Akusztikus kódolás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Akusztikus kódolás egy információ hallás-hangzás útján való megjegyzése.[1]

Kutatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kutatások azt bizonyítják, hogy az információ kódolására a munkamemóriánál az akusztikus kód, a folyamatos ismételgetés az információ aktívan tartásának a legjobb módja. Az ismételgetés különösen akkor a legjobb, ha az információ verbális tételekből (betűkből, szavakból vagy számjegyekből) áll. Így egy telefonszám megjegyzésénél a számot nagy valószínűséggel a számjegyek neveinek hangalakjaiként kódoljuk, a hangokat egészen a „tárcsázásig” ismételgetve magunkban.

Klasszikus kísérletsorozat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az akusztikus kódolásra irányuló klasszikus kísérletben a kutatók rövid időre egy hat mássalhangzóból álló betűsort (pl. RLBKSJ) mutattak be, és a betűk eltűnése után a kísérleti személyeknek sorban le kellett írniuk a betűket. Az egész eljárás mindössze egy-két másodpercig tartott, a személyek mégis követtek el hibákat, például az egyes betűket felcserélték a hozzájuk hasonló hangzásúakkal.

A kísérletsorozat során arra figyeltek fel, hogy amennyiben a kódok mássalhangzóból álltak, akkor a kísérleti személyek felidézési hibázásaik során mindig a valóságos célelemhez hasonló hangzású elemekre emlékeztek, még akkor is, ha a kódokat vizuálisan mutatták be. Így például a P betű helyett a V betűt idézték fel, amely hangzásra rokon, és nem az R betűt, amely vizuálisan hasonló.

Az elképzelés arra is magyarázatot ad, hogy miért nehezebb akusztikusan hasonló tételeket sorban felidézni (TBCGV), mint akusztikusan különbözőeket (RLTKS).

Eltérő kísérlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy másik kísérletben fonológiailag és szemantikailag hasonló szavak használata révén vizsgálták ezt a kérdést. A személyeknek szavakból álló sorozatokat mutattak be, amelyeket azonnal fel kellett idézniük. A szavak vagy fonológiailag hasonlóak voltak (hal, lap, nap, baj, kar) vagy fonológiailag eltérőek (kör, nagy, sír, szül, lop). A jelentésbeli hasonlóságot úgy manipulálták, hogy vagy eltérő jelentésű mellékneveket adtak vagy hasonló jelentésűeket.

Az eredmény azt mutatta, hogy a fonológiailag hasonló elemeket sokkal nehezebb volt észben tartani, mint a fonológiailag eltérőeket, ezzel szemben a szemantikai hasonlóságnak jóformán semmilyen hatása nem volt a felidézésre. Ez arra utal, hogy a kísérleti személyek az elemeket akusztikus jellemzőik és nem jelentésük alapján jegyezték meg.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pléh Csaba - Boross Ottilia: Pszichológia. Budapest : Akadémiai Kiadó, 2008. 19. p. ISBN 978 963 05 86 58 0
  • Atkinson & Hilgard (2005). Pszichológia. Osiris, Budapest 300. p.
  • Baddeley, A.(2001). Az emberi emlékezet. Osiris, Budapest 74-75. p.