Alberobello

Alberobello
A Rione Monti látképe
Közigazgatás
Ország	Olaszország
Régió	Puglia
Megye	Bari (BA)
Frazionék	Coreggia
Irányítószám	70011
Körzethívószám	080
Népesség
Teljes népesség	11 040 fő (2008) +/-
Népsűrűség	269,2 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	428 m
Terület	40 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Alberobello Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 40° 47′ k. h. 17° 14′40.7833333333, 17.2333333333
Alberobello weboldala

Alberobello város (közigazgatásilag comune) Olaszország Puglia régiójában, Bari megyében.

A város hírnevét a trullóinak köszönheti, amelyek hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épületek, süveges tetővel. Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag (például habarcs) és fa tartószerkezet mellőzésével. A kis város kiépülésében II. Giangirolamo di Acquaviva conversanói grófnak volt nagy szerepe, aki segítséget nyújtott az itt letelepedő parasztoknak, illetve Puglia más részeiről érkező menekülteknek. Annak érdekében, hogy elkerülje a területén álló házak utáni adó megfizetését, megparancsolta alattvalóinak, hogy csakis olyan épületeket húzzanak fel, amelyeket az adószedők érkezésekor könnyen el lehet bontani, majd távozásuk után gyorsan visszaépíteni. A habarcs nélkül épült trullók tökéletesen megfeleltek elképzeléseinek. Végül azonban fény derült a turpisságra, és a nápolyi király börtönbe záratta a grófot adócsalás vádjával. Alberobello továbbra is a conversanói grófok birtoka maradt, akik kemény kézzel, saját törvényeik szerint uralkodtak. A súlyos adóterhek és sorozatos kegyetlenkedések miatt a város 1797-ben küldöttséget menesztett a király elé, aki rövid idő alatt aláírta a város szabadságát jelentő dekrétumot.

A trullók jelentőségét és egyediségét az olasz kormány már 1910-ben elismerte, ekkor nyilvánították műemléknek a Monti negyedet. 1930-ban az Aia Piccola negyedet is védett területté nyilvánították. 1996-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a trullókat, azzal az indoklással, hogy régmúlt idők egyedi kultúrája fennmaradásának bizonyítékai, amelyek révén sajátos városkép alakult ki Alberobellóban.

Fekvése

Alberobello Baritól délkeletre fekszik a Salentói-félsziget és a Gargano-hegység között félúton, a Murgia-fennsík dombos vidékén. A város központja a Piazza del Popolo tér, amely egy domb tetején épült ki. Tőle délre található a két történelmi trullo-negyed, a Rione Monti és a Rione Aia Piccola. A két negyedet egy völgy választja el a városközponttól, amelyet a Largo Martellotta tér tölt ki. A Piazza del Popolótól északra a modern városrészek találhatók. Alberobellóhoz tartozik Coreggia, egy kis falu, valamint számos erődített tanya, úgynevezett masseria: Marzalossa, Marraffa, Badessa, Cavallerizza Malvischi, Torricella, Muscio, Chietri. Szomszédos települések: Castellana Grotte, Fasano, Locorotondo, Martina Franca, Monopoli, Mottola, Noci valamint Putignano. A Valle d’Itria egyik települése.

Földtana

Geológiai szempontból a vidéket vastag mészkőrétegek alkotják (a kréta korban rakódtak le, kb. 100 millió évvel ezelőtt), amelyekben a víz számos érdekes karsztjelenséget hozott létre. Ezek közül a leglátványosabbak a patakok meredek szurdokvölgyei, az úgynevezett gravinák (a helyiek ezeket nevezik még pulónak, vorénak és lamának is). Ugyancsak a víz eróziós munkájának köszönhetően a vidéken számos barlang is található érdekes cseppkőformációkkal. A mészkő ugyanakkor könnyen termelhető és építkezésekhez kiváló alapanyag. Az erősen aprózódott mészkőrétegek miatt a vidéket hívják még Puglia Pietrosának is, azaz Köves Pugliának.

