Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alekszandr Glazunov
AlexanderGlazounov.jpg
A zeneszerző 1913-ban
Életrajzi adatok
Teljes név Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov
Született 1865. augusztus 10.
Szentpétervár,  Orosz Birodalom
Elhunyt 1936. március 21. (70 évesen)
Neuilly-sur-Seine, Franciaország Franciaország
Családja
Édesapja Konsztantyin Glazunov
Pályafutás
Tevékenység zeneszerző, karmester, tanár
Híres művei Két finn kép
Három görög téma
Poeme epic
Sztaszov, Saljapin és Glazunov 1900-ban

Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov (oroszul: Александр Константинович Глазунов) (Szentpétervár, 1865. augusztus 10. [a Julián naptár szerint július 29.] – Neuilly-sur-Seine, 1936. február 21.) késő romantikus orosz zeneszerző, karmester és tanár. 1907 és 1928 között a Szentpétervári Konzervatórium (később Leningrádi Konzervatórium) igazgatója. Legjelentősebb művei szimfóniák és nagyzenekari művek, ezért is hívják szülőhazájában „az orosz Brucknernek”.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Glazunov legismertebb képe, Ilja Repin festménye, 1887

Glazunov egy könyvkiadó-dinasztiából származik, melyet ükapja, Matvej Petrovics (1757–1830) alapított moszkvai és szentpétervári székhellyel a 18. század '80-as éveiben. A zeneszerző nagyapja, Ilja Ivanovics (1786–1849) jelentette meg először Puskin Anyeginjét. A céget szintén vezető Konsztantyin Iljics (1828–1914) volt a komponista édesapja. 1917-ben államosították a vállalkozást.

Jómódban, liberális szellemben nevelkedett. Jól zongorázó anyja tanára kezdte zenei képzését. Első szerzeményeit tizennégy évesen Milij Alekszejevics Balakirevnek mutatták meg, aki Rimszkij-Korszakovnak vitte el, aki rögtön tanítványául fogadta Glazunovot. „Nem is napról napra, hanem óráról órára fejlődik” – mondotta róla Rimszkij-Korszakov. Alig több mint egy év múlva a fiú képzését befejezettnek tekintette.

Óriási feltűnést keltett, amikor a tizenhat (!) éves szerző I. szimfóniáját 1882. március 29-én bemutatták (vezényelt: Balakirev, az ajánlás Rimszkij-Korszakovnak szólt). A szentpétervári muzsikusok rögtön egyenrangú kollégaként és barátként kezelték. Csajkovszkij és az orosz ötök hagyományának folytatójaként (utóbbiak kvázi „fogadott fiukként” is) kezelték.

Kapcsolatba került a mecénás Mitrofan Beljajev körével is. Ő finanszírozta 1884-ben Glazunov európai „látókörtágító” útját. Ekkor találkozott pl. Weimarban Liszt Ferenccel, aki úgy nyilatkozott, hogy „erről a komponistáról az egész világ beszélni fog”. Glazunov részt vett Beljajev zeneműkiadójának munkájában is, ill. komponált tételeket a kör többszerzős darabjaihoz is. 1887–88-ban Rimszkij-Korszakovval előadható formába hozta Borogyin töredékben maradt operáját, az Igor herceget; az a közkedvelt állítás, hogy a nyitányt emlékezetből írta le, csak anekdota.

1899-től tanár lett a szentpétervári konzervatóriumban. Amikor az 1905-ös forradalom „mellékvizén” tavasszal diáklázadás volt az intézményben, támogatta az igazgató Rimszkij-Korszakov álláspontját, hogy szakítsák meg a tanévet, s csak ősszel indítsák újra. Szolidaritásból Glazunov is távozott az Orosz Zenei Tanács által eltávolított Rimszkij-Korszakovval. Az év őszén már – szabadon megválasztva – Glazunov igazgatása alatt nyílt meg újra a konzervatórium, s vezetője maradt 1928-as emigrációjáig.

Mindvégig karmesterként is működött, nagy súlyt helyezett a növendékek műveinek bemutatására – akkor is, ha konzervatív ízlése ellenére voltak. Jeles filantróp volt, egész fizetését diákjai között osztotta szét (ezért minden emelési kérését azonnal teljesítették is); sok tehetséges zsidónak szerzett letelepedési engedélyt szülővárosában (ez abban az időben különleges kegy volt, így tanulhatott Auer Lipótnál Jascha Heifetz, Nathan Milstein vagy Mischa Elman).

Párizsba való emigrálása után gyorsan elfeledetté vált. Itt már alig komponált, karmesterként főleg saját műveit dirigálta. Mikor halálhíre bejárta a világsajtót. sokakat meglepett, hogy egyáltalán még élt, mert annyira a 19. századhoz kötötték.

