Adolphe Messimy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Adolphe Messimy
Adolphe Messimy.jpg
Adolphe Messimy
Született 1869. január 31.
Lyon
Elhunyt 1935. szeptember 1. (66 évesen)
Charnoz
Foglalkozása politikus
Iskolái Saint-Cyr-i Katonaiskola

Adolphe Messimy (Lyon, 1869. január 31.Charnoz, 1935. szeptember 1.) katonatiszt, publicista, majd politikusként Franciaország hadügyminisztere volt az első világháború elején. Katonaként kezdte a pályafutását, de a politika kedvéért leszerelt a hadseregtől. Előbb politikai-publicista, majd a választásokon indulva képviselő és szenátor lett. Politikájában tükröződött köztársasági beállítottsága. Ezt követően több alkalommal is ellátott miniszteri tisztségeket. Az első világháború miatt felhagyott a politikai pályafutásával és katonatisztként szolgálta a hazáját. Szolgálata során számos kitüntetést kapott és tábornokká léptették elő. A háború után visszatért a politikához és 1923-tól haláláig Ain megye szenátora volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása, tanulmányai és katonai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adolphe Messimy 1869. január 31-én született a franciaországi Lyonban egy közjegyző gyermekeként. Középiskolai tanulmányait Lyonban végezte, majd 18 éves korában a Saint-Cyr Katonai Akadémia növendéke lett. 25 éves korában már századosi rendfokozatban szolgált és felsőfokú katonai tanulmányokba kezdett. 27 évesen vezérkari tiszti képesítést szerzett. Az ígéretesnek igérkező katonai karrierjét azonban 1899-ben, 30 éves korában önként megszakította és politikai-publicista lett.[1]

Publicistaként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Publicistaként együttműködött számos vidéki, valamint párizsi újsággal. Különösen a Le Temps című napilappal, ahol a katonai témájú cikkeivel tűnt ki. Emellett tevékenysége szempontjából jelentős volt még a Le Matin, a Le Rappel, a Le Radical és a Lyon-Républicain. Tanulmányait megjelentették a la Revue politique et parlementaire, a la Revue des questions coloniales, la Revue bleue et la Revue de Paris számaiban is. Írásaiban híven tükröződött Messimy köztársasági beállítottsága és számos szociális reform iránti rokonszenve is. A militarizmust illetően az volt a nézete, hogy a hadseregnek a köztársaság és a demokrácia védelmezőjévé kell válnia. Jogi kérdésekben is hozzáértésről tett tanúbizonyságot és a gyarmati kérdések sem kerülték el figyelmét. Az írás mellett időt szakított további tanulmányok folytatására is Lyon és Párizs egyetemi karain.[1]

Politikusként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hamarosan a Nigeri Állami Társaság köztisztviselője lett, 1902-ben pedig Párizs XIV. kerületében indult a választásokon. Május 11-én, a második fordulóban sikerült bebiztosítania győzelmét és ezzel képviselő lett (9068 szavazatot szerzett 8569 ellenében, ellenfele Girou volt). 1906. május 8-án, ugyancsak a második fordulóban újraválasztották. Ellenfele de Fraguier volt. Messimy ekkor 11894 szavazatot szerzett 5438 ellenében. 1910. május 8-án szintén a második fordulót követően diadalmaskodott. Ellenfele Grangier volt. Messimyre 9462 fő szavazott, míg Grangiert 7182 fő támogatta.[1]

Ebben az időszakban kötött házasságot az Orvosi Akadémia tagjának, Cornil professzornak (aki egyben szenátor is volt) a lányával, 1923-ban pedig a megözvegyült Marie-Louise Viallard lett a házastársa. Mindkét asszonytól két gyermeke született.[1]

A képviselőházban a radikális demokratikus baloldalhoz és a radikális szocialistákhoz csatlakozott. 1905-ben ő is az egyház és az állam szétválasztását megcélzó törvénytervezet mellett szavazott. Új pályafutásában ügyesen ötvözte intelligenciáját az akaraterejével. Ennek hatására elérte, hogy hamarosan ő rendelkezett a hadügyi, haditengerészet és a gyarmatügyi költségvetés felett. 1911. március 2-ától június 27-éig Ernest Monis kormányának gyarmatügyi minisztere lett. 1911. június 27-étől 1912. január 14-éig, Joseph Caillaux miniszterelnöksége alatt pedig ő töltötte be a hadügyminiszteri tisztséget.[1]