A mészkőrétegeken általában terra rossa típusú talaj képződött, ami kedvező az olíva-, mandula-, cseresznye- és szőlőtermesztésnek. A település mellett egy nagyobb erdőség található, a Bosco Selva, amely 1985-től védett terület. Ez az erdő volt Alberobello névadója is (Silva aut nemus Arboris belli, azaz a szép (termékeny) fák erdeje vagy ligete). Leggyakoribb növényei a tölgyek (molyhos tölgy, magyaltölgy), valamint a bükk és a juhar.

Éghajlata

A vidéknek tipikus mediterrán éghajlata van: enyhe telekkel és forró nyarakkal. A legtöbb csapadék novemberben és decemberben, valamint február-márciusban hullik. A Köppen-féle éghajlatosztályozási rendszerben a D osztályba tartozik.

Alberobello éghajlati jellemzői
Hónap	Jan.	Feb.	Már.	Ápr.	Máj.	Jún.	Júl.	Aug.	Szep.	Okt.	Nov.	Dec.	Év
Átlagos max. hőmérséklet (°C)	13,0	13,0	15,0	19,0	24,0	28,0	31,0	31,0	28,0	22,0	14,0	17,0	23,0
Átlagos min. hőmérséklet (°C)	4,0	5,0	6,0	9,0	12,0	16,0	18,0	19,0	16,0	12,0	8,0	6,0	11,0
Átl. csapadékmennyiség (mm)	46	53	63	36	34	27	27	25	36	60	71	73	41
Forrás: Meteorológiai adatsorok

Története

Alapítása

A település kialakulása a conversanói grófok, az Aquavivák nevéhez fűződik, akik részvételükért a keresztes hadjáratokban, megszerezték e vidék feletti uralmat. 1480-ban I. Giulio Antonio di Acqaviva gróf azt a parancsot kapta a nápolyi királytól, Aragóniai Ferdinándtól, hogy akadályozza meg a törökök partraszállását Otranto mellett. A hadjárat sikerrel járt, a törökök visszavonultak, de a gróf életét vesztette a hadszintéren. A királyi jutalmat így fia, Andrea Matteo vette át: ez a Murgia egyik lakatlan területe volt, amelyet Silva vetusissima Arboris Belli (azaz a szép (termékeny) fák öregerdeje) néven ismertek és amely addig Martina Franca hercegeinek birtoka volt. Az ifjú gróf a vidéket Silva aut nemus Alberobelli-nek (azaz a szép (termékeny) fák erdeje vagy ligete) nevezte át, és telepeseket hozott a föld megművelése céljából.

A kis település, amelynek neve Selva lett, fokozatosan növekedett, 1616-ban már közel kétszázan lakták. A lakóházak a mai Monti negyed területén tömörültek. A település gyors fejlődése azonban II. Giangirolamo di Acquaviva gróf idejében következett be. Ezt három legendával/hipotézissel magyarázzák. Az első legenda szerint Giangirolamo gróf szenvedélyes vadász volt, és gyakran látogatta a vidéket. Meghatódva az itteni emberek egyszerű életvitelén, elrendelte, hogy számára is építsenek itt egy egyszerű házat, illetve az igényeit kiszolgálandó, pékműhelyt és malmot, ezáltal hozzájárulva a település fejlődéséhez. A második hipotézis szintén csak szájhagyományok útján maradt fenn. Eszerint a gróf otthont biztosított a Bariból, ortodox vallásuk miatt elüldözött szlávoknak.

