Alojzije Stepinac

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Boldog Alojzije Stepinac
Kardinal Alojzije Stepinac.jpg
Alojzije Stepinac mint zágrábi érsek
bíboros
Születése
1898. május 8.
Brezarić
Halála
1960. február 10.
Krašić
Egyháza Római katolikus egyház
Boldoggá avatása 1998. október 3., Marija Bistrica, Horvátország
Boldoggá avatta: II. János Pál pápa
Kegyhely sírja a Zágrábi katedrálisban, Horvátország
Ünnepnapja február 10., Stepinčevo
Jelképei pálma, érseki ruha
Minek/kiknek a védőszentje? püspökök, papok, akik üldözést szenvednek,
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Alojzije Stepinac témájú médiaállományokat.
Coat of arms of Alojzije Stepinac.svg

Boldog Alojzije (Aloysius) Viktor Stepinac (szül. Alojzije Stepinac, Brezarić, 1898. május 8.Krašić, 1960. február 10.), zágrábi érsek és bíboros.

Ifjúság, papi pálya és érsekség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Boldog Alojzije Stepinac sírja Zágráb katedrálisában, Hrvoje Ljubić akademikus szobrász műve; alatta Zágrábi püspökök és érsekek síremlékei.

Alojzije Viktor Stepinac 1898-ban született a horvátországi krašići plébániához tartozó Brezarić faluban, gazdag földműves családban. Ötödik gyerek volt Josip Stepinac nyolcgyermekes családjában.

Harcolt az első világháborúban. A háború után Rómában végzett tanulmányokat, ahol ledoktorált filozófiából és teológiából. Megtanult németül, olaszul, franciául és latinul. 1924-ben, 26 éves korában döntött a papi hivatás mellett. Teológiai tanulmányait Rómában, a Collegium Germanicum Hungaricumban végezte. 1930-ban pappá szentelték, 1934-ben zágrábi segédpüspök lett, majd 1937-ben igen fiatalon, 39 évesen zágrábi érsekké választották, és átvette a horvát katolikus egyház irányítását.

Stepinac nagy csalódásként érte meg a kiegyensúlyozatlan jugoszláviai politikát. Azonban semmilyen forrás nem említi, hogy a két világháború között szót emelt volna a szerb dominancia ellen.

Stepinac a II. világháború alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután az usztasák átvették az uralmat, Stepinac megáldotta Ante Pavelić diktátort. „Miközben ünnepélyesen fogadjuk Önt, mint a Vezért, addig csillagok Istenének áldását kérjük Önre, mint a népünk Vezetőjére.” – mondta Stepinac Pavelić-nek 1941. április 28-án.[1] Stepinac ünnepélyes fogadalmat tett, hogy mindig támogatni fogja az usztasa tevékenységeket az „új, katolikus ország” létrehozásában.[forrás?]

A későbbiekben Stepinac hivatalos kijelentéseiben az usztasák tevékenységeit támadta.[forrás?]Jugoszlávia náci megszállásának elején szót emelt a Dávid-csillag viselése ellen. 1941. május 22-én levelet írt a belügyminiszernek, Andrija Artukovićnak, melyben kihangsúlyozza, hogy más népek és fajok életbenmaradási lehetőségeinek elvétele és megbélyegzése súlyos erkölcsi kérdés, és még a paráznák sincsenek látható jellel megbélyegezve.[forrás?]

A világháború idején egyes becslések szerint az ország korábbi népességének 11%-a, mintegy 1,7 millió fő halt meg, akik közül rengeteget (a becslések szerint minimum 600 000 szerbet, 30 000 zsidót és 29 000 romát) az usztasák pusztítottak el. Az NDH, avagy Független Horvát Állam (valójában német–olasz bábállam) területén közel negyven halál- és munkatábort alapítottak. Erről Stepinac is tudott.[forrás?]

Stepinac pásztori levelet adott ki a horvát papsághoz a következő utasítással: „Azokat a zsidó és szláv-ortodox embereket, akik életveszélyben vannak és át akarnak térni a katolikus hitre, fogadjátok be és kereszteljétek át katolikusakká, hogy ezáltal megmentsétek az életüket. Ne kérjetek tőlük különleges vallási ismereteket, hiszen az ortodoxok egyébként is keresztények, miként mi, a zsidó vallás pedig éppen az a vallás, amelyből a kereszténység eredetét veszi. Amikor az őrület és barbárság ideje elmúlik, egyházunkban azok maradnak majd meg, akik meggyőződésből tértek katolikus hitre, míg a többiek, a veszély elmúltával, visszatérnek majd saját vallásukhoz.” [2]

1943. május 18-án levelet írt XII. Piusz pápának, melyben az állt, hogy az NDH-ban 250 000 szerbet kereszteltek át katolikusnak.[forrás?]

Pár hónappal Olaszország kapitulációja után Stepinac egy prédikációjában a fajelméletet bírálta: "A katolikus egyház nem ismer fajokat, melyek uralkodnak és fajokat, melyek szolgálnak. A katolikus egyház csupán úgy ismeri a fajokat, mint az Isten teremtményeit… Az egyháznak a közép-afrikai fekete ugyanolyan ember, mint az europid." [3]

A II. világháború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1945-ben a kommunista Jugoszlávia megalakításakor Stepinacot háborús bűnössé nyilvánították. Tizenhat év szabadságvesztést kapott. Eleinte börtönben volt, majd házi őrizetbe helyezték. 1953-ban megkapta a bíborosi kinevezést. 1960-ban halt meg otthonában; egyesek szerint betegségben, mások szerint mérgezésben. Testét a zágrábi székesegyházban temették el.

