Alessandro Farnese (1520–1589)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a bíborosról, pápai legátusról szól. Hasonló címmel lásd még: Alessandro Farnese (egyértelműsítő lap).
Alessandro Farnese
Alessandro Farnese bíboros, III. Pál pápa unokája, egyszerre 64 benefícium tulajdonosa.
Alessandro Farnese bíboros, III. Pál pápa unokája, egyszerre 64 benefícium tulajdonosa.
Született1520. október 7.[1][2][3]
Valentano
Elhunyt1589. március 4. (68 évesen)[2][4]
Róma[5]
Állampolgárságafrancia
GyermekeiClelia Farnese
SzüleiGerolama Orsini
Pedro Luis Farnesio
Foglalkozása
Tisztsége
  • tours-i érsek
  • Latin Patriarch of Jerusalem
  • Cardinal-Bishop of Porto e Santa Rufina
  • Cardinal bishop of Sabina
  • Bishop of Parma (1534. november 1. – )
  • bíboros (1534. december 18. – )
  • apostoli kormányzó (1537. június 17. – 1538. január 8.)
  • apostoli kormányzó (1538. augusztus 12. – )
  • apostoli kormányzó (1544 – 1544. október 27.)
  • megyéspüspök (1554. november 12. – 1557. május 7.)
  • apostoli kormányzó (1555 – 1562. december 16.)
  • apostoli kormányzó (1556. november 22. – 1558. január 14.)
  • Cardinal-Bishop of Frascati (1565. február 7. – 1578. július 9.)
  • Roman Catholic Archbishop of Monreale (1568. január 14. – 1573. december 9.)
  • Dean of the College of Cardinals (1580–1589)
  • cardinal-bishop of Ostia (1580–1589)
  • apostoli kormányzó (1585. február 24. – 1585. július 1.)
IskoláiBolognai Egyetem
SírhelyeIl Gesù
A Wikimédia Commons tartalmaz Alessandro Farnese témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Egy Vignola által, gyémánt berakásokkal Alesandrónak tervezett asztal a Metropolitan Museum of Art-ban
III. Pál pápa Alessandro Farnesével és jobb oldalon másik unokájával, Ottavio Farnesével

Alessandro Farnese (1520. október 5. – 1589. március 2.) olasz bíboros és diplomata, a művészeti alkotások nagy gyűjtője és a művészet pártfogója, nagyapja III. Pál pápa, aki szintén az Alessandro Farnese nevet viselte), apja Pier Luigi Farnese, Párma hercege, akit 1547-ben meggyilkoltak.[6]

Életrajza[szerkesztés]

Valentanóban született, Bolognában tanult, később a pármai egyházmegye vezetőjévé nevezték ki. 1534. december 18-án III. Pál pápa diakónussá nevezte ki. A Gran Cardinale ezzel együtt számos címet és előnyt szerzett. Ő volt a Szent Római Egyház alkancellárja, Tivoli, kormányzója. Kiküldetésben volt Jaenben Spanyolországban, Vizeuban Portugáliában, Würzburgban, Németországban, és Avignonban, Franciaországban. 1536-ban Monreale püspöke lett Szicíliában, 1552-ben megalapította az itteni jezsuita kollégiumot. Ezután 1538-ban Massa püspöke, majd 1553-ban Tours érseke lett. majd Cahors érseke, Benevento püspöke, Montefiascone püspöke, Ostia kardinális püspöke, Velltri kardinális püspöke, majd 1580-ban a Bíborosok Kollégiumának dékánja lett.

Őt nevezték ki pápai legátusnak, hogy békét teremtsen az állandóan háborúzó I. Ferenc francia király és V. Károly német-római császár között. 1582-ben sikertelenül jelölték a pápaválasztáson, Munkásságának nyomait őrzi az Il Gesù templom Rómában, a Bracciano-tó közelében található Farnese-palota és a Tre Fontane kolostor.

Alessandro Farnese arról vált híressé, hogy antikvitás vége óta nála gyűlt össze az egy kézben lévő legtöbb római építmény,[7] s ezeket ő továbbadta művészeknek, s így egy akadémiát hozott létre,[8] a Caprarolában építtetett házában és a Palazzo della Cancellariában lévő szállásán. Utána ezt testvére, Ranuccio Farnese 1565-től a Palazzo Farnesében folytatta. Itt a legjobb szobrászok dolgoztak a keze alatt, és itt több ókori szobrot állítottak helyre ezek darabjaiból. Mindehhez nagy figyelemre, törődésre volt szükség. Emellett az élő művészek nagy mecénása is volt. Fulvio Orsini ókori ikonográfus múzeumigazgató és könyvtáros felügyelete alatt bővítették és rendszerezték Farmese gyűjteményét. Farnese ókori pénzérméket és megrendelésre készített érmeket gyűjtött. Tiziano, Michelangelo és Raffaello munkái függtek falain. Egy külön házat építtetett gyűjteménye tárolásához, s később alapították meg az écoueni Musée de la Renaissance-t.

A bíboros egyetlen – törvénytelen – lánya, Oledia először Giangiorgio Caesarinihez, Civitanova elöljárójához, másodszor Marco Pio di Savoiához, Sassuolo urához ment feleségül.

További információk[szerkesztés]

  • III. Pál pápa és Farnese Sándor bíbornok Magyarországra vonatkozó diplomácziai levelezései, 1535–1549; szerk. Óváry Lipót; Akadémia, Bp., 1879 (Magyar történelmi emlékek 1. oszt. Okmánytárak)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. augusztus 23.)
  2. ↑ a b Dizionario Biografico degli Italiani (olasz nyelven), 1960
  3. ↑ FINA Wiki. Osztrák Tudományos Akadémia. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
  4. ↑ BeWeB. (Hozzáférés: 2021. február 12.)
  5. ↑ https://www.newadvent.org/cathen/05788b.htm
  6. ↑ Giovanna R. Solari and Frederic Tuten, The House of Farnese (New York: Doubleday) 1968; Clare Robertson, "Il Gran Cardinale": Alessandro Farnese, Patron of the Arts (New Haven: Yale University Press) 1992
  7. ↑ Ebbe beletartoztak a pápának a Cortile del Belvederében lévő gyűjteményei és a városnak a Kapitóliumi hegyen őrzött tulajdonai is.
  8. ↑ Christina Riebesell, Die Sammlung des Kardinal Farnese: ein "studio" fur Kunstler und Gelehrte (Weinheim:VCH, Acta Humaniora) 1989
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Alessandro_Farnese_(1520–1589)&oldid=26353344”