Egy trulló felépítésének modellje

A harmadik hipotézis szerint – amelyet a történelmi dokumentumok is alátámasztanak – a település kifejlődésének köze volt a gróf hírhedt adócsalásaihoz. A gróf segítséget nyújtott az itt letelepedő parasztoknak, illetve Puglia más részeiről érkező menekülteknek: hosszú lejáratú kölcsönöket adott. Az egyre nagyobb számban letelepedők hozzájárultak a gróf hatalmának és befolyásának növekedéséhez a nápolyi király kárára. Miután a királyi udvar nem nézte jó szemmel az egyes helyi hűbérurak hatalmának növekedését – így a Giangirolamóét sem –, kiadta a Prammatica di Baronibus című rendeletet, amely kimondta, hogy a hűbéruraknak ezentúl nem a birtokukban levő területek, hanem az egyes területeken lévő házak száma alapján kell adózniuk (ennek a neve decima sui fuochi volt, azaz tűztized). A trullók egy kedvező lehetőséget jelentettek a gróf számára, hogy kikerülje a rendeletet és becsapja a királyi adószedőket: a trullókat ugyanis száraz építési módjuk miatt könnyen le lehetett bontani, és így elhagyatott törmelékkupac látszatát keltették, majd az adószedők távozása után rövid idő alatt újjá lehetett őket építeni, így a lakosok megmenekültek az adófizetéstől.

1654-ben I. Francesco Caracciolo, Martina Franca hercege irigységében feljelentette a Giangirolamót a nápolyi királynál. A király azonnal kivizsgálóbizottságot küldött Alberobellóba. A grófnak nem sikerült időben lebontatnia az épületeket, így fény derült a turpisságra és az adócsalásra. A grófot elfogták és Spanyolországban szállították letölteni büntetését. 1665-ben szabadult, azonban sohasem tért vissza, Barcelonában ismeretlen okok miatt meghalt.

Szabad királyi város

Alberobello továbbra is a conversanói grófok birtoka maradt, akik kemény kézzel, saját törvényeik szerint uralkodtak. A súlyos adóterhek és sorozatos kegyetlenségek miatt a város hét képviselője 1797-ben elhatározta, hogy Nápolyba utazik és panaszt tesz a királynál. Időközben a király Tarantóban tartózkodott, tehát nem kellett a fővárosig utazniuk, de a hét képviselőnek nem sikerült kihallgatást elérniük. Szerencséjükre azonban egy tarantói ügyvéd, Don Nicola Vivenzio felkarolta ügyüket, és összeállított egy részletes beszámolót a grófok tevékenységéről és szokásairól, külön kiemelve, hogy több ízben is megszegték a nemesi hatalmat szabályozó törvényt, a Prammatica de Baronibust. Ezt a beszámolót 1797. május 15-én küldte el John Acton miniszterelnöknek. A válaszra nem sokat kellett várniuk, május 27-én megérkezett a királyi dekrétum, amelyben IV. Ferdinánd királyi várossá (Città Reggia) nyilvánította Alberobellót. Az immár szabad város lakossága megtartotta az első szabad polgármesteri választásokat (korábban közigazgatásilag a szomszédos Nocitól függött), amelynek győztese Francesco Lippolis lett. Ugyanakkor saját plébániát alapítottak. A szabadsággal együtt lehetőséget kaptak arra is, hogy cementtel ragasztott téglaépületeket építsenek, ezáltal felhagyva az évszázados szárazépítési technikákkal. Az első téglaépületet Francesco d’Amore építette. A kétemeletes épület homlokzatán a következő felirat olvasható: ex auctoritate regia hoc primum erectum (azaz a király hozzájárulásával húzták fel). A lakosok hálájuk jeléül a királyról akarták elnevezni városukat Ferdinandinának, az ötletet azonban elvetették, és megmaradt az Alberobello név.

