Alpesisí

Alpesisíző „akció” közben

Az alpesisízés téli sportág, amely a lesikló, a műlesikló, az óriás-műlesikló és a szuperóriás-műlesikló versenyeket foglalja magába. A sportág „többszámos” versenyzői számára ún. kombinációs vagy szuper-kombinációs versenyeket is rendeznek.

Tartalomjegyzék

1 Története
2 Az alpesisí szakágai
3 Szabadidős alpesisízés
4 Források
5 További információk
6 Kapcsolódó szócikkek

Története [szerkesztés]

A sízés eredete a régmúltba nyúlik vissza, de a történelmi sízés jobbára a mai észíkisí technikájára emlékeztet. Az alpesisízés technikáját először egy Mathias Zdarsky nevű lilienfeldi (Ausztria) földbirtokos ismertette Alpine oder Lilienfelder Skitechnik című, 1896-ban megjelent művében. Ö találta fel a síkötést is, ami mára természetesen nagyot változott, elől-hátul merev tartást ad. Az első lesikló versenyt is ő rendeztre meg Lilienfeldben, 1905-ben, míg az első műlesikló versenyt 1921-ben rendezték a svájci Mürrendben, az ott élő angol Arnold Lund szervezésében. A modern alpesisí technikát az osztrák H. Schneider alakította ki az 1920-as években, és Lunn-nal szövetkezve 1928-tól megrendezte az ún. Arlberg–Kandahár versenysorozatot. A versenysport ezután sokáig ebből e két szakágból (lesiklás, műlesiklás) állt, mígnem 1935-ben bevezették a két szakág közé pozicionált óriás-műlesiklást. Az első ilyen versenyt a Marmoladán tartották meg. 1982-ben újabb szakággal bővült az alpesisízés, a szuperóriás-műlesiklással, amely a pálya kialakítását tekintve a lesiklás és az óriás-műlesiklás között helyezkedik el.

Az első alpesisí világbajnokságot Mürrenben tartották 1931-ben, műlesiklásban, lesiklásban és kombinációban (lesiklás és két műlesiklás). A sportág 1936-ban, Garmisch-Partenkirchenben szerepelt először a téli olimpiák műsorán, de csak kombinációs versenyeket rendeztek. Az addig önálló Garmischt és Partenkirchent ebből az alkalomból egyesítették Hitler parancsára. Érdekes, hogy a következő, 1940-es olimpián nem volt alpesisí, de az ezután megrendezett játékokon minden esetben az egyik legnépszerűbb versenyág volt. Alpesi világkupákat 1966/67-től rendeznek.

Magyarországon 1892-ben Chernel István ornitológus Kőszegen, Bély Mihály és Demény Károly tornászok a mai Kis Svábhegyen síelt először. Az első síklub (Magyar Sí Klub) 1908-ban jött létre, amely tulajdonképpen szövetségi feladatokat is ellátott. A Magyar Sí Szövetség 1913. július 15-én alakult meg, amely – a sísport átmeneti visszaesését követően – 1941-től rendezett alpesisí-bajnokságokat. A sportág nemzetközi szövetsége 1924-ben jött létre, Nemzetközi Sí Szövetség, azaz Fédération Internationale de Ski (FIS) néven. Az alapító országok között volt Magyarország is.

Az alpesisí szakágai [szerkesztés]

Lesiklás [szerkesztés]

A lesiklás az alpesisí leggyorsabb versenye, ahol az elérhető sebességet – nem ritkán akár 150 km/órát – a lejtő jellege adja. A lesiklópálya 2000–4000 méter hosszú, szintkülönbsége a férfi versenyeken 500–1000 méter (1,5–2 perc körüli lesikló idővel), nőknél 500–800 méter (1:40 körüli lesikló idővel), maximális szélessége 30 méter. A pályát kapuk jelölik ki, ezek között haladva kell teljesíteni a pályát. A pályán egyenes és íves, nem ritkán erősebb kanyarok követik egymást. A versenyzők az egyenes szakaszokban veszik fel az ún. „tojástartást”, amikor összehúzódva siklanak a legkisebb ellenállás érdekében. Minden pályán található ugrató, amelyet akkor old meg jól a versenyző, ha minél kevesebb időt tölt a levegőben, a havon siklás ugyanis mindig gyorsabb. A lesiklóléc a leghosszabb sí, a férfiaknál 215 centiméter, a nőknél 210 centiméter hosszúságú. A síbot ívelt kialakítású, és gyorsításra egyáltalán nem használják a versenyzők. Kötelező felszerelés a gerincvédő, a bukósisak és a védőszemüveg. A pályák veszélyes szakaszait kétszeres, néhol háromszoros műanyag védőhálóval övezik, hogy az esetleg nagy sebességgel kicsúszó sportolókat lehetőleg balesetmentesen megfoghassák.

A leghíresebb lesiklópályák: Bormio (Piste Stelvio), Garmisch-Partenkirchen (Kandahar), Gröden (Saslong), Kitzbühel (Streif), Val-d’Isère (Piste Oreiller Killy) és Wengen (Lauberhorn).