Nagy sorscsapása volt életének hírhedt alkoholizmusa, ami különösen negyvenéves kora után vált egészen súlyossá (maga is érzékelte, mennyire eljárt művészete felett az idő). Dipszomániás időszakaiban családja az „Elutazott Rigába!” fordulattal tartotta távol látogatóit.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Glazunov az európai romantika stílusát mérsékelten oroszos tartalommal töltötte meg, s ettől nem volt hajlandó eltávolodni egész életén át. Legtermékenyebb korszaka 1881 és 1906 között volt. Akik zenéje személyes mélységére, „bruckneri” vonásaira nem fogékonyak, már életében anakronizmusnak tartották, pályája elején túlhaladottnak érezték (pl. Igor Stravinsky). Minden jelentős 20. századi orosz zeneszerző a lehető legrosszabb véleménnyel volt róla – filantrópiája elismerése mellett. Felrótták, hogy sosem nélkülözött, ezért nem tudott „nagy” zeneszerzővé válni. Rimszkij-Korszakov családja viszont eltántoríthatatlanul kitartott amellett, hogy a mester legjobb tanítványa volt.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

[Érdemes megfigyelni, milyen rövid időszakban keletkezett a legtöbb alkotása!]

Balettek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pierina Legnani a Rajmondában
  • Раймонда, op. 57 (Rajmonda, 1897)
  • Времена года (Évszakok, 1898)
  • Барышня-служанка (Úrilány mint szolgáló, Les Ruses d'amour címmel is ismert, 1899)

Zenekari művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szimfóniák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • I., E-dúr, op. 5 (1881–82)
  • II., fisz-moll, op. 16 (1886)
  • III., D-dúr, op. 33 (1888–90)
  • IV., Esz-dúr, op. 48 (1893)
  • V., B-dúr, op. 55 (1895)
  • VI., c-moll, op. 58 (1896)
  • VII., F-dúr, op. 77 (1901–02)
  • VIII., Esz-dúr, op. 83 (1902-06)

Egy vázlat 1910-ből

Egyéb zenekari művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • I., A-dúr szerenád, op. 7 (1883)
  • II., F-dúr szerenád, op. 11 (1884)
  • Стенка Разин, op. 13 (Sztyenka Razin, szimfonikus költemény, 1885)
  • Лес, op. 19 (Az erdő, zenekari fantázia, 1887)
  • G-dúr mazurka, op. 18 (1888)
  • От мрака на свету, op. 53 (Sötétből a fényre, zenekari fantázia, 1894)
  • F-dúr ballada, op. 78 (1902)

Versenyművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Réverie, Desz-dúr, kürtre és zenekarra, op. 24
  • Meditáció, D-dúr hegedűre és zenekarra, op. 32
  • Chant du ménestrel, gordonkára és zenekarra, op. 71
  • Hegedűverseny, a-moll, op. 82 (Auer Lipótnak, 1904, manapság legjátszottabb műve)
  • I., f-moll zongoraverseny, op. 92 (1911)
  • II., H-dúr zongoraverseny, op. 100 (1917)
  • Hangversenyballada, C-dúr gordonkára és zenekarra, op 108 (1931)
  • Altszaxofonverseny, Esz-dúr, op. 109 (Sigurd Raschèrnek, 1934)

Kamarazene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vonósnégyesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • I., D-dúr, op. 1
  • II., D-dúr, op. 10
  • III., G-dúr (Szláv), op. 26 (1888)
  • IV., a-moll, op. 64 (1894)
  • V., D-dúr, op. 70 (1898)
  • Elégia vonósnégyesre M. P. Beljajevnek, op. 105 (1929, Beljajev halálának 25. évfordulójára)
  • VI., B-dúr, op. 106 (1921)
  • VII., C-dúr, op. 107

Egyéb kamarazene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fúvósötös „in modo religioso”, op. 38 (1886)
  • Vonósötös, op. 39 (1892)
  • Szaxofonkvartett a Francia Gárdának, op. 109 (B-dúr, 1932)

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1922 – Oroszországi Szovjet Föderáció Szocialista Köztársaság népművésze

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov témájú médiaállományokat.
  • Harenberg Kammermusikführer. Dortmund, 1997. Harenberg. pp. 327–330 ISBN 3611006092
  • Koegler, Horst: Balettlexikon. A magyar kiadást szerk. Körtvélyes Géza. Budapest, 1977. Zeneműkiadó. ISBN 963330203X
  • Prokofjev, Szergej: Önéletrajz. (Gyermekkor, tanulóévek.) Ford. Kerényi Mária. Budapest, 1981. Zeneműkiadó. ISBN 9633303524
  • Советский Энциклопедический Словарь. Гл. ред. А. М. Прохоров. Изд. 4-ое. Москва, 1987. «Советская энциклопедия». с. 311