Albán ábécé

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az albán ábécé a latin íráson alapul, és 36 betűt tartalmaz:

A, B, C, Ç, D, Dh, E, Ë, F, G, Gj, H, I, J, K, L, Ll, M, N, Nj, O, P, Q, R, Rr, S, Sh, T, Th, U, V, X, Xh, Y, Z, Zh

Az ábécé kiejtése meghallgatható ide kattintva (150 kB Ogg Vorbis formátumban).

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az albán ábécé többféle alapból kiindulva fejlődött ki.

Az első variáns Naum Veqilharxhi 1824-es Evetor nevű ábécéje volt, melyet 33 latin betűvel írtak. A cél az volt, hogy egy olyan ábécét alkosson, amire nincs befolyással sem a görög, sem az arab nyelv. Elsősorban Dél-Albániában használták.

A második Sami Frashëri szintén a latin íráson alapuló Alfabetare nevű ábécéje volt, de ebben számos görög betűt is felhasználtak. Ezt az írást használták az olaszországi albánok (Arbëreshëk), valamint a törökországi albán népesség is. Az első ábécéskönyv is ezzel az írással készült 1879-ben Konstantinápolyban.

Két másik változat katolikus segítséggel készült, az egyik Shkodrában, a neve Bashkimi volt; a másik Ndre Mjeda műve 1901-ből, aminek Agimi volt a neve.

1908-ban Monastirban egy kongresszus során eldöntötték, hogy egységesítik az albán ábécét, aminek az alapjául a konstantinápolyi verziót vették alapul. A következő években az iszlám hatására egyre többen szerették volna, ha az albán írás az arab ábécére váltana. Később ezek az igények visszaszorultak, és végül is 1911-ben a bashkimi verziót tették meg az albán nyelv hivatalos írásává. Ezt az összes nyelvjárás elfogadta, és máig ezt az ábécét használják.

A fentieken kívül volt még néhány más, többnyire regionális szintű írás Albánia több területén (például az Elbasani írás, valamint a Beitha Kukju írás), de ezek rövid időn belül eltűntek.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]