A brigantaggio

Hagyományosan berendezett trulló

Az úgynevezett brigantaggio mozgalom kialakulását általában Olaszország egyesüléséhez kötik. Kialakulásának két alapvető oka volt, először is a nápolyi király támogatóinak ellenállása az új, szárd-piemonti uralkodóval szemben, másrészt pedig a mély gazdasági válságba zuhanó déli országrészekben a szegény és reménytelen déli parasztok bandákba verődve fosztogatással próbálták fenntartani magukat. Viszont a jelenség már jóval korábban megjelent a vidéken, hiszen már az 1799-es tiszavirág életű Parthenopéi Köztársaság idején, a királypárti Ruffo kardinálisnak a szervezett brigantik segítségével sikerült visszaállítania a királyi hatalmat a vidéken. Vitantonio Agrusti, a Briganti nella Murgia dei Trulli (Brigantik a trullók Murgiájában) című 1894-es írásában arról írt, hogy a 19. század elején Alberobellóban a hatalmat egy Scannacornacchia „mihaszna, törvényen kívüli briganti” ragadta magához, aki innen zaklatta Giuliantonio Acquaviva conversanói gróf mindennapjait. Ugyancsak Alberobello környékén fosztogatott a Vardarelli testvérek vezette csoportosulás, amely arról lett híres, hogy a szegény lakosokat nem fosztotta ki, és többször is segített rajtuk. Az 1820-as évek elején Ciro Annichiarico bandája tartotta rettegésben a vidéket, aki a családját ért sérelmet megtorlandó (lánytestvérét egy szeminarista barátja megbecstelenítette) választotta a briganti életmódot. A mozgalom végét az Olasz Nemzeti Gárda 1863-as bevonulása és az utolsó alberobellói briganti, Romano kivégzése jelentette.

20. század

A trullók jelentőségét és egyediségét az olasz kormány már 1910-ben elismerte, ekkor nyilvánították műemléknek a Monti negyedet. 1930-ban az Aia Piccola negyedet is védett területté nyilvánították. A község címerét 1935-ben hagyták jóvá, ez kék alapon egy tölgyet ábrázol, felette két repülő galambbal, a törzsénél pedig egy oroszlánnal viaskodó lovagot. 1996-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a trullókat, azzal az indoklással, hogy régmúlt idők egyedi kultúrája fennmaradásának bizonyítékai, amelyek révén egy sajátos városkép alakult ki Alberobellóban.

Népessége

A város lakossága 2009. január 1-jén 11 058 fő volt, ebből 5365 férfi és 5693 nő.

A lakosság kor szerinti megoszlása:

• 0–14 év között: 1386 fő (ebből 737 férfi, 649 nő),
• 15–64 év között: 7354 fő (ebből 3635 férfi, 3719 nő),
• 65 év felett: 2318 fő (ebből 993 férfi, 1325 nő).

A lakosság számának alakulása:

2007. december 31-én a városban 2680 bevándorlót tartottak számon. A legtöbben a következő országokból érkeztek:

Albánia: 102 fő

Románia: 38 fő

Lengyelország: 12 fő

Városkép

Alberobellói trullók
Világörökség
Trulló-sor Alberobellóban
Adatok
Ország	Olaszország
Típus	Kulturális helyszín
Kritériumok	III, IV, V
Felvétel éve	1999

Zárókő

Különböző motívumokkal díszített süvegek

Piazza del Popolo, a város főtere

A trullo tulajdonképpen egy Alberobellóban és környékén szokásos lakóház forma: kör alaprajzú, hengerfalú, kúpfedelű építmény, kéménye a tető csúcsán van. A sátorkunyhó kőből épített változata. A trullók a kis város egyértelmű nevezetességei, amelyeknek a világörökségi helyszínné való nyilvánítását is köszönheti. A megnevezés etimológiáját illetően több feltételezés is létezik, számos közülük már a képzelet határát súrolva. Egyes kutatók a latin trullus szóból eredeztetik (jelentése torony), amit Paulus Diaconus, 8. századi századi szerzetes már használt a konstantinápolyi császári palota hasonló jellegű kupolájának leírásakor. Az 1800-as évek második felében, Antonio De Simone helyi építész a latin turrula szóból eredeztette a megnevezést, amelynek jelentése torony, utalva ezzel az építmény csúcsos, tornyos alakjára. Kortársa, Orlando De Donno a truddu szóval hozta összefüggésbe, ami tulajdonképpen az olajprés helyi megnevezésre. Azzal indokolt, hogy az épület is hasonlóan körkörös felépítésű, mint a prés. Evelino Leonardi az an-tru-are összetétellel hozza összefüggésbe, aminek jelentése belépni a házba. Giuseppe Notarnicola a görög thóloszból származtatja, amit a mükénéi sírok kupoláinak megnevezésére használtak.

