Alternatív tabella

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alternatív tabella a labdarúgó bajnokságokhoz készített olyan sorrend, ami nem a megszokott mechanikus módon (amikor a győzelem 3 , a döntetlen 1 pontot ér) számolja a csapatok sorrendjét, hanem megpróbálja figyelembe venni azt, hogy egy adott csapat éppen melyik másik adott csapattal szemben érte el az adott eredményt. Megalapozottnak érezhetjük az alternatív tabellák iránti igényt, ha például arra gondolunk, hogy klasszikus tabella esetén ugyanúgy 9 pontot ér, ha egy csapat a három legerősebbnek tartott csapatot győzi le, mintha a három leggyengébbnek tartott csapatot győzné le.

Az alternatív tabellák fajtái[szerkesztés]

Az alternatív tabellák építésének számos útja elképzelhető. Az első alternatív tabella készítésére a Google PageRank algoritmusát használjuk fel.[1] Az első alternatív tabella szerinti sorrendet így értelmezzük: az foglal el rajta előkelőbb helyet, aki előkelőbb helyen lévő csapatoktól szerez pontot.

A magyar labdarúgó-bajnokság elmúlt 5 évéhez készített első alternatív tabellák megtalálhatóak a Alternatív tabellák, avagy melyik a jobb csapat az NB1-ben? – az utolsó 5 teljes év (idény, 2005/2006-2009/2010) vizsgálata lapon, illetve ugyanezen a blogon megtalálható a legtöbb európai bajnoksághoz készített ilyen tabella.

A 2012-2013 Magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) első alternatív tabellája[szerkesztés]

A 2012-2013 Magyar labdarúgó-bajnokság első alternatív tabellája az első 27 forduló után.

2012/2013 NB1. Pontszám Alternatív tabella I. Rangszám
Győri ETO 58 Győri ETO 0.0841
Videoton 48 Haladás 0.0739
MTK Budapest 48 Paksi FC 0.0720
Budapest Honvéd 45 Ferencváros 0.0704
Debreceni VSC 43 MTK Budapest 0.0697
Ferencváros 42 Budapest Honvéd 0.0696
Kecskeméti TE 41 Videoton 0.0694
Haladás 37 Kecskeméti TE 0.0667
Újpest 35 Diósgyőr 0.0664
Paksi FC 35 Debreceni VSC 0.0633
Diósgyőr 34 Újpest 0.0580
Kaposvári Rákóczi 33 Pécsi MFC 0.0556
Pécsi MFC 31 Lombard Pápa 0.0554
Lombard Pápa 27 Kaposvári Rákóczi 0.0545
BFC Siófok 19 BFC Siófok 0.0353
Egri FC 15 Egri FC 0.0347

Frissítve: 2013.05.15.

A 2011-2012 Magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) első alternatív tabellája[szerkesztés]

A 2011-2012 Magyar labdarúgó-bajnokság első alternatív tabellája az idény vége után.

2011/2012 NB1. Pontszám Alternatív tabella I. Rangszám
Debreceni VSC 74 Debreceni VSC 0.0985
Videoton 66 Kaposvári Rákóczi 0.0753
Győri ETO 63 BFC Siófok 0.0716
Budapest Honvéd 46 Budapest Honvéd 0.0700
Paksi FC 45 Videoton 0.0695
Kecskeméti TE 45 Győri ETO 0.0681
Diósgyőr 43 Paksi FC 0.0678
Haladás 38 Haladás 0.0646
BFC Siófok 36 Pécsi MFC 0.0631
Kaposvári Rákóczi 35 Kecskeméti TE 0.0616
Ferencváros 34 Vasas 0.0537
Pécsi MFC 34 Lombard Pápa 0.0519
Újpest 32 Diósgyőr 0.0502
Lombard Pápa 30 Ferencváros 0.0502
Vasas 24 Újpest 0.0478
Zalaegerszegi TE 13 Zalaegerszegi TE 0.0360

Frissítve: 2012.06.09.

A 2010-2011 Magyar labdarúgó-bajnokság (Monicomp Liga) első alternatív tabellája[szerkesztés]

A 2010-2011 Magyar labdarúgó-bajnokság első alternatív tabellája az őszi idény vége után.

2010/2011 NB1. Pontszám Alternatív tabella I. Rangszám
Videoton 61 Videoton 0.0791
Paks 56 Debreceni VSC 0.0759
Ferencváros 50 Győri ETO 0.0715
Zalaegerszegi TE 48 Paksi FC 0.0714
Debreceni VSC 46 Budapest Honvéd 0.0690
Újpest 45 Zalaegerszegi TE 0.0665
Kaposvári Rákóczi 43 Újpest 0.0653
Szombathelyi Haladás 41 Ferencváros 0.0653
Győri ETO 41 Szombathelyi Haladás 0.0635
Budapest Honvéd 40 BFC Siófok 0.0632
Vasas 40 Vasas 0.0606
Kecskeméti TE 36 Kaposvári Rákóczi 0.0565
Lombard Pápa 35 Kecskeméti TE 0.0511
BFC Siófok 34 Lombard Pápa 0.0496
MTK Budapest 30 MTK Budapest 0.0486
Szolnoki MÁV 21 Szolnoki MÁV FC 0.0420

Frissítve: 2011.05.23. (a bajnokság után). Észrevehetjük, hogy az (első) alternatív tabella ugyanazokat a csapatokat mérte a kieső helyre, mint a klasszikus tabella.

