Ajjúbida és mamlúk művészet

Az ajjúbida művészethez tartozik a 12.-13. században Szíria és Egyiptom egy részén uralkodó Ajjúbida dinasztia uralma alatt a Közel-Keleten készült műalkotások együttese.

Háttér

Az ajjúbida Szaladin, az iszlám hőse

A XII. század során a keresztes háborúk európai uralom alá hajtotta a Földközi-tenger keleti partvidékét. A keresztesek (akiket az arabok csak frankoknak hívtak) 1099-ben elfoglalták Jeruzsálemet. Az aleppói zangida uralkodó, Núr ad-Dín (1146–1174) egyesítette a kisebb szíriai államokat Egyiptommal. Célja a Szent Város, Jeruzsálem visszaszerzése volt. A Sziklaszentélyt a keresztesek tévesen Templom Domininak (az Úr Templomának) neveztek. 1187-ben Szaladin visszafoglalta Jeruzsálemet. Szaladin (Szaláh ad-Dín al-Ajjúbi), az Ajjúbida-dinasztia alapítója, előkelő kurd katonacsaládból származott, fiatal éveit Baalbekben töltötte. 1152-től Núr ad-Dínnak, Damaszkusz, Aleppó és Moszul uralkodójának kíséretéhez tartozott. Amikor Núr ad-Dín meghalt 1174-ben, Szaladint választották Szíria uralkodójává. Meghirdették a dzsihádot a keresztesek ellen. 1187-ben Hattínnál megütközött a keresztesekkel Szaladin. 1193-ban, Szaladin halálával véget ért a dzsihád.

A mamlúkok

Az utolsó ajjúbida szultán, asz-Szálih Nadzsm ad-Dín jelentős számú kipcsak-török rabszolgakatonát hozatott a birodalomba Dél-Oroszországból. 1250-ben Egyiptomban, 1260-ban pedig Szíriában a rabszolgakatonák ragadták magukhoz a hatalmat (az arab mamlúk birtokoltat, azaz rabszolgát jelent). 1250-től 1390-ig a birodalom élén leginkább kipcsak-török származású, bahri mamlúkok álltak, 1390-től 1517-ig főként a kaukázusi cserkesz eredetű burdzsi ág uralkodott. Uralkodásuknak végül az oszmán hódítások vetettek véget, miután I. Szelim elfoglalta Szíriát és Egyiptomot.

Építészet

A muszlim Aleppó

A muszlimok Hálid ibn al-Valíd vezetésével foglalták el 636-ban Aleppót. Az aleppói nagymecset mintája a damaszkuszi omajjád mecset volt, a századok során számtalanszor újjáépíttették. A legimpozánsabb épület a város főlé magasodó középkori citadella. A természetes, lapos tetejű dombon már a pre-iszlám időszakban is település és kegyhely állt. Az ajjúbida al-Malik az-Záhir Gázinak (1186–1216) köszönhetően Szíria egyik legbevehetetlenebb erődítményévé vált.

Az ajjúbida aranykor

1183-ban Szaladin meghódította a várost. Először bátyja, al-Ádil, majd fia, al-Malik az-Záhir Gázi volt a város kormányzója. Gázi nevéhez fűződik a legtöbb alakítás a városban, sok szempontból a Núr ad-Dín által megkezdett munkákat folytatta. Az al-Firdausz medresze (a Paradicsom Iskolája) Gázi felesége, Dajfa Hátun alapította, amely Aleppó leghíresebb teológiai iskolája lett. Ebben az épületegyüttesben jogi iskola, mauzóleum és rendház is helyet kapott. Háromkupolás mecset állt az udvaron, az északi oldalon kert állt, melyből ejván nyílt.

A mamlúk korszak

Aleppó hamarosan a mamlúkok fennhatósága alá került, és birodalmuk északi határvárosa lett. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a korszak épületei szoros rokonságban állnak az ajjúbida építészettel.

Az oszmán korszak

Az oszmán előretöréstől kezdve a város egy hatalmas birodalom kereskedelmi hálózatának lett része, és a Földközi-tenger és az Eufrátesz között fekvő város ki is tudta használni kedvező földrajzi adottságait.

Kairó az Ajjúbida és a mamlúk korban

Kairó az Ajjúbidák (1169–1260), és a mamlúkok (1250–1517) alatt vált a muszlim világ központjává. A város alapvető struktúrája és épületei azonban a Fátimidák korára vezethetők vissza, ahogy a Kairó név is (al-Káhira), amikor a helyőrségi várostól, Fusztáttól északra felépítették birodalmuk székhelyét. Szaladin kiszélesítette a városfalakat, és kísérletet tettek a két város egyesítésére. A két város lassan egymáshoz kezdett nőni. A politikai elit Kairó központjától a citadellába helyezte át székhelyét. A központi negyed, ahol azelőtt a fátimida paloták is álltak, a felsőosztályok körében népszerű lett. A város a mamlúk korban lassan kinőtte a fátimida kori városfalak határait.

Mauzóleumok

Kairó szinte összes vallásos építményéhez egy vagy több mauzóleumot is emeltek (ezeket türbének, vagy kubbának hívták). Rendszerint négyzetes alaprajzú épületek kupolái a századok során egyre gazdagabb díszített csegelyeken nyugszanak. A mamlúkok azért hoztak létre ilyen alapítványokat, hogy saját mauzóleumaikat is felépíthessék. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a mauzóleumoknak a mamlúkok. A mauzóleumok vallási jellegét a bennük található imafülkék is alátámasztják.

Négyejvános épületegyüttesek

Minden épületegyüttes szívében állt egy mecset, medresze vagy egy szúfi kolostor, amelyet a patrónus mauzóleumával együtt alapítottak. A nyitott mecseteken kívül már egész korán alkalmazni kezdtek egy másik épülettípust a mecsetépítészetben. Ezek a kereszt alakú négy ejvános épületek, amelyek a medreszékkel jelentek meg Kairóban. Ez a struktúra a vallásos építészet egyik legkedveltebb típusai volt.

Damaszkusz: egy ókori kulturális központ változásai

Núr ad-dín kórháza, 1154 – antik timpanonnal áthidalt kapu, a kupola iraki modelleket követ, muqarnas-os kapuzat. Bajbarsz damaszkuszi mauzóleuma, 1277–1281 – aranymozaikok díszítik belülről, amely a korai muszlim mecset mintáit követi.

Források

• Iszlám: Művészet és építészet, Vince Kiadó, 2005, ISBN 963-9552-61-5