A trullók eredete máig vitatott. Annak ellenére, hogy Alberobellóban az első ilyen építmények a 16. század közepén jelentek meg, a régészek azt valószínűsítik, hogy a helyi lakosok már jóval korábban ismerték ezt az építkezési technikát. Az első trulló Pugliában – a régészeti kutatások szerint – a 10. században épült meg, a szomszédos Castellana területén. Mivel a régió közel feküdt az ókori civilizációs központokhoz (Görögország, Egyiptom), ahol már jóval időszámítás előtt ismerték ezt az építési módszert, a régészek és történészek azt feltételezik, hogy már az i. e. 3 évezredben, amikor az első thesszáliai hajósok elérték Puglia partjait, meghonosodhattak a trullóépítési ismeretek a vidéken.

Maga a trullo primitív építmény képét nyújtja: hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épület süveges tetővel. Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag és fa tartószerkezet mellőzésével. A látszólag primitív építmény azonban találékony megoldásokkal készült el, s ezek alapján a 20. század moduláris építményei előfutárának is tekinthető. A belső tér általában egy helyiségből áll, a több szobás házak több trullo egybenyitásával alakultak ki.

Az első trullók alaprajza kör volt, ezeket trullo primordialéknek, azaz ősi trullóknak is nevezik. Jellegzetességük a vastag falak, a kis nyílások (ajtó, szellőzőlyukak), illetve az, hogy a boltozat közvetlenül a falak folytatása. A bejárat jellegzetesen trilithon kialakítású, azaz két nagy álló kőoszlopon keresztbe fektetettek egy harmadikat, ami az architráv szerepét töltötte be. A későbbiekben kialakultak a négyszögletű alaprajzú, úgynevezett trullo evolutók, azaz fejlett trullók. Ezek az alaprajz mellett abban különböztek az előbbiektől, hogy a kúp alakú süveg már különálló szerkezeti elemmé vált és a falakra támaszkodott, ezáltal azok is vékonyabbá váltak. Kiemelt szerepet kapott a bejárat, ami egyre monumentálisabbá és kidolgozottabbá vált. A trullók általános jellemzői a vastag falak, amelyek noha a belső tér rovására mennek, mégis nagy haszonnal járnak, hiszen ezáltal csak kisméretű nyílásokat lehet rajtuk vágni (ajtók, ablakok, szellőzők stb.), ami a belső hőháztartás szabályozásában fontos szerepet játszik: télen visszatartja a meleg levegőt, nyáron pedig hűvösen tartja a helyiséget.

A trullók építőanyaga a közeli kőfejtőkből származik. Az építkezés első fázisában a mesterek (caseddarik vagy casellarik) rendszerint egy gödröt ástak a padló alá, amelyet kifalaztak. Ebbe az esővizet gyűjtötték össze házi használatra. A felesleges vizet egy túlfolyón keresztül az utcára vezették ki. Ezt követően a belső falak épültek meg, majd a külső falak. A kettő közötti üreget kőtörmelékkel vagy agyaggal töltötték fel. A belső falakat függőlegesre építették, míg a külsők befelé dőltek, hiszen fontos szerepet játszottak a süveg szerkezetének megtartásában. A fali nyílásokat általában kőből készült szemöldökgerendákkal támasztották ki. Az ajtókeret számára külön boltívet emeltek, szintén kőből. A falak vastagságát szemlélteti, hogy fekvőhelyeket és egyéb fülkéket vágtak beléjük.

Miután készen állt a szoba, hozzáláttak a süveg megépítéséhez, ami az újabb építésű trullóknál négy sarokkövön támaszkodott. Az építőmester ezt követően lapos építőkövekből (chianche) felfelé csökkenő átmérőjű koncentrikus köröket épített. Tulajdonképpen ez a trullók egyik érdekessége, hogy a tető önmegtartó, nincs szüksége tartószerkezetre. A süveg is két részből állt. A külső réteg trapéz alakú lapos kövekből épült fel (chiancarelle vagy chiancole), amelyek a tetőcserép szerepét töltötték be. Az így felépült süveg tetejére került a zárókő, az úgynevezett serraglia, amelyet különbözőképpen díszítettek.

