Algol (csillag)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Algol
Position Beta Per.png
Megfigyelési adatok
Csillagkép Perseus csillagkép
Epocha J2000
Rektaszcenzió 03h 08m
Deklináció +41,0º
Távolság 93[1] ,
28,5 pc
Látszólagos fényesség 2,1 (Algol A), 3,5 (Algol B)
Abszolút fényesség –0,2 (Algol A), 1,2 (Algol B);
Színkép típusa B8 V (Algol A), K0 IV (Algol B)

Az Algol (Béta Persei, Beta Per, β Persei, β Per, Démoncsillag) egy fehér csillag, a második legfényesebb a Perseus csillagképben. Ez volt az elsőnek felfedezett fedési kettős, az Algol-típusú változócsillagok prototípusa.

Fényességben mutatott változékonysága már az ősi csillagászok számára is ismert volt.

Felfedezésének története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fedések modern kori leírója Geminiano Montanari 1667-ben. Az elméletet, hogy egy fényesebb csillagot egy sötétebb kísérőcsillag rendszeresen eltakar, a 18. században írta le John Goodricke (1782), majd később Pickering (1880). Az elméletet 1889-ben színképelemzéssel igazolták. A 20. századig egyesek úgy gondolták, hogy a sötétebb kísérő egy bolygó lehet.[2] Később bebizonyosodott, hogy nem bolygóról, hanem egy halványabb kísérő csillagról van szó.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fényesebb, forróbb csillag (Algol A) nagyjából háromszor nagyobb átmérőjű a Napunknál. A halványabb, hűvösebb, narancsszínű kísérő fényessége harmadosztályú, átmérője a Napnál 20%-kal nagyobb. A két csillag egymás körül 68,8 óra alatt (2,87 nap) tesz meg egy fordulatot. Takarásban az összfényességük 2,2-ről 3,5-re csökken. Létezik egy harmadik, távolabbi társcsillag is (Algol C), ami az Algol A és B közös tömegközéppontja körül 1,86 évente tesz meg egy keringést.

Az Algol A tömege 3,7-szerese a Napénak, az Algol B tömege 0,8 naptömeg. A csillagfejlődés jelenlegi elmélete szerint egy nagyobb tömegű csillag gyorsabban fejlődik; az Algol rendszer esetén azonban a nagyobb tömegű Algol A még mindig fősorozatbeli csillag, míg az Algol B már szubóriássá fejlődött. Ez az úgynevezett Algol-paradoxon, amit a lassú és folyamatos tömegáramlás magyaráz, ami a két csillag között zajlik az Algol B felől az Algol A irányába. A tömegáramlás és a keringési nagytengely elfordulása miatt a fedések időpontjaiban apró eltérések mutatkoznak. Az Algol B felől az Algol A irányába áramló gázok az Algol rendszert kiszámíthatatlan rádió- és röntgensugár-forrássá teszik.

Hoyle, Morton és mások munkája nyomán az Algol-paradoxont sikerült megmagyarázni: a jelenleg kisebb tömeggel rendelkező másodlagos csillag valamikor nagyobb tömegű volt. Amikor a magjában lévő hidrogénkészlet kimerült, a csillag kitágult és elérte a kritikus Roche-térfogatot. Ez instabilitáshoz vezetett a rendszerben, aminek eredménye az anyagáramlás a másik komponens felé. Az anyagáramlás annyira nagy mértékű volt, hogy a tömegarány megcserélődött a két csillag között.

Sarna által végzett kutatások szerint a rendszer eredetileg egy 2,8 és egy 2,5 naptömegű csillagból állhatott. A 2,8 naptömegű csillag odáig fejlődött, hogy elérte a Roche-térfogatot, és anyagot kezdett továbbítani a másik csillag felé; a tömege jelenleg mintegy 0,8 naptömeg. Az eredetileg 2,5 naptömegű csillag jelenlegi tömege 3,7 naptömeg. Ez azt is jelenti, hogy mintegy 0,8 naptömegnyi anyag eltávozott a rendszerből.

Történetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori görögök a Medúsza pislogó szemét látták benne, akinek levágott fejét a hős Perszeusz tartja a magasba.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Algol név az arab Ra’s Al Ghul kifejezésből ered, aminek jelentése „a démon feje”.

Megfigyelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Algol rendszer fényességcsökkenése (2,2-ről 3,5-re) szabad szemmel is észlelhető. Magyarországról egész évben látható. Az Algol rendszert a csillagászok intenzíven a rádió- és röntgen-tartományban tanulmányozzák a fotometria és az interferometria eszközeivel.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Algol fontos szerepet játszott a közeli kettőscsillagok fejlődésének megértésében.

Megjelenése a kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Hipparcos űrtávcső mérése szerint.
  2. David Koerner, Simon LeVay: Here Be Dragons - The Scientific Quest for Extraterrestrial Life, Oxford University Press, 2000, p. 109

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • John Daintith, William Gould (szerk.): Dictionary of Astronomy, The Facts On File, 2006, Market House Books Ltd, ISBN 0-8160-5998-5, p. 20
  • Encyclopedia Of Astronomy And Astrophysics, Nature Publishing Group, 2001

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kim H. BV light curve analysis of Algol Astrophys J. 342 1061–7, 1989
  • Liou J-C, Wilson R. E.: Quantitative modeling and impersonal fitting of Algol polarization curves Astrophys. J. 413 670–9, 1993
  • Pen X, Shao M., Colavita M. High angular resolution measurements of Algol Astrophys. J. 413, L129–L131, 1993
  • Sarna M. The evolutionary status of Beta Per Mon. Not. R. Astron. Soc. 262 534–42, 1993
  • Terrell D. Demon variables Astronomy 20 34–9, 1992

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • ALGOL - programozási nyelv