Műlesiklás [szerkesztés]

Lindsey Vonn műlesiklás közben

A műlesiklás vagy szlalom – a lesiklással szemben – az alpesisízés leglassabb, viszont legtechnikásabb száma. A pálya átlagos meredeksége 20–35 fok, maximum 45 fok, az elérhető sebesség 40–50 km/óra körüli. A műlesikló pálya szintkülönbsége férfiaknál 180–220, a nőknél 140–200 méter körül van, míg a hosszuk a férfiaknál 150–700 méter, a nőknél 150–500 méter. A pályán kapukat helyeznek el, amelyek váltakozva piros és kék színűek, zászló (ma már) nincs a karókon. A piros kapukat jobbról, a kékeket balról kell venni, a vertikális kapukat bármelyik irányból lehet teljesíteni. Ezeket a pályára merőleges kapukat (9 m hosszúságban, 2 m szélességben) a versenyzők látványos menetben „sorozzák” le. A kapuk szélessége 3,2 méter, az egymástól való legkisebb távolságuk 0,75 méter. Elhelyezésük rendkívül változatos lehet, a lejtőre merőlegesen és azzal egy irányban, valamint köztes szögekben is elhelyezhetik a pályatűzők (a pályatűző általában egy-egy elismert síszakember, edző). A műlesikló versenyek eredményét általában két, egymástól különböző tűzésű pályán elért időeredmény összege adja. A versenyzők a kapukkal való erőteljes ütközések miatt térdvédőt, speciális kesztyűt, arcot is védő sisakot viselnek. Ma már a sportolók kizárólag ún. „carving” léccel síelnek, amelynek ívelt oldala, éle lehetővé teszi a fordulók kisebb sugárral való megtételét, aminek következtében a sebesség jelentősen megnövekedett.

Óriás-műlesiklás [szerkesztés]

Az óriás-műlesiklást (ismert angol neve Giant Slalom) a lesiklás és a műlesiklás sajátosságainak figyelembe vételével alakították ki: a pálya hossza, meredeksége és a kapuk száma is a kettő között van. A pálya hossza 1200–1800 méter, szintkülönbsége a férfi versenyeken 300–500 méter (60–70 kapuval), a nőknél 250–400 méter (40–50 kapuval). A versenyzők sebessége nagyobb, mint a műlesiklóké, mert a kapuk távolabb vannak egymástól, így kevesebb fékezésre van szükség. A kapuk váltakozva piros és kék színűek, de minden kapu két rúdpárból áll, amelyeket piros, illetve kék szalagokkal kötik össze. A kapukat a versenyzők a vállukkal támadják, ellentétben a műlesiklással, ahol kézzel, illetve lábszárral, térddel tolják el. A használatos sílécek keményebbek és hosszabbak, a férfiaknál minimum 185 centiméter, a nőknél 180 centiméter, és ezek is „carving”-típusúak. A műlesikláshoz hasonlóan az óriás-műlesikló versenyek végeredményét is két, különbözőképpen tűzött pálya eredménye alapján állapítják meg.

Az első óriás-műlesikló versenyt már 1935-ben megrendezték, de világversenyen először az 1950-es aspeni világbajnokságon szerepelt, első világbajnoka Zeno Colo olasz síző, illetve Dagmar Rom osztrák versenyzőnő volt. Első olimpiai bajnokai Stein Eriksen norvég és Andrea Mead-Lawrence amerikai sportolók voltak az 1952-es, oslói téli olimpián.

Szuperóriás-műlesiklás [szerkesztés]

A szuperóriás-műlesiklást (Super-G – Super Giant Slalom) az 1980-as évek elején vezették be a világversenyekre. Bevezetésének fő támogatója az osztrák szövetség volt. Az ágazatot a lesiklás és az óriás-műlesiklás közé helyezték el. Ennek megfelelően a kapuk száma férfiaknál legfeljebb 35, a nőknél legfeljebb 30, minimális távolságuk 25 méter. A Super-G erősen hasonlít a lesiklásra, technikája is sok tekintetben hasonló (itt is megfigyelhető a „tojástartás”). Bár több a kanyar és valamivel rövidebb a pálya, de mert a kapuk eléggé távol vannak egymástól, a versenyzők nagy sebességet képesek elérni (88–96 km/h). A síléc minimális hossza férfiaknál 205 cm, nőknél 200 cm.

A Szuper-G először az 1982-es világkupa-sorozat Val-d'Isère-i versenyén rendezték meg először, amikor a svájci Peter Müller győzött. A világbajnokságon 1987-ben (Pirmin Zurbriggen és Maria Walliser győztek), az olimpián 1988-ban szerepelt először (a francia Franck Piccard és az osztrák Sigrid Wolf volt az első bajnok).

Kombináció [szerkesztés]

Egy pár síléc

A kombináció vagy alpesi összetett versenyszám műlesiklásból és lesiklásból áll, és az első ilyen versenyt 1928-ban rendezték Garmisch-Partenkirchenben. Az első téli olimpián csak kombinációs versenyt rendezték meg, lesiklást és műlesiklást nem. A klasszikus kombináció eredményét két műlesiklás és egy lesiklás összesített időeredménye adja. Ez a rendezési elv azonban nagyobb előnyhöz juttatta a jó műlesiklókat, ezért 1994-ben bevezették a szuper kombinációt, amelyben mindkét szakág csak egyszer szerepel. A lesiklást néha szuperóriás-műlesiklással helyettesítik.

Szabadidős alpesisízés [szerkesztés]

Az alpesisízés szabadidős sportként, amatőrök között is nagy népszerűségre tett szert, az amatőrök számára kialakított sípályákat turisták tömege keresi fel. A pályák nehézségi fokát a sítudásnak megfelelően állapítják meg, és színkódokkal jelölik. Általában a kék a könnyű, a piros közepes, a fekete pedig haladó szintű sízők pályáit jelölik. Néhány országban eltérő jelölések is vannak, például Ausztriában az extra nehéz pályákat narancsszínnel jelölik.