A 2012-2013 Spanyol labdarúgó-bajnokság (Liga BBVA) első alternatív tabellája[szerkesztés]

A 2012-2013 Spanyol labdarúgó-bajnokság első alternatív tabellája az első 27 forduló után.

2012/2013 LaLiga Pontszám Alternatív tabella I. Rangszám
FC Barcelona 71 Real Madrid 0.0863
Real Madrid 58 FC Barcelona 0.0737
Atletico Madrid 57 Real Sociedad 0.0666
Malaga 44 Valencia 0.0633
Real Sociedad 44 Malaga 0.0576
Betis Sevilla 43 Atletico Madrid 0.0564
Valencia 42 Betis Sevilla 0.0532
Rayo Vallecano 41 Espanyol 0.0487
Getafe 39 Levante 0.0482
Levante 36 Getafe 0.0468
FC Sevilla 35 Valladolid 0.0468
Valladolid 35 Osasuna 0.0450
Espanyol 32 FC Sevilla 0.0443
Athletic Bilbao 32 Rayo Vallecano 0.0442
Osasuna 28 Athletic Bilbao 0.0411
Granada 27 Granada 0.0405
Zaragoza 26 Mallorca 0.0391
Mallorca 24 Deportivo 0.0336
Celta Vigo 23 Zaragoza 0.0333
Deportivo 17 Celta Vigo 0.0313

Frissítve: 2013.03.15.

A 2011-2012 Spanyol labdarúgó-bajnokság (Liga BBVA) első alternatív tabellája[szerkesztés]

A 2011-2012 Spanyol labdarúgó-bajnokság első alternatív tabellája az idény vége után.

2011/2012 LaLiga Pontszám Alternatív tabella I. Rangszám
Real Madrid 100 FC Barcelona 0.0728
FC Barcelona 91 Real Madrid 0.0705
Valencia 61 Valencia 0.0624
Malaga 58 Osasuna 0.0567
Atletico Madrid 56 Villarreal 0.0562
Levante 55 Malaga 0.0536
Osasuna 54 Levante 0.0520
Mallorca 52 FC Sevilla 0.0512
FC Sevilla 50 Athletic Bilbao 0.0512
Athletic Bilbao 49 Getafe 0.0495
Betis Sevilla 47 Real Sociedad 0.0492
Real Sociedad 47 Atletico Madrid 0.0484
Getafe 47 Betis Sevilla 0.0467
Espanyol 46 Racing 0.0464
Rayo Vallecano 43 Espanyol 0.0461
Zaragoza 43 Mallorca 0.0458
Granada 42 Zaragoza 0.0380
Villarreal 41 Granada 0.0360
Sporting Gijon 37 Rayo Vallecano 0.0338
Racing 27 Sporting Gijon 0.0335

Frissítve: 2012.05.15.

A 2012-2013 Angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) első alternatív tabellája[szerkesztés]

A 2012-2013 Angol labdarúgó-bajnokság első alternatív tabellája az első 26 forduló után.

2012/2013 PL Pontszám Alternatív tabella I. Rangszám
Manchester Utd 65 Everton 0.0676
Manchester City 53 Tottenham 0.0659
Chelsea 49 Manchester Utd 0.0636
Tottenham 48 Manchester City 0.0634
Arsenal 44 Chelsea 0.0589
Everton 42 Swansea City 0.0573
West Bromwich 37 Norwich City 0.0568
Swansea City 37 Arsenal 0.0543
Liverpool 36 Liverpool 0.0541
Stoke City 33 Stoke City 0.0529
West Ham Utd 30 Southampton 0.0442
Fulham 29 QP Rangers 0.0438
Norwich City 29 West Bromwich 0.0425
Sunderland 29 Sunderland 0.0414
Newcastle Utd 27 Fulham 0.0413
Southampton 27 West Ham Utd 0.0409
Aston Villa 24 Aston Villa 0.0409
Reading 23 Newcastle Utd 0.0392
Wigan Athletic 21 Reading 0.0386
QP Rangers 17 Wigan Athletic 0.0324

Frissítve: 2013.02.19.

A 2011-2012 Angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) első alternatív tabellája[szerkesztés]

A 2011-2012 Angol labdarúgó-bajnokság első alternatív tabellája az idény vége után.

2011/2012 PL Pontszám Alternatív tabella I. Rangszám
Manchester City 89 Manchester City 0.0702
Manchester Utd 89 Manchester Utd 0.0648
Arsenal 70 Chelsea 0.0607
Tottenham 69 Arsenal 0.0582
Newcastle Utd 65 Newcastle Utd 0.0572
Chelsea 64 Everton 0.0557
Everton 56 Liverpool 0.0555
Liverpool 52 Tottenham 0.0551
Fulham 52 Stoke City 0.0542
Norwich City 47 Sunderland 0.0520
West Bromwich 47 Fulham 0.0519
Swansea City 47 Swansea City 0.0490
Stoke City 45 Aston Villa 0.0459
Sunderland 45 Wigan Athletic 0.0456
Wigan Athletic 43 Norwich City 0.0449
Aston Villa 38 West Bromwich 0.0423
QP Rangers 37 QP Rangers 0.0378
Bolton 36 Blackburn 0.0353
Blackburn 31 Wolverhampton 0.0328
Wolverhampton 25 Bolton 0.0308

Frissítve: 2012.05.15.

Források[szerkesztés]

  1. Bátfai N: Van-e az objektum orientált programoknak anyanyelve: : avagy egy analitikai szövés bevezetése. Híradástechnika, LXVI. évf. 2. sz. (2011. február) 27–32. o. arch Hozzáférés: 2022. július 6.