A trullók süvegeire került zárókövek dekoratív szerepet is betöltenek. Általában három részből állnak: egy kúp alakú alapi részből, amely lezárja az épület süvegét, egy laposabb átmeneti elemből, amelynek szerepe a harmadik, tulajdonképpen dekoratív, tehát változó alakú résznek a megtartása. Ez utóbbi lehetett gömb, sokágú csillag, kúp, félgömb stb. alakú. Ezek jelentéstartalma a mai napig ismeretlen, egyes kutatók szerint a lakosság egykoron mágikus erőket tulajdonított nekik, míg mások szerint pusztán az adott trullo építőjének vagy építtetőjének a hiúságát és feltűnési vágyát jelképezi, de olyan vélemények is születtek, miszerint ezek fallikus szimbólumok lennének, a termékenység szimbólumai.

A süveg másik jellegzetessége, hogy különböző alakzatokat festettek rájuk. Ennek az ősi szokásnak az eredete sem tisztázott. A felfestett motívumok lehettek archaikus, kultikus ábrázolások (olajfaág, búzakalász stb.), mágikus töltetű szimbólumok (ötágú csillag, fordított szarvak stb.) esetleg keresztény szimbólumok (Máriás jelképek, keresztek, monstranciák stb.) vagy az állatövi jegyek ábrázolásai.

A trullók nagy része az úgynevezett műemléki zónában (Zona Monumentale) van. Ez két részből áll, a Monti (Rione Monti) és Aia Piccola (Rione Aia Piccola) negyedektől. Az előbbit a város központját jelentő Piazza del Popolotól délre fekvő Largo Martellotta nevű tágas tér választja el, míg az utóbbi a fő tér keleti oldalán kezdődik.

Rione Monti

A Monti negyed (Rione Monti) a város déli oldalán fekszik a Largo Martellottára lejtő domboldalon. A szintkülönbség 30 méter. Az 1030 trulló többsége a Via Monte Nero és a Via Monte Pasubio utcák köré csoportosul. A főutca, a Via D’Annunizo átszeli a negyedet és a domb tetején álló Sant’Antonio-templomig tart. Az 1900-as évek elején számos új épületet húztak fel, ezáltal rontva a trullók alkotta egységes utcaképet. Neve az első világháború hegyvidéki (olaszul monti) csatáiban elhunyt hősöknek állít emléket, akárcsak az utcanevek: Via Monte Sabotino, Via Monte Pasubio, Via Monte San Gabriele, Via Monte Nero és Via Monte San Marco. 1910-ben nyilvánították védett területnek.

Itt áll az úgynevezett trullo siamese (sziámi trulló), amely tulajdonképpen a város egyetlen összeépített trullója, ugyanakkor egyik legrégebbi építménye. A legendák szerint a házat két testvér örökölte apjuktól, akik ugyanazon leányba voltak szerelmesek. A lány szerelmet vallott az idősebb testvérnek, de a fiatalabbikhoz ment férjhez. Mivel azonban a testvérek nem tudtak megállapodni a vagyon elosztásáról, úgy döntöttek, hogy az apai házat egy fallal két részre választják.

A negyed dombján az 1925-ben épült Sant’Antonio-templom trónol, amelynek érdekessége, hogy külalakja alapján több trullóból összeépített épületnek tűnik.

Rione Aia Piccola

A kisebb Aia Piccola negyed (Rione Aia Piccola) a városközponttól keletre fekszik egy lankásabb területen, ahol a szintkülönbség nem több öt méternél. A négyszáz trullóból álló negyed sokkal csendesebb, hiszen egyetlen ajándékbolt sem található területén, ami által megőrizte eredeti hangulatát. A neve a 18. század végéről származik. Miután a város egykori magtára kicsinynek bizonyult, egy újabb, kisebb méretű megépítéséről döntöttek a városnak ezen a részén, így ezt a városrészt a kis istállóról (olaszul aia piccola) nevezték el. Itt található a Casa Pezzolla nevű trullóegyüttesben berendezett várostörténeti múzeum. Ugyanakkor itt áll a város legrégebbi fennmaradt trullója is, amelyet az ajtókereten olvasható évszám szerint 1559-ben építettek.

