendőrség és a német adminisztráció. Ezt követően felgyorsult az amszterdami zsidók deportálása és koncentrációs táborokba való elszállítása. 1943-ig hozzávetőlegesen 75 000 zsidót hurcoltak el Amszterdamból, akiknek jelentős többsége nem élte túl a háborút (köztük volt Anne Frank is. Az országban egyébként Amszterdamban élt a legnagyobb zsidó közösség. Ezen kívül mintegy 25 000 holland nemzetiségű amszterdamit is elhurcoltak a megszállók, akik szintén nem élték túl a háborút. A háború így összesen kb. 100 000 fős veszteséget okozott a városnak, amelyet enyhített, hogy az üldözötteket ezer számban bújtatott és mentette meg a holland lakosság.

1943-tól kezdve az angolszász bombázások súlyos károkat okoztak a városban, gondokat okozott az élelmiszer- és az energiaellátás is, súlyos problémát okozott az utcákat és csatornákat elárasztó szenny. 1944 őszén a város türelmetlenül várta a szövetségesek felszabadító hadjáratát, azonban a arhemi csata ezt meggátolta. A szövetségesek előretörését segítendő, az emigrációban élő holland kormány általános sztrájkra hívta fel a holland vasutasokat 1944 októberében, amelynek a városban lévők is eleget tettek. Ez súlyos áruhiányt idézett elő, novemberre már 1000 KJ alá csökkent egy felnőtt átlagos napi adagja a városban. Különösen a nyugati területek – így Amszterdam is – voltak érintettek az éhínségben (hollandul: Hongerwinter, magyarul: téli éhínség). A pontos áldozatok száma a mai napig nem ismert, azt nagyjából 18 000 és 22 000 fő közé teszik a kutatók, elsősorban a nyugati területeken. A várost csak 1945. május 5-én foglalták el a szövetségesek, az egyik utolsó jelentős városként Európában.

A második világháború után

A lakosság gyorsan hozzálátott a lerombolt város újjáépítéséhez. 1945 végére megszervezték a létfontosságú termékek elosztását. Ismét működött a kikötő és a repülőtér. A régi kereskedelmi kapcsolatokat is részben helyreállították. Amszterdam hónapról hónapra mindjobban megközelítette régi képét, szépségét. Vilma királynő 1946. február 25-én, visszatért a fővárosba. Erre való megemlékezésül új jelmondatot iktatott a város címerébe: Vitéz, elszánt, könyörületes. Vilma királynő 1948-ban lemondott trónjáról leánya, Julianna javára, akit a Nieuwe Kerk-ben koronáztak meg Hollandia királynőjévé. Őt lánya, Beatrix követte a trónon.

Az újjáépítés menetét nem zavarta meg, hogy a világon egyre terjedő függetlenségi mozgalomnak, a gyarmati rendszer széthullásának egyik első megnyilvánulásaként Holland-India kimondotta önállóságát és Indonézia néven független állammá vált. Az évszázados nyersanyagszállító és egyben nagy felvevő piac elvesztése nagy gazdasági veszteség volt. Új piacok és lehetőségek után kutatva vált az egykori hatalmas kereskedőváros a tranzitkereskedelem, az európai ügynöki hálózat egyik központjává. A régi Amszterdamot egy 1953-ban kiadott rendelettel műemlékvédelem alá helyezték és így meggátolták a belváros műemlék házainak gyakran túlzásba vitt szanálását.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Geschichte Amsterdams című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.