Amerikai pite-sorozat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Amerikai pite-filmek
(American Pie)
American Reunion Cast 2.jpg
Az Amerikai pite-filmek néhány főszereplője 2012-ben
Gyártás
Ország USA Amerikai Egyesült Államok
Nyelv angol, magyar (szinkron)
Időtartam 786 perc (13 óra 6 perc)
Költségvetés 145 000 000 amerikai dollár
Forgalmazás
Forgalmazó Universal Pictures
Bemutató 1999–től napjainkig
Bevétel 989 475 386 dollár (csak a moziban is bemutatott filmek)

Az Amerikai pite (American Pie) nyolc filmből (négy hivatalos, és négy spin-off részből) álló tinivígjáték-sorozat, melyet Adam Herz alkotott meg. Az első film, az Amerikai pite 1999. július 9-én jelent meg az Universal Pictures forgalmazásában, az eredeti filmet még három folytatás követte. Az Amerikai pite 2 2001-ben, míg a Amerikai pite: Az esküvő 2003-ban került a mozikba. A negyedik folytatást 2012-ben mutatták be, Amerikai pite: A találkozó címmel. A film sikeressége miatt egy ötödik hivatalos film elkészítésének lehetőségét is bejelentették.[1]

2005 és 2009 között további négy spin-off film jelent meg, melyek cselekménye csak lazán kapcsolódik az eredeti filmek történéseihez.

Az eredeti sorozat első részében Jim Levenstein (Jason Biggs) próbál közelebb kerülni osztálytársnőjéhez, Nadiához (Shannon Elizabeth), miközben Jim a legjobb barátaival Kevin Myersszel (Thomas Ian Nicholas), Paul Finch-csel (Eddie Kaye Thomas) és Chris Ostreicherrel (Chris Klein) szövetséget köt, melynek értelmében a fiúk még az érettségi előtt elveszítik szüzességüket. A második filmben a már egyetemista főszereplők volt osztálytársukkal, Steve Stiflerrel (Seann William Scott) egy nyaralással egybekötött bulit szerveznek, miközben Jim az előző részben megismert barátja, Michelle Flaherty (Alyson Hannigan) iránt kezd el érdeklődni. A harmadik filmben Jim és Michelle az esküvőjüket tervezgetik, a negyedik részben pedig a főszereplők több mint egy évtized után találkoznak a gimnazista osztálytalálkozójukon.

A spin-off filmekben Stifler családtagjai és rokonai kapnak főszerepet, akik az eredeti sorozat szereplőihez hasonló kalandokba keverednek. A filmekben szerepel Stifler öccse, Matt (Tad Hilgenbrink) valamint az unokatestvérei Erik (John White), Dwight (Steve Talley) és Scott (John Patrick Jordan).

Az eredeti, négy filmből álló sorozat összesen 145 millió dolláros költségvetésből készült el, világszerte pedig 989 millió dolláros bevételt ért el.

A sorozat részei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mozifilmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Film Bemutató Rendező Író Producer
Amerikai pite
(American Pie)
USA 1999. július 9.
magyar 1999. december 2.
Chris Weitz & Paul Weitz Adam Herz Chris Moore, Craig Perry, Chris Weitz & Warren Zide
Amerikai pite 2
(American Pie 2 )
USA 2001. augusztus 11.
magyar 2001. november 15.
J. B. Rogers Chris Bender, Adam Herz, Chris Moore, Craig Perry, Chris Weitz & Paul Weitz & Warren Zide
Amerikai pite: Az esküvő
(American Wedding)
USA 2003. augusztus 1.
magyar 2003. szeptember 25.
Jesse Dylan
Amerikai pite: A találkozó
(American Reunion)
USA 2012. április 6.
magyar 2012. április 5.
Jon Hurwitz & Hayden Schlossberg Chris Moore, Craig Perry & Warren Zide

Az első részben (1999) Jim Levenstein és barátai, Kevin Myers, Paul Finch, valamint Chris Ostreicher a középiskola befejezése előtt igyekeznek elveszíteni szüzességüket. Jim a cseh cserediákot, Nadiát próbálja elcsábítani, majd amikor kudarcot vall, egyik osztálytársát, a látszólag félénk Michelle-t hívja el a szalagavatóra. Stifler szalagavató utáni buliján Jim egyéjszakás kapcsolatot létesít Michelle-lel és elveszíti a szüzességét.[2] Az Amerikai pite 2-ben (2001) Jim és barátai nyári bulit szerveznek egy hétvégi házban, hogy ismét összehozzák a középiskolai csapatot. Nadia visszatér, ezért Jim Michelle-től kér gyakorlati tanácsokat, hogy elcsábíthassa a lányt. Jim végül felismeri, hogy valójában Michelle-t szereti, ezért a film végén sajátos módon szerelmet vall neki.[3] Az Amerikai pite: Az esküvő című filmben (2003) Jim eljegyzi Michelle-t, Finch, Kevin és Stifler pedig segít megszervezni az esküvőt.[4]