A városközpont

A modern városközpont a Piazza del Popolo tér. Itt áll az egykori grófi palota, más néven Palazzo Acquaviva, a világháborúk hőseinek emléket állító obeliszk, valamint a tér északkeleti oldalán a Casa d’Amore, amely az első olyan építmény volt Alberobellóban, amelynek építéséhez már engedélyezték a habarcs használatát. A tér északi oldalán indul a város főutcája, a Via Vittorio Emanuele, amely a Santi Medici-bazilikánál ér véget. A bazilika mögött áll a város egyetlen emeletes trullója, az úgynevezett trullo sovrano.

Kultúra

Múzeumok

A különböző trullókban berendezett, hagyományos életformát bemutató kis múzeumok mellett a városi múzeum (Museo del territorio) foglalkozik még a város és környékének történelmével és néprajzi vonatkozásaival valamint a trullók építésének technikájával. A Casa Pezzolában berendezett intézmény 1997-ben nyitotta meg kapuit. Időszakos kiállításokat is szerveznek benne.

Ünnepek és hagyományok

A Santi Medici-bazilika

A város védőszentjeinek, Szent Kozmának és Damjánnak az ünnepét minden év szeptembere végén rendezik meg. Az ünnepi misék mellett két alkalommal körmenetet is rendeznek a védőszentek tiszteletére. Az utóbbin a szomszédos települések is részt vesznek egy látványos zászlós felvonulás keretén belül. Az ünnepséghez kirakodóvásár, valamint tűzijáték is tartozik.

A keresztény ünnepekhez kapcsolódik továbbá az élő betlehemes (presepe vivente) hagyomány, amely nemcsak Alberobellóban, hanem más pugliai településeken is él. Lényege, hogy a karácsony és a vízkereszt közötti időszakban a lakosok korabeli viseletet öltenek és eljátsszák Krisztus születésének történetét. A betlehemeshez hasonlóan, a húsvéti nagyhéten a lakosok Krisztus passiójának történetét elevenítik meg (passione vivente).

Történelmi eseményt elevenít fel a brigantik éjszakája (la notte dei briganti). Ez egy 18. század végi történelmi eseményből ered, amikor a város lakossága szembeszállt a garázdálkodó banditákkal. Közel kétszáz, korabeli viseletbe öltöztetett lakos játssza újra a véres harcokat. A város hűbéri uralom alóli felszabadításának ünnepét júliusban rendezik meg, és ennek is az a lényege, hogy korabeli öltözékekbe bújva felelevenítik az eseményt.

Mindezek mellett a városban számos kirakodóvásárt szerveznek, gasztronómiai fesztiválokat, folklórfesztiválokat, elsősorban az idelátogató turisták számára.

Konyhája

Alberobello konyhája szegényes; a vidéken megtermelt nyersanyagokhoz kötődik. A helyi receptek egyik sajátossága, hogy viszonylag rövid idő alatt elkészíthetők. Az alapösszetevők a friss zöldségek, olívaolaj, valamint a friss fűszernövények. Tipikus helyi recept a cavatiedd'e (orecchiette tészta paradicsommal, caccioricotta sajttal, petrezselyemmel, fokhagymával, szardellával és zsemlemorzsával felszolgálva) valamint a cr’sciàul (lasagna tőkehal raguval). A húsfélék közül elsősorban baromfi- és lóhúst használnak. Ez utóbbit feta sajttal, fokhagymával, vöröshagymával és petrezselyemmel készítik (brasciole). Bárányhúst elsősorban a húsvéti időszakban készítenek. A fave bianche, babpüréhez hasonló, szerény, de tápláló ételkülönlegessége az alberobellói konyhának, amit olívaolajjal és friss zöldségekkel tálalnak. A levesfélék közül helyi specialitás a tőkehal leves zöldségekkel és vad cikóriával (pizzicate). A vidéken termelt édesburgonyát kenyérsütéshez is használják. Különleges desszertek nincsenek. Húsvét környékén gyakran készítik a tarallo nevű sós pereceket. Kedvelt édességnek számít a cukrozott mandula valamint a le pettole, tészta sült burgonyával, cukorral és fahéjjal megszórva.

