Mezopotámiai mitológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Akkád mitológia szócikkből átirányítva)

A mezopotámiai mitológia alapja a sumer mitológia. A sumer istenek a görögökhöz hasonlóan antropomorfak, emberekhez hasonló alakúak és tulajdonságúak, akik mintegy királyként az embereket alattvalóiknak tekintik. A panteonba néhány korai uralkodó is belépett halála után (pl. Tammúz). Hasonlóképpen a szomszédos nomád népek mezopotámiai hódítását is az illető nép istenének a mezopotámiai pantheonba való beházasodásával írták le (Marduk). Az egyes istenek szerepe városának felemelkedésével erősen megnőhetett (Marduk, Assur).

Az istenek tetteit az agyagtáblára írt sumer és akkád eposzok örökítették meg.

Mezopotámiai pantheon[szerkesztés]

Istenek[szerkesztés]

A lista általában az isten központi szentélyeit és városait adja meg, néhol egy-egy az isten szempontjából kisebb jelentőségű szentélyt is zárójelben.

Szellemek és mitikus lények[szerkesztés]

Lélekformák és démonjaik[szerkesztés]

  • ilu – isteni eredetű szellemi képesség, (jó- vagy bal)szerencse
  • istaru – sors, életút
  • lamasszu – jellem
  • sédu – életerő

A világ története[szerkesztés]

Teremtés[szerkesztés]

A mezopotámiaiak hite szerint kezdetben csak két teremtmény létezett, amelyek élőlények és elemek voltak egyszerre. Egyikük Apszú, az édesvíz, másikuk Tiámat a tenger. Kettőjük egyesüléséből született az összes többi isten.[forrás?]

Édenkert[szerkesztés]

A sumer irodalomban is megemlítenek a Bibliához hasonlóan egy édenkertszerű paradicsomot. Ez a Dilmunnak nevezett föld ártatlan, tiszta és napsütötte; egy olyan hely, ahol a mezőket friss víz táplálja, ahol nincsenek ragadozók, ahol a betegség és az öregedés ismeretlen, egy olyan föld, amelyet az istenek vagy szent és halhatatlan emberek laknak. Akárcsak a bibliai Édenkert, Dilmun is keletre fekszik, a felkelő nap irányában.[1] Egyes mai kutatók szerint Dilmun - és talán maga az éden is - ma már a Perzsa-öböl mélyén nyugszik, annak a radikális vízszint-emelkedésnek a következményeként, amely itt következett be. [1]

Özönvíz[szerkesztés]

A sumer királylista összeköti a mitikus kort a régészetileg is igazolható királyok korával. A listát két részre osztja az özönvíz amit egyes vélemények az i. e. 2900 körüli nagy dél-mezopotámiai folyami árvízzel azonosítanak, aminek nyomát Suruppakban és máshol is közvetlenül a Dzsemdet Naszr-kor feletti zárórétegként azonosítottak. A lista utolsó vízözön előtti mitikus suruppaki királyát, Ubartutut a későbbi mítoszok – pl. Ziuszudra és a vízözön –, mint Ziuszudra – másképpen Ut-napistim – apját írják le. A Gilgames-eposz szerint Ut-napistim Enki tanácsára bárkát épített és így túlélte az istenek által küldött özönvizet. Ut-napistim-it így egyes kutatók a bibliai Noé sumer előképének tekintik.

További információk[szerkesztés]

Gods and Demons of Ancient Mesopotamia (balaams-ass.com)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]