Altan mongol nagykán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Altan kán.

Altan kán (1507 - 1582; mongol: Алтан хан), vagy Anda a tümet mongolok uralkodója [1][2] ténylegesen a mongol „jobbszárny”, a nyugati törzsek ura volt.

Dajan kán (1464 - 1543) unokája volt, Kubiláj kán (1215 - 1294) leszármazottja volt. Sikerült egyesítenie az északi mongolokat, a kalkákat és a déli csaharokat. Egy ízben ostrom alá vette Pekinget. Uralkodása alatt döntő lendületet vett a mongolok buddhista hitre térése.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bordzsigin Barszboladin Altan annak a Barsz Bolud Dzsinongnak volt a második fia, aki újraegyesítette a mongol nemességet, hogy kísérletet tegyen a Jüan-dinasztia fénykorához való visszatérésre. Altan a tümetek ura lett, bátyja, Gün Bilig az ugyancsak nyugati Ordosz felett uralkodott. Miután Gün Bilig 1542-ben maghalt, Altan lett a jobbszárny tulajdonképpeni ura és felvette a Tösetü Szecsen kán nevet.

Amikor a csahar Bodi Alag kán, Dajan kán legitim örököse 1547-ben meghalt, utódját, Darajiszung Küdeng kánt Altan arra kényszerítette, hogy keletre meneküljön. 1551-ben kiegyeztek és Altan a nagyobb hatalmat jelentő Gegen kán címet kapta.

A Sárga folyó nagy kanyarulatánál elhelyezkedő Ordoszt ellenőrző Altan nyomás alatt tartotta a kínaiakat és a tibeti ojrát mongolokat.[3]

1571-ben a Sunji Vang („engedelmes és igazságos király”) címet kapta a kínai Ming-dinasztia 12. császárjától, Longcsingtől (1537 - 1572).

Altan kán alapította Köke Kota városát (Hohhot, szó szerint 'a kék város'), a mai kínai Belső-Mongólia autonóm terület fővárosát.[4]

Hadjáratai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Katonai erejét többször is a Ming-dinasztia uralta Kína ellen fordította. 1529-ben, 1530-ban és 1542-ben is hadjáratot vezetett Kínába és csapatai zsákmánnyal megrakodva tértek vissza. 1550-ben áttört a Nagy Falon és magát Pekinget vette ostrom alá, felgyújtva az elővárosokat, de végül visszavonult.[5] 1552-ben birtokba vette Karakorum, a régi mongol főváros maradványait.[6] Kína rákényszerült, hogy 1571-ben békeszerződést kössön a kánsággal és különleges kereskedelmi jogokat biztosítson a számára, megengedve, hogy lovakat adjanak el selyemért. Ez gazdaságilag tovább erősítette a kánságot.[4][7]

Altan kán és a buddhizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Altán kán uralkodásának kiemelkedő eseménye a mongolok kapcsolatainak újra létrehozása és megrőstése Tibet vallási vezetőivel: a dalai lámaság intézményét tulajdonképpen ő hozta létre. Először 1569-ben hívta meg a tibeti vallási vezető Szönam Gyacót, aki azonban egy tanítvanyát küldte maga helyett. A tanítvány arról számolt be neki, hogy a buddhista tanok mongóliai terjesztése nagy lehetőség.[8] 1571-ben a kán ismét meghívta Gyacót, aki követőinek könyörgése ellenre, hogy ne menjen, ezúttal elfogadta a meghívást. A mongóliai Arik Karpatangban előre elkészített tábot várta a tibetieket. Állaqtok ezreit kaptak ajándékba és a kán ötszáz lovast küldött, hogy elkísérjék őket a kán udvarába az új fővárosba, Koke Kotába. Mikor megérkeztek, több, mint tízezer ember köszöntötte őket és a kán is, fehérbe öltözve, hogy ezzel is jelképezze a darma imádatát.[9] Altan kán itt építtette fel Mongólia első kolostorát, a Tegcsen Csonkort.[10] Gyaco érkezésének hírére odasietett Abtaj Szain kán, a kalka mongolok ura is. Ő építtette meg 1586-ban az Erdene Zuu kolostort a korábbi mongol főváros Karakorumban, miután a buddhizmus államvallássá vált.[11] (Ezt a később hatalmas komplexummá nőtt kolostort gyakran tévesen az első mongóliai kolostorként emlegetik.)[12] Nagy iramban megkezdődött a tibeti és szanszkrit szövegek mongolra fordítása. Ötven éven belül gyakorlatilag minden mongol a buddhista hitre tért. Több tízezer papjuk a Gelug rendhez tartozott és a dalai lámának engedelmeskedtek.[10]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Stein, R. A. (1972). Tibetan Civilization, pp. 81-82. Stanford University Press, Stanford California. ISBN 0-8047-0806-1 (cloth); ISBN 0-8047-0901-7 (paper).
  2. Richardson, Hugh E. (1984). Tibet & its History. Second Edition, Revised and Updated, p. 41. Shambhala, Boston & London. ISBN 0-87773-376-7 (pbk).
  3. The New Encyclopædia Britannica, 15th Edition (1977), Vol. 12, p. 373.
  4. ^ a b The New Encyclopædia Britannica, 15th Edition (1977), Vol. I, p. 275.
  5. Laird, Thomas (2006). The Story of Tibet: Conversations with the Dalai Lama, p. 141. Grove Press, N.Y. ISBN 978-0-80211-827-1.
  6. The New Encyclopædia Britannica, 15th Edition (1977), Vol. 9, p. 601.
  7. Laird, Thomas (2006). The Story of Tibet: Conversations with the Dalai Lama, p. 143. Grove Press, N.Y. ISBN 978-0-80211-827-1.
  8. Norbu, Thubten Jigme and Turnbull, Colin M. (1968). Tibet: An account of the history, religion and the people of Tibet, p. 218. Touchstone Books, New York. ISBN 0-671-20099-2 (hbk); ISBN 0-671-20559-5 (pbk).
  9. Mullin, Glen H. (2001). The Fourteen Dalai Lamas: A Sacred Legacy of Reincarnation, pp. 143-145. Clear Light Publishers, Santa Fe, New Mexico. ISBN 1-57416-092-3.
  10. ^ a b Laird, Thomas (2006). The Story of Tibet: Conversations with the Dalai Lama, p. 144. Grove Press, N.Y. ISBN 978-0-80211-827-1.
  11. "Erdene Zuu Monastery" [1] accessed 7th December, 2007.
  12. [2] Accessed 7th Dec., 2007.

Ez a szócikk részben vagy egészben az Altan Khan című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.