Ambroise Thomas

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ambroise Thomas
Ambroise Thomas 1876-1884.jpg
Ambroise Thomas 1880 körül
Életrajzi adatok
Született Metz,
1811. augusztus 5.
Elhunyt Párizs,
1896. február 12. (84 évesen)
Pályafutás
Műfajok opera
Tevékenység zeneszerző

Ambroise Thomas (Metz, 1811. augusztus 5.Párizs, 1896. február 12.) 19. századi francia operaszerző.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ambroise Thomas 1811. augusztus 5-én zenész család gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesapja zenekari hegedűs, édesanyja énekes volt. Zenetanulmányait is zenész édesatyánál kezdte meg, aki már gyermekkorában hegedülni és zongorázni tanította. Ambroise 1828-ban a párizsi konzervatórium növendéke lett. Itt Victor-Charles-Paul Dourten (1780-1865) és Jean Francois Le Suer (1760-1837) zeneszerzők, Pierre Joseph Zimmerman (1785-1853) összhangzattan professzor, valamint Friédéric Kalkbrenner (1785-1849) híres zongorista és zenetanár irányításával végezte tanulmányait. 1829-ben első díjat nyert zongorán. 1830-ban összhangtani tudásával, 1831-ben a Római Díjért versenyezve csak dicséretet kapott. 1832-ben komponálta Hermann és Ketty című kantátáját amellyel immár elnyerte a Római Díjat, és 1832-1835 között lehetősége volt megismerni itáliai zenei világát.

Thomas miután visszatért Párizsba belevetette magát a munkába: keze alól egymás után kerültek ki szerzeményei (elsősorban operák és balettek). Első darabjai Daniel Auber és Jacques Fromental Halévy hatását mutatták, és kedvező fogadtatásban részesültek. A sikeren felbuzdulva Thomas minden évben előállt egy-egy új szerzeménnyel, ám ezek mind tiszavirág életűnek bizonyultak: egy-két évig vagy hónapig sikerrel játszották őket, majd eltűntek a repertoárból. Hírnevét az 1849-ben komponált A kádi című darab alapozta meg: ezt már több külföldi dalszínház is műsorra tűzte. A kádi sikerét ismételte meg a Szentivánéji álommal, de az igazi áttörést két főműve: a Mignon és a Hamlet hozta meg neki.

Ambroise eközben írt baletteket (A cigánylány, 1840; Betty, 1846; A vihar, 1889), valamint kantátákat, egyházzenei darabokat és kórusműveket is, de ezekkel nem sikerült tartós sikereket aratnia. A Mignon-nak köszönhetően emelkedett egy csapásra a legnagyobb francia operaszerzők közé. A művet a szerző életében csak a bemutató színház 1000-nél többször tűzte műsorra.

Hírneve és szorgalmas munkája következtében hamarosan állami elismerésekben is részesült: 1845-ben a Becsületrend lovagja, 1849-ben tisztje lett. 1851-ben, Gasparo Spontini halála után megválasztották annak utódjául a Francia Akadémián. 1856-től zeneszerzést tanított a párizsi konzervatóriumban, Auber halála után (1871) ennek igazgatója lett. Az intézmény vezetőjeként mindent megtett az egyre terjedő wagneri elvek visszaszorításáért. Wagner hatását kívánta ellensúlyozni azzal a döntésével is, amellyel César Franck muzsikáját állította az oktatás középpontjába. Konzervatív zenei törekvései odáig vezettek, hogy megakadályozta, hogy Gabriel Fauré a konzervatórium professzora legyen és Jules Massenet kivételével idegenkedve szemlélte az új zeneszerző generáció működését is. Thomas 1896. február 12-én Párizsban hunyt el.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Thomas összesen 20 operát írt, ezek túlnyomó többsége a maguk korában repertoár darab volt több kevesebb ideig Európa számos operaházában, de végül mindössze két darab bizonyult maradandónak. A Hamlet és a Mignon ma is érdeklődésre tart számot, és bár hazánkban mindkét darabot elég régóta nem játsszák már, azért a világ operaházai és operafesztiváljai elő-ekő szokták venni e két művet. Műveinek jellemzője a biztos színpadismeret, a hatásos jelenetszerkesztés. Érettkori operáit Gounod stílusának átvétele, dallamgazdagság, az érzelmek sokszínű tolmácsolása jellemzi.

A zenetörténészek gyakran vélnek felfedezni bizonyos párhuzamosságokat Thomas és a nála jóval fiatalabb Gounod színpadi munkássága között. Sok hasonlóságot mutatnak a két szerző erényei és hibái: dallamviláguk érzelmes, drámai erejük kicsi, színpadi érzékük kitűnő, de a hatásos jelenetek mellett adósak maradnak a lélekrajz mélyebb feltárásával. Összegségében véve azonban Thomas jelentősége nem mérhető Gounod-éhoz. Muzsikája szegényebb és színtelenebb, alapvető hibája a túlságosan igényes szöveg választás: Thomas zenéje az esetek többségében nem ér fel szövegkönyvei színvonalával.

Sokak szerint a nagy színpadi érzékű, de nem igazán eredeti Thomasnak inspirációra volt szüksége ahhoz, hogy az átlagnál valamivel többet tudjon nyújtani operáiban. Az az inspiráció pedig Gounod volt. A két szerző témaválasztásában megfigyelhető egy fajta vetélkedés: Gounod 1851 komponált egy ókori történetet feldolgozó operát (Sappho), Thomas 1857-ben (Psyche). Gounod is írt egy művet Goethe nyomán (Faust), Thomas is (Mignon). Gonoud megzenésítette Shakespeare Rómeó és Júliáját, Thomas a Hamletet. Ráadásul ez esetben csak egy év különbség van a két opera bemutatása között.

Ez a fajta párhuzam egy kicsit erőltetetnek tűnhet, de elgondolkodtató. Erőltet, mert Thomas kettő, hasonló előzmények nélküli opera (A kádi és a Szentivánéji álom) is nagy sikert aratott, és elgondolkodtató, mert Thomas számos jellegzetes alkotói módszert átvett Gounod-tól.

Operái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • La double Échelle 1837
  • Le Perruquier de la régence 1838
  • Le Panier fleuri 1839
  • Carline 1840
  • Le Comte de Carmagnola 1841
  • Le Guérillero 1842
  • Angélique et Médor 1843
  • Mina ou Le Ménage à trois 1843
  • Le Caïd 1849
  • Le Songe d'une nuit d'été 1850
  • Le secret de la reine 1851
  • La Tonelli 1853
  • La Cour de Célimène 1855
  • Psyché 1857
  • Le Carnaval de Venise 1857
  • Gille et Gillotin 1874
  • Le roman d'Elvire 1860
  • Mignon 1866
  • Hamlet 1868
  • Psyché (második változat) 1878
  • Françoise de Rimini 1882
  • Le Songe d'une nuit d'été 1886

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Eősze László: Az opera útja, Zeneműkiadó, Bp., 1972, 169-170. o.
  • Till Géza: Opera, Zeneműkiadó, Bp., 1973, 549. o.
  • Winkler Gábor: Barangolás az operák világában IV., Tudomány, Bp., 2005, 2693-2694. o., 2711-2712. o.
  • Bokor József (szerk.). Thomas, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998)