Halála utáni megítélése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bíboros hívei két alkalommal (1970-ben és 1994-ben) Világ Igaza kitüntetést akartak neki szerezni a jugoszláv zsidók megmentéséért. Az izraeli kormány ezt határozottan elutasította.

Az 1990-es években az ismét függetlenné vált Horvátországban a jugoszláv korszakra jellemző elítélő véleményt (szélsőjobboldali, népirtó, az usztasák támogatója) Stepinac teljesen pozitív megítélése váltotta fel (ellenezte az usztasák tevékenységeit, igazságtalanul került börtönbe, és vértanúhalált halt).

Boldoggá avatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Boldog Alojzije Stepinac; vitrázs Lourdesi Szűzanya templomában Fiumében (most: Rijeka), Horvátország.

1998-ban boldoggá avatták Stepinac bíborost mint a jugoszláv zsidók megmentőjét. Napjainkban Nyugat-Európa katolikus részein szentként emlegetik és tisztelik.

Stepinac személyét bíráló nézetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Stepinacot különösen Szerbiában sokan ma is a háborús bűnök támogatásával vádolják. Ennek alátámasztására az érseknek tulajdonított következő tetteket és kijelentéseket említik:

Amikor 1941-ben a Harmadik Birodalom lerohanta Jugoszláviát, Stepinac az alábbit üzente a szerbeknek és a horvátoknak: „Az ortodox vallás Európa legnagyobb átka, majdnem nagyobb, mint a protestantizmus. Ebben a vallásban nincs erkölcs, nincs semmi, nincs igazság, nincs jog és nincs becsület.[forrás?]

1941. április 11-én a zágrábi püspök meglátogatta az usztasák vezérét. „Ezzel felállt az usztasa mozgalom és a római katolikus egyházi vezetés legfőbb képviselőjének [...] együttműködése.” [4]

A háború alatt rendszeresen ünnepi misét tartott és Te Deumot énekelt Ante Pavelić születésnapján.[forrás?]

Az usztasák első lépése az volt, hogy a szerbeket és zsidókat karszalagokkal megbélyegezték. A szerbeket P (pravoslavac, azaz pravoszláv = ortodox) betűs, a zsidókat Ž (Židov) betűs karszalag viselésére kényszerítették. Egyesek úgy gondolják, hogy Stepinac is támogatta a megbélyegzést.[5]

Az érsek katolikus átkeresztelésre felszólító körlevelét a bírálói úgy értelmezik, mint az usztasák politikájával összhangban álló erőszakos térítés eszközét. Az usztasák ugyanis háromféle jövőt szántak a nem-katolikus népeknek – egyharmadukat átkeresztelni, egyharmadukat elűzni/kitelepíteni és egyharmadukat megölni.[6]) A keresztelések erőszakosak voltak, mert az emberek előtt csupán két választás volt: áttérni vagy meghalni. Sok szerbet még a keresztelés után is kivégeztek.[7] Egyes bírálók szerint a körlevél azt is sugallta, hogy aki meghagyja hitét, azt nyugodtan meg lehet ölni.[forrás?] (Az érsek védői szerint az áttérés egyértelműen menekülési utat kínált.)

Sokak szerint Stepinac magasról szemlélte az ártatlan emberek, köztük rengeteg gyerek, vallási alapon történő lemészárlását. Sőt, a háború után New York-i nemzetközi nagygyűlésen dr. Srboljub Živanović, a londoni egyetem professzora, antropológus és a Jasenovac igazságáról szóló bizottság tagja azt a kijelentést tette, hogy a horvát katolikus papság maga is részt vett a gyilkosságokban: 1400 katolikus pap közvetlenül részt vett a jugoszláv szerbek, zsidók és romák lemészárlásában.[8]

Van egy levél, amit Stepinac írt a Poglavniknak: „A jasenovaci haláltábor szégyenletes folt a Független Horvát Állam dicsőségén. Vezérem! Ahhoz, aki figyel engem mint papot és érseket, a kereszten függő Krisztussal együtt szólok: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”[9] A balkáni népek között megoszlik a vélemény, hogy valóban Stepinac írta vagy csupán a nacionalista propaganda egyik hamis irata.[forrás?]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Alojzije Stepinac témájú médiaállományokat.
  • [1] – Stepinac kritikus megítélése a Hetek című liberális lapban
  • Hírek 1998. X. 5 ] – Stepinac a katolikus.hu-n

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Fitzroy Maclean: Tito 1980
  2. Hírek 1998. X. 5
  3. Zbornik "Stepinac mu je ime", knj. I., str. 48 http://shp.bizhat.com/A.Stepinac1.html
  4. Viktor Novak: Magnum Crimen, Zagreb 1948. 544. str.
  5. Ante Pavelic killer file
  6. Opća Enciklpedija, Zagreb 1977, članak:ustaše
  7. Velibor V. Džomić Ustaški zločini nad srbskim sveštenicima http://www.rastko.org.rs/istorija/dzomic-uzlocini/index.html
  8. Desanka Krstić, mart, 2003. Famozna poseta Vatikanu. Pravoslavlje
  9. http://www.moljac.hr/biografije/stepinac.htm