Aero Spacelines Super Guppy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aero Spacelines Super Guppy
Super Guppy N941 NASA landing.jpg
A NASA által üzemeltetett utolsó SGT (377SGT–F) leszáll a NASA Dryden Repüléskutató Központban 2000-ben, rakterében az X–38 kísérleti repülőgéppel

Funkció Nagyméretű tárgyak szállítására kifejlesztett teherszállító repülőgép
Gyártó Aero Spacelines Inc.
Tervező Leo Mansdorf és
John M. Conroy
Gyártási darabszám 1 db SG és 4 db SGT
Ár na.
Fő üzemeltetők Aero Spacelines (3 db)
NASA (2 db)
Airbus (4 db)
Aeromaritime (2 db)

Személyzet 4 fő
Első felszállás 1965. augusztus 31.
Méretek
Hossz 45,79 m (SGT) m
Fesztáv 47,63 m m
Magasság 14,15 m m
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg 46 039 kg kg
Hasznos terhelés 24 700 kg kg
Max. felszállótömeg 77 110 kg kg
Hajtómű
Hajtómű 4 db Allison 501–D22C légcsavaros gázturbinás sugárhajtómű
Teljesítmény 4680 LE/db (3491 kW/db) kW
Repülési jellemzők
Max. sebesség 467 km/h
Utazósebesség 426,5 km/h
Hatótávolság 3219 km
Legnagyobb repülési magasság 9754 m

A Super Guppy egy nagy, szélestörzsű amerikai teherszállító repülőgép, amelyet a nagyméretű (vagy túlméretes) tárgyak szállítására fejlesztettek ki az 1960-as évek közepére. A típus a Pregnant Guppy utódja, mindkettőt az amerikai Aero Spacelines, Inc. fejlesztette ki és gyártotta. Az ASI mérnökei megtartották a Guppy előnyös tulajdonságait. A továbbfejlesztett típusból öt darab épült két változatban, mindkettőt „Super Guppy”-ként nevezték el. A típus ismert még NASA 377SG Super Guppy néven is.

1967-re az Aero Spacelines elkészített egy kisebb rakodótérrel rendelkező Guppy-változatot is, amelynek neve „Mini Guppy” lett. Napjainkban ezt a teherszállító feladatkört Amerikában a Boeing „Dreamlifter”-nek keresztelt B 747 LCF típus elégíti ki, amely a B 787 törzsrészeit szállítja az everetti végszerelő üzembe.

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Super Guppy (rövidítve SG) a C–97J Turbo Stratocruiser sárkányszerkezetére épült, amely a Boeing 377 katonai változata volt. Az eredeti törzs hosszát megnövelték, így az új törzs hossza 45 méter (141 láb) lett, a ballonszerűen átalakított törzsbelső rakodótere 28,8 m hosszú, legnagyobb belső átmérője 7,6 m. A rakodópadlót mindössze 2,7 méter szélesre tervezték, ami később a gyakorlatban keskenynek bizonyult.

A Super Guppy-ba a Pratt & Whitney T34 típusú légcsavaros gázturbinás sugárhajtómű P–7 változatát építették be, valamint módosították a szárnyat és a függőleges vezérsíkot is. Ezzel a gép 18 114 kg-nyi hasznos terhet volt képes a levegőbe emelni 480 km/h-s csúcssebességgel.

A második példányt és változatot – melynek neve Super Guppy Turbine (rövidítve SGT) lett – már Allison 501-D22C típusú légcsavaros gázturbinákkal szerelték fel. Az első Super Guppy-val ellentétben ezt a példányt vázlatok alapján építették, és még az építés alatt megnövelték a rakodópadló szélességét 4 m-re. A raktér hosszát 33,8 m-re (111 lábra) növelték, így a módosított törzsnek és az erősebb hajtóműveknek köszönhetően hasznos terhelése 24 700 kg-ra nőtt. Ennek a példánynak már túlnyomásosra építették a pilótafülkéjét, így a gép képes lett nagy magasságú repülésekre, valamint többet és messzebbre vitt, mint elődje.

Az SGT csak pilótafülkéjében, szárnyában, farokrészében és főfutóművében emlékeztetett a B 377-re. Orrfutója a Boeing 707 típustól származik, az 180 fokkal megfordítva. A gép orra egy részben – körülbelül 110 fokban – oldalra nyitható, ami nagyban megkönnyíti a rakodási műveleteket. A nyitható orr-rész nyitási szögét egy zárszerkezet korlátozza, így az nem érhet a bal oldali légcsavarokhoz. Így a hajtóművek karbantartása, valamint a műszaki felkészítés a rakodással párhuzamosan is végezhető.

Üzemeltetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rakodják az X–24B és HL–10 kísérleti repülőgépeket, melyeket a Dryden-ből az ohioi Wright-Petterson Légierő-bázison települő Légierő Múzeumba szállítanak át. Jól megfigyelhető a bal oldalra kinyitott orr-rész, valamint az előre gyártott rakodópad.

Az 1960-as évek második felében a gépek az Apollo-programban felhasznált nagyméretű alkatrészeket és részegységeket szállították Kaliforniából Floridába, a Cape Canaveral-i űrközpontba. Nélkülük ezeket csak hajóúton lett volna lehetséges eljuttatni a végfelhasználókhoz, a Panama-csatornán keresztül. A gépek nap mint nap üzemeltek az űrprogram során, majd miután az befejeződött, a Skylab-programban is alkalmazták őket. A programok leállását követően a gépeket más üzemeltetők bérelték ki.

1972-től négy Super Guppy-t bérelt[1] az Airbus (közülük az egyik az F–BPPA lajstromjelű). A különböző országokban települő gyáraiból ezen gépekkel szállították a kész repülőgép-elemeket a toulouse-i összeszerelő gyárba. Az akkoriban emlegetett vicces szóbeszéd szerint „Minden Airbus-t a Boeing szárnyai szállítanak”. A Super Guppy-kat az 1995 szeptemberében szolgálatba álló Airbus Beluga váltotta le, amely kétszer annyi terhet (47 tonnát) képes emelni, mint elődei.

Napjainkban már csak egyetlen Super Guppy üzemel (az N941NA amerikai lajstromjelű), a NASA szolgálatában, főként a Nemzetközi Űrállomáshoz gyártott részegységeket szállítja a két C–5C-vel együtt. A másik négy gépet múzeumokban állították ki: az SG-t az arizonai Davis-Monthan Légierő-bázison települő Pima Air and Space Museum-ban,[2] az első SGT-t a nagy-britanniai Bruntingthorpe-ban, a másodikat a toulouse-i Airbus-gyár melletti Blagnac repülőtéren (amerikai lajstromjelzése N212AS), a harmadikat pedig a németországi Finkerwerderben.

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Egyes internetes források szerint az Airbus egy gépet bérelt az amerikaiaktól, a másik hármat maga gyártotta le. Mindenesetre ezt látszik alátámasztani az, hogy Európában három Super Guppy van kiállítva, illetve egy amerikai üzemel csak napjainkban, az is a NASA-nál (feltételezhetően ez az első, bérelt gép).
  2. 1999-ben még az AMARC-ban volt (airliners.net-kép a gépről).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Aero Spacelines Super Guppy témájú médiaállományokat.

Monográfiák, folyóiratok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Top Gun folyóirat cikke:
  • Gál József Beluga, a sajátos légi kamion. In Top Gun 1998/9, 31–35. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]