Sportja

A városban több sportegyesület működik:

A.S.D. Calcio Alberobello – labdarúgócsapat, a pugliai regionális bajnokságban játszik.

A.S.D. Pallavolo Alberobello-Fasano – kézilabdacsapat, a nemzeti B1-es bajnokságban játszik.

A.S. Basket Alberobello – kosárlabdacsapat, a pugliai regionális bajnokságban játszik.

Gazdasága

Szuvenírboltok sokasága a Rione Montiban

Alberobello gazdasága a turizmushoz kötődik, hiszen egyike Bari megye és egyben Puglia régió egyik leglátogatottabb településeinek. A munkaképes lakosság nagy része (több mint 75%) a szolgáltatási szektorban és iparban dolgozik. A kézműves manufaktúrák jellegzetes termékei az elsősorban turistáknak szánt festett kerámiák, szőttesek, kő- és fafaragványok. Az ipar elsősorban élelmiszerfeldolgozó üzemek révén van jelen, de működnek kisebb textilipari és bútoripari egységek is területén. A mezőgazdaság, amely elsősorban a gabonatermelésre és gyümölcstermesztésre alapoz, a munkaképes lakosság kevesebb mint 15%-át foglalkoztatja. A munkanélküliségi ráta 15% körül alakul, ami magasabb Bari megye 14%-os átlagánál, de megegyezik Puglia régió 15%-os átlagával.

Közlekedése

Közvetlen autópálya-összeköttetése nincs. Az A14-es autópálya legközelebbi letérője 32 km-re nyugatra, Gioia del Colle mellett van. Gioia de Colléval az SP239-es megyei út köti össze. Alberobellón áthalad az észak-dél irányú SS172-es főút, amely Barit köti össze Tarantóval. A várost rendszeres autóbuszjáratok kötik össze Puglia más településeivel. Vasúton Bari és Martina Franca felől közelíthető meg. A szerelvényeket a Ferrovie del Sud Est magánvasút-társaság üzemelteti. A legközelebbi repülőterek Bari és Brindisi mellett vannak.

Híres alberobellóiak

• Antonio Curri (1848–1916), építész, festő.
• Cosmo Francesco Ruppi (1932), érsek.
• Leo Pantaleo (1939), rendező, színész.
• Leonardo Piepoli (1971), kerékpáros (beceneve Il trullo volante, azaz a repülő trullo).

Testvérvárosai

• Romentino
• Ajosz Anargürói
• Sirakava Go

Források

• Blanchard, Paul. Southern Italy. London: Somerset Books Company (2007). ISBN 9781905131181 
• Fajth Tibor: Itália. Budapest: Panoráma útikönyvek. 1980.
• Nyerges László: Puglia tartomány. Budapest: Dekameron Könyvkiadó. 2004. = Dekameron Útikönyvek. ISBN 963933156-2
• Rotter, Ekkehart. Apulien. Dumont Reiseverlag, Ostfildern (2007). ISBN 978-3-7701-4314-6 
• Santori, Irene. I Trulli di Alberobello. Roma: Istituto Poligrafico e Zecca dello Stato S.p.a. (2003). ISBN 88-240-3467-5 
• Tarantino, Nicoletta. Alberobello. Bari: Pluricards di Michele Schirone. ISBN 978-88-89735-37-4 
• Stefano, Ratti. Apulien. Dorling Kindersley, London (2004). ISBN 978-3-8310-0698-4 
• Zoë, Ross. Puglia. Thomas Cook Publishing, Peterborough (2007). ISBN 978-1-84848-074-2 

További információk

• A Wikimédia Commons tartalmaz Alberobello témájú médiaállományokat.
• A község honlapja(olaszul)
• Turisztikai információk (olaszul)
• Ferrovie del Sud Est (vonat és busz menetrendek)(olaszul)