A legújabb folytatásban, az Amerikai pite: A találkozó című filmben (2012) több mint egy évtized telt el az első rész eseményei óta. Jim és Michelle már házasok, és gyermekük is született. Kevin szintén megnősült, Oz és Heather pedig eltávolodott egymástól. Finch még mindig keresi az igazit, míg Stifler képtelen elfogadni, hogy a középiskolai éveknek már hosszú ideje vége. A barátok most egy gimnazista osztálytalálkozón találkoznak újra egymással, tizenhárom évvel az érettségi után.[5]

Spin-off filmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Film Rendező Író Producer
Amerikai pite 4 – A zenetáborban (2005)
(American Pie Presents: Band Camp)
Steve Rash Brad Riddell Mike Elliott
Amerikai pite 5 – Pucér maraton (2006)
(American Pie Presents: The Naked Mile)
Joe Nussbaum Eric Lindsay W. K. Border
Amerikai pite 6 – Béta-ház (2007)
(American Pie Presents: Beta House)
Andrew Waller
Amerikai pite 7 – A szerelem Bibliája (2009)
(American Pie Presents: The Book of Love)
John Putch David H. Steinberg Mike Elliot, Craig Perry & Warren Zide

Az Amerikai pite 4 – A zenetáborban (2005) főszereplője, Steve Stifler öccse, Matt Stifler (Tad Hilgenbrink), akit rossz magaviselete miatt arra kényszerítenek, hogy részt vegyen egy nyári zenetáborban. Mattnek rá kell döbbennie, hogy változtatnia kell arrogáns viselkedésén, ha el akarja nyerni a tábor egyik résztvevőjének, Elyse-nek a szívét.

Az Amerikai pite 5 – Pucér maraton (2006) középpontjában Erik Stifler (John White) áll, aki rokonaival ellentétben nem túl szerencsés a nőknél. Hogy elveszítse a szüzességét, kap egy hét „kimenőt” a barátnőjétől, Tracytől (Jessy Schram), amit Erik arra akar felhasználni, hogy meglátogassa unokatestvérét, Dwight Stiflert az egyetemen, és ott elveszítse a szüzességét.

Az Amerikai pite 6 – Béta-ház (2007) egy évvel az előző film után játszódik. Erik immár befejezte a középiskolát, és szakított korábbi barátnőjével. Hogy Dwight egyetemi házába bekerülhessen, komoly próbatételeken kell átesnie, miközben megismerkedik egy lánnyal, Ashleyvel (Meghan Heffern.

Az Amerikai pite 7 – A szerelem Bibliája (2009) tíz évvel az Amerikai pite után játszódik, és nem kapcsolódik az előző három spin-off filmhez, leszámítva Jim apjának, Mr. Levenstein-nak a szereplését. A filmben tűz üt ki az egyetemi könyvtárban, melynek során megsemmisül a Szerelem Bibliája (mely az első filmben szerepel). Mr. Levenstein, a könyv eredeti megalkotója segítségével a tüzet okozó fiúk elhatározzák, hogy rekonstruálják a könyvet, miközben szüzességüket is próbálják elveszíteni.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Film
Amerikai pite
(1999)
Amerikai pite 2
(2001)
Amerikai pite: Az esküvő
(2003)
Amerikai pite 4 – A zenetáborban
(2005)
Amerikai pite 5 – Pucér maraton
(2006)
Amerikai pite 6 – Béta-ház
(2007)
Amerikai pite 7 – A szerelem Bibliája
(2009)
Amerikai pite: A találkozó
(2012)
Noah Levenstein Eugene Levy
James 'Jim' Levenstein Jason Biggs Jason Biggs
Michelle Levenstein (Flaherty) Alyson Hannigan Alyson Hannigan
Steve Stifler Seann William Scott Seann William Scott
Kevin Myers Thomas Ian Nicholas Thomas Ian Nicholas
Paul Finch Eddie Kaye Thomas Eddie Kaye Thomas
Chris 'Oz' Ostreicher Chris Klein Chris Klein
Heather Mena Suvari Mena Suvari
Victoria 'Vicky' Lathum Tara Reid Tara Reid
Jessica Natasha Lyonne Natasha Lyonne (cameo)
Nadia Shannon Elizabeth Shannon Elizabeth (cameo)
Chuck Sherman Chris Owen Chris Owen Chris Owen (cameo)
Mrs. Levenstein Molly Cheek Molly Cheek (cameoszerep)
Cadence Flaherty January Jones
Harold Flaherty Fred Willard
Mary Flaherty Deborah Rush
Jeanine Stifler Jennifer Coolidge Jennifer Coolidge
John (aka MILF Guy #2) John Cho John Cho
Justin (aka MILF Guy #1) Justin Isfield Justin Isfield (cameo)
Selena Dania Ramirez
Mia Katrina Bowden
Kara Ali Cobrin
AJ Chuck Hittinger
Ron Jay Harrington
Rachel Finch Rebecca De Mornay (uncredited)
Matt Stifler Eli Marienthal Tad Hilgenbrink
Elyse Houston Arielle Kebbel
Chloe Crystle Lightning
James 'Jimmy' Chong Jun Hee Lee
Ernie Kaplowitz Jason Earles
Erik Stifler John White
Dwight Stifler Steve Talley
Harry Stifler Christopher McDonald
Tracy Sterling Jessy Schram
Rob Shearson Bug Hall
Scott Stifler John Patrick Jordan
Nathan Jenkyll Kevin M. Horton
Marshall 'Lube' Lubetsky Brandon Hardesty
Heidi Beth Behrs
Ashley Jennifer Holland
Madeline Shearson Rosanna Arquette

Fogadtatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bevételi adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Film Eredeti bemutató Bevétel Költségvetés Forrás
USA Többi ország Összesen
Amerikai pite 1999. július 9. 102 561 004 dollár 132 922 000 dollár 235 483 004 dollár 10 000 000 dollár [6]
Amerikai pite 2 2001. augusztus 11. 145 103 595 dollár 142 450 000 dollár 287 553 595 dollár 30 000 000 dollár [7]
Amerikai pite: Az esküvő 2003. augusztus 1. 104 565 114 dollár 126 884 089 dollár 231 449 203 dollár 55 000 000 dollár [8]
Amerikai pite: A találkozó 2012. április 5. 57 011 521 dollár 177 978 063 dollár 234 989 584 dollár 50 000 000 dollár [9]
Összesen 409 241 234 dollár 580 234 152 dollár 989 475 386 dollár 145 000 000 dollár

Kritikai fogadtatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Film Rotten Tomatoes Metacritic
Amerikai pite 61% (122 kritika alapján)[10] 58 (30 kritika alapján)[11]
Amerikai pite 2 52% (126 kritika alapján)[12] 43 (28 kritika alapján)[13]
Amerikai pite: Az esküvő 55% (154 kritika alapján)[14] 43 (34 kritika alapján)[15]
Amerikai pite: A találkozó 44% (169 kritika alapján)[16] 49 (34 kritika alapján)[17]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az American Pie (series) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Fifth American Pie movie on the cards, says director Paul Weitz (angol nyelven). Metro, 2013. február 27. (Hozzáférés: 2013. július 28.)
  2.  Amerikai pite [DVD]. Universal Pictures.
  3.  Amerikai pite 2 [DVD]. Universal Pictures.
  4.  Amerikai pite: Az esküvő [DVD]. Universal Pictures.
  5. American Reunion (2012) Movie Info - Yahoo! Movies. Movies.yahoo.com, 2012. április 6. (Hozzáférés: 2013. július 25.)
  6. American Pie (1999). Box Office Mojo. CBS Interactive. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  7. American Pie 2 (2001). Box Office Mojo. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  8. American Wedding (2003). Box Office Mojo. CBS. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  9. American Reunion (2012). Box Office Mojo. CBS. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  10. American Pie. Rotten Tomatoes. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  11. American Pie (1999): Reviews. Metacritic. (Hozzáférés: 2012. június 20.)
  12. American Pie 2. Rotten Tomatoes. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  13. American Pie 2 (2001): Reviews. Metacritic. (Hozzáférés: 2012. június 20.)
  14. American Wedding. Rotten Tomatoes. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  15. American Wedding (2003): Reviews. Metacritic. (Hozzáférés: 2012. június 20.)
  16. American Reunion. Rotten Tomatoes. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  17. American Reunion (2012) : Reviews. Metacritic. (Hozzáférés: 2012. június 20.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]