Túláradó, energikus és heves természete miatt keményen bírálta a tábornoki kar egy részét, akiket alkalmatlansággal vádolt. A viták azonban elcsitultak és senki sem kérdőjelezte meg a hozzáértését. Őt igazolta a marokkói válság, valamint a jó érzékkel végrehajtott személyi cserék is a katonai felsővezetésben. 1911-ben ő nevezte ki Joseph Joffre-t főparancsnoknak, annak ellenére, hogy Joffre nem rendelkezett vezérkari tiszti képesítéssel. Saját megyéjébe visszatérve főtanácsossá választották, majd 1912. február 25-én Donat-Auguste Bollet helyett a Trévoux-i választókerület képviselője, egyben a szenátus tagja lett (9734 szavazatot szerzett a lehetséges 18186-ból). [1]

Az első világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1914. június 13-án, René Viviani kormányában, ismét elvállalta a hadügyminiszteri tisztséget. Az első világháború kitörése után azonban lemondott és 1914. augusztus 26-ától vezérkari századosként ismét katonai szolgálatot látott el a 14. hadtest kötelékében. A Deuxième Bureau (francia katonai felderítés) vezetőjeként az összekötő tiszt szerepét látta el. Hamarosan zászlóaljparancsnokká nevezték ki és 1914. november 14-én Francia Becsületrend lovagja lett. Egy évvel később alezredessé lépették elő. 1915. július 27-én, a Vogézekben fejsérülést szenvedett. Hamarosan már ezredesként szolgált és megbízták a 6. gyalogos vadászdandár parancsnoki feladatainak ellátásával. Újra megsebesült, majd 1917. szeptember 11-én dandártábornokká léptették elő és előbb kinevezték a 213. territoriális gyalogdandár, majd a 162. gyalogos hadosztály parancsnokának. Katonai szolgálatáról hű képet fest az általa, az első világháború során szerzett nyolc kitüntetés, valamint gyors előmenetele. Legkedvesebb emléke az volt, hogy 1918 novemberében a francia csapatok élén bevonult a felszabadított Colmarba és így Elzászban élhette át a fegyverszünetet. A Francia Hadi Keresztet (Croix de Guerre) és a Francia Becsületrend főtiszti méltóságát is elnyerte.[1]

Újra a politikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború végén visszatért a politikához, visszatérése azonban nem sikerült, mivel a képviselőválasztás során vereséget szenvedett. 1919. november 16-án a jelöltek közül csak a hatodik helyet szerezte meg a Köztársasági és Demokrata Unió képviseletében (16 494 szavazatot kapott a lehetséges 68 762-ből). 1923. június 10-én, Alexandre Bérard szenátor halála miatt részleges választásokat tartottak. Ennek során Messimy a második körben 665 szavazatot kapott a lehetséges 871-ből, amivel ismét győzelmet aratott. 1929. október 20-án pedig ismét szenátorrá választották az első fordulóban, ahol 877 szavazatból 469-et szerzett meg. A szenátusban végzett munkája során részt vett a hadügyi, a légügyi, a gyarmatügyi és a külügyi bizottságok munkájában is. 1926-tól, öt éven keresztül ő volt a gyarmatügyi bizottság elnöke, majd 1931-től ő követte Albert Lebrunt a hadügyi bizottság elnöki tisztségében. Két évvel később agyvérzést kapott. 1935. szeptember 1-jén hunyt el Charnoz-ban.[1]

Hobbijai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hobbijai közé tartozott az alpinizmus, valamint a fegyverek és a bútorok gyüjtése.[1]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főbb írásai:[1]

  • La paix armée, la France peut en alléger le poids (1905)
  • Considérations générales sur l'organisation de l'armée (1907)
  • L'armée et ses cadres (1909)
  • Notre oeuvre coloniale (1910)

Tisztségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n Adolphe Messimy életrajza a Francia Szenátus honlapján (francia nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 29.)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]