Alexei Shirov
Alexei Dmitrievich Shirov (lettül Aleksejs Širovs, oroszul Алексей Дмитриевич Широв, Riga, 1972. július 4.) lett születésű spanyol sakkozó, nagymester. Nevet szerzett magának sakkíróként is.
2008 októberében a világ 18. legmagasabb Élő-pontszámú sakkozója, 2726 ponttal.[1] Legmagasabb pontszámát, 2755 pontot 2008 januárjában érte el[2], akkor Lékó Pétert megelőzve a hetedik volt a világranglistán.[3] Legmagasabb helyezése a negyedik hely volt, 1998-ban.
1988-ban a 16 éven aluli korosztályban világbajnok lett. 1990-ben a húsz év alattiak világbajnoki címét szerezte meg és ugyanebben az évben lett nagymester.
Sok nemzetközi verseny győztese, például 1991-ben Biel-ben, 1997-ben Madridban (Veszelin Topalovval holtversenyben), 1997-ben Ter Apelben, 1998-ban Monte Carlóban, 2000-ben Méridában. Kétszer nyerte meg a Paul Keres emlékversenyt Tallinnban, 2004-ben és 2005-ben.
1998-ban, pályája csúcsán világranglista helyezése alapján megmérkőzhetett Vlagyimir Kramnyikkal a világbajnokjelölti címért. Sirov két győzelemmel, hét döntetlennel és vereség nélkül győzött és ezzel ő lett Garri Kaszparov világbajnok kihívója.[4] Az összecsapásra azonban nem került sor, mert nem találtak megfelelő szponzort. Kaszparov végül 2000-ben mégis Kramnyikkal mérkőzött meg. Sirov ezt érvénytelennek mondta és kitartott amellett, hogy a jogos kihívó ő lenne.[5]
2000-ben Shirov bejutott a Sakk Világbajnokság döntőjébe, ott azonban vereséget szenvedett Viswanathan Anandtól.
2007 májusa és júniusa közt a FIDE Sakk Világbajnokság Jelöltek Tornáján játszott, ahol az első fordulóban győzött Michael Adams ellen ((+1-1=4, gyors rájátszással), a második fordulóban azonban kiesett Levon Aronjan ellen ((+0-1=5).
2007 novemberében és decemberében a Sakk Világkupa mérkőzésein vett részt. Itt döntőbe jutott, ahol azonban Gata Kamsky legyőzte.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Magánélete
1994-ben egy argentin hölgyet vett el, Verónica Alvarezt, Tarragonába költözött és spanyol állampolgár lett. Bár továbbra is spanyolként játszik, egy ideje Lettországban él, a felesége a litván nemzetközi mester és női nagymester Viktorija Čmilytė.
[szerkesztés] Stílusa
Támadó jellegű stílusáról ismerik és arról, hogy keresi a komplikált állásokat. Utóbbi tulajdonsága miatt sokszor a szintén lett korábbi világbajnokhoz Mihail Talhoz hasonlítják, aki ifjúkorában tanította is.
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ FIDE top 100, 2008 október
- ↑ Élő-pont grafikonja
- ↑ Világranglista-hetedik 2008 januárjában.
- ↑ 1998-99 World Chess Council
- ↑ Interview by Hartmut Metz, May 2000, translation by Harald Fietz
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Shirov-játszmák a chessgames.com-on
- Alexei Shirov FIDE adatlapja
Ez a szócikk részben vagy egészben az Alexei Shirov című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. A fordítás eredetijének szerzőit az eredeti cikk laptörténete sorolja fel.

