Aktív hallgatás
 |
Ezt a szócikket egy, a témában jártas személynek vagy szakértőnek át kellene olvasnia, ellenőriznie a szövegét, tartalmát – részletek a cikk vitalapján. |
Az aktív hallgatás különbözik magától a hallgatástól. A kettő közötti óriási különbség ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki leül és figyelmesen végighallgat egy új albumot, vagy amikor valaki fogalmazás írás közben rádiót hallgat a háttérben. A megfelelő hallgatás során meg kell próbálni megérteni a másik fél gondolatait és érzéseit.
Az aktív hallgató megpróbálja megérteni a beszélő üzenetét és az ahhoz kapcsolódó érzéseit. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy csendben figyel, megfelelő szemkontaktust tart, nyílt testtartást vesz fel, és megfelelő helyen tett észrevételeivel bátorítja a beszélőt a folytatásra. Azért, hogy buzdítsa a beszélőt és biztosítsa arról, hogy helyesen érti, a hallgató időnként -beszéd természetes szüneteiben- újrafogalmazza a beszélő üzenetét és megerősítést, tisztázást vár. Fontos, hogy csak arra adjon visszajelzést a hallgató, amit úgy érez, hogy a beszélő üzenete jelentett, sem többre, sem kevesebbre. Azáltal, hogy hallgat és hangsúlyoz ahelyett, hogy tanácsolna és ítélkezne, a hallgató az elfogadás és megértés légkörét kelti. Állj ellen a kísértésnek és ne adj tanácsot – alkalmatlan és bátortalanító.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A jó hallgató
Az aktív hallgatás és a megértés nem egy passzív vagy egyszerű folyamat. A következő szempontok a „jó hallgató” jellemzői:
[szerkesztés] Legyél ott!
Legyél jelen ésszel, szívvel-lélekkel! Hallanod kell, amit a beszélő mondani akar. Legyél türelmes!
[szerkesztés] Ne ítélkezz!
Fogadd el a beszélőt úgy, ahogy van, ítélet, fenntartások és bekategorizálás nélkül! Próbálj egy olyan pontot találni, amin keresztül együtt tudsz vele érezni, és képzeld magad az ő helyzetébe.
[szerkesztés] Bízz benne!
Bízz a beszélőben, hogy tudja kezelni az érzéseit, és megoldást is talál a problémáira!
[szerkesztés] Fogadd el!
Fogadd el az érzéseit, bármilyenek is legyenek vagy bármennyire különbözzenek a tieidtől, vagy attól, ahogy szerinted egy embernek éreznie „kell”. Ne feledd, hogy az érzelmek változnak és az olyan érzések, mint a szomorúság vagy a düh elhalványulhatnak!
[szerkesztés] Hallgass!
Ne tervezd meg, mit fogsz mondani. Ne gondold ki előre, hogy hogyan fogod félbeszakítani vagy más irányba terelni a beszélgetést. Ne azon gondolkozz, hogy hogyan lehet megoldani a problémát, leszólni vagy megvigasztalni a másikat, vagy hasonló esetben mit kéne egy embernek tenni, stb. Csak hallgass! Elég annyit beszélned, amiben biztosítod a beszélőt, hogy helyesen értetted, amit mondott.
[szerkesztés] Maradj a másikkal!
Próbáld megérteni a másik hivatkozási pontját! Maradj kívülálló annyira, hogy ne veszítsd el az objektivitásod, de vegyél annyira részt benne, hogy segíteni tudj!
[szerkesztés] Tartsd meg a „függetlenséged”!
Bár együtt kell érezned a beszélő helyzetével, nem kell felvállalnod a problémáikat. Téged kimerítene, őt pedig elbizonytalanítaná. Ha túlzottan azonosulsz a helyzettel, akkor azt sugallod a beszélőnek, hogy nem bízol abban, hogy egyedül kezelni tudja a helyzetet és át veszed az irányítást. Tartsd meg a tárgyilagosságod!
[szerkesztés] Források
- N.Kollár Katalin - Szabó Éva (szerk): Pszichológia pedagógusoknak Osiris, 2004 18.fejezet
